A profi túraszervezés-vezetés bőven megéri az árát. Aki nem olyan antiszociális mint én (nem túramotorral túrázom, sokszor pisilek és tankolok, stb), az fizesse ki a szervezett túrák díjszabását, sok szopástól megmenekülhet, a Balkáni régióban biztosan. Mire gondolok? Akár az útvonal, akár a szállások, és nem utolsósorban a látnivalók összerakása, olajozottan, már többszörösen kipróbálva kerül elénk, fizető vendégek elé, nincsenek meglepetések. Ha mégis, azok pozitívak. Errefelé nagyon nem elhanyagolható az a tudás, amit Ők hosszú évek -és kilométerek ezrei- alatt gyűjtöttek össze, és némi pénzért cserébe, átadják nekünk. Komoly információtárral rendelkeznek, egyedül könnyű, ha nem is csapdába esni, de alaposan mellényúlni.

Bármilyen meglepő, ez mind belefér abba a táskába.

3. nap. Albánia-Montenegro.

Korán ébredtem (szokás szerint), kimentem az erkélyre nézni az ébredező várost. Csend és sötét fogadott, erre nincs olyan közvilágítás mint nyugatabbra. Miután jól kibámészkodtam magam, belemerültem a facebookba, megnéztem a legfrissebb posztokat, nyomtam egy tucat lájkot, és felköszöntöttem a szülinapos ismerőseimet. Leszedtem a töltésen lévő kütyüimet, és el is pakoltam a töltőket, molyoltam, hiszen reggelit csak 8 órától adtak. Hét után lementem a garázsba, ideje volt láncot fújni. Az utcán még magasabbra emelkedett a víz szintje, elindultam megkeresni a forrást. Az utca elején lehetett a gond, arról jött az áradat.

Az emberek kerülgették, egy csinos lányt le is kaptam ahogy sasszézik a tócsák között.

Próbáltam kávét szerezni, de a hotel környékén nem találtam (vagy nem vettem észre) presszót. Visszasétáltam, már éledezett a konyha. A maradék időmben újra kipróbáltam a frankón megjavított zuhanyt, majd 8.00-kor beléptem a reggelizőbe. Elkaptam egy pacákot, és kérdezem tőle angolul: "espresso normál, or extra?". Egyből vágta mit akarok, "extra, ten minut open the bar" válaszolta és mutatta az irányt. A kajákat is csak most kezdték pakolászni, várnom kellett. 

Végül csak sikerült minden, és hozzájutottam egy finom eszpresszóhoz, meg egy extrém forró kapucsínóhoz, 3 euróért. A kicsit bedobtam mint egy felest, a nagyot meg hagytam hűlni, addig összeraktam egy emberes adag reggelit. Imádom a szállodai reggeliket, ha finom, ez finom volt. Miután minden elpusztítottam, felmentem fogat mosni (mindig reggeli utánra hagyom), meg amit még reggel szokás csinálni. Átöltöztem, levittem a cuccaim javát -most sikerült kényelmesre rögzíteni-, már meleg volt, éreztem ma nem fogok fázni. Utolsó körre maradt a tanktáska, sisak, dzseki. 

Letettem a kártyát, és mondom a reggel szolgálatos mucinak: "due aqua minerale minibar". Ez most olaszul sikerült, de értette. Elkért 5,5 azaz öt és fél eurót a két kis vízért, kicsit sokalltam, de nem piacon voltam, hogy alkudozzak. Az viszont a víz áránál is jobban fájt, hogy felhívott valakit -gondolom a szobalányt- , ellenőrizze már le, igazat mondok-e. Még bele is kérdezett, a "csipsz" szót tisztán értettem. És amíg nem hallotta a választ, várnom kellett a személyimre. Ez nagyon rosszul esett, nem ilyen búcsúra számítottam. Éppen ezért a surmóságért, a közvetlen vízpart hiányáért, a zuhanyszerelésért, a távoli garázsért, és az elárasztott utcáért, meg az éjszakai piros fényért, csak 4 pontot, és feltételesen ajánlottat adok nekik. Egyébként biztosan van egy  kis darab névre szóló strandjuk a parton, csak pár utcát sétálni kell érte. Nem kerestem meg.

9.15-kor indultam, és rögtön az első utcán megtaláltam az esti lyukat. Vagy több is van erre.

Ez nem tegnap óta ilyen. Autóval is fájhat, na de motorral? Ez talán még egy advencsörnek is sok lenne.

A forgalom szemernyit sem volt kisebb mint előző nap. Valószínűleg a 3 millió albán fele, erre járt éppen. Megint elkottázhattam valamit a navi beállításán, az istenért se vitt fel a sztrádára. Igazi világvégi falvakon mentem át, na itt látszott Albánia igazi arca. Brutális mennyiségű szemét, nagyon vacak utak, ilyen kaotikus forgalom talán Indiában van még. A "legjobb" az albán fekvőrendőr. Két félével találkoztam, vagy egy kb 10 centi átmérőjű kötél van keresztbe fektetve az úton, vagy csinálnak egy 15-20 centi magas puklit. Sem tábla, sem feltűnő festés nem jelzi, azt tudni kell, hogy ott van. Ha azt látod, hogy egy albán fékez a Mercivel, higgy neki, és ne akard megelőzni. Az útépítések is gyakoriak, de lezárások nélkül. A forgalom ugyanakkora, csak "kicsit" veszélyesebb a szituáció, mintha lenne aszfalt. Mostanra ez már élmény, de akkor párszor szorult a zabszem.

Ha megtelik vízzel, majd odébb mossa a retket.

Egy órát adtam a vidéki romantikának, ám amikor megláttam a sztrádát azonnal arra fordultam. Igaz ugyan, hogy egy földút vezetett oda, de kicsire nem adunk. Végre haladósabb lett a menet, csak az autópálya nem tartott sokáig. Valószínűleg ugyanazt a kocsisort csíptem el, mint előző nap, Shkoderig álltak-araszoltak az autók. Középtájon, egy kereszteződésben rendőr irányította a forgalmat, ez volt a lassúság oka. A motorja letámasztva, és bőszen hadonászott a gumibotjával.

Három rendőrmotort láttam Albániában, mind Aprilia volt.

Viszonylag nagy a rendőri jelenlét az utakon, én szerencsésen megúsztam, pedig, khmmm, nem mindig tartottam be a közlekedési szabályokat. Shkodert elhagyva csökkent a forgalom, érdemlegesen tudtam haladni. Mai célnak a Montenegróban lévő Tara hídat tűztem ki, a tövében foglaltam szállást. Jó darabig a tegnapi úton mentem visszafelé, majd Lacaj után dobtam egy balost. Ezen a környéken sok "caj"-ra végződő település van, olyanok mint például Bicaj, vagy Kacaj. 

Egy méretes tehén az úton. Lehet, hogy Ricaj-ból ballag Jócaj-ba.

A határ előtt eltankoltam az utolsó 2000 lek-est, de még mindig maradt 400. A kút melletti presszóban megittam belőle a túra legfinomabb kávéját, még egy üveg víz is belefért, és uras borravalót adtam. Sütött a nap, tele a tankom, a presszótól felfrissültem, szinte sajnáltam elhagyni Albániát. De már várt Montenegró, és amúgy sem szeretek visszafordulni.

Az albán oldal pik-pakk megvolt, kis senki földje, majd jött a Fekete Hegyek országa. Itt állt vagy 10 kocsi, hát előre óvakodtam. Épp ahogy letettem a lábam, felnyílt egy sorompó, és intenek nekem, hogy jöjjek. Seperc alatt ott teremtem, és már adtam is be a papírjaimat. Kettő percig tartott az egész, már mehettem is, ez volt a túra leggyorsabb átkelése, még fotóra sem maradt időm.

Ez a szakasz jó darabon a Skodra tó mellett kanyargott, sehol senki, csak én meg az út, nagyon élveztem. Viszonylag hamar elértem a fővárost, Podgoricát. Itt pezsgett az élet, nagy forgalom, sok szép autó, és a túra egyetlen Montenegrói rendszámú motorosa, valamilyen krúzerrel. Ahogy az ország, úgy a főváros is kicsi, hamar átmentem rajta. A jó utak megmaradtak, de most már nagy forgalomban haladtam, rengeteg a kamion, folyamatos előzésben voltam. 

Mikor letudtam egy komoly adagot, megálltam ebédelni. Az ebédem a már bevált egy energiaszelet és víz. Nem nehezít el, mégis felpörget kicsit, biztos a cukortartalom miatt. Két kóbor kutya feküdt az árnyékban, jól lehettek lakva, mégcsak fel se kapták a fejüket az érkezésemre. Jól esett volna egy cigi is, de nem engedtem a kísértésnek.

Ebéd szemét mellet. Ezt nagyon nem csíptem ebben az országban, ha van egy szakadék, azt megtöltik szeméttel.

Láttam egy szakaszon az új út építési munkáit, gigantikus. Ahogy az egymilliárd dolláros hitel is, amit Kínától kértek. (talán ezért nincs pénz a szemét eltüntetésére?) Hidak, alagutak, elképesztő magasságokban, nem csoda hogy drága. Végre utolértem egy német rendszámú motorost is, egy jól felpakolt GS-t, lendületből meg is előztem, de Hans nem hagyta annyiban a dolgot, visszaelőzött. Jól ment nagyon, addig maradtam a seggében, amíg azt nem mondta a navi: "forduljon balra", elértem a Durmitor nemzeti park bejáratát.

Ide igyekeztem. Lélegzetelállító.

Óriási szerencsémre, szinte nulla forgalomban mehettem felfelé. Nagyon frankó szerpentin következett, az útminőség is elfogadható, alagutakkal, hajtűkanyarokkal tarkított hosszú szakasz, nekem a Pireneusok francia oldalát juttatta eszembe. Eszméletlen jót csapattam, tökéletes hőmérsékletben, szikrázó napsütésben, a túra egyik fénypontja ez marad. Lakott település kevés, lehetett küldeni a vasat rendesen, brutál jó menet volt.

Négykor már a célnál jártam, pont a motel előtt van a híd, hihetetlen panoráma. A parkolás nehézkesen sikerült, egy pacák ide-oda irnyítgatta a népet, vártam míg nekem is intett, majd beküldött két kuka konténer közé. Nem tetszett, de annyiban hagytam, hosszú még a délután. A becsekkolás nyelvi akadályok miatt akadozva ment, végül elővettem a telefonom, és megmutattam a visszaigazolást. Így már sínen volt a dolog, az 1-es szobát kaptam. Felhurcolkodtam az emeletre, és bementem a szobámba. A kilátásra voltam kíváncsi, és végre rám mosolygott a szerencse, az erkély telibe a hídra nézett!! Aztak.rva, ez nagyon király!!!!

Mázlista vagyok!

Lefürödtem, felkaptam a civil ruhám, és lementem körülnézni. A parkoló még tele, azt hagytam későbbre. Sok ajándék árus települt ide, gazdagabb is lettem két hűtőmágnessel. Több kötélpályán lehetett átcsúszni a túlpartra, kocsival hozták vissza a népet, ment a biznisz ezerrel. Elindultam a hídra, de olyan tériszonyom lett, hogy inkább visszafordultam. Hogy megyek át ezen holnap a motorral?? A motel egyben étteremként is funkcionált, letelepedtem a teraszra,és kértem egy sört. Feltétlenül itteni sört akartam, hát kiszótáraztam a "helyi sört kérek" mondatot: "lokalno pivo molim". Síma ügy volt, egy perc múlva hozta pincér az italomat.

Ej de szép az élet.

Mivel lassan közeledett a vacsora idő, kértem egy csevapot, hát az olyan, de olyan finom volt, hogy rögvest megcsípte a túra legjobb vacsorája címet. Semmi szuvidálás vagy marinálás, vagy más egyéb divatos dolog nem volt vele csinálva, 10 rudacska fűszeresen megsütve, némi szalmakrumplival, maga a menyország. Ja és sörrel együtt 9 euró, a pincér meg köszöngette a tízest. 

Mire végeztem a parkoló kiürült, az irányító is hazament, szépen betoltam a Kobrát a lépcső mellé, a kamera pont ránézett. Aztán felmentem könyvelni, a következő szállást lefoglalni, volt még dolgom bőven. Aznap 310 kilométert motoroztam, kétszer tankoltam az albánoknál összesen 3200 lek-ért..........

BASSZUS!!! Utoljára Albániában tankoltam, itt fent meg nincs kút!! Lerohantam a mocihoz, 165 km-et jöttem tankolás óta, és a túloldalon se nagyon mutatott kutat a net. Na most nyert értelmet az a 2,5 liter benzin, amit eddig cipeltem a hátizsákba zárva. Még tavaly vettem, amolyan jó ha van alapon a kis Givi kannát, és erra túrára elhoztam. Ez most életet menthet!

folyt. köv...

Elkészült a videóanyag első része: https://www.youtube.com/watch?v=PeusSZv2f7E&t=2s

galéria:

Autószervíz  és autómosó albán módra.

Elfogó vadászok Chevrolettel.

Luxus.

Itt szép rend van.

Még több luxus.

Átfúrták a hegyet kétszer.

Kobra a kamera alatt.