A Sziget kapcsán hallottam először a Krúbi nevű előadóról, megfogott a neve, rákerestem. Miután megnéztem néhány művét megnyugodtam, mégiscsak demokrácia van Magyarországon. Ha ilyen stílusban előadott szerzeményeket vetíthet a youtube, ha ezekkel fel lehet lépni a Szigeten több ezres közönség előtt, akkor ne papoljanak nekem a károgók, hogy itthon nincs demokrácia, van. Hajrá Krúbi!! És hogy mi köze ennek a motorozáshoz? Semmi az égvilágon, csak miközben Soma barátommal robogtunk Brezno felé szombaton, nem bírtam kiverni a fejemből Krúbi egyik szövegét.

Szigorú tekintetek, egyik "szebb" mint a másik.

Soma kapott tesztelni egy vadi új MT 10 SP-t. Ez a motor a Yamaha naked motorjainak a csúcsragadozója, minden földi jóval megpakolva, 166 lóerő, elektromos állítású Öhlinsek, fémcsöves versenyfék, 7 milló feletti ár, de a lassan mániámmá váló automata index még ezen sincs. A barátomnak nem volt kedve egyedül menni, beszervezett engem a kistesóval, és kitalált egy remek szlovák kanyart, oda vissza kb 400 km, Brezno körüli végcéllal. 

Szombat reggel 9 órát beszéltünk meg indulásra. Nos 9-re akkora felhő úszott fölénk, mint a Függetlenség Napjában látott űrhajó. Nem esett még, és észak felől átsütött a nap, tanakodtunk kicsit, de mivel nem vagyunk cukorból, 9,15-kor nekivágtunk a túrának. 9,35-kor Sződön álltunk egy buszmegálló védelmében, pacallá ázva. Vittem ugyan esőruhát, de esélyem sem volt felvenni. Gyakorlatilag egy vízfalba hajtottunk bele, nem lassan áztunk át, hanem azonnal, mintha belemotoroztunk volna egy medencébe, ez ám az élmény. Tíz percig tocsogtunk a megálló sarában, mire az eső elállt. Hogy ilyen hamar ennyire eláztunk, az lúzerség. De, ha innen visszafordulunk, az már lúzerség csimborasszója lenne, így nem is tettük meg. Szügyig elázva folytattuk az utunkat, azzal vigasztalva magunkat, hogy legfeljebb kevesebbet iszunk útközben, hiszen bőrön át hidratálunk, ennyi.

Esik? Nem, nem esik, szakad!

Az eső sajnos arra tartott, amerre mi, így sikerült még egyszer megcsípni, de mire igazán pipa lehettem volna, már túl is jutottunk rajta. Vác után már száraz úton gurultunk, Berkenyétől pedig a nap is kisütött. Szerencsénkre 21 fok alá nem süllyedt a hőfok, így legalább annyira nem cidriztem, de a legnemesebb részeim nagyon átnedvesedtek, mondhatnám azt is: pöttömnyire töpörödtek. Nem tudom a csajoknál, hogy van ez eső esetén, vajon nekik szintén a puncus beázása a legdrámaibb? És az a környezet szárad utána a leglassabban, hiszen a tank miatt nem éri a menetszél szárító hatása. Balassagyarmaton megtankoltuk a paripákat, majd átgurultunk a határon.

Szlovákiában álltalánosan jók az utak. Vonalvezetésre is, és minőségre is. Nagykürtös után terelésbe kerültünk, és a sors egy olyan útra vitt minket, amilyenről minden motoros álmodik. Csodaszép természeti környezet, nulla forgalom, és patika aszfalt, több tíz kilométeren át. Ezzel el is engedtem az elázottság miatti rosszkedvemet, fülig érő szájjal kanyarogtam Soma után a lankák között. Néhány pici falun gurultunk át, különben csak a gyönyörű táj kápráztatott. És ez egy véletlennek köszönhető, mert valahol építik az utat. Semmilyen tábla vagy szám nem látszott az út mellett, de egy biztos pontot tudok mondani, átgurultunk Ábelová-n, vagyis Ábelfalván. Ha valaki errefelé tervez gurulni, ne hagyja ki az útvonalból.

 Az igazi kanyarvadászat Herencsvölgy után kezdődött, ami miatt tulajdonképpen ezt az irányt választottuk, az 529-es úton. Vatta új szurokfekete aszfalt, jó széles sávok, és még a záróvonalat sem festették fel a munkások, fini. Ilyen körülmények mellett, nem nagy kihívás a majrécsík eltüntetése, az MT 10 még az első gumiról is ledarálta. Az út kanyarog a Herencsvölgyi tó mellett, majd kapaszkodunk felfelé az erdőben, de néha megnyílik a táj, és olyan panorámát mutat, hogy muszáj lassítani, csodálatos. Miután jól kiélvezkedtük magunkat, a hangulatos Koliba Vydrovo becsábított minket egy sztapacskára, vagy ahogy ott nevezik haluska, amit természetesen Kofolával kísértünk le. A Tátrai jellegű faház büfében persze van más kaja is, de autentikus szlovák ételre vágytunk. Mellette kisvasút halad el, remek célpont lehet családi programnak is, hiszen itt van a Lesnícki skanzen és az Open-air museum. A parkolás ingyenes, és itt láttam azt a jelzőtáblát, amit Visegrádhoz kellett volna kitenni, ha igaz amit állítanak.

Nincs hátrányos megkülönböztetés.

Az ebéd egyszerű de finom volt, és persze baromi laktató, picit ejtőzni kellett utána. Innen már nem mentünk tovább, visszafelé fordultunk, eléggé befelhősödött az ég. Még egy kis esőbe is belefutottunk, épp csak a szélébe, szerencsére nem áztunk meg nagyon, de az út kajakra neves lett, így visszavettünk a tempóból. Ha tehetem, nem megyek ugyanazon az úton visszafelé, mint amin jöttem, de most direkt kerestük ezt a terelést, és meg is találtuk. A visszaút, ha lehet még jobban sikerült, hiszen már tudtuk mire számíthatunk. Néha megálltunk fotózni, a felhők eltűntek az égről, igazi kánikula lett, a reggeli esőt már elfelejtettük, minden részletünk megszáradt. Nem csak a táj, a földeken végzett munka is különleges errefelé, itthon nem láttam még ilyen széna(vagy szalma?) piramisokat. Komoly gépek kellenek ahhoz, hogy ezeket a magas építményeket megcsinálják.

Mivel Szlovákiában még van Billa, az egyiknél megálltunk bevásárolni, Kofola nélkül már nem jövök haza. Több féle ízesítés kapható, én az originál változatra szavaztam, kettő pont befért a tanktáskába. Meg még négy szelet csoki is. Azt persze már ajándékba hoztam... Amire még érdemes figyelni Szlovákiában, az a radarpisztolyos mérés, és ha belefut az ember azonnal kiveszik, lehet fizetni. Nos nekünk ezzel -is- szerencsénk volt, egyetlen zsarut sem láttunk egész úton, biztosan a forgalmas főutakon "lövöldöztek". 

Balassagyarmaton újra megtankoltuk a két tesót, jólesett mellé a finom kávé, a MOL kutakon nagyon jót főznek. Mivel idővel jól álltunk, beterveztünk egy kis Nógrádi csavargást, nem akartunk egyenesen, a rövidebb úton haza menni. Bánki tó-Alsópetény-Acsa-Galgamácsa-Fót, hogy csak néhány pontot említsek. Ezen az útvonalon egész jó a burkolat, persze nem olyan jó, mint odaát, de magyar viszonylatban megteszi. A délelőtti zuhé néhány útmenti tócsában látszott csak, itthon is gatyarohasztó meleg lett.

Kipróbáltam én is a nagytesót, komoly canga az biztos. A blokk egy remekmű, a hangja elképesztően menő, és menni is nagyon tud. A futómű és a fék szintén zenész, a hangvillások raktárában ezek még a felső polcon is külön dobozban lakhatnak. A hátsó kerékre küldött 166 lóerő mindenre elég, de inkább sok, nagyon észnél kell lenni hozzá. Persze lehet butítani, de minek venne az ember egy ilyet, ha nem azért, hogy küldje. Én a 2020-as változatot teszteltem, és odavoltam érte, de ez szerintem még jobb. A nagy kérdés az, mennyire lesz kelendő? Ugyan a japán hypernaked kategóriában ez a legolcsóbb motor, mert a Hondának és a Suzukinak nincs ennyire éles fegyvere, a 200 lovas Kawasaki ZH2 8.5, a hasonló teljesítményű BMW S 1000 R 8 millától indul, az olaszok pedig bőven 10 felett, de azoknál sokat dob az egzotikum.

16.30-kor csaptam ki sztenedert a garázs előtt, élménydús 387 kilométer után. A reggeli elázás nem hiányzott ugyan, de talán így maradandóbb az élmény mikor szóba kerül. Nagyon szeretek egyedül túrázni, de azt kell mondjam, ha sikerül jó társat találni, akkor párosan is szép az élet. Somát régóta ismerem, sokszor túráztunk már együtt, profi motoros (és egyre profibb fotós) akivel nincs baj útközben. Mivel túravezető, tudja mitől szalad fel egy motoros szemöldöke, tehát nem vét hibát, nekem meg elnézi a rigolyáimat. Ez most egy VIP túra volt, nekem csak követnem kellett a vezetőt, semmi más dolgom nem akadt. Remek programot kaptam, köszönöm barátom.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

galéria: