Száguld a mentő, villog a fényhíd, üvölt a sziréna. Az autók nyitják a cipzárt, mindenki lassít, lehúzódik, hadd siessen a rohamkocsi, sokszor másodpercek is életet menthetnek. Mindenkinek megdobban a szíve, de jó, hogy nem engem visznek. És amikor igen? Amikor Te vagy benne?  Mikor érted sikít a sziréna???

Halálos iramban. Nekik minden nap, és nincs kaszkadőr. 

Én már hallottam belülről a szirénát, ugyan csak egy pillanatra, két eszméletvesztés között, de sosem felejtem el. "Kit hívjunk fel???", kérdezte a mentőtiszt, a sziréna hangján átkiabálva, nem tudom, válaszoltam-e bármit is. Ő nem adta fel, és addig lapozta a Nokia 2110-est, míg meg nem találta az "OTTHON" bejegyzést, és értesíteni tudta a feleségemet. 

Naponta ...

Ötödik nap. Saranda-Ohrid. Albánia, Görögország, Albánia, Macedónia.

Minden jó után jön a rossz is. Vannak fokozatok, és van aki katasztrófaként élné meg, de én este mégis azt mondtam, mázlis napom volt. 

Reggel esett az eső. Nagyon esett, mondjuk inkább, hogy szakadt. Nem nagy öröm, de hát nem vagyok cukorból. Reggeli után, mentem a recepcióra fizetni. Egy fiatal csajszi ült a pultban, a telefonján összeadta a fogyasztásomat, 5.44 euro. Kártyával fizettem, beírta a gépbe az összeget, de tévedett egy tizedes vesszőt, 54.4 eurót ütött be. Mondom, vagyis inkább mutatom, hogy nem kóser az összeg. Nehezen értette meg, hogy mi is a hiba, de aztán csak odébb tette a tizedes vesszőt. Ha nem figyelek ráfaragok, de mint mondtam, mázlis nap ...