Nekem nincs szerencsém Ottóval. Tavaly az év legnagyobb esőjében érkeztem, most pedig a legnagyobb forróságban, úgy látszik, ha hozzá jövök, biztosan extrém az időjárás. És hogy mi rághatott meg az első éjjel? Nem, biztosan nem medve, ha az lett volna, akkor nem úszom meg ennyivel. Talán valamilyen pók, tigrisszúnyog, ágyi poloska, vagy bármi más olyan rovar, aminek a csípései ilyen erős allergiás rohamot váltottak ki a testemből. Gyakorlatilag a lábaimat, és a felsőtestemet marták össze, de ezt néma csendben tették, mert hallani nem hallottam semmit. Ám nézzük a jó oldalát a dolognak, a mellettem fekvő Tibike barátomat nem bántották. Talán az elfogyasztott pálinka kipárolgása védte meg. Méghogy káros az alkohol...

Dél körül már annyira leapadt a szám, hogy tudtam inni. Juhhéjj! 

Második nap.

A kora reggeli forgalmon úgy hasított át a dízel Megán, mint kés a vajon. Berci egy éjjelnappali patikába vitt, Déva belvárosába. A középkorú patikusnő láthatott már mindent, Ő nem ijedt meg a látványomtól. Adott egy számomra ismeretlen gyógyszerből öt szemet -Aerius 5 mg- és Fenistil kenőcsöt, mindez 39 lejbe került. A gyógyszerből egyet azonnal, egyet este kellett bevenni, a kenőcsöt pedig értelem szerűen a csípésekre kenni, a maradék három pirulát pedig reggelenként bekapni. De a lelkemre kötötte (románul beszélt, Berci tolmácsolt), ha szarabbul leszek, azonnal menjek be egy sürgősségire, injekcióért. Háát, aznap a Transzalpina volt betervezve, nem tudom van-e arra "urgenta"? Kérdeztem vehetek-e tőle injekciót (én be merem szúrni magamba a tűt), de rázta a fejét, nem. Így aztán bízva a gyógyszer hatásában, beültünk a kocsiba, és visszaindultunk a bázisra. Az autóban megfordult a fejemben, hogy nem kockáztatok és visszafordulok, de elhessegettem a gondolatot.

Mire visszatértünk, már várt a reggeli, mit mondjak, az asztalnál érdekeset domborítottam. Ami folyékony volt, az csurgott ki a számból, mivel nem éreztem a pohár szélét. Az megvan amikor a fogorvosnál öblíteni kell? Na ez olyan volt, csak ott adnak partedlit, nem issza le magát az ember. A lehetőségekhez képest ettem-ittam, aztán összepakoltam a holmimat, és felkötöztem a motorra. Kifizettük a cehhet, ez 270 lej volt fejenként, kajával piával kompletten. A napi végcél Törcsvár, át a Transzalpinán, megbeszéltük, hogy az állapotom miatt a rövidebb utat választjuk, így 328 kilométert jelzett a Google maps. Kicsivel 9 után indultunk, éppen 30 fokot mutatott a hőmérő, mikor nekivágtunk Szászsebesnek.

Nem álltunk meg egyetlen Transzalpina tábla előtt sem.

Az a jó a motorozásban, hogy az ember egyedül van a gondolataival a sisakban. Ami a lelkiállapotomat illeti, elmondhatom hogy kihívásokkal küzdöttem, vagy rusztikusan fogalmazva, picsaszarul éreztem magam. Valószínűleg a gyógyszer mellékhatásaként, de kb 20 percenként kellett pisilni, viszont nem nagyon tudtam inni, mert még mindig nem éreztem a felső ajkam, állandóan mellé csurgott a vizem. Ezen a napon még melegebb lett, nagyon vártam az Alpinát, bízva a hűvösebb levegőben. Az egyik leginkább összecsípett részemen ültem, így amikor csak tehettem állva motoroztam, mert tényleg nem esett jól az ülés rajta.

Szászsebesen sikeresen eltévedtem,  de végül csak ráfordultunk a 67c-re. No itt tényleg kellemes lett a levegő, egészen 27 fokig lement a hőmérséklet, szinte fáztam a forróság után. Jó érzés volt kanyarogni felfelé, ráadásul jó sok árnyék vetült az útra. Fent egy víztározó gátján álltunk meg, itt lehet enni-inni, vagy beszerezni 67c-s ajándékokat. Én egy matricát vettem, Tibike lángost, és meglepetésre az árus remekül beszélt magyarul. Nem tudom, hogy az állapotom miatt-e, de én nem ájultam el az Alpinától. Egy klassz hegyi szerpentin, de ilyen rengeteg van Ausztriában, vagy akár Szerbiában is. Nem leszólom, csak nem dobok hátast tőle, igaz, nem mentünk el a legvégéig, mert a napi cél miatt ráfordultunk a 7a útra.

 Pihenő az Oasa tó gátjának tetején.

És akkor vége lett az útnak. Minden előjelzés nélkül (ha volt, nem láttam) egy híd után elfogyott az addig remek aszfalttal borított út, és egy olyan murvás emelkedő meredezett előttünk, amilyenre nem számítottunk. Egyszer csak, nagy porfelhő közepette megjelent rajta egy sokkerekű billencs, és úgy elvágtatott mellettünk, hogy esélyt sem adott megtudakolni, meddig tart ez a murvás szakasz. Elől a GS-t vezető cseh úgy döntött megpróbálja, és nagy port kavarva nekifutott az emelkedőnek. Eltűnt a szemünk elől, kisvártatva az Afrika is elindult, őt is elnyelte a por. Valószínűleg tudtak kommunikálni, és az első mondta, hogy menjen, az offroad gumik felvitték őket, eltűntek a szemünk elől.

Mi nem kockáztattunk, ha odaverjük magunkat, vége az útnak. Mivel a tűző napon álltunk percek óta, kerestünk egy árnyékos részt, hogy megnézzük mit mutat a navi. Nos csupán egy üzenetet, hogy túlmelegedés miatt kikapcsolt. Ez olyan, hogy mikor már nyakig állsz a szarban, valaki még vigyorogva a fejedre pisil. Szerencsére mindig van nálam tartalék telefon, most azt felállítottam a kispadról, engedélyeztem még az autópályát is, és megadtam a szállás nevét. Keresett-keresett, majd kiírta, hogy 237 kilométer a célig. Híííj, akkor azért nem lehetett őszinte a mosolyom. Mutatom az eredeti és az újratervezett térképet: 

Jó darabot mentünk még visszafelé, hogy elérjük a másik utat. Arra nem számítottam, hogy ennyire brutális forgalom lesz Pitesti és Törcsvár között, de hát miért ne, hiszen javában a hétfő délutánjában jártunk. Lassan haladtunk, minden ellenünk játszott, vasúti sorompó, útfelbontás, terelés, és a "szokásos" kanyart levágó román kamikáze sofőrök szemből. Hulla fáradtan érkeztünk a szállásra, úgy 18.30 körül, de legalább a hotelt megtaláltuk elsőre. A bejelentkezés angolul folyt, egész jól boldogultam a recepción. Szerencsére földszinti szobát kaptunk, így nem kellett emeletet mászni a pakkokkal. Régen esett ennyire jól a fürdés, csak a fenekemet és a combjaim alsó részét nem kellett volna meglátnom a tükörben. Mint a páviánoké, olyan vörösben "pompázott", gyakorlatilag -nincs rá jobb szó- kipállott a seggem és az alsó combom. Bevettem a pirulámat, bekenegettem magam, és lementünk az étterembe, valami vacsorát vételezni, mert már majd éhen döglöttünk. Végül a napi megtett táv 468 km lett.

Ennél közelebb nem jutottunk a Drakula kastélyhoz.

Az étteremben dolgozó két fiatal, nem tűnt boldognak, amiért megzavarjuk őket a telefonjuk buzerálása közben, de az egyik azért odajött. Semmilyen nyelven nem beszélt a románon kívül, de sört mi ketten a barátommal, legalább nyolc nyelven tudunk kérni, tehát az italrendelés nem okozott gondot. A kaja kacifántosabbra sikerült, mert én Brassói aprópecsenyét szerettem volna enni, ha már itt vagyok Brassó mellett. Még a telefon fordító programját is bevetettem, de csak rázta a fejét a pincér, fingja nem volt mit akarok. Végül valamilyen Drakula fantázianevű sültet ettünk (kicsit véresen), ami nem volt nagy szám, ellenben legalább sokba került. Leöblítettük még egy sörrel, és mentünk lefeküdni, fárasztó nap volt, nagyon vágytam egy jó alvásra.

A szobában ment a klíma, ami kellemesen lehűtötte a levegőt. A berendezés régimódi, de nem mondanám lepukkantnak, illett a hely szelleméhez. A két különálló ágy elég kicsinek tűnt, de egy éjszakára biztosan jó lesz, igy hát lefeküdtünk. Épphogy szárnyára kapott az álom, mikor arra ébredek, hogy iszonyatosan görcsöl a bal lábam, ráadásul nemcsak a vádli, hanem elől a sípcsont körül is. Akinek ehhez még nem volt "szerencséje", az nem tudja milyen fájdalommal jár, és ne is tudja meg soha. Úgy ugrottam ki az ágyból mint akinek parazsat dugtak a fenekébe, még Tibike is felébredt rá. Gyakorlatilag erre nincs jó módszerem, sétálgattam, guggoltam, feláltam, kimentem a folyosóra lépcsőzni, mire végre megszűnt a fájdalom. Visszadőltem, remélve hogy túl vagyok rajta, de nem. Ahogy vízszintbe került a lábam, újra kezdődött az egész, váltakozva bal és a jobb lábam között, valószínűleg a nagy só és folyadék vesztés miatt. Nem részletezem újra, végül ezt az éjszakát is nagyrészt ébren töltöttem, egy széken ülve, miközben hallgattam a barátom békés szuszogását. Bőven volt időm gondolkodni, így hát meghoztam a döntést, nem szopatom magam tovább, én reggel visszafordulok. De vajon Tibike mit szól majd hozzá?

folyt. köv.

galéria:

Estére sokat javult a helyzet, a sör már nem folyt ki a számból.

Igazán autentikus egy Taranszalp, a Transzalpinán.