Itthon, indulás előtt megborotválkoztam, és azt terveztem, hogy hagyom nőni a "rőzsét", szép nagy szakállat növesztek mire hazaérek. A világutazók mind szakállasok, itt volt az alkalom, hogy nekem is nagy szőr legyen a képemen. Azért a második héten már nem volt igazán komfortos érzés, megfordult a fejemben, hogy beszerzek egy borotvát. Végül is nem vettem, de az élet megoldotta, hogy spanyol földön sima pofával keljek át.

A hajam nem, de a szakállam annál jobban őszül.

A második reggelinél már csak az olaszok voltak az asztaltársaim. Bepróbálkoztam egy eszpresszó kéréssel, és kaptam! Erre a két digónak se kellett több, ők is kértek. A kávé nem volt nagy szám, de a gesztust nagyra értékeltem. Reggeli után megkaptam a kimosott, illatos gatyáimat, már csak fizetnem kellett. A mosásért, a plusz kávéért nem számolt semmit  Senhora Brejo, csak a szobaárat kérte. Jól megölelgettük egymást, a férjével kezet szorítottunk, innen nehéz volt elindulni, nagyon, nagyon kedves EMBEREK! A Quinta do Brejo volt az egész utazás leg-leg-leg szállása, ide szeretnék még visszajönni.

Meseország.

A napi célpont Garrovillas volt, Spanyolország Extremadura tartományában. Lisszabont elkerülve mentem a határ felé. A Portugálok nagyon szerettek hidakat építeni, nekem is jutott egy , a Ponte Marechal Carmona.

A híd után, egy több kilométeres, tök üres egyenes következett, itt kicsit megküldtem a Bestiát. Olyan régóta voltam már jófiú,  kifejezetten jólesett egy kis száguldás. Azt hiszem itt értem el a túra legmagasabb sebességét, ami nagyon illegális.

Az országhatár itt is jelképes, egy magasabb domb tetején. Indulás után tankoltam ugyan, de biztos ami biztos alapon még a portugáloknál újra vételeztem benzint. Már javában a spanyoloknál jártam, mikor belém hasított egy rossz érzés. Eltettem a bankkártyámat, vagy a kúton felejtettem?? Jártatok már így?? Megáll, kesztyű le, cipzár le, tárca elővesz, megvan, phúúú... (ezt utána eljátszottam még párszor az Út során) 

Egyre szárazabb lett a vidék.

Érdekes környéken jártam, kopárnak nem mondanám, és a barátságtalan se jó kifejezés. Olyan "Volt egyszer egy vadnyugat"-os. Gyakorlatilag az országban bárhol forgathatnak western filmet, itt minden megvan, ami kellhet.  Mivel szombat és nagyon meleg volt, egy lélek sem járt az úton. Szinte vártam, hogy Harmonika vagy Cheyenne megjelenik az egyik dombtetőn. De nem, szépen haladtam előre, az útonállók elkerültek.

Ha már ilyen fura gondolataid vannak, akkor inni kell. Este valami rendeset, de most a jól felmelegedett víz is megtette. Megettem a (már portugál) energiaszeletemet, és ráküldtem a maradék vizet. Hm, ezt pótolni kel, ha lesz benzinkút! Ha lesz, nyitott benzinkút! Nem volt...  Szóval egy jótanács mégegyszer: víz, víz, víz legyen bőven. Megvenni előre, amikor éppen van, mert a spanyolokban nem lehet megbízni. Se kocsma, se étterem, se semmi nem volt a célig már. 

Itt azért már rohadtul szomjaztam, és a benzinem is fogyóban. 

Végül nem volt dráma, elértem a szállást, ahol szintén egy kihalt városon kellett átmotoroznom, egyetlen lelket sem láttam. Mondjuk nem csoda, 16 órakor arrafelé szieszta van. Ez egy 60 eurós 4 csillagos hotel, csak ezt találtam szombat éjszakára. A bejelentkezés simán ment, megkaptam a kulcsot, és felmentem felderíteni a szobát. A szálloda egy régi castillo-ból lett átalakítva, de bent keveredett a régi a high-tech-el, és jól csinálták meg. A szobám a másodikon volt, kellemes hűvös, és egy feltöltött MINIBÁR fogadott. Vizek, üdítők, sör, bor, csoki, mindenféle hűtött finomság várt. A két vizet rögtön leküldtem, rég esett ennyire jól valami. Visszamentem a cókmókomért, a motort betettem egy árnyékos parkolóhelyre, és liftel felhordtam a motyókat. A szoba kellemesen nagy mérete örömmel töltött el (reggel még edzeni is tudtam), de a fürdőszobai felszerelés lepett meg igazán. Orignál csomagolású fogkefe-fogkrém, fésű, testápoló, sampon, tusfürdő, szappan, ééés egy egyszer használatos borotva szettet is találtam egy kis kosárkában! Ilyen fullos felszerelést eddig még sehol sem kaptam. Tehát fürdés után nekiálltam a szőrzetem eltüntetésének, annyi jött le, hogy majdnem eldugult a lefolyó. A tisztálkodás után teljesen újjá születtem, a tökéletességhez pont a minibárban árválkodó sör hiányzott. Tiszta póló, tiszta alsó, farmer, cipő, és lementem felderíteni a környéket. 

Pár kávézó már kinyitotta a napernyőit, de még nagyon fiatal volt az idő a spanyoloknak, hogy kimozduljanak. A hotel egy tér egyik oldalát foglalta el, a közepén egy kúttal. Az egész tisztára középkori feelinget sugárzott. Gyakorlatilag az egész város egy zárt egység, az utcákon se autók, se emberek nem jártak, de azért mégsem éreztem kihaltnak. Itthon ilyenkor már pezseg az élet (19 óra), de a spanyol időbeosztás az más. Ja, és visszatértem a normál időzónába.

Kilátás a szobámból. Zorro csak sötétedés után jön.

Hospederia Puente de Alconétár. Négy csillagos, de én 5 *+-ra értékelem.

Vacsoráig maradt még időm, lefoglaltam a következő szállást Toledo mellett. 25 euró, az Út legolcsóbb szállása, örültem, de ne szaladjunk előre. Az étterem 20.30-kor nyitott, én voltam az első vendég. Volt angol étlap, de sokra azzal se mentem, végül a "cream soup", a "shark", és a "fruit" szavakat tartalmazó menüt kértem. A leves nagyon bejött, a második nem tudom, hogy tényleg cápa volt-e, de ízlett, desszertnek pedig egy klassz gyümölcs vegyes tálat kaptam. 

Vacsi után egy cigarettával körbesétáltam a hotelt, meglepve láttam, hogy hátul egy óriási medence is van. Ezt kiszúrhattam volna délután is....

Cápát ettem, zorall vagyok.

A nagyon kellemes vacsora után, felmentem a szuper szobámba, bebújtam a kényelmes ágyamba, és egy jót szunyáltam. Jól is jött, mert a másnap húzósra sikeredett, de akkor még nem tudtam, pontosan mi vár rám.

Folyt. köv.

Túl sok növényt nem kell locsolni.

Érkezés Garrovillas-ba.