Én nagy állatbarát vagyok, főként a kutyák vesznek le a lábamról. A benzinkút kellős közepén akkora óriási loncsos kutya feküdt, amibe némi alkohol után akár egy kismackót is bele tudtam volna látni. Békésen nézegette a kuncsaftokat, mivel kaját nem tudtam adni neki, egy simogatással jeleztem, jóbarát vagyok. De később láttunk az úton baktató lovakat, bóklászó teheneket, meg kanyarban támadó kutyafalkát, ez is mutatja, a Balkánom vagyunk már. Ezt feltétlenül számításba kell venni, ha az ember erre jár, megijedni nem szabad, de a figyelem nem lankadhat soha.

Krisztián navigációja beadta a kulcsot, így aznap én lettem a vezető. Közel 300 kilométert rajzolt a google maps, az ingerszegény E79-esen kezdtünk, majd Biharlonkánál a kanyargós 75-re fordultunk, innen az igazi hegyi szerpentines 1R következett. Bánffyhunyadnál láttunk egy elágazást az izgalmasan hangzó 1G (csak így O nélkül) felé, de rossz irányba vezetett volna minket, így azt nem követtük...

A vasárnap tökéletesen tiszta, motoros időt hozott, induláskor még kellemesen friss, 20 fokot mutatott a hőmérő. A benzinkúton megrohantuk a kávéautomatát, és az eddigi legjobb román kávét nyertük belőle. Vasárnap lévén viszonylag nagy forgalomban haladtunk, az egyik faluban vásárt is tartottak, azon lassan keveredtünk át. Az 1R jelű út elágazását simán elvétettem volna, ha a navis maca nem erősködik a balra fordulással. Az út egyre feljebb és feljebb kanyargott, igazi hegyi falvak következtek, mintha visszamennénk az időben. Az újabb nyugati autók mutatták, már nem Ceausescu a főnök, ha csak az épületeket nézem, nem tudtam volna eldönteni melyik évben járok. A burkolatot több helyen javították, majd egy ponttól vadonat újjá vált, ami azután már megmaradt az út végéig. Egy csodaszép tó körül kanyarogtunk felfelé, a csúcson a 990 méteren lévő Benisi víztározó gátja, ahol rengeteg autó parkolt, nagy a turista forgalom. A tóban nyugszik az elárasztott Jósikafalva, aminek a templomtornya aszályosabb időkben kiemelkedik a vízből. Mi most nem láttuk sajnos, de azért megálltunk lőni pár képet, és amíg Krisztián két német motorossal csevegett, én beszereztem egy kis üveg menta szörpöt a parkolóban az egyik árustól.

Ez a csoda egészen Bánffyhunyadig tartott, ahol újabb érdekességek vártak minket, a befejezetlen cigány "csodapaloták". Átlagban három emelet, plusz több szintes tető, elképesztő bádogosmunka, és rengeteg terasz, aminek a nagy része vagy már leszakadt, vagy hamarosan le fog. Számomra értelmezhetetlen ez a tobzódás, de aki ezekben él, biztosan meg tudná magyarázni, miért is kell. Mi egy ilyen "kastély" előtt búcsúztunk el Krisztiántól, aki innen már hazafelé vette az irányt. Megveregettük egymás vállát, jó partner volt, akár a motorozásról, akár az esti vidulásról legyen szó, talán még gurulunk valamikor együtt. Miután Krisztián elporzott a CB-vel, mi megbeszéltük, hogy az első kúton tankolunk, azután megyünk csak tovább. A hazaútba beterveztem a Dragan gáthoz vezető utat, előző nap elmentünk odáig, most viszont a másik irányból közelítjük meg. Bánffyhunyadot elhagyva az 1-es úton láttam ugyan egy nagy MOL kutat, de nekünk balkézre esett, végig záróvonal, a kúton pedig két hekus múlatta az időt, a szabálytalanul befordulókra várva. Ezt a ziccert nem akartam megadni nekik, gondoltam, majd a következőnél veszünk benzint. Nem lett következő...

A mi utunkig, a 764B-ig, már nem volt másik kút, ott fordultunk balra, Nagysebes felé. Tényleg lazán gurigáztunk, és ugyan nem szoktam motorozás közben ebédelni, de talán a rendszertelen evés miatt nagyon megéheztem, elhatároztam, ha látok valami szimpatikus kajáldát megállok. Abban biztos voltam, hogy a barátomat sem kell majd sokáig kapacitálnom egy ebédre, tehát nyitva tartottam a szemem. Kisvártatva egy Ducati Diavelt látok letámasztva az út mellett, egy nagyon hangulatosnak tűnő étterem, a Restaurant Pescaresc "La Marin" előtt. Nem szaroztam, bele pillantottam a tükrömbe, nehogy a Harley felnyársaljon, nyomtam egy satut, és már húzódtam is le mellé. Tibike is megállt, letámasztotta mögém a nagyvasat, majd besétáltunk az objektumba. Gyanús volt a három nagy medence, majd ahogy beléptünk megéreztem a halszagot is. Hát persze, a "pesca" halat jelent, egy pisztrángos étterembe vetődtünk. Reggel ugyan azt mondtam, egy darabig nem eszek halat, de ahogy megláttam miket visz ki a pincér, azonnal megváltozott a véleményem. Rendeltünk két menüt, ami előételnek halas-paradicsomos bruschettából, főételnek kukoricadarába hempergetett sült pisztrángból, és desszertként almás sütiből állt. A kancsó hideg vizet kérni sem kellett, és mikor kiürült jött a következő. Életemben nem ettem még ilyen finom halat, ha van tökéletes pisztráng, ez volt az. A végére két espresso, az élet császárainak éreztük magunkat. Az ebédért kért 120 lej sem aprópénz arrafelé, de minden banit megért. Ha valaki erre jár, ne hagyja ki. Cím: DJ 764B, Tranisu.

A finom ebéd után ejtőztünk egy kicsit (ilyenkor lenne jó egy cigi, ha még bagóznék), majd felkaptuk a cuccainkat, és folytattuk az utazást. A Dragan víztározóhoz vezető szerpentin ebből az irányból is tökéletes, remek kanyarok, príma burkolat, és alig forgalom. Az egyik elágazásnál Tibike mellém gurul, és átszól: "fogy a benzin Tesó!". Hát igen, az én műszerem is már a visszaszámlálásnál tartott, és 60 kilométerre jártunk a Turultól. Kölyökkoromban toltam utoljára motort kifogyó benzin miatt (Rigát), most inkább kihagytam volna. Eddig sem diktáltam erős tempót, de most még abból is visszavettem. 

A malacos elágazásnál már fejből tudtam, 22 km van hátra, de a napi számláló már 270 felett járt, ez necces lesz. Mivel a remény hal meg utoljára, hát reménykedtem, hogy kitart mindkettőnk tankjában az üzemanyag. És akkor bevágott, a kúton elektromos probléma volt tegnap, ma meg vasárnap van. Híííjj, ebből lehet még baj, ha eljutunk a kútig, nem tudunk majd tankolni. De (ahogy Jack Reacher szokta mondani) készültem a legrosszabbra, és reméltem a legjobbat. Nos ez most bejött, elértük a kutat, és megjavították az áramot is. Ugyan zárva volt vasárnap, csakhogy az egyik kútoszlop automata módban működött, láttam ahogy valaki tankolt belőle. Nem sok lejünk maradt, de egy 100-ast csak összekapartunk bankjegyekben. Magyar felirat híján, román nyelven oldottuk meg a feladatot, de sikerült, 7-7 liter benzinhez jutottunk fejenként. Talán még a kempingben is hallották azt a nagy morajlást, ahogy a két kő legördült a mellkasunkról, van benzinünk.

Jobban szeretem, ha tele a tartály, de ennyi üzemanyag bőven elég Magyarországig, ahol már forintért tudunk majd tankolni. Boldogan gurultunk be az udvarra, hisz az ilyen apró dolgoknak is lehet örülni, mint 7 liter benzin. De a boldogság tovább fokozódott, a közösségi hűtőben hagyott két sörünk képében, gatyára vetkőztünk, és a verandán leülve legurítottuk őket. Kisvártatva megjelent István is, rögtön elkaptuk egy menetre, mármint kifizettük a szállást neki, így reggel erre már nem lesz gondunk. Mivel az összes lejünk elfogyott, kértük euróban számoljon. 135-be került a kis faház a három napra, két főre. Mindketten elégedettek voltunk mindennel, így 70-70 eurót adtunk, tehát durván 23 euró/fő egy éjszaka a Turul panzió részében, jószívvel ajánlom, ha valaki errefelé keres szállást, és hajlandó kicsit lejjebb adni az igényeit.

Mindketten elkezdtük a készülődést, így reggel könnyebb az indulás. Összekészítettem mindent, ami nem kellett reggel, megtisztítottam a szemüvegeket, a sisakplexit, megfújtam a láncot, azután megettük a tegnapról maradt chipsek maradékát, mire mindennel végeztünk ránk esteledett. Csendes éjszakánk volt, csak mi maradtunk a panzióban, mindenki más lelépett már. Sem eső, sem mackó nem csinált zűrt, így reggel mindketten pihenten ébredtünk. Reggelire szerencsére nem szardínia, hanem májkonzerv jutott, hozzá a "remek" porkávé és csapvíz. Evés után mindketten megcsináltuk az egészségügyi szeánszunkat, eltettük tisztasági csomagokat, és háromnegyed 8-kor "berúgtuk" a motorokat. Az útiterv a következő volt, Nagyszalonta-Méhkerék-Sarkad-Mezőtúr-Szolnok-Gödöllő-Dunakeszi, 337 kilométer, indulás.

Nem akartam nagy faxnit csinálni, de google maps most meglepett, olyan kafa útvonalat rajzolt Szalontáíg, ami önmagában élményt adott. Remek forgalommentes szerpentin, és olyan szórakoztató helységnevek, mint Borz, Sólyom, Petegd, vagy Árpád. Szalonta előtt (majdnem) belefutottunk egy rendőri ellenőrzésbe, de aztán a határig gond nélkül gurultunk. A román oldalon, a régi nagy átkelő már csak üres váz, a működő sokkal kisebb. A határátkelés cakli-pakli 10 percet vett igénybe, most minden flottul ment. 

Sarkadon tankoltunk, és végre ittunk egy rendes napindító kávét. A következő célpontnak Mezőtúrt jelöltem, ez apám szülővárosa, sosem voltam még ott, ha már erre járunk, nem hagytam ki. Nos mikor odaértünk, nem emelkedett meg a pulzusom, nem éreztem meg a múlt illatát, nem dobbant nagyobbakat a szívem, takaros kis mezőváros, ennyi. Azért a rend kedvéért megálltunk pár percre, ittunk, vetkőztünk, majd mentünk tovább. Egyetlen vacak képet lőttem csak, hogy legyen bizonyíték, egyszer életemben jártam Mezőtúron. 

Egyre melegebb lett, Törökszentmiklóson megálltunk fagyizni. Nekem két gombóc untig elég, de Tibike ötöt nyalt el, nem semmi. Ez lehűtött belül, a klimatizált helység meg kívül, jól esett itt ücsörögni. A végére kértünk két kávét a pultos kislánytól, aranyos volt ahogy a macchiatót "macsátónak" nevezte. Szolnokot elkerülve haladtunk tovább, Jászberény, majd Gödöllő irányába. Azt kell mondjam, a magyar utak állapota botrányos a románokkal összevetve, nagyon fáj, hogy a "szőröstalpúak" ennyivel előttünk járnak ez ügyben. Viszont nekik nincs ám ennyi remek stadionjuk...

15 óra magasságában álltunk be a Dunakeszi MOL kútra, megérkeztünk. Megtankoltuk a cangákat, rendeltünk két hotdogot, és vigyorogtunk egymásra mint a vadalmák, megcsináltuk. Tibike 50 éve a barátom, de ennyi időt mégsem töltöttünk együtt egyszerre. Ketten 132 évesek vagyunk, már nyugdíjas korban, mégis csupán ez a második közös külföldi túránk, remélhetőleg lesz még több is. Ugyan volt egy "kis" malőr kifelé a személyi igazolvánnyal, de szó nélkül intézte, ezért külön respekt, köszi Tesó!

1270 km után csaptam ki a sztendert a garázs előtt, sem egészségügyi, sem műszaki probléma nem hátráltatott, a többit pedig simán megoldottam. Hiányzott a meleg reggeli, főleg az igazi kávé, de egyszer-egyszer belefér az ilyen "csöves túra", a Bihari rész nagyon tetszett, csak pozitív élmények értek, azt hiszem visszatérek még ide.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus

galéria: