Az osztrákokat lehet szeretni vagy nemszeretni, az viszont biztos, hogy a KTM-en és a schnitzelen kívül, utakat is nagyon tudnak csinálni. Ez főleg akkor szembeötlő, ha a Bajnai és a Cseszneki "szerpentinek" után mész át hozzájuk, és az utolsó, három házból álló faluba is olyan aszfalt utak vezetnek, hogy attól a magyar motorosnak párás lesz a tekintete. A szlovének sincsenek lemaradva, az Akrapovic, és a Lasko Pivo mellett az utak is remekelnek. Mi a 400 kilométeres utat Izidorig, 600 km alatt tettük meg, és nem volt benne eltévedés. Csak öröm motorozás minden méteren.

 Ez a teljes kör, mi Bad Ratkersburgtól Mutáig mentünk.

2020 június utolsó hétvégéjén újra összeállt a T5! Persze nem teljes létszámban, hiszen Laci svédben ragadt, és Oli sem tudott elszabadulni, de én, Feri, Tomi, és egy másik Tomi, tehát négyen nekivágtunk a szabadságnak. Autópálya természetesen nem játszott, rögtön egy Pomáz-Dobogókővel indítottunk. A túra egyetlen nedves szakasza ez a kb 20 kilométer volt, nem szakadt, inkább csak szitált, de mire Esztergomba értünk, úgy néztek ki a motorok, mintha offroadoztunk volna. Utána természetesen nem maradhatott ki a Bajna-Héreg sem. Tatabánya után úgy döntöttünk, hogy essen útba a Cseszneki 82-es is, de az odavezető úton is találtunk gyöngyszemet, az Oroszlány-Gánt-Zámoly-Fehérvár szakasz, egy nagyon kellemes menet. A határhoz közeledve, olyan igazi világvégi tündér falucskákon mentünk keresztül, mint Vid, Iszkáz vagy Kerta. Semmi hiteles infónk nem volt a határok átjárhatóságáról, tehát maradt a "majd meglátjuk mi lesz ha odaérünk". Nos, nem történt semmi gubanc, úgy mentünk át a határátkelőkön, mint vaj a késen. A szlovén oldalon láttunk ugyan egy egyenruhást, de az is csak unottan intett, "tovább".

Elől a Bestia. Feri egy KTM 790 Adventure R-el jött. Hol van már az XX, Tomi is beállt a sorba, jelenlegi motorja egy GS 1200. A másik Tomi egy agyon extrázott XR -el zárta a sort.

A nyúlfarknyi szlovén szakaszon hamar átléptünk (szlovén-osztrák határ szintén sima ügy) , és rákanyarodtunk a Route 69-re. Ezt a részt szeretem, de péntek lévén nagy volt a forgalom, plusz piszok meleg lett, tehát szomjasan érkeztünk a 69-es motoros kocsmába. Szerintem itt mindenki megáll, ikonikus pihenőhely, kihagyhatatlan. Mindig látni csoda motorokat, meg csoda fazonokat. Most pótoltam az eddig elmaradt matrica ragasztást, végre felkerültem a falra. Cserébe mi is szereztünk 69-es matricákat, pisi-cigi, aztán indultunk a nap fénypontja, a 69-es esszenciája, az Eibiswald-Lavamünd közti hegyi szerpentinre.

Kocsmatöltelékek.

Ferit és Tomit előzékenyen elengedtem, mi pedig a másik Tomival (aki az út előtt összesen 200 km-et ment a frissen vett XR-el), utánuk indultunk. Ha jó az idő -és most jó volt- nagyon komolyat lehet menni ezen a szakaszon. Ha nedves az aszfalt, akkor a szurkos javítások alattomossá teszik a kanyarokat, most viszont a tökéletesség várt ránk. Mivel erősen estébe hajlott az idő, a forgalom már szinte a nullához közelített. Ha van olyan hogy "hibátlan időzítés", akkor ez az volt. Tapadt a gumi, mint a légypapír, mire a végére értem fájt a szám a sok vigyorgástól. Mondjuk ez a fájdalom jöhet mindig. A két "UFÓ" éppen készült rágyújtani, mikor én is befutottam, majd nemsokára másik Tomi is kicsapta a sztendert. Picit tanakodtunk, menjünk-e még egy kört, de végül is az éhség győzött, majdnem este 7 óra volt, és Izidorig még 40 km-et kellett mennünk. Reggel fél 8-kor indultunk, és este fél 8-ra értünk a célhoz, Mutába. Ezt meg lehet csinálni 400 km alatt is, nekünk 600 km lett! Mondjuk azt, alaposan kimaszkoltuk az odautat.

Igen, a fehér pólós Izidor A Fogadós. Ha erre jársz, minimum egyél egyet nála. https://www.pri-izidorju.si/

Izidor hozta megszokott formáját, miután megölelt minket, az első kérdése: "palinka?" volt. Hát ja, jöhet, aztán csapolt sör, utána egy isteni schniczel a spéci olajjal leöntött salátával, frissen sült krumpli hozzá, ej de szép is az élet. Az első kőr után megcsináltuk a lánc ápolást, leszedtük a csomagokat, és beparkoltunk a számunkra fenntartott garázsba a motorokat. Ugyan meleg volt, és nagyon izzadtunk a motoros cuccainkban, de valahogy senkinek nem akaródzott felmenni tusolni és átöltözni. Akkor megszakadt volna a napi élmények kibeszélésének a lánca, inkább kértünk még egy kört. Ismerős a szitu?

KÁ-NA-ÁN!!!

Én dőltem ki először, felmentem, lezuhanyoztam, és beestem az ágyba. A szobatársam Feri, valamikor csatlakozott, de szerencsére nem ébredtem fel, húztam a lóbőrt hajnalig.

A fejedelmi reggeli közben kupaktanácsot tartottunk, merre is menjünk tulajdonképpen. Benne volt a pakliban a Vrsic-Mangart páros, de ott már jártunk. A Glockner is játszott, ott akárhányszor vagy, jó. De messze van, oda-vissza 6-650 km, kiesett. Maradt a mindenki számára újdonság Nockalmstrasse. Kényelmesen belefért a napba, ismeretlen utak, verőfényes idő, túltárgyaltuk, oda megyünk. A túrán próba képen a Google Maps offline verzióját használtam, és egy 5 collos képernyőjű Samsung XCover 4 S telefont vettem navigációs eszköznek. Porálló, vízálló, IP68-as szabványnak megfelelő készülék elfogadható áron, remekül bevált. 

A győztes útvonal.

Megtankoltunk a szomszéd kúton, és nekivágtunk a kalandoknak. Megint át Ausztriába, Klagenfurt felé mentünk. Klagenfurt elég nagy város, kicsit fostam a szombat délelőtti csúcsforgalomtól, de a navi olyan szuperül átvitt valami lakóparkos városrészen, hogy dacára a 30-as korlátozásnak, 10 perc alatt letudtuk. Mentünk szépen felfelé, de az egyik hegyi falucska kávézója annyira hívogatott, hogy megálltunk egy eszpresszóra, finomat adtak.

Ha erre visz az utad, itt megpihenhetsz.

Kisvártatva megérkeztünk a Nockalm déli fizető kapujához, 13 euró/motor a behajtás ára. Ez napi jegy, tehát adott, hogy akár egész nap gurigázzon az ember. Én momentán két és félszer csináltam meg, oda-vissza. Klassz a Nockalm, de azért van pár csapda, esőben észnél kell lenni. Fém esővíz elvezetőket építettek az útba, a burkolat teljes szélességében, néha közvetlen a kanyar tövébe. Ez bizony tudott csúszni, még szárazon is. Néhol a tehenek az úton bóklásznak, és a dolgukat is elvégzik rajta, a tehénszar is tud csúszni rendesen. Meg nagyot is üthet egy tehén, ha véletlenül összeakadtok. De a táj gyönyörű, rengeteg parkoló, félreálló, fotó lehetőség van. Több kocsma is üzemel, na ott pezsgett az élet, szerintem nem akkora durranás mint a Glockner, de ha útba esik, érdemes megcsinálni.

Kicsi pihi.

Fent a csúcson.

Ezzel a ráccsal nagyon vigyázz!

Visszafelé, Tomi gyári BMW navigációja szerint jöttünk, igen hercig útvonalat karcolt a bajor készülék, csak a végén fedte le az odautat. Az egyik falucskában, a 30-as táblánál 37-el gurultam át a radar alatt, rögtön ki is írta, hogy: 37 km = 80 euró. Nyeltem egy nagyot, remélhetőleg nem jön csekk, csak figyelmeztettek. Az osztrák útépítés most is lenyűgözött, tényleg a legapróbb pár házból álló településre is hibátlanul aszfaltozott út vezet. És nem csak az úttestet csinálják meg, még a hegyoldalt is megerősítik, nem is akárhogy.

Hogy tudták azt a beton kockát oda feltenni???

Este hat körül értünk vissza, szépen beálltunk a garázsba, és megrendeltük a vacsorát: grilltálakat. Adtunk 20 percet Izidornak, most gyorsan letussoltunk kaja előtt. Az asztalnál ment a képek cserélése, a szállás egész területén remek free wifi van, a teraszon is. Rengeteg fotó készült, pöpec napunk volt, minden baj elkerült minket. Számomra ezek az esték a legjobbak a közös motorozásokban, mikor a finom vacsora mellett, párás söröspohárral a kezünkben, elevenítjük fel a nap eseményeit. Másik Tomi is felvette a fonalat (Laci és Oli nagyon hiányoztatok!!!), az XR-t is egyre jobban érezte, meg a társaságunkba is jól beilleszkedett. 

Minden friss, minden finom. Lehet, hogy Izidor nem szuvidál, meg nincs Michelin csillagja, de a gasztro élmény 5 * plusz.  

Forró éjszaka volt, hajnalban már ébren voltam. Megcsináltam a sisak pucolást, aztán Feriét is, majd lent sertepertéltem a garázsban, az esti láncfújás elmaradt. A nyitott ablakon hallottam, hogy a két Tomi is ébren van, lehívtam őket segíteni. Az enyémmel kezdtük, aztán a KTM is sorra került. A GS kardános, tehát Tomi csak vigyorgott, az XR-re pedig automata olajozó rendszert szerelt az előző tulaj. Egyszercsak Izidor is bedugta a fejét, s feltette a kedvenc kérdését: "palinka?". De vigyorgott, poénnak szánta, már jött is a következő: "kafé?". Azt persze kértünk, leültünk a teraszra megdumálni a hazautat. Végül abban maradtunk, hogy elindulunk a 69-en visszafelé, aztán majd meglátjuk. Én a hazautat nem szoktam cifrázni, de az autópálya most nem játszott nekem sem. Ahogy megjött a kávé, megjött Feri is, aztán a elkezdtek érkezni a reggeli finomságok is. Mikor már azt hiszed, hogy itt a vége, még letesz eléd egy olyan ham and eggs-et, hogy attól könnyes lesz a szemed. 

Egy biztos: ha fogyózol, ne gyere ide. Ha viszont nem, akkor nagyon is!

Kaja után hozta a kis számoló céduláját, 380 euró volt négyünknek a két éjszakai szállás, kaja-pia rogyásig, garázs, és a pénzben nem mérhető szíveslátás. Izidor kp-s, tehát adtunk fejenként egy százast, ez nagyon baráti ár. Egyébként lehet, hogy részünkre tényleg az, vagy pedig nagyon kicsi haszonkulccsal dolgozik. De semmiképpen nem nevezhető drágának. Fizetés után kihoztuk a motorokat, átöltöztünk, feltettük a pakkokat, és ha lett volna medence, bele is ugrottunk volna. 9-kor már 28 fok volt, az esőruhára biztosan nem lesz szükség, eltettem mélyre. 

A SHOX-tól tesztre kapott DIFI Firenze 2 dzseki. Esőteszt nem igazán volt, menetközben a 4 szellőzőnek hála elviselhető, de így állva a napon nem tudtam vigyorogni. 

A szomszéd kúton tankoltunk, aztán nekivágtunk az osztrák határnak. (Tehát még egyszer. Ötször léptünk határt a három nap alatt, egyiknél sem mértek lázat, nem kértek papírokat, még csak meg se kellett állni.) Fent a hegyen sokkal kellemesebb volt a levegő, forgalom nulla, eszméletlen jót mentünk Eibiswaldig. Az osztrákok sincsenek ötletek híján, az egyik kertbe egy életnagyságú rendőr bábút tettek kamerával a kezében. Gondolom tele a tökük a le-fel száguldozó autós-motoros "huligánokkal".

Hansi, servus! "Nix ugribugri, langsam spacíren".

Egy darabig még a 69-en mentünk, aztán a navi leterelt róla. Csodás kis falukon városkákon gurultunk keresztül, a napernyők alatt kávézgattak a sógorék, valahogy arrafelé más egy vasárnap délelőtt, mint itthon. (Azt még meg kell jegyeznem, hogy nem tömegközlekedtünk, és nem voltunk közértben sem, de egyetlen maszkot viselő osztrákot vagy szlovént sem láttunk a túra alatt.) A következő kúton megálltunk egy kávéra, és haditanácsot tartottunk. Négyünkből én vagyok egyedül házas, tehát engem várt otthon Anya, meg Molli kutyus. Rohannom nem kellett, de én ha elindultam hazafelé, akkor már szeretek haladni. A többiek sokkal lazábbak, tehát itt elbúcsúztunk, és innen egyedül húztam tovább a gázt hazáig.

Mentem a fülemre mondott irányba, és egyszer csak ez volt a határ. Hihetetlen.

Egy kicsi keringő után rámentem a 8-as útra, és egészen Fehérvárig repesztettem. Meleg volt, de jól haladtam, Veszprém után szinte autópálya minőségű az út. Vagy jobb! Úgy döntöttem, a visszaúton is arra megyek amerről jöttünk, sokkal hangulatosabb, mint a 70-en araszolni. Gánt most is elvarázsolt, ennyire tiszta, rendezett falut ritkán látni. Megálltam egy fotó erejéig, a háborús emlékműnél, ahol a község lakói köszönetet mondanak a környéken elesett Hős Szovjet katonáknak. Meglepő ez manapság, de tetején lévő piros csillagot aranyra festették, így már a hősiesség szimbóluma.

Igazi különlegesség a 21. században.

Ha már erre, akkor perszehogy Tarján-Bajna-Tát-Esztergom-Pomáz. Vasárnap kora délután rengetegen motoroztak, a végén már csak villantottam, annyi motor jött szembe. Jó volt levezetésnek ez az útvonal, a 8-at út gyors, de nagyon ingerszegény. Szentendrénél a szokásos dugó fogadott, autóval rémes lehet itt közlekedni. Dunakeszi elején megálltam egy utsó tankolásra, aztán öt perc alatt otthon voltam. 16.40-kor csaptam ki a sztendert a garázs előtt, 510 km lett a hazavezető út. A többiek fél hétre értek haza, nagyon ők sem bóklásztak el.

Összesen 1510 kilométert motoroztam, semmi rossz nem történt, műszaki hiba zéró, jó volt megint a barátaimmal lenni, a másik Tomi is rendes faszi, igazán klassz hétvége volt. A Michelin Road 5 gumikban lassan 12000 km van, de még most is újszerűnek néz ki. Lehet, hogy "örökké" tartanak? A Shoxtól kapott Difi dzseki is jól teljesített, de a telefonzseb patentja leszakadt félig. A szintén tőlük kapott Difi esőruha szerencsére nem került használatra. A túráról készült film is, Csaba barátom most dolgozik rajta, ha kész, megy fel a motorozzvelem youtube csatornára. https://www.youtube.com/channel/UClzq968XgMWol-cgAmcY8Mg?view_as=subscriber

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

Galéria:

Még messze a kopásjelző. A kosz az első 20 percben képződött.

Ez bizony kiszakadt három nap után.

Azért a 8-as úton is lehet fotózni.

Izidor tanácsot ad. Érdemes meghallgatni.

Indulás haza.

Ha már vittem szelfi botot...

Nockalm Déli kapu.

"Ezvajonmíííí???"

Nyestem a kanyarokat.

Vajon átférnék alatta?

Az a medence, az nagyon hívogatott.

Nyugalom van a határokon.

Nagyképernyős teló.