2014. júl 09.

Sörtúra Csehországban.

írta: Misi Mágus
Sörtúra Csehországban.

Üdv. Mindenkinek.

Ez a nyár hálistennek a hosszabb utakról szól. Ez a harmadik többnapos túrám volt az idén. Tavaly voltam először a Rhino Tours-al pont itt Ceske Budejovicében! Az idén egy nappal rövidebb lett, de olcsóbb is, a színvonal nem változott. Most sem okozott csalódást, nagyon megérte az árát, főleg úgy hogy a vacsorák is benne voltak az olcsóbb árban.

zakopane-bohemia 072.jpg

      Gyülekező.

Pénteken reggel 8-kor indultunk a Budaörsi Meki elől. 9 motor, 10 ember. Mindenki egész pontosan érkezett, nem volt csúszás. Szilárd vezette a túrát a kis Versys-el, a végén egy GTR 1400-as túragőzös volt a záró motor, a kettő között voltunk mi a többiek. A Hondák voltak többségben, egy 600-as díványrobogó, egy VFR 1200 X, két CBF 1000, a Bestia, egy 600-as Fazer, meg egy 1200-es BMW. Indulás után jött a túra legsz@rabb része, kb 300 kilométer autópálya!! Unalmas, gumievő szakasz volt. Bécs után megálltunk pihenni egyet, innen már jobb úton mentünk tovább. A következő megállónál ebédeltünk, egy olyan étteremben ami dohányzó volt!!! Ausztriában az Unió közepén!!! Hárman dohányoztunk a csapatból, de a többiekre való tekintettel kimentünk cigizni.

zakopane-bohemia 081.jpg

      Ilyen táblát láttál már???

Ebéd után már nem sok volt hátra a határig, azért az osztrákok két kollégát levettek 35-35 euro-ra, gyorshajtásért. Nekem mázlim volt, pedig általában nem szoktam kimaradni a "jóból". Négy óra után már a célnál voltunk, Hotel Savoy. Beálltunk az udvarra, és kezdődhetett a lemálházás, meg a csomagok behordása. Szobatársnak Pistit kaptam (Ő jött a Crosstourerrel), már ismertük egymást Zakopánéból. Nagyon rendes kényelmes nagy szobánk lett, pöpec fürdővel, és utcai kilátással. Vacsora 6-kor, addig volt bőven idő letussolni, hazatelefonálni, kipakolni.

zakopane-bohemia 086.jpg

      Ezt is jó szívvel ajánlom.

A vacsi rendben volt, adtak levest, knédlit és gyümölcsöt. Utána besétáltunk a főtérre, hogy a napot egy jó kis sörözéssel zárjuk, meg megismerjük egymást. Érdekes "vegyesvágott" jött össze, volt köztünk többek közt szívsebész, nőgyógyász, papírgyáros, útépítő, gazdálkodó, autószerelő, számítógépguru. Tavaly kimaradt a helyi sör a Budweiser kóstolása, most pótoltam a hiányt. Nagyon jól telt az este, mindenki jó fej volt, sokat vigyorogtunk a sörök mellett. Fél 10 körül "tábort bontottunk", és haza sétáltunk.

zakopane-bohemia 092.jpg

      Ennél eredetibb nem is lehet.

 

Reggel 7-kor együtt reggeliztünk egy japán csoporttal, ízletes és bőséges kaja volt, még a kávét is az iható kategóriába sorolom. 8-kor elindultunk Pilsenbe, na ez már szép útvonal volt. Megálltunk fotózni egy hídon, meg egy atomerőműnél.

zakopane-bohemia 121.jpg

     Hídon még nem parkoltam.

zakopane-bohemia 109.jpg

      "Négyhengeres!"

Fél 12 körül értünk a sörgyárba, a következő látogatói turnus egy óra körül indult. Én már jártam bent, kint maradtam Szilárdal a kert helységben . Jó másfél órás egy túra, addig ettünk egy sült kolbászt, meg megbeszéltük a világ dolgait. Jót dumáltunk, bebarangoltuk a fél világot amíg a többiek bejárták a gyárat. 3 óra körül indultunk vissza, és volt előttünk 170 km a szállásig, de egy másik úton mint ahogy jöttünk. Vacsora 6-kor, nem volt idő szarozni, kettéváltunk, egy gyorsabb, meg egy lassabb csoportra. Naná hogy mi tévedtünk el, a GPS feladta a harcot, 1000 méteres magasságig jutottunk, már az aszfaltos út is elfogyott, farkasok lestek ránk, a medvék el akarták venni a motorjainkat!!! Viccet félretéve, tényleg felmentünk valami elhagyatott csúcsra, de aztán csak lejöttünk a túloldalon. Persze hogy nekem fogyott el leghamarabb a benzinem, kezdtem izgulni, hogy szégyenszemre tolni kell a Bestiát! De mire az utolsó cseppet beszippantotta volna, találtunk kutat. Egyébként meglepő, hogy milyen világvégi helyeken vannak kutak. Szerencsére. Tankolás, pisilés és tűz tovább. Szorított az idő, de még így is mi érkeztünk elsőnek a hotelhez.

A vacsora most is nagyon finom volt, egy külön teremben kaptunk asztalt, ahol tv is volt, úgyhogy kaja közben nézhettük a Brazil-Chile meccset! Sör most is fogyott rendesen, igazi focinézős hangulat volt. Fél 11 körül jött egy jó kis zuhé, nem gond, most essen ne holnap. 

Reggelre kisütött a nap, a reggeli most is első osztályú volt, megint volt japán csoport, de most hozzájuk csapódott egy osztrák nyugger brigád is. Azért nekünk is jutott mindenből. Reggeli közben megbeszéltük a hazautat. Cesky Krumlov volt a közbenső úticél, de én azt tavaly már megnéztem. Úgy döntöttem, hogy Chuk Norrist játszom és magányos farkasként egyedül indulok haza. Elbúcsúztunk a parkolóban és nekivágtam egyedül a hazaútnak. Tank teli, nap süt, gyerünk. Picit eltévedtem, de nem volt gond, csak egy másik határon mentem át, mint ahol beléptünk. Annyira pici határátlépő volt, hogy meg is lepődtem az elhagyatottságán.

zakopane-bohemia 131.jpg

     A határ osztrák oldala. Nincs nagy forgalom.

Szépen lemotoroztam Bécsig, ott egy darabon rá kellett mennem a sztrádára, Pozsony volt az irány. A sok szélerőmű között mentem a szlovák határig, erre még nem jártam. Pozsony után Komárno volt az irány, Dunaszerdahelyen tankoltam. Ott összefutottam szlovák motorosokkal, egy cigi mellett elmondták mire figyeljek az úton. Szlovákiában a gyorshajtásnál zéró tolerancia van, nagyon kell vigyázni a trafikra. Azon a környéken menet közben is fotóznak egy Octáviából meg egy Seat Leonból. Mögéd mennek és szépen menet közben lekameráznak, aztán levadásznak. Nem volt sürgős az utam, úgyhogy nagyon betartottam a sebességhatárokat, kétszer is találkoztam háromlábúval, de megúsztam. Párkánynál jöttem haza, adta magát, hogy Esztergomtól Pomázig még borogatok párat. Jól is esett a végén még szerpentinezni egyet. Négy órakor csaptam ki a sztendert otthon.

Jó kis program volt, megint jó volt a szervezés, jó volt a szállás, és nagyon érdekes emberekkel ismerkedtem meg. Mekkora az esélye annak például, hogy egy szívsebész professzorral sörözöl este motorozás után??? De természetesen a többiek is mind jó arcok voltak, Pisti szobatársam csúcs fazon, ezúton is köszönöm nekik ezt a remek hétvégét.

A következő programom egy Kawasaki Z 1000 tesztje lesz (alig várom), az lesz a következő blog bejegyzés.         Mindenkinek ilyen remek programokat és ilyen remek társaságot kívánok, jó időt, jó motorozást!!!!!

Sziasztok: a Mágus.

zakopane-bohemia 098.jpg

                         Így vártak minket!!

Szólj hozzá

motoros motor motorostúra motorozás motorosok traffipax dohányzó