A motorozás régen a szabadság szinonimája volt. A 21. században, ebben a szabályokkal  teli, digitalizált, közösségi oldalakkal behálózott, és megfigyelő kamerákkal teletűzdelt világban, ahol mindenki zsebében ott lapul az okos telefon, vajon lehetsz még szabad? Az én válaszom határozott IGEN! Ezt a szabadságot nekem a magány adta meg. Nem is jó szó a magány, inkább a "csak én vagyok"  találóbb. Annyira jó volt egyedül motorozni 23 napig, hogy ehhez hasonlítható élményem sem volt még soha. Én viszonylag magamnak való pali vagyok, de szeretem a társaságot is. Most viszont csak önmagamnak kellett megfelelni, és az az igazság, hogy magammal engedékeny vagyok. Minden úgy volt, ahogy én akartam, senkire nem kellett tekintettel lenni, senki "hülyeségeit" nem kellett végighallgatnom reggel, mikor még makkonya vagyok, és senkinek nem kellett az én hülyeségeimet végighallgatnia. Az igazi nagy flash, az a fajta magamra utaltság volt, mikor ott, abban a pillanatban, nekem kellett megcsinálnom mindent. És nagyon nagy sikerélmény volt, mikor megoldottam a problémát, legyen szó akár egy tankolásról, akár egy vacsora rendeléséről. Nem volt mellettem senki, akihez segítségért fordulhattam volna, és lehet hogy hülyén hangzik, de a nyelvismeret is valamelyest elkényelmesít, nekem mindenért meg kellett melózni, szó szerint, kézzel-lábbal. Minden nap egy küldetés volt, de a küldetést teljesítettem.

Az utolsó pihenő, már Dunakeszin.

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a fejem, és hogy szakad az eső. Nem emlékszem, de este talán lecsúszott még egy-két pálinka sör páros. Olitól tanultam, hogy a másnaposságra gyömbért kell inni. Felöltöztem, és lementem a bárba reggelizni, ahol Izidor már (talán sosem alszik?) javában dolgozott. "Kafé?", kérdezte. Kértem egy duplát, meg egy Canada Dry-t. Izidorral németül lehet kommunikálni, a reggeli mellé, kértem még ham and eggs-et, 2 tojásból. Izidornál a reggeli olyan, mint a terülj-terülj asztalkám. Joghurt 4 féle ízben, pástétomok, lekvárok, felvágottak, főtt tojások, friss zöldségek, friss pékárú, sütemények, narancslé, víz, kávé. És lehet, hogy valamit kifelejtek, plusz a frissen sütött tükörtojás szalonnával. Nem kettő, három tojásból. És mikor ránézek, csak vigyorog, imádom!

Párszor szegényes reggelit kaptam. Nos, Izidor kárpótolt mindenért.

Az emberes reggeli, és még egy kávé után visszamentem a szobámba, ruha ellenőrzésre. Még mindig minden csupa víz volt, és kint is szakadt az eső, 13 fokos hőmérséklet mellett. A szobában volt egy hősugárzó, azt még előző délután bekapcsoltam, de nem sokat szárított a dolgaimon. Mikor arra gondoltam, hogy bele kell bújnom a csurom víz sisakba, csizmába, nadrágba, és vissza kell mennem a szakadó hideg esőbe, amiben 460 kilométert kell motoroznom hazáig, hát bármennyire is mehetnékem volt, úgy döntöttem maradok hétfőig! A Hátam közepére se kívántam az előző nap után, újabb órákig tartó esőben motorozást. Ha sütött volna a nap, akkor megszárad rajtam a ruha, de így inkább bele fagytam volna. Lementem, és közöltem Izidorral a döntésemet, plusz megkértem, hogy valami módon szárítsa meg a ruháimat. Rögtön rábólintott, nem is tudom van-e számára megoldhatatlan probléma. 

Egész éjjel, egész nap ment a hősugárzó, de nem sokat segített.

Délelőtt "dolgoztam", írtam a blogra egy bejegyzést, forgattam a sisakot és a csizmát a szárító előtt, és néztem az ablakból a felhőszakadást. A telefon egész napra 100% esőt írt, hétfőre viszont már napsütést. Nagyon mehetnékem volt, de telefonon tartottam a kapcsolatot a családdal. Délután kettő köröl elállt az eső, és kisütött a nap is. Lementem körülnézni, és kérdeztem Izidort, mi a helyzet a ruháimmal? Hát azok javában száradtak a kazánházában, de még minden nedves volt. Hm, akkor eszem-iszom lesz, kértem egy haltálat meg egy sört. Pont befejeztem az ebédet, mikor nagy Harley rotyogást hallok, egy 10 motorból álló magyar brancs érkezett. Három hete nem hallottam magyar szót, miután megrendelték a kaját, odamentem hozzájuk egy kicsit smúzolni. Megbeszéltük ki honnan jött,  milyen motorral, és mint kiderült az egyikük a fiával jött Malagából, ahol egy egész évet töltöttek (mekkora királyság), és a többiek lementek eléjük olaszba. A túra második torokszorító pillanata itt jött el, a fickó büszkén körbemutatott az asztaltársaságán, és megkérdezte: "hát vannak neked ilyen barátaid?" Nyeltem egy nagyot, és azt kellett mondanom, hogy: "nem, nincsenek". Ugyan nagyon "kemény" csávó vagyok, nem is számítottam rá igazán, de az agyam leghátsó zugában azért ott bujkált, hátha meglepetésként idejön elém a Tökös Ötösből valaki. Mindenki elfoglalt, dolgozik, sok más dolga is van, ám ezt a Harley-s palit mégis kilencen kísérték. Kicsit kapart a torkom, rá is kellett önteni egy kupicát. Akkor tudatosult bennem, hogy már sosem lesz úgy, ahogy régen.

Jó utat kívántam nekik, és felmentem megnézni a Forma 1-et. Unalmas, szar futamot láttam, és az eső is újra rákezdett. A magyar csapatnak nagy mázlija volt, pont abban az egy órában nem esett, amíg ettek. Egyszer csak kopogtak az ajtón, Izidor állt ott, és közölte, hogy aznapra bezárja a boltot, ha kell valami, most szóljak. Összekészítettem egy túlélő csomagot (sör, chips, mogyoró), és közöltem hogy rendben leszek. Minden eshetőségre kaptam egy hátsó ajtó kulcsot, a vendéglőrészt bezárta, és Cetkával, a pincérlánnyal távoztak.

Az utolsó felhő egy szívet formázott.

Időm volt bőven, rendbe tettem a sisakot, ami még mindig nedves volt, de azért már javult a helyzet. Megpucoltam a plexit, és a bélést kitömtem szennyes pólókkal, gondoltam az is magába szív valamennyi nedvességet. A maradék szennyest meg beletömtem a csizmákba. Az este hátralévő részében, könyveltem, rendet tettem a videók és képek között , aztán eltettem magam másnapra, ez volt a leg-leghosszabb nap. 

Reggel fél 7 körül lementem, Izidor természetesen már dolgozott a konyhában.Nem is kérdezett, már csinálta is a kávét. Elmagyaráztam, hogy nem is kérek mást, csak tojást szalonnával. Csóválta a fejét, de öt perc múlva hozott egy négy tojásos ham and eggs-et!! Mire belapátoltam, hozta a ruhákat, minden száraz volt, nem tudom, hogy csinálta. Kértem a számlát, a két éjszakáért, kajával, kávékkal, és a piákkal együtt 101 euró 40 centet kért. Ez hogy jött ki? Kapott 110-et, és rengeteg "hvala" köszönömöt. Mondtam már párszor, de Őt tényleg klónozni kéne!

Embertelen finoman készíti, talán még Rácz Jenő sem tudna belekötni.

Nagyjából már össze voltam csomagolva, lementem a garázsba a Bestiáért. Kiálltam a napra, szegény még ágrólszakadtabb volt, ahogy a sok dzsuva rászáradt. A túra utolsó felpakolása jól sikerült, kényelmesen ültem egész nap. A csizma és a kesztyű még nedves volt kicsit, de mivel meleg lett, nem izgatott. Elköszöntem Izidortól, jól meglapogattuk egymást, és 8.15-kor nekivágtam a hazaútnak. Ami úgy kezdődött, hogy azonnal beálltam a szomszédos kútra. Szerencsém volt, vagy húsz szlovén motoros fejezte be a tankolását, éppen szedelőzködtek. Én is teleraktam a tankot, de nem tudtam azonnal elindulni, mert mintha egy motoros felvonulás végén álltam volna, a szlovének lassan, egyenként tudtak csak kifordulni a forgalmas útra. Az alapterv az volt, hogy a 69-esen indulok haza, de mivel ők is arra fordultak, meggondoltam magam, és inkább Maribor felé vettem az irányt. Nagyon vegyes brancs volt, a Gixertől a Viragoig mindenféle motor alkotta a csapatot. Tudtam, hogy a Lavamündig nem nagyon lehet csapatni, úgy okoskodtam,  hogy mire keresztül vágom magam rajtuk a nedves 69-es szerpentinjén, rengeteg időt veszítek. Ráadásul ezen a túrán nem volt kanyarhiányom, most már gyorsan akartam hazaérni. Tehát irány Maribor, majd az autópálya.

Ezt a képet nem használnám eladáshoz.

Mariborig kellemes kanyargós szakaszon mentem, majd át a városon, és fel a pályára. Itt már nem volt semmi izgalom, 140-150 körüli tempóval hasítottam a gyönyörű, napos sztrádán, még a magyar határt is csak akkor vettem észre, mikor már átjöttem rajta. Tankolnom kellett, és magyar "matricát" is akartam venni, tettem egy kis kitérőt Letenye felé. Itt történt a túra leglassabb tankolása, 35 percet töltöttem a kúton, akkora volt a sor. Ennyi autót benzinkúton, a taxisblokád idején láttam utoljára. Mint kiderült, ez az egyetlen kút, és a sok autó mellett, munkagépek is itt vételeztek üzemanyagot.

Miután megtöltötte a tankot, még a kanálban lévő kannákat is telenyomta.  A mögötte álló buszos, majdnem eret vágott magán.

Az M7-es hozta a megszokottat, Siófokig üres és gyors volt, aztán Pestig a sok "kicsi a pöcse" SUV-os erőfitogtatása szórakoztatott. Érd környékén tankoltam, majd ráfordultam az M0-ra. A szembe oldalon akkora dugót láttam, hogy azok talán még mindig ott állnak, de szerencsére én tudtam haladni. Fél kettő körül értem Dunakeszire, és most is alkalmaztam a tavalyi túrán kitalált módszert, hogy megállok egy utolsó laza pisi-cigi-re mielőtt hazaérek, ne úgy kelljen már megérkeznem, hogy egyből a klotyóra futok. A reptér mellett megálltam, megtettem amit kellett, megittam a maradék vizem, visszaültem, és pár perc múlva otthon voltam. A napi táv 460 km.

A motorhangra először Molli, a kutyusom futott elém, hát majd szét esett az örömtől. De már Kati (a feleségem) is ott volt, úgy ugrott a nyakamba, hogy még a sisakot sem tudtam levenni. Egyszerre öleltem Őt az egyik kezemmel, a másikkal pedig a kutyát kaptam fel. Megérkeztem!!!!!

Molli a Tündérmackó már nagyon kívánta a simizést.

 8222 kilométert mentem kaputól kapuig, 23 nap alatt. Ez eddigi motoros pályafutásom leg-leg túrája, nem tudom lesz-e még ennél hosszabb utam, egyelőre ez a Number One! Voltak nehézségek, áztam-fáztam, izzadtam, izgultam, de akkora élményt adott, amekkorát még soha, semmi. Elképesztő tájakon jártam, elképesztő kalandjaim voltak, csodás emberekkel találkoztam. Már tudom hol a világ vége, megmásztam rengeteg hágót, végig gurultam az El Caminon, voltam kopár vidékeken, magas hegyeken, tíz Európai országon mentem át, számomra ismeretlen kultúrákkal találkoztam, gyönyörű városokat láttam, és nem utolsó sorban az állhattam az óceán partján is.

Íme a teljes útvonal. Már tervezem a következőt...

Nem hátráltatott műszaki probléma, defekt, baleset, minden tökéletes volt. (ami meg nem, az is a KALAND része, mostanra történelem) A hosszas fizikai felkészülés meghozta a gyümölcsét, semmilyen testi problémám nem volt, a motoron végzett átalakítások is beváltak, minden prímán működött. A Michelin Road 5-ös gumik tökéletesen tették a dolgukat (még mindig újszerűek), a Sentinel Protect-től kapott nyomkövető berendezés, és a Mapfre biztosítás pedig nyugodt alvást biztosított. A nagyon hiányolt fokozatjelzőt azóta felszereltem, gyakorlatilag tökéletes a Bestia a következő Útra.

Szeretném hinni, hogy erősebb és jobb ember lettem ettől az Úttól, igazi önismereti próbatétel volt. Ha bárki hasonlón töri a fejét, csak azt mondhatom: VÁGJ BELE!!!!!

Vége.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

MEGCSINÁLTAM!!!!