"Az ember, aki ott sem volt." "Erdély, ahogy én (nem) láttam." "Ahogy a medve, az esőben motorozás sem játék." Ezeken a címeken gondolkodtam, miközben menekültem hazafelé a félbehagyott Erdély-Bulgária-Szerbia túrámról. Mi is történt? Pár szó az előzményekről.

Még tavaly ősszel megkeresett egy kedves olvasóm, hogy nem érdekelne-e egy Erdélyi túra, hiszen ott még sosem jártam, és Ő a környék jó ismerője. Útvonalban és szállásban is tud tanácsot adni, vagy akár a tervezésbe is szívesen beszáll. Elgondolkoztam a dolgon, és dacára annak, hogy az utóbbi években egyedül túrázom, azt mondtam, miért ne, vágjunk bele. A létszámot két főben limitáltuk, és abban maradtunk, hogy tavasszal nekikezdünk a szervezésnek. És ha már lúd, karácsonykor üzenetet kaptam Sashától, a 2021-ben Szerbiában megismert fickótól, hogy valamikor a nyáron látogassam meg, szívesen vendégül lát egy hétvégére. Neki is igent mondtam, de akkor már elkapott a gépszíj, elkezdtem nézni a térképet, mivel lehetne még turbózni ezt a túrát. Így került a képbe Bulgária.

Egy szép hosszúkás kört rajzoltam, Erdély plusz Transalpina, hozzácsapva a Drakula várat, majd onnan lefelé menve a Sipka szorosban lévő Buzludha Monument, vagy másnéven "a kommunista ufo" megtekintése, majd Szófián át Szerbia, a Duna mellett útba ejtve Galambócot, tovább Belgrádig ahol Sasha vár, onnan pedig haza. Nyolc nap, a táv nagyjából 2500 km, az időpont pedig az utóbbi években jól bevált június eleje.

A társam elfoglaltságai miatt június 12 lett a start napja, ez nekem is megfelelt, amolyan nulladik napként szerepelt, hiszen még országon belül maradok. (Az ez évben tapasztalható Európai időjárási viszonyok nem könnyítették meg a dolgunkat, de bíztam benne, hogy addigra megjön a száraz nyár, és egy hétnél amúgy sem érdemes messzebbre nézni.) Összeállítottuk a közös két napunkat, megterveztem az egyedül töltendő bolgár két napot, és a végén a szerb hétvégét. Útvonalak, szállás, látnivalók, pénzügyek, motor és egyéb fejlesztések, biztosítás, szóval minden ami egy hosszabb túrához kell. A társamnak még az is eszébe jutott, hogy mielőtt "összefekszünk" pár éjszakára, találkozzunk egy rövid guruláson, amolyan pofavizitet csinálni. Az ötletet tett követte, és talán az egyetlen napos, meleg áprilisi vasárnapon, lepacsiztunk Mátraházán. Végig gurultuk a 24-est, ittunk egy kávét, dumáltunk egy kicsit, és úgy tűnt, nem lesz gond, nem kezdtünk egyből viszketni egymástól.

Májusban autóval csináltam egy öt napos olasz túrát, ahol mindössze kettő órát sütött a nap össz-vissz. Alapvetően pozitívan gondolkodom, tehát nem idegesítettem magam az időjárás folytonos figyelésével, egy héttel az indulás előttig. Ha esik, majd eláll, ahogy ezt a túravezetők is mondják. A spannom szólt, ha özönvíz van inkább nem jön, az önszopatásnak ezt a módját nem kedveli. Jól van cukorbaba -gondoltam- semmi gond, akkor megyek egyedül. Az első napi szállást Dévához közel, Szatmári Ottónál le is foglalta, és rákérdezett, mi a helyzet a második nappal? Mindig csak egy napra foglalok előre, de most kivételt tettem, hiszen nem egyedül megyek, nehogy már ott álljunk ágy nélkül a Drakula kastély előtt. A Booking szereti eljátszani, hogy a szállás amit éppen nézel, az utolsó szabad, csapj le rá most azonnal. Remek választásnak tűnt a Casa Din Bran, közvetlenül a vár alatt, reggeli, vacsora, parkoló, és minden ami kellhet, 37 ezerért két főre. Viszont csak úgy volt ennyi, ha azonnal fizetek, és nincs visszatérítés. A társam ebben is korrekt volt, ha nem jönne, mondta, állja a saját részét. Így aztán megnyomtam az entert, és huss, már ment is a pénz, megvolt a szállásunk a második éjszakára Törcsváron.

Az utolsó héten már én is nézegettem az időjárást, 50% esélyt mutatott esőre, az egész útvonalamon. Na -gondoltam- ez pont olyan mint a félig üres, vagy félig tele pohár, akkor legyen az enyém a száraz 50%. Vasárnap szép kényelmesen bepakoltam, mindent felkötöttem a motorra, és egészséges izgalommal vártam a másnapot. A startot hétfő délutánra tettem, az első etap csak Debrecenig tart, ott megalszom Krisztiánnál, és kedd reggel együtt vágunk neki Erdélynek, az túra első napja. Délelőtt még melóztam egy kicsit, de fejben már úton voltam. Tíz óra körül jött egy üzenet, hogy gebasz van, hányinger, hidegrázás, szédülés, az én drága útitársam rohadt szarul lett. Hm fasza, alakul a szivola, abban maradtunk, délben újra jelentkezik, hátha csak múló rosszullétről van szó és rendbe jön. Nos meg is tette, de annyira pocséknak ítélte az állapotát (jártányi ereje sem maradt), hogy lemondta az utat, sőt még azt sem javasolta, hogy nála aludjak, hiszen nem tudta mi a fene ez, legalább én ne kapjam el. 

Hínnye, ez jól kezdődik, még el sem indultam, de már kalandos az utazás. Bennem nagyon mozgott a bugi, motor felpakolva, szállás, biztosítás elintézve, hát akkor megyek egyedül, ahogy szoktam. Gyorsan kerestem kéglit Debrecenben, az ütemterven nem akartam változtatni. Pik-pakk találtam szobát a szokásos szűrőkkel, a Nagyerdőben lévő Villa Hotel-ben. Gyorsan lefoglaltam, beleugrottam a csizmámba, fejembe csaptam a sisakot és usgyi, kalandra fel!

Mivel még sosem jártam a Hortobágyon, és nem láttam a 9 lyukú hidat sem, ezt mindenképpen beleillesztettem a nulladik napi útvonalba. Autópálya kilőve, irány a 3-as, majd a 33-as út. Talán fél órája sem voltam még úton, éppen Horton haladtam át, mikor látom, hogy egy bicajos szeretne átkelni az úton, de a gravitáció erősebbnek bizonyult, hatalmasat zakózott. Méghozzá úgy, hogy a egy kicsit belelógott a 3-as útba, ha valaki nem figyel, akár keresztül is mehet rajta. Megálltam, figyeltem ahogy kerülgetik a kocsik, de nem állt meg senki, hogy felkanalazza. Visszafordultam, letámasztottam a vasat -addigra két hölgy is odaért-, én felállítottam a (nem szomjas) úriembert, a lányok a sapkáját, szatyrát és a bringáját szedegették össze, majd átkísértük a túloldalra a palit. Mázlija volt, nem láttunk rajta sérülést, fájdalomcsillapítót meg bőven vett be előre, olcsón megúszta az esést. Lelkére kötöttem, hogy tolja a bicajt, a hölgyek megköszönték a segítséget, és mindenki ment a dolgára.

A mentés előtt még puffogtam magamban az elmaradt társamra, de utána már vigyorogva ültem vissza a motorra, úgy éreztem egyenesbe kerültem, a rosszat máris kompenzálta egy jó. Tökéletes fátyolfelhős 23 fokban gurultam, azt hiszem az Isten ezt az időjárást teremtette motorozásra. Füzesabonynál rátértem a 33-as útra, és mentem tovább toronyirányt. Érdekes útszakasz, ritkán lakott, hosszú gyors egyenesek, majd egyszer csak egy-egy derékszögű kanyar. A Tisza tó környéke szép, ott sem jártam még, de valószínűleg vissza fogok térni, nagyon klasszul néz ki. A Hortobágyon sok a madár, és inkább a nagyobb fajtákból, sokszor feketéllett az út tőlük. A prérin nagy csordák legeltek, van egy kis vadnyugati feelingje a tájnak. A Kilenclyukú hídon átgurultam, majd vissza, keresnem kellett olyan pontot ahonnan látom a lyukakat, és jó képet is készíthetek. Végül sikerült, még a nap is jó szögből sütött.

Innen Már hamar elértem Debrecent, pont az épülő akkumlátor gyár mellett vitt az út, hát nem lesz kicsi. Debrecenben sem jártam még, jó nagy város, igazi péntek délutáni forgalom fogadott. Ja igen. Induláskor eldöntöttem, hogy semmilyen (ésszerű) szabályt nem szegek meg, betartom a sebességkorlátozásokat, és nem lépek át záróvonalat. Nos így is megérkeztem 17 óra után a szálláshoz, parkolót könnyen találtam, és a becsekkolás is hamar ment. Minden szoba az első emeleten, tetőtérben van, a Velux ablakokon kilátás nincs. A cuccolásban segít egy hátsó ajtó, így a pakkokkal nem kell megkerülni az épületet. Az első hideg zuhany tusoláskor ért, szó szerint, nem volt melegvíz. A második meg üzenetben jött, Krisztián írta, zárva van a Transalpina! Alakult a vérnyomásom, ezért jobb híján beültem az étterembe, és egy remek Winerslitzel-el nyugtattam le magam. A csapolt Soproni is sokat segített, közben elolvastam minden hírt ami a Transalpinával kapcsolatos. Találtam "hó van fent", "le van zárva de fel lehet menni", és "ha nem kapnak el a rendőrök nincs gáz" bejegyzéseket, úgy döntöttem, majd a másnapi szálláson megtudom a tutit, a helyiek biztosan korrekt tájékoztatást adnak. Közben megnéztem az időjárást is, hááát ettől sem lett jobb kedvem, ugyanis 10 órától 70% esélyt mutatott esőre. Eső Erdélyben? Ilyenben se volt még részem, nem vágytam rá, de mivel úgysem tudtam mit csinálni, eltettem magam másnapra.

A jó füldugó a legfontosabb egy utazásnál!! A központi légkondi szörcsögése tönkretette volna az éjszakámat, ha nem hozok, de bizony mindig van nálam, ez megmentette az álmomat, pihenten ébredtem. Reggeli 7-től, ez derék, addig tudtam pakolászni. Tulajdonképpen teltház volt, de nem kellett verekedni az ételekért. Minden tetszett, kivéve a kávét, azt termoszból tölthettem, és meg sem közelítette az én mércémet. Mégsem panaszkodom, a hely megérte az árát, 27370 forintot fizettem az egészért, ebben benne volt a remek vacsora is. Az én pontozási rendszeremmel 7 pontot kap a Debreceni Villa Hotel. 

Megcsináltam a reggeli utáni szeánszot, felkötöttem a csomagokat, és nekivágtam a túra igazi első napjának, várt rám Erdély.

folyt. köv...