Biztosan mindenki játszott gyermekkorában szeret-nemszeretet az akácfa levelével. Nos én azon az éjszakán hasonlót "játszottam" fejben, csak a mondóka így szólt: előre vagy vissza. Ha az ember egyedül motorozik, mindent úgy csinál, ahogy neki a legjobb, nincs dilemma. De ha velem van a jóbarátom -aki szintén fél évet készült erre az útra-, akkor már más a szitu, gondolnom kell rá is. Tehát mérlegeltem mindent, hiszen ez a döntés akár a barátságunkba is kerülhet, és annál kevés értékesebb dolog van a világon. Idézet egy könyvből: "ha választanom kell aközött, hogy a hazámat vagy a barátaimat áruljam el, remélem lesz hozzá bátorságom, hogy a hazámat válasszam". 

Talán a két napnyi kialvatlanság, és a testembe költözött fájdalom miatt, de mindent mérlegelve úgy döntöttem, nem folytatom a túrát, visszafordulok. A legfőbb érv, hogy az alfelem olyan, mint egy darab nyers hús, amin az év legforróbb heteiben kell még legalább 12 napig tovább ülnöm. Mi pedig délnek megyünk, lefelé, amerre az időjárás jelentés bőven 40 fok feletti hőmérsékleteket mutatott. És minél messzebb kerülök hazulról, annál nehezebb lesz visszajutni az otthon biztonságába. Mi most két napnyi járóföldre voltunk, de még három napot kell gurulnunk Isztambulig, majd utána jön a legendásan forró Görögország és Albánia. Tehát úgy döntöttem inkább nem vállalom, annak nincs sok értelme, hogy végig szenvedjem az utat, és a nyivákolásommal megmérgezzem a barátomét is. De van azért jó hír is, reggelre leapadt a szám, és a csípések is halványodtak a szerektől, tehát injekcióra nem lesz szükség. Már csak Tibikének kell beadnom ezt a kellemetlen "szurit".

Harmadik nap.

Az én barátom jobban fogadta a döntésemet, mint vártam. Ő mindig vigyorog, de most komolyan hallgatott végig, kicsit gondolkodott, majd kimondta a véleményét: "rendben Tesó, akkor ez a túra ennyi lesz, egyedül én sem megyek tovább". Abban biztos voltam, hogy Ő kibírná az utat, de talán azért adta be könnyebben a derekát, mert ez az iszonyatos meleg neki sem esett jól. A Casa din Bran reggelit csak 8 órától ad, így még előtte megterveztük a visszautat, és mivel sietnünk nem kellett, lazára vettük a figurát. Első megállónk Kolozsvár, a második már itthon Hajdúszoboszló lesz, és mindkettőben wellness is jár a szobához. A navi szerint 290 km a várható első napi táv, teljesíthetőnek tűnt, indultunk reggelizni.

Itt nem svédasztal várt minket, étlapról választhattunk. Én "Drakula szemeit" kértem, ami tükörtojás valami gezemicével, de előtte egy erős kávét, mert arra igen nagy szükségem volt. Az az igazság, hogy Románia legjobb kávéját itt kaptam, és ezen még a kedvtelen felszolgáló sem tudott rontani. 

Mire a kaja megérkezett, a telefon lemerült, tehát Drakula szemeit nem tudom megmutatni.

A Casa din Bran nem csoda hely, de egy elvitathatatlan előnye volt a földszinti szobánknak, nem kellett cipekedni. Tibike kitalálta, hogy kiteszi a cuccokat az ablakba, ahonnan szinte csak rá kell emelni a motorra, így megspórolunk egy csomó cipekedést az épületen át, király! Kártyával rendeztem a számlát a recepción, sörökkel, vacsorával, reggelivel, 63 000 forintba került a szoba, és ezen a reggelen egy gyönyörű hölgy állt a pult mögött, így mindjárt jobban kezdődött a nap. Kilenc óra után tudtunk elindulni, addigra 32 fokot mutatott a hőmérő, fázni biztosan nem fogunk ma sem. 

Szerencsére Brassót kikerülte az útvonal, Törcsvárt elhagyva egy nagyon szép erdei szakasszal kezdődött a napunk. Rengeteg kisebb falut, és Fogarast valamint Tordát viszont érintettük, az útról láttam a Tordai Hasadékot, elképesztő csodája a természetnek. A kb. 2 km hosszú szakadékon az Aranyosba ömlő Hesdát-patak folyik át. A hasadék két oldalán Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, ezen sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van, ezek közül a legnagyobb a Porlik-barlang, 75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas (wiki). A forróság az elviselhetőség határán billegett, hihetetlen, hogy Erdélyben 40 fokban motoroztunk, ilyen talán még sosem történt itt. A vízkészletünk hamar elfogyott, szinte vállon veregettem magam a felnyitható sisakért, így nem kellett minden iváshoz levenni, mint eddig a zártat. Tordán tankoltunk, és hideg italokat vételeztünk, találtam különleges magnéziumos vizet, rögtön magamhoz szólítottam, hátha ez segít egy lábgörcs nélküli éjszakában. Mivel a fenekem nagyon sajgott, az ülésre felapplikáltam egy darab szivacsot, és húztunk a Hotel Paradis-ba, ahol ugye még medence is várt ránk. 

Egészen megdöbbentő, hogy a román utak mennyire jók. Szinte az osztrák minőséget tudják, nem volt művészet eltüntetni a hátsó gumi majrécsíkját, pedig ez nem volt prioritás. Mivel hegy van bőven, tehát szerpentin is, gyakorlatilag errefelé minden városba az vezet. Kolozsvár előtt, egy 5-ös BMW rendőrautót láttunk várakozni, gondolom szükség van rá, hogy a helyi menőket elkapják. Viszonylag korán értük el Kolozsvárt, ahol igazi délutáni csúcsforgalomba csöppentünk. A Paradicsom Hotel a belvárosban van, szerencsére ezt is elsőre megtaláltuk, nem keringetett körbe-körbe a navigáció, végül 316 km megtett távolság után csaptuk ki a sztendert a hotel előtt. A recepción nem beszéltek magyarul, tehát újra az én töredezett angolságommal boldogultunk. Tibike ugyan jól nyomja a németet, de errefelé sajnos nem sokat ért. A motorokat zárt parkolóba tehettük, ez mindkettőnket megnyugtatott. Szoba az ötödik emeleten, kilátással a panelokra, de volt lift, és a szoba mérete sem hagyott kívánnivalót. Megfürödtünk, és kisétáltunk az utcára, egyrészt magnéziumot akartam venni, másrészt megpróbáltuk átváltani a bolgár leváinkat lejre. Nos leva ügyben nem jártunk sikerrel, de a közeli patikában kaptam olyan magnéziumot, amiben kálcium és cink is van, tehát csak jó lehet. 

A környék építészete magán viseli Ceausescu megalomániáját, de az biztos, ilyen kacifántos panelházakat még sosem láttam itthon, szerintem a Káposztásmegyeri lakótelep spéci paneljeit is felülmúlják. Miközben délután leparkoltuk a motorokat, örömünkre magyarul szóltak hozzánk, a szálló éttermének korunkbeli pincére remekül beszéli a nyelvet. Megállapodtunk, hogy nála vacsorázunk, tehát a negatív pénzváltó, és a sikeres patikai kaland után, visszatértünk a hotel éttermébe, hogy két hideg sörrel koccintsunk a bonyodalmak nélküli napra.

Kedvencem a két legfelső erkély. 

Én itt is rápróbálkoztam a brassóira, de csak nevetett a pincér, ilyet csak itthon ehetek. A jó hír az, hogy azért a kolozsvári szalonna létezik Kolozsváron is. Én rántotthúst, Tibike csülköt rendelt, minkettőt kifogástalanul készítették, és ajándékba valami egészen csodálatos salátatálat kaptunk mellé. Vacsora után felmentünk a szobánkba, fürdőnadrágra cseréltük a sortot, és visszamentünk a wellness részlegbe kiáztatni magunkat. No ha valami, ez nagyon jól esett. A 34 fokos víz kellemesen hűtötte a testemet, a wellnessben rajtunk kívül senki sem tartózkodott, tehát békében áztathattuk magunkat. Az esték eddig is jól teltek, erősen bíztam benne, hogy végre ezen az éjszakán tudok aludni is. A szobánkban működött a klíma, erősre állítottuk még vacsora előtt, tehát viszonylag kellemes hőfok várt, mikor visszatértünk. 

Reggelizni 7-től lehetett, és a pincérünktől megtudtuk, igazi terülj-terülj asztalkámra számíthatunk, tehát jó előjelekkel vártuk a másnapot.

folyt. köv.

galéria: