Eljött egy nagyszervíz ideje a motoromon. Mivel az Ivanics Motor Budafokon van, ahonnan sokáig tartana tömegközlekedve hazajutni majd vissza, ahogy a múltkor is, kölcsön kértem egy tesztmotort. Amikor megláttam mit kapok, majdnem elájultam, hiszen ekkora vasat még sohasem vezettem. Mert a törzsfőnök, vagyis magyarosan a "csúcsgóré" kulcsát (jeladóját) nyomta a kezembe Attila, a szalon vezetője, ezzel a mondattal:  elviheted egész hétvégére. http://www.ivanics.hu/indian/indian-chieftain-dark-horse

Hát ha valami távol áll tőlem, akkor ez a stílus. Nagy böszme, nehéz mint a sár, egy jóízűt nem lehet borítani vele, és még drága is. A Harley kezdte, azután beszállt a bizniszbe az Indian, és mostanra már a BMW is szeretne kihasítani egy szeletet a bagger tortából az 1800-as boxerrel. Amerikában akkora siker, hogy még pályaverseny sorozat is van baggereknek. Kötelező a két hatalmas henger, az oldalsó dobozok, és a széles fejidom. A többi extra már ebben a kategóriában is "extra", a Főnököt például felszerelték tempomattal, motorosan állítható plexivel, sztereó berendezéssel, kiépített akkutöltő csatlakozóval, navigációval, bukócsővel, és a jó ég tudja még mivel. De ennyi pénzért el is várhatja a vevő, hogy kényeztessék. Cadillac Escalade két keréken. Hogy mondhattam volna nemet egy ilyen lehetőségre?

Az 1890 köbcentis léghűtéses blokk úgy röffen be, mint a nagy motorcsónakok. 92 lóerős, de nem ez a mérvadó, hanem a nyomaték: 168 Nm!! A lábamat könnyű átlendíteni felette, igazi lapos vas. Viszont kell erőt vinni a sztenderről való felállításba, 376 kilót megmozgatni nem gyerekség! Nem rá, hanem le ülök a míves nyeregre, nagyon kényelmesnek tűnik, és mint kiderült az is. A kuplung férfias markot kíván, de a csavarhúzón és villáskulcsokon edződött kezemnek nem kihívás. A váltó akkora klandulással veszi az egyest (és a többi fokozatot is), hogy azt talán a Duna túloldalán is meghallották. Mikor megindul könnyűvé válik, de nem lehet hátradölni, az első körfogalomban már jött is a besza-behu, bizony kajak izommunkát kell belevinni a fordulásba, hiszen az én motoromnál majdnem 200(!!!) kilóval nehezebb. Ojjé, mi lesz még itt...

Budapest, péntek délutáni csúcsforgalom, mire hazaértem ömlött rólam a veríték, totál lefárasztott. Nem mentem vele a sorok közé, tartottam a méreteitől, tehát lassan haladtam. Folyadékpótlás gyanánt kipattintottam egy sört, és elkezdtem nézegetni a részleteket a garázs előtt. Van mit nézni rajta, annyi a látnivaló, hogy fakultatív kirándulást lehetne rendezni köré. A blokk egy csoda, talán még a Triumphénál is szebb munka, minden részlet kidolgozott, semmi sincs elnagyolva, ami fémnek látszik, az az is. A Ruby Smoke fényezés gyönyörű, jól is megy a blokk fényes feketéjéhez, és a hengerek polírozott éleihez. A nyomórudak "furulyái" a legszebbek amiket valaha láttam, a szelepfedelek pedig iparművészeti remekművek. Gyakorlatilag, ha nem működne, akkor értékes szobor lehetne.

A hatalmas dobozok elektromos centrálzárral nyithatók-zárhatók, a plexit villanymotor mozgatja, a zene pedig szólhat pendrive-ról, telefonról, és persze rádióról. Ez amúgy igazi "parasztvakítás", menet közben mi nem hallunk semmit, csak torz üvöltést, nem szól szépen a zene, pedig van "ekvalézer" is a menüben. Ezek fényében a szabadtéri műsorszórást nem erőltettem. A képernyő hatalmas, de mellette még ott a két kerek műszer is, rengeteg információt kapunk, mégsem zavar össze, valahogy átlátható az egész. A színes kijelző érintős, de vezérelhetjük a baloldali kapcsolókonzolról is, viszonylag egyszerű. AZ INDEXE AUTOMATA!!! A kapcsoló finoman működik, és mindenféle szituációt érzékel, sosem marad kint a villogás. Ez nagyon megmelengette a szívemet, oly kevés gyártó alkalmazza ezt a figyelmességet, köszönöm Indian! Természetesen van tempomat, azt a jobb konzolról kezelhetjük, a plexi állítással együtt. Egyszer kell megnéznünk hol vannak a gombok, utána már vakon megtalálja a jobb hüvelykujjunk. A műszerfal tetejére egy fedeles rekeszt tettek, telefonnak ideális, és van benne USB csatlakozó is. 

A fényforrások ledesek, az első sárvédőn lévő üveg indiánfej sajnos nem világít. Kár. Mint mondtam, ez nem az én kedvenc stílusom, de azt el kell ismernem, lehengerlő a megjelenése. Ha pedig beröffen, nincs olyan fej ami nem fordul oda. Jobbra és balra is tettek kipufogót, így nincs "csúnya" oldala a motornak, szinte szimmetrikus. A sztenderhez jó, ha hosszú a lábunk, legalább fél méter a működési pálya. A trepnik kényelmesen tartják a lábakat, de a váltókarért nagyot kell rajra emelni, itt jól jönne a sarokváltó. Láttam a karon két üres furatot, valószínűleg extraként rendelhető hozzá. Klasszikus slusszkulcs nincs, csak jeladó, az elég ha a zsebben van. Járó  motornál, ha eltávolodunk tőle, szaggatott dudálásba kezd. A kormányzárhoz viszont kell kulcs, csak azt nagyon elrejtették, nem tudom bárki használta-e már, kézügyesség nélkül nem fog menni.

A hátsó rugóstagot levegővel állíthatjuk, a bal hátsó műanyag idom alatt van a szelep és a táblázat, a súlyadatok fontban megadva. Ruhában lemérlegeltem, majd a kapott kilogrammot átváltottam fontra, és a dobozban található kis pumpával pumpáltam a megadott értékre. Rudolf Péter jutott eszembe a "Nejem, nőm, csajom" című filmből, mikor pumpálnia kellett a "kakaskáját", ha szexelni akart. Miután ilyen alaposan megismerkedtünk, nem maradt más, mint egy túra, a remek szeptemberei indián nyárban.

Gondoltam egy merészet, és beszerveztem két barátomat is V2-es motorokkal, így egy Guzzi és egy Harley gurult a Főnök mögött a Dunakanyar felé. Háromféle menetprogramból választhattam, Tour, Standard, Sport, végigpróbáltam mindet, markáns különbségek érezhetők. A Tour a leglágyabb, esőben biztosan remek. A Standard kellemesen rotyogtató, de semmiképpen nem nyugger mód, Sportban pedig agresszívvé válik a gázkezelés, úgy lő ki mint egy felhergelt vadkan. Gondolom egykerékre nem áll, de jobb a békesség alapon maradtam az arany középútnál, amúgy is birkóztam a Főnök súlyával. Ahogy elhagytuk a lakott területet, és elkezdtem nyelezni, jött a kellemetlen meglepetés, a turbulencia úgy megrángatta a sisakomat, hogy elhomályosult a látásom. Mivel a plexi az alsó állásban parkolt, elkezdtem emelni a gombbal, és vártam a békés szélcsendet. Nos nagyon tetszett ahogy a villanymotor feljebb tolta a szélvédőt, de a nyugalom elmaradt, csak még iszonyú suhogás is társult a sisakrángatáshoz. Be kellett bújnom a plexi mögé, akkor akár rá is gyújthattam volna, de ki akar egy ekkora fotelben bujkálni? A szélvédős motorok plexije által keltett turbulenciával mindig bajom van, nos ez sem kivétel.

Végül úgy döntöttem, hogy 80 fölé nem gyorsítok, alatta olyan nyugalomban ücsörögtem, mint annó anyám ölében, a krúzolás amúgy is jobban illik hozzá. A kormány-ülés-lábtartó háromszög nagyon kényelmes, elhiszem, hogy hosszú etapokat lehet vele motorozni egyseggre. Ebben partner a nagy tartály is, ennyi benzint életemben nem tankoltam egyszerre egy motorba, 21 literes a tankja, 17 fért bele, 12 ezer felett fizettem. A képernyőt olyan arculatra állítottam, ahol iránytűt is mutatott, az nagyon menő hogy látod mikor melyik égtáj felé tartasz. Egyenesekben rettentő stabil, kivéve ha szar az út. Amerikában el sem tudják képzelni, hogy a motorjaiknak milyen körülményekkel kell megbirkózni nálunk. A nyomvályú eltéríti, a bakhát nagyot üt, a gödörben pedig odaüthetjük az alját, szerencsére ilyen nem történt. A kanyarokkal is figyelni kell, egyrészt a futómű nem "atomstabil", másrészt leérhet ez-az róla. Az első 100-150 kilométer a betanulás időszaka, azután már gördülékenyebben mentek a dolgok. Bementünk Nagybörzsönybe (zsír új az út végig!), ahol is ipszilonoznom kellett egy szűk utca végén, na ha valami, az tényleg izzasztó feladat. Tologatni nem lehet, csak rajta ülve lábbal hajtani, rükverc nagyon kéne rá. A kormányt alászedve alig értem el a távoli végét, a velem együtt közel fél tonna megmozdításához a combizmaim minden erejére szükség volt. 

Az M2 felhajtóján olyat gyorsult Sport állásban, hogy magam is meglepődtem. A hatalmas test iszonyú fürge tud lenni, és pont ezek az enyhe kanyarok fekszenek neki igazán. Nincs gyorsváltó, nincs csúszókuplung, de a tükrök 100%-osak, az ülése kényelmes, és mindenki megnézi, igazi tekintet mágnes. Antennája is van, király!! A két kipufogó jó öblösen morog, de azt nem mondanám, hogy túl hangos, igazi Amerikai vékettes hangon szól. A kezelőszervek jól működnek, az egész motor prémium hatású. A benzint szereti, takarékossági versenyen nem ezzel indulnék, a kijelző szerint 6,7 liter fogyaszt 100 kilométerre. A zene és a plexi az igazán gyenge pont, de így ezeket legalább pimpelhetjük. A két dobozba belefér egy "madarasteszkós" bevásárlás, vagy egy hosszabb túra minden cucca. A szalonban hozzá is öltözhetünk, a csizmától a sisakig mindent megkapunk Indian logóval. Lehet, hogy nem ez a legélesebb kés az Indian fiókjában, de hogy az egyik legnagyobb az biztos.

Miután lepacsiztunk a közös gurulás után, mentem még egy karikát egyedül, amolyan levezető kört. A 300. kilométer után se fájt a seggem, az ülése tényleg szuper. Ezt a vasat leginkább Amerikát átszelő, kontinentális túrákra tervezték, ahol sok az egyenes és jók utak, de ha fejben összerakjuk magunkat, itthon is remekül használható. Én szinte biztos, nem fogok ilyet venni, de örülök, hogy megtapasztalhattam a bagger érzést a Nagyfőnök nyergében, azt hiszem már tudom miért rajong érte sok ezer motoros.

Pontozás: 

1., külső:  Prémium az egész, bárki ránézett azt mondta "ez gyönyörű", 10 pont.

2., motor: Hatalmas blokk, akkor is szép ha csak nézzük, és persze jól is megy, csak kicsit falánk, 9 pont.

3., kényelem: Nagyon kényelmes, viszont a szélvédő számomra dührohamot keltett, 7 pont.

4., elektronika: Csúcs kijelző, az index automata, de a hangszórók gagyik, 9 pont.

5., fék-futómű: Na itt lenne még fejleszteni való, iszonyú súllyal kell megbírkózniuk, 6 pont.

6., használhatóság: Főleg hosszú túrákra ideális (oda nagyon), a városi csiki-csuki nem az Ő terepe, 8 pont.

7., kéne faktor: Gáz ilyet írni egy tesztmotorra, de nem, nem kéne. Egyszerűen nincs szükségem egy ekkora anyahajóra, ennyi. Nullát mégsem adhatok, hiszen azért ez egy remekmű, tehát 5 pont.

Összes pont: 54 pont.

Végül annyit még hadd fűzzek hozzá, hogy nagy élmény volt a Törzsfőnök tesztje, boldog vagyok, hogy vezethettem egy ilyen óriást, nehezen szoktunk össze, de mikor visszafelé vittem, már a sorok közé is bemerészkedtem vele, annyira éreztem. A barátomnak igaza van, nem azon kell keseregni, hogy nehéz, meg nagy, meg nem úgy fordul, hanem el kell fogadni a méreteit, és akkor élvezet lesz vele a motorozás. Ez a motor is részese az Amerikai álomnak, és én most belekóstolhattam ebbe az álomba. Köszönöm a lehetőséget Indian Budapest.

galéria: