Sosem jó feladni valamit. Bármit, akár egy itthoni kanyargást sem jó lemondani. Hátmég egy olyan túrát, ami több országon ível át, amibe nem kevés időt, energiát és pénzt fektetek bele, és ráadásul nem is egyedül megyek, na azt tényleg szar ügy feladni. De sajnos nem látok a jövőbe, és bizony nem várt események mindig történhetnek. Most két dolog köpött a levesembe, az első éjszakai rovar támadás, és a tartósan 40 fok feletti hőség. Számítottam forróságra, teszteltem is itthon a felszerelést, mégis elviselhetetlen lett napi több száz kilométert motorozni 40 fok felett, főleg úgy, hogy nem ülhettem nyugodtan a seggeden. Amíg élsz tanulsz, engem most megint tanított az élet, még kevésbé hagyhatom figyelmen kívül a koromat és ...

Biztosan mindenki játszott gyermekkorában szeret-nemszeretet az akácfa levelével. Nos én azon az éjszakán hasonlót "játszottam" fejben, csak a mondóka így szólt: előre vagy vissza. Ha az ember egyedül motorozik, mindent úgy csinál, ahogy neki a legjobb, nincs dilemma. De ha velem van a jóbarátom -aki szintén fél évet készült erre az útra-, akkor már más a szitu, gondolnom kell rá is. Tehát mérlegeltem mindent, hiszen ez a döntés akár a barátságunkba is kerülhet, és annál kevés értékesebb dolog van a világon. Idézet egy könyvből: "ha választanom kell aközött, hogy a hazámat vagy a barátaimat áruljam el, remélem lesz hozzá bátorságom, hogy a hazámat válasszam". 

Talán a két napnyi kialvatlanság, és a testembe költözött ...