A kedvenc egynapos itthoni gurulásom, Aggtelek oda-vissza. A klasszikus útvonal a következő: Dunakeszi-Balassagyarmat-Salgótarján-Cered-Ózd-Aggtelek, majd visszafelé Aggtelek-Ózd-Eger-Mátra-Dunakeszi. Ez a túra megy séróból, a Tökös Ötössel minden szezon elején és végén toltunk egyet-egyet. Apró változtatásokkal 420 és 500 kilométeres távot lehet realizálni, kanyar van benne bőven, ez megalapozza a szezont, vagy jó lezárása lehet annak. 

Most csavartam a dolgon, és felűről, vagyis Szlovákia felől támadtam. A nyári túra előtt tesztelni akartam a fejlesztéseket, többek között a navigációt, az új ülést, a gumis lábtartókat, de még a csináltatott alsógatyát is. 

8.30-kor indultam, és a magyar szakaszt viszonylag hamar letudtam. Egy frissítő tankolás után, Balassagyarmatnál léptem át a határt Szlovákgyarmat felé. A régi vámterületen állt bent egy rendőrautó, a két unatkozó jagelló nagyon megnézett magának, de nem jöttek utánam. Nem vadultam, végig szépen betartottam a sebességhatárokat, ebben sokat segít a tempomat. Nagykürtös után Losonc következett, majd Rimaszombat és Pelsőc. Eső errefelé is eshetett bőven, a földeken sok helyen állt a víz. A szlovákoknál megtett nagyjából 130 kilométer 60%-ban hibátlan aszfalt várt, a maradék 40 olyan volt mint itthon, nem tökszar, de a jótól azért messze. Szép ez a dél szlovák szakasz, már látszanak a hegyek a távolban, klassz széles utakon lehet kanyarogni, és néhol a tempót is kiadja rendesen. Az egyik kútra bementem pisilni, kifelé jövet szinte rám mosolygott a hűtőből a sok ital, vettem is egy Kofolát, meg egy dobozos Gambrinust. Két lány dolgozott a shopban, és szerencsére mindkettő tudott magyarul, tehát nem kellett elsütni az egyetlen mondatot, amit szlovákul tudok: proszim jedno pivo.

Pelsőc után megálltam inni, mert azt addig elfelejtettem, igazi képeslap hely.

Innen a pici határátkelő csak egy ugrás, itt most nem láttam senkit, már épület sincs. A túloldalon az ország talán legkopottabb Magyarország táblája várt, keserédes így a hazaérkezés. Rengetegen voltak az Aggteleki nagy parkolóban, a jó idő kicsábította az embereket. Megálltam a szokásos gíroszosnál, most viszont nem ettem semmit, csak egy kávét kértem. Több mint 10 éve járok ide rendszeresen, és ami nagyon bánt, az a wc hiánya. Be kell caplatni a bokrok közé, a kisdolog még hagyján, de ha valami komolyabbról lenne szó, akkor át kéne sprintelni a barlanghoz, ha ott van egyáltalán. És nekünk még könnyű a helyzetünk, a csajoknak már neccesebb. 

Az idei év eddigi legvacakabb kávéja után lepucoltam a plexiről az eddig összegyűjtött rovartetemeket, sokkal szebb lett a világ nélkülük. Trizs-Ragály-Zádorfalva-Kelemér, csupa takaros kis falu, Borsod megye itt a szebbik arcát mutatja. Bánréve után már Ózd következik, az az Ózd, aminek nincs túl jó híre, pedig még "Rózsdombja" is van. Rengetegszer érkeztem már észak felől ide, eddig mégsem vettem észre az Ózd alsó táblát az állomáson. De miért is ne, egy 32 ezres városnak hagy legyen már egy "alsója" is. Meg is álltam egy kép erejéig, valahogy jókedvre derített ez a tábla.

Ózdon tankoltam, és elindultam Cered felé. A Hangony-Domaháza közötti szakaszt nem túl rég újra aszfaltozták, szinte álomszerű volt rajta motorozni. Nem egy csiki-csuki szerpentin, hanem kellemes lágyívű kanyarok követik egymást, pont az fajta út, amire csettint a nyelvével magamfajta motoros. A csiki-csuki Domaháza és Zabar között van, igazán jó lenne, ha azt is újra burkolnák. Mivel itt töredezett az aszfalt figyelni kell, de ha ezen túllendülünk, jó kis motorozást lehet eszközölni rajta. Zabar sokaknak azért lehet ismerős, hogy télen mindig ott mérik a leghidegebbet, számomra pedig azért, mert utána következik Cered. A Cered és Zagyvaróna közötti szerpentin az ország egyik legjobbja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy évtizedek óta ez a nagyjából 10 kilométer, a Salgó Rally kihagyhatatlan szakasza. Az út a szlovák határvonal mellett kanyarog, igazi harcos pálya, csak nagyon ráférne már egy új aszfaltréteg. Foltozgatják állandóan, de jó lenne megélni azt, hogy kajakra lehessen egy jót menni rajta.

Az út Salgótarján csumpibb végére fut be, itt még bunker is van az utcán, meg is néztem közelről. Az utcai tárlat után a Shellen ettem egy hotdogot, ittam egy vizet, elintéztem folyó ügyeimet, és indultam tovább hazafelé.

Nem kell ezért Albániába menni, van itthon is.

Salgótarjánban két alternatíva közül választhatunk, az a kérdés hogy gyorsan, vagy nézelődve akarunk hazajönni. A 21-es úton lehet pengetni rendesen Hatvanig, és az sem unalmas, én mégis a 22-est választottam, mert annak ismerem minden kanyarját, és ugyan Balassagyarmattól már ugyanazon a darabon jöttem, mint ahol mentem, de ennyi ismétlés belefért. Valahol Szalmatercs környékén visszafordultam egy fotó erejéig, igazi hippi mézeskalács ház áll az út mellett, érdekes motívummal a falán.

Hirtelen, elsőre mi ugrik be??

A 2-es úton végig gurulva, fél négykor álltam be a Dunakeszin végén lévő MOL kútra, és megejtettem a harmadik tankolást. (ha egy mód van rá, tele tartállyal állok be a garázsba, így legközelebb, ha indulok valahová, nem kútkereséssel kell kezdeni a gurulást) 16 órakor már otthon ettem a kései ebédemet, miközben a napközben készített képeket nézegettem.

És most nézzük a matekot. Összesen 440 kilométert mentem háztól-házig, háromszor tankoltam nagyjából 5-5-5 ezer forintért, mindig 100-as benzint. A kaja, a víz, és a kávé ezerötbe fájt, és 3 eurót adtam a sörért és a Kofoláért. Ha valaki rendes ebédet eszik, akkor legalább még egy ötöst hozzácsaphatunk, szóval alaphangon egy húszas egy ilyen egynapos, spártai módban. Ha viszed a csajodat is, netán valami belépőt is kell venni, akár a duplája is kijöhet. Sosem volt olcsó mulatság a motorozás, most meg már rohadt drága.

Egy a fontos, egészség legyen, meg napsütés, a többire meg csak összeszedjük a pénzt. Remek nap volt csoda idővel, jól működtek a fejlesztések, még a csináltatott alsó is jól "muzsikált", csak a seggem lázadozik már 350 km után, de azzal nem tudok mit kezdeni. 

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

galéria: