Spanyolországban összesen több mint nyolc napot töltöttem. Ettem mindenféle finom ételeket, ittam finom söröket, és még finomabb kávékat. Egyet nem sikerült megkóstolnom, a talán leghíresebb spanyol kaját, a tapas-t. 

A kedvenc spanyol busz festésem. 

A korai reggeliért itt is meg kellett küzdeni egy magas szőke milf-el, de végül sikerült, és kaptam croissant, omlettet, dzsúzt és finom kávét. Reggeli után szépen fellifteztem a szobámba, indulás előtt még dolgom volt a wc-n. Dugom a kártyát a zárba, de semmi hang nem jött belőle, és nem is nyílt ki az ajtó. Próbáltam fordítva, mindenhogyan, de semmi.  A helyzet egyre idegesítőbb volt, a zabszemet is egyre jobban kellett szorítani, de nem volt eredmény. Lerohantam a recepcióra, de ott se volt senki. Lefutottam a pincébe is, hátha találok egy szobalányt, de sehol senki. Hm, mit is csináljak? 1, visszamegyek a bárba, elintézem a dolgom az ottani klotyón, majd megpróbálom a reggelit osztó csajt felcsábítani, hogy segítsen rajtam. 2, felmegyek és újra próbálkozom, legfeljebb betöröm az ajtót. Az elsőt elvetettem, mert hosszú sorban álltak az utcáról betérő vendégek, ha a csaj ott is hagyná a pultot, mikor visszatér meglincselik. Visszarohantam a másodikra (csizmában, motoros farmerben, nem kicsit izzadtam), bedugtam a kártyát, kattant a zár, és már nyílt is az ajtó. Sose fogom megtudni mi történt a zárral, de az biztos hogy a rötyin nem kellett erőlködni.

Mocskos meleg volt már reggel is, az előjelzés szerint délutánra 37 fokot prognosztizáltak. Felpakoltam a cumókat, ledobtam a kártyát a pultra (előző nap fizettem), és nekivágtam Zaragozának, ami kb 100 kilométernyi motorozást jelentett. Az út semmilyen izgalmat nem ígért, mindkét oldalon mezők, ameddig a szem ellátott.  Az egyetlen "szórakozást" az öngyilkos nyulak kerülgetése adta. Rengeteg elütött kis nyúl hevert az úttesten, szinte 100 méterenként egy. Orosz rulettest játszottak, mikor már nagyon közel voltam, akkor ugrottak elő az út széléről és usgyi, át a túloldalra! Persze, random hol jobbról, hol balról. A nagyon közelt úgy kell érteni, hogy centik! Velem mázlijuk volt, de néha én sem fogadtam volna a sikerre. Ez éberen tartott egészen Zaragoza elővárosáig.

Santa Fe csábító volt, de maradtam az útitervnél.

Hosszú kilométereken át csak autószervizek mellett mentem, minden márka, és minden autós szakma képviseltette magát. Zaragoza Spanyolország ötödig legnépesebb városa, ezen a délelőttön a lakosság nagyobbik része valószínűleg az utakat rótta. Túl sok látnivaló nem akadt, lakótelepek közt mentem a navi utasításai alapján. Ahogy elhagytam a várost, a táj is szépült, a távolban már látszott a Pireneusok. Egyszer csak átértem Katalóniába, hopp, mintha egy másik ország lenne, egy sokkal tisztább, gazdagabb ország. Egyből megértettem, miért akarnak elszakadni Spanyolországtól. Még a szag is szinte illattá változott, itt láttam először locsoló gépeket a földeken. Tankoltam egyet, és húztam tovább. Az egyik elágazásnál választhattam Barcelona és Andorra közt, de mentem tovább a hegyek felé. A katalán főváros többet érdemel egy pár órás villám látogatásnál.

A Pireneusok idefelé is elvarázsolt, nem volt ez másképp most sem. Egészen más mint az Alpok, talán a melegebb éghajlat miatt. Tündéri kisvárosokon mentem keresztül, az egyikben egy kanyarból kijőve, megláttam egy kávézót, pont egy motornyi hely állt előtte üresen. A hőmérséklet közel 40 fok, ásítoztam egyfolytában, kellett egy kávé, hát beálltam az üres placcra.

Végig jó kávékat ittam a spanyoloknál, de itt kaptam legjobbat! Ha én el tudnám készíteni a tökéletes kávét, az ilyen lenne. Miközben szopogattam a kávét, arra gondoltam, hogy az élet bizony SZÉP! Elszívtam egy cigit, ittam egy kólát, váltottam pár szót egy bácsikával, aki az Iphone X-én mutatta, hogy Ő is motorozik, egy Indian büszke tulajdonosa.

Semmi faxni, de az első korty után tudtam, hogy ez életem (eddigi) legjobb kávéja. 

Hiába mentem egyre magasabbra, a meleg nem csökkent, csak párásabb lett a levegő. A szerpentin, amin mentem felfelé, jó széles sávokból állt, a kapaszkodó részeken duplán, és olyan aszfaltozással, hogy ha kifognám az aranyhalat, ilyet kérnék itthonra is. Útközben egyébként rájöttem, hogy mi magyarok vagyunk Európa legjobb motorosai. Mi a szűk, kátyús, sóder felhordásos, olajos, és minden egyéb halálos dologgal tarkított utakon is tudunk jókat motorozni. Egy spanyol vagy olasz motoros, nem tudom mennyit élvezne a Ceredi 13 kilométerből. Arrafelé mindenhol jók az utak, még a világvégi, zergebaszta falvak között is. Ezért van annyi spanyol meg olasz motoros világbajnok, mert Ők simán edzhetnek otthon az utakon is, így nőnek fel. Nekünk meg jut a kátyú, és a sóder. 

 Andorra felé.

Andorra 1400 méter magasan, a Pireneusokban fekvő hercegség. Euró van, Unió nincs, a telefonnal meg az internet használattal vigyázni kell, az nagyon drága. De ezen kívül minden olcsó, a benzin, a kaja, a cigi, a szállás. Rendes határállomás van, de nem foglalkoztak velem, simán átgurultam. Olyan mint Monaco, csak sokkal nagyobb, viszont nincsenek yachtok. A forgalom irgalmatlan, millió kétsávos körforgalom, és simán fordulhatsz a belső sávból is jobbra. Én a külsőben gurultam a navit hallgatva, és majdnem elcsapott egy suv, aki a belsőből vágott be elém. Vagy Ő volt paraszt, vagy én nem ismerem a szabályokat, nem tudom, de utána jobban vigyáztam. (utánanéztem, én hibáztam) Persze itt is voltak lezárások, útépítések, keringtem egy darabig, mire megtaláltam a szállást. Parkolni szinte lehetetlen, ennél a hotelnél kaptam először garázst, 6.50 euró/éj. Először megálltam a főbejárat előtt, és mentem bejelentkezni a recepcióra. Egyből elaléltam, mert a  recepciós csaj volt az egész Út legszebb nője, igazi 10 pontos, alig tudtam kinyögni miért is jöttem. És nem csak szép volt, de kedves és segítőkész is, angolul tudtunk értekezni, persze az övé sokkal jobb volt, mint az enyém. Szépen végighallgatta a mondókámat, keveset kérdezett, és a wifi kódot is rögtön leírta. Aztán lekísért a garázsba, kinyitotta a kaput, és miután beálltam, megdicsérte a motoromat. Hát én azonnal fülig szerelmes lettem belé. 

Én a legfelső, a Bestia a legalsó szinten lakott. A garázsdíjjal együtt is benne voltam az 50 eurós keretben.

Lezuhanyoztam, civilbe öltöztem, és felfedező útra mentem. Tisztaság, rend, és nagyon látható gazdagság látszott mindenhol. Kezdtem éhes lenni, az egyik pizzéria bejáratánál nagyon csábító képeket kifüggesztettek ki. Pizza, sültkrumpli, kóla menü, 7.99 euró, ez kell a dolgozónak. Fénykép alapján választottam, mi szalámis pizzának neveznénk, jó döntés volt. Kb öt perc alatt az asztalomra tették a vacsit, evés közben az ablakból beláttam szinte az egész belvárost. Pizza ala panorama!!

Az Út első pizzája.

Evés után sétálgattam kicsit, lemozogtam a vacsorát. Bementem egy dohányboltba, és 3.20-ért vettem cigit, apám, az olcsóbb mint itthon! Ráadásul ott még kapható a kék L&M, itthon évek óta nincs. Láttam olyan szaküzletet (kettőt is), ahol mindenféle mozgássérült dolgokat árultak, luxus kivitelben. Kerekesszékek, mankók, mindenféle mozgáskorlátozott segédeszköz, de nem ám az esztékás cuccok.

Kicsit morbid volt, de ők tudják.

Nem tudom ez igazi-e, vagy másolat, de a kertben szívesen nézegetném.

Mire visszaértem a hotelba, már másik nő ült a recepción, pacekra simán adtam neki is 8 pontot a 10-ből. Úgy látszott, ide csak bombázókat vettek fel. Ő is kedves volt, megbeszéltük a reggeli büfét, ami itt 7.30-tól nyitott, és kaptam tőle egy mosolyt búcsúzóul.

Szunya előtt még akadt dolgom bőven, lefoglaltam a következő szállást, ami már a francia Riviérán volt, megcsináltam a könyvelést, aztán eldőltem. Aznap 430 kilométert motoroztam.

Folyt. köv.

Sokat nem kellett cipekedni, a lift egy lépésre volt csak.