10 országban jártam a 23 nap alatt. Egyik ország nyelvét sem beszéltem. Minden nap, minden óra, minden perc, egy megoldandó probléma volt. Sikerült mindet megoldani. Egy ilyen magányos útnak komoly lélek formáló hatása van, számomra jó irányba.

És hogy jön ide a két Amerikai színész? Peter Fonda alakítása a Szelíd Motorosokban nagyon nagy hatással volt rám, a filmbeli szerepe (is) tett azzá aki vagyok, Chuck Norris filmjei közül,  pedig a Magányos Farkast szerettem a legjobban. Ők ihlették, hogy a túrát ebben a formában csináljam meg. Az Út célja pedig a kíváncsiság, mi is van a "Világ végén", milyen is az El Camino, és a legfontosabb: lehetsz még szabad egy szabályokkal teli világban? A válaszokat megkaptam.

Erre a háttérképre régóta vágytam.

Június 2.-án vasárnap reggel 9-kor indultam. Esztergomig elkísért Tomi, Tibike és Feri, ott elpacsiztunk, és nekivágtam az Út-nak. Az első megálló Almásfüzitőn a rég megszűnt timföldgyár előtt volt. Itt régóta szerettem volna egy fotót csinálni. Végig a régi 1-es úton motoroztam, Hegyeshalomnál a kis határon mentem át. Ausztriában kaptam egy 5 perces esőt, ami csak arra volt jó, hogy a patika tiszta Bestiát összekoszolja. Bécset elkerülve mentem Annabergbe, ahol az egyetlen előre foglalt szállásom várt. A Jufa hotelben mindenki magyar, tehát nyelvi problémák nincsenek. Magyar a szakács, de a sör azért osztrák, jó párosítás. Másnap, a 10 pontos reggeli után nekivágtam a második napnak, a cél Hochenpeiszenberg, ahol az én "sirályszárnyas" Zoli barátom várt. (írjátok be így a youtube keresőbe)

Pár "kisebb" eltévedésen kívül semmi rendkívüli nem történt Németországban, csak az utolsó kilométereken egy fekete Ferrari nyomta mögöttem a dudát. Zoli épp jött haza a melóból, intett hogy kövessem. Csoda egy helyen lakik, jóval München alatt, mondhatjuk hogy hegyvidék. Pár órányira van tőle az összes szuper hágó. Zoli nagyon jó barátom, 100 éve ismerem, suhanc korában nálam is dolgozott pár évig, van közös múltunk. Örömmel fogadtak, de az igazi fénypont az volt, mikor a hat éves Beni megjött az oviból. Utoljára három éve találkoztunk, de úgy ugrott a nyakamba, hogy rögtön éreztem, nem felejtett el a kissrác. Rögtön megmutatta a szobáját, és lenyomtunk egy gyors állatos társast. Aztán elkísértem Zolit a török fodrászhoz, beugrottunk a közeli hyperbe pár apróságért, megtankolta az anya-autót, és hazamentünk. Otthon egy jó beszélgetős vacsi után, jöhetett a szundi, ami azért volt különleges, mert Beni bejött jóéjszakát kívánni. Imádom!!!

Beni a NAGYONJÓBARÁTOM!

Reggel ettünk egy finomat, felpakoltuk a vasakat, és nekivágtunk a közös két napnak. A végcél Svájcban, a Furka hágó kiindulási pontján lévő Realp volt, Zoli itt foglalt szállást. Egy kicsi Ausztria, majd Liechtenstein után beléptünk Svájcba. 

A néptelen Liechtenstein.

Svájc számomra nagy csalódás volt. Kapásból 40 frankért venni kell egy éves út matricát, mert náluk minden út fizetős. MINDEN!  Ám szinte a teljes útvonalunkon javításokat végeztek, folyamatos lezárásokba, terelésekbe futottunk bele, néhol nagyon dzsuvás úttal. Zoli úgy gondolta átmegyünk a Szent Gotthard  hágón, és úgy érkezünk a napi szállásra. Nos, a hágót lezárták, az alagúton kellett átmenni. Ami 17 kilométer hosszú, Európa leghosszabb hegy alatti alagútja. Most már ez is élmény, de akkor rémes volt, klausztrofóbiásoknak nem ajánlom. Kb fél óra lehetett az átkelés, 80-al két kamion közé ékelődve, középtájt 36 fok meleggel. Egyébként Svájcban végig nagyon meleg időjárásban motoroztunk, ezt nem panaszként, inkább érdekességként mondom. Egy alapos eltévedés után (150 km), bőven nyolc körül járt, mire végre megérkeztünk a szállásunkhoz Realpba, ami a Furka hágó kiindulási pontja. Nos a hágó bejáratára egy akkora Tutó lakatot raktak, hogy csak na. Szóval az is le volt zárva. A szálló recepciósa mondta, hogy vagy vonattal megyünk, vagy sehogy. Ja, és a szálló étterme is lehúzta a rolót már! Hogyaza....

Se Furka, se kaja, fhuuu...

Végül találtunk egy nyitva tartó hamburgerest, aki fejenként 20 frankért csinált egy burgert, sültkrumplival, és egy sört adott mellé. Méltányos ár egy éhhalál szélén álló bikernek, de drága, ha azt vesszük, hogy a fickón olyan koszos póló volt, mintha éppen szenet lapátolt volna. Csak kp, csak frank, de a kaja finom volt. Ittam volna még egy sört, de több helyi fizető eszköz híján ez elmaradt, úgyhogy visszasétáltunk a szállásra, és eltettük magunkat másnapra. 10 óra lehetett.

A szállás nagy piros pontja, hogy a folyosón elhelyeztek egy igazi kávéfőzőt, amit egész nap díjmentesen lehet használni. Így a reggeli előtti, "hidegindító" kávém megoldva, pipa. A reggeli is rendben volt, belapátoltunk egy emberes adagot, fizettünk és mentünk a vonathoz. Motorra 20 frank a jegy, kártyát is elfogadtak. Mi legelőre állhattunk, mert a motorok és a bringák az első, zárt kocsiba kerülnek.  Kisvártatva befutott a szerelvény, leálltak az errefelé jövők, majd mi következtünk. Ketten voltunk a zárt kocsiban, nem kellett osztozni mással. Az utazás ideje kb fél óra, de végig a motoron ültünk, mert erősen dülöngélt a szerelvény, félő volt hogy eldőlnek a motorok. Érkezés után meg kellet fordulnunk, mert a bejárat a kijárat is. A kocsi keskeny, tehát lehetett ypszilonozni rendesen. De mára ez is történelem, az Út egyik különleges pontja.

A kutyás bácsi megcsodálta a motorokat.

Svájchoz még egy jótanács. Mivel nem Uniós ország, a roaming és a mobilnet díjak az egekben, csak óvatosan a telefonhasználattal. A wifi kötelező opció!! Talán átjön, hogy Svájcba nem szerettem bele, de a hegyek azért szépek!!

A Furka túloldala nagyon szép, a francia határig igazi alpesi környezetben motoroztunk. Zoli kitett magáért, ha volt két út, Ő biztosan a kanyargósabbat választotta. Mutatok egy példát.

E 25 vagy D 13? nem kérdés. Hogy tudták ezt megépíteni 100 éve???

Ahogy közeledtünk a határhoz, úgy lettek egyre magasabbak a hegyek. Végig tudtunk beszélgetni, mert Zoli sisakjában is Sena kommunikációs szett volt. Egyre gyakrabban mondta, hogy nézzek fel balra vagy jobbra, ahol olyan utakat építettek meg a hegy oldalára, hogy az elképesztő. A puszta látványtól tériszonyom lett. Aztán, hogy-hogynem, egyszer csak egy ilyen lábakon támaszkodó úton mentünk felfelé. Miközben Zoli folyamatosan duruzsolja a fülemre, hogy ez milyen gyönyörű, én a puszta életben maradásért küzdöttem a tériszonnyal. 

Nagyon magas. De ki számolja...

A francia oldalon tankoltunk, már euróért. Azt tudtuk, hogy a szállásunkon nincs vacsora. Az ebédidő már rég elmúlt, piszok éhesek voltunk. Az út mellett találtunk egy BURGER'S nevű kajáldát, olyan mint a Meki, csak sokkal jobb. Én egy Balboa menüt ettem, jóval finomabb volt, mint a svájci koszos pólósé, pedig az se volt szar! A csak franciául beszélő személyzet pedig nagyon kedvesen mosolygott, és kijöttek megcsodálni a motorokat. Mire végeztünk, eléggé beborult az ég, de eső nem lett belőle. Amikor elértük a Mont Blanc-ot, talán még szebb volt a látvány, a szürke égbolttal. És itt olyan emberek élnek, akiknek ez a látvány 0-24-ben ingyen jár. A betyárját...

A legenda szerint a hegy egy híres tollról kapta a nevét. Vagy fordítva.

Fél 8 körül értünk a szálláshoz, amit szintén Zoli foglalt. Ez egy farmház, csodaszép kertel, nyújtózkodó macskával, patika tisztasággal. A motorok hangjára előkerült a szállásadónk Patrícia, aki kapásból fejenként két puszival indított. Mi is örültünk neki, de mikor megkérdezte, innánk-e valamit, bele is szerettem. Rég esett olyan jól a cigi és a sör, mint ott és akkor. A cica a lábamnak dörgölőzött, a kilátás lélegzetelállító, egy átmotorozott nap után, ez a tökéletes befejezés. 

Nagyon esőre állt az ég, Patrícia felajánlotta a tető alatti fedett részt a motoroknak. Levettük a pakkot, és szépen beparkoltunk az eresz alá. Amúgy az utazás alatt nagyon megkedveltem az Activity-t. Szinte senki nem beszélt idegen nyelvet, maradt a mutogatás, rajzolás, hangutánzás, vagy bármilyen egyéb próbálkozás, hogy megértsük egymást. Mivel nem az éltemről volt szó, remek szórakozás megtudni például, hogy mikor és hol lesz a reggeli.

Itt kezdtem a franciákat más szemmel nézni.

A szoba kényelmes és tiszta volt, nagyon jót aludtunk. Patrícia nem tévedett, éjjel elkezdett esni, és még reggel is masszívan esett. A telefonom szerint 10-ig lesz eső, és általában jók a tippjei. Kinyitottam az ablakot, erre a cica mindjárt bejött, és befészkelte magát Zoli hasára. Biztos van akit ez zavarna, de azok nem mi voltunk. Elérkezett az utolsó közös reggelünk, Zolinak másnap dolgozni kellett, rá egy bő 600 kilométeres autópályázás várt, nekem egy szűk 400 volt a napi adagom. Lementünk reggelizni, kiderült jött még két másik vendég is, két francia muksó. Szállásadónk most is kitett magáért, friss croissant, friss baguette, lekvárok, sajtok, gyümölcsök, és igazi vacak kávé. De annyira szívből adta, hogy attól finom lett. Visszamentünk, összepakolni, a cica még mindig Zoli ágyában heverészett. Felvettük az esőruhát is, felcuccoltuk a bringákat, kaptunk útravaló puszikat Patríciától, megöleltük egymást Zolival, és ketten két irányba indultunk. Átváltottam Magányos Farkasba.

Folyt. köv.

Ilyenek ezek a francia cicák.....