Baja számomra két dolog miatt volt érdekes. Egyrészt itt él az ország legidősebb aktív motorosa, a 96 éves Bálind Mátyás. Matyi bácsi Ducatival motorozik, és nem ám valami "tatás" Monstert űz, hanem egy 226 lovas Panigalét. Úgy gondolom, ez világszinten is ritkaság, a legnagyobb tisztelettel: sokáig húzza még a gázt Matyi bátyám!!

A másik Bajai híresség a tésztás halászlé. Én még sosem kóstoltam, de sokat hallottam már róla. Akár tettlegességig fajuló viták kiváltója lehet a "Bajai vs Szegedi", a halászlé rajongók között. A húsvét előtti borongós hétvégén kocsiba vágtuk magunkat anyával, és csináltunk egy Bajai túrát. Szállást a Duna Wellness Hotelben foglaltam, ami természetesen nem a Duna, hanem a Sugovica partján áll, de kicsire nem adunk.

Március utolsó péntekjén korábban végeztem, fél háromkor már útra is keltünk Baja felé. A forgalmas M0 után, a szinte üres M6-on egészen jól haladtunk Bátaszékig, majd az 55-ön értük el Baját. Nagyjából bő három órát autóztunk a kellemes tavaszi délutánon, ugyan bekapcsoltam a navigációt, de nem lett volna kihívás a táblákat követve lemenni a célig. Átkeltünk a Dunán majd kis kanyargással a Szentháromság tér sarkán lévő 150 éves hotel előtt húztam be a kéziféket. Az egész városban ingyenes a parkolás, ezt jó tudni az ide kirándulóknak. 

Az -is- jó az itthoni utazásokban, hogy a recepció előtt nincs zabszem a fenekemben, vajon megérti-e a portás a mondandómat, hiszen egy nyelvet beszélünk. Itt minden flottul ment, tudtak rólunk, megbeszéltük a vacsora menüt, és mivel a házassági évfordulónk erre a hétvégére esett, a "nászutas lakosztályt" foglaltam le, ez meglepetés volt anyának. Több extra is járt a szobához, például privát szauna és egy irgalmatlan méretű kád, -vagy inkább medence- akkora, hogy kis lépcsőn kellett belemászni. De ami igazán tetszett, az a négy nagy ablak nyújtotta panoráma, kettő a térre, kettő pedig a Sugóra és a Petőfi szigetre nézett.

A legnagyobb "geg" a forgatható tv fal, lehetett az ágyból, a nappaliból, de akár a fürdőből is nézni.

Modern berendezés és tisztaság fogadott, és azért az sem standard, hogy Sony televízió van egy hotelszobában. Ezenkívül egy (üres) minibár-hűtőt, egy számkódos "mackót", a motoros redőnyöket és a fürdőköpenyeket érdemes megemlíteni, mint extrát. Ugyan a hotel nevében benne van a wellness, de mi azt nem vettük igénybe, arról nem tudok nyilatkozni. A honlap leírása alapján ezekre a szolgáltatásokra lehet számítani:

• beltéri medence
• jakuzzi
• infraszauna
• finnszauna
• gőzkabin
• sószoba
• fittness terem
• szezonálisan kültéri medence.

Bőven elégnek éreztük a szobai privát wellnesst, és mi amúgy is a várost akartuk felfedezni, rögtön tettünk is egy sétát a környéken, pont tökéletes idő volt hozzá, legalább jól megéheztünk. Mivel a foglaláshoz járt a félpanzió, lelifteztünk a földszinti étterembe vacsorázni. A hatalmas helységben csak mi ketten étkeztünk, ami azért meglepett, mert a főtéren a hotelé az egyetlen "igazi" restaurant, ezen kívül csak hamburgeres, pizzéria, és kávézók várják a vendégeket. Az elegáns Pacsirta étterem gyönyörű szép mennyezettel, és a Főtérre való kilátással rendelkezik, valamint egy emlékfallal, amely szerint 60 éve itt forgatták a Pacsirta című film bizonyos jeleneteit, innen a neve is. A három fogásos menü levessel kezdődött, és az első kanál után rögtön eszembe jutott Rejtő egyik híres mondata az Elátkozott partból, mikor Csülök felelőségre vonta Tuskót, mert szakácsként beleejtette a pipáját a kávéba, és sós kézzel vette ki, ezáltal ihatatlanná téve azt: "mit hőbörögsz, mi jobb a kávéban, a só vagy a pipa?". Nos a levesben is jobb a só mint a pipa, de ennyire sós levest még életemben nem ettem, el is neveztem só levesnek. Az ehetetlen első után, szerencsére a második fogás (nekem Cigánypecsenye) már ehetőnek bizonyult, habár óvatosan kóstoltuk meg, felkészülve arra, hogy megyünk pizzázni. Levezetésként egy-egy szelet sütit hoztak, amiben szerencsére sem pipát sem sót nem találtunk, igaz lekvárt is csak nyomokban. Tehát mondhatom, remek éttermi élményt kaptunk, ha a kaját nem számítom.

A Pacsirta étterem, és az abból nyíló reggeliző terem.

A szobában klíma szolgáltatta a fűtést, de szerencsére hangtalanul tette a dolgát, az ablakok is jól zártak, tökéletes csendben tudtunk aludni reggelig. Sajnos sem kávéfőző, sem vízforraló nem járt a szobához, de azért sikerült egy iható hőfokú korai neszkávét készítenem...csapról. Reggelit 8-tól adnak, addig azzal ütöttem el az időt, hogy pancsoltam egyet a privát "uszodában". 

Reggelizni svédasztalos rendszerben parádés választékból lehet, több féle tojás, sült és főtt mini virsli, felvágottak, zöldek, joghurtok, és ami kifejezetten pozitív, friss pékárú. Kávét automata ad, többféle program fut a gépen, egy rossz szavam sincs, finomat készített a masina. Reggeli közben megbeszéltük, hogy megnézzük a helyi piacot, ami kb 600 méter sétát jelentett, persze az eső éppen a második kávé közben kezdett esni, de készültünk rá, mindketten hoztunk ernyőt.

A piac tele volt emberekkel április első napján. Modernsége és tisztasága is meglepett, az pedig még örömtelibb, hogy minden standon magyar árusokkal találkoztunk. (Pesten a Bosnyákra járunk, ott már rengeteg a kínai árus.) Az eső enyhült, plusz a standok feletti tető is védett, kényelmesen végignéztük a kínálatot. Vettünk pirospaprikát, mézet, fakanalakat, és egy kis vödör céklát. Az egyik árussal beszédbe elegyedve megtudtuk, hogy vasárnap is lesz piac, csak akkor bolhapiacként működik, mindent-is kínálnak a standokon, és hogy jöjjünk vissza nyáron, mert akkor sokkal szebb, pezsgőbb Baját láthatunk. A piacon természetesen sütnek lángost, kolbászt, remek pékárukat láttunk, és több helyen is olthatja szomját a kitikkadt vásárló.

A piac központi helyen van, pár lépésre a Szentháromság tértől.

A vásárolt dolgokat hazavittük, majd kocsiba ültünk, és felderítettük Baja külső részeit is. A 66 ezres város viszonylag nagy kiterjedésű, és több oldalról víz határolja, ezért is kapta "a vizek városa" elnevezést. Tiszta és rendezett, a szombat délelőttön pezsgett minden, de egy dolog feltűnt. Az, hogy rengeteg garázssor van, minden házsor mögött, garázssor húzódik, lehet azért nem fizetős a parkolás, mert minden autónak saját "háza" van Baján. Talán a Vajdaság közelsége miatt, de viszonylag sok szerb rendszámú kocsi futott az utakon. Egyébként Baja lapos város, motoros szempontból érdektelen, jó kanyarokért a közeli Mecsekbe kell elgurulni. Matyi bácsival ugyan nem találkoztunk, de a Petőfi szigeten látott tábla miatt, talán még Ő is felhúzná a szemöldökét. Nem lehet motorral behajtani, ilyet még sosem láttam, ez diszkrimináció!

Azonnal megyek az ombudsmanhoz.

Miután jól kibóklásztuk magunkat, menet közben eldöntöttük, hogy hol fogunk ebédelni. Természetesen a híres Bajai tésztás halászlét akartuk  megkóstolni, választásunk a Vendéglő a Véndióhoz-ra esett, az étterem a Petőfi szigeten, a híd tövében található. Kellemesen nagy, mégis családias hely, foglalásunk nem lévén tartottam attól, hogy várni kell, de nem, azonnal leülhettünk egy kényelmes négy személyes asztalhoz. Az étlapon sok halétel szerepel, de minket csak egy érdekelt, a halászlé. Lehet, hogy több ponton különbözik a többi halászlétől, de amiben biztosan, az a tészta betét. Leginkább az úgynevezett gyufatésztát teszik bele, ettől lesz igazán különleges, ezt szerettük volna kipróbálni. A felszolgálónak elmondtam, hogy még szüzek vagyunk -Bajai halászlé téren-, tehát beszéljük meg a menüt. Külön edényben érkezett a tésztás lé, és mellé egy nagy adag halhús és belsőség. Kaptunk eldobható partedlit, és kenyeret bőven. Jöhet a kóstolás. 

Íme a Bajai halászlé és egy ajánlott étterem.

Színre, ízre, hőfokra nagyon tetszett a lé, a hús és a belsőség is tökéletes állagú volt. Akadt pár szálka, de hal ételnél ez természetes. Egy adag két főre bőven elég, annyira laktatott, hogy az utána betervezett sülthalat már nem is kértük. A pincér jártában-keltében kérdő "na hogy ízlik?" tekinteteket vetett ránk, de mi csak bólogattunk teli szájjal. Tökéletes halászlét ettem, talán életem legjobbját, csak egyetlen icurka-picurka hibája volt, ami nem más mint a tészta, hagytunk is a tányérok alján. Kisvártatva jött a pincér leszedni, és most már szóban is megkérdezte, hogy ízlett, de mikor meglátta a tányér alján a tészta maradékot valószínűleg már tudta a választ. Mivel nem szeretek ködösíteni, összenéztünk anyával, és megmondtam őszintén a véleményem, nagyon jó volt, de tészta nélkül talán még jobb lehetett volna. A pacákban egy világ dőlt össze, de hamar rendezte az arcvonásait, nem rántott kést, nem hívta ki a szakácsot, tudomásul vette a lehetetlent, van akinek nem ízlik a tészta a Bajai halászlében. Fizettem és távoztunk, de valahogy éreztem a hátamban a személyzet szúrós tekintetét. Egyébként nem olcsó mulatság egy ilyen "leves", két üdítővel, borravalóval nyolc ropit pengettem ki érte. Nem tudom ki hogy van ezzel az étellel, én senkit sem beszélnék le a kóstolásról, és a tészta akár maradhat a tányérban, a többi viszont nagyon finom. A Véndiót pedig csak ajánlani tudom.

Délutánra kisütött a nap, egy 11 000 lépéses sétával alakítottuk energiává az ebédet. Alaposan körbejártuk a Sugo partját, a főtér környékét, még a kommunizmusból itt maradt Bácska áruházat is megtaláltuk. Baja belvárosa nagyon kellemes, sétára csábító rész, lépten nyomon találunk lehetőséget enni-inni-leülni, a vízpart házakon pedig mind van erkély, határozottan élhető város benyomását keltette. A kikötőben már most is "parkolt" pár hajó, nyáron tényleg pezseghet itt az élet, vissza kell jönni akkor is.

A délutánt egy kellemes kis szundival zártuk, majd rákészültünk a második vacsorára. Az előző este egyedül voltunk az étteremben, nos most sem kellett tolakodni, hogy asztalhoz jussunk, megint csak mi ketten zavartuk meg a főúr nyugalmát. Miután kihozták, óvatosan kanalaztam bele a levesbe, de most minden rendben volt, biztos elmúlt a szakács szerelme. Másodiknak Brassóit ettem, az szinte 10 pontosra sikerült. Ezen az estén a süti játszotta el a fekete ló szerepét, talán még a farsangi buliról maradhatott meg a túrós kocka, gyakorlatilag nem lehetett megenni. Étkezés után még körbe sétáltuk a kivilágított teret, hogy lemozogjuk a vacsorát, nagyon impozáns látványt nyújtott este is. Az éjszaka megint mély alvással telt, a jól beállított hőfok, az ágy matraca, és a csend garantálta a pihentető szundit. 

Szép időre ébredtem, a redőnyt felhúzva megszemléltem a hajnali teret, és két újonnan érkezet autóra lettem figyelmes. A luxusautók is sokfélék, de ide két felső kategóriás verda érkezett.

Egy Bentley és egy Maybach nézett farkaszemet egymással. 

Szombaton sokan érkeztek, tele lett emberekkel a reggeliző terem. Birkózni azért nem kellett, de sorban álltunk a kávégép előtt. A reggeli most sem okozott csalódást, sőt, rántottából most szalonnást is készítettek, pazar. Otthon lusta vagyok tojást sütni, ezért ha van rá módom, mindig azt reggelizem a szállodákban, ezek a tojás ételek itt 10 pontot kapnak! Miután jóllaktam, oda kukkantottam a recepcióra hátha, és pont lóbálta a lábát a portás, hát elkaptam egy menetre, kifizettem a cechet. 95 000 forintba került tokkal-vonóval a két éjszaka, extraként a vacsorákhoz kért italokat számolták fel, érte a pénzt. Ide szívesen visszatérek ha erre vet a sors, csak a vacsorát hanyagolom majd, inkább átballagok a Véndióba étkezni. Reggeli előtt már bepakoltuk a táskákat, fogmosás, és elhagytuk a Duna Wellness Hotelt.

Sietni nem kellett, így hát újra elsétáltunk a piacra, hátha valami kincsre bukkanunk. Gyakorlatilag mindenféle bóvlit árultak, de a legérdekesebbnek azt a standot találtam, ahol okostelefon "roncsokat" kínáltak. Törött üvegű, kibelezett, hiányos készülékeket pakolt ki az árus, viszonylag nagy számban. Ki a fenének kellhet? Nézegettünk egy szép citromfát, de a mérete miatt nem fért volna be a kocsiba. A hazaútra hagytam a navit pihenni, a táblák után mentem, és a nem a sztrádára, hanem a régi 6-osra fordultam, ezer éve nem mentem rajta. Átgurultunk Szekszárdon, Pakson, Dunaföldváron, gyakorlatilag üres úton kocsikáztunk, kifejezetten élveztem a vezetést. Azért Dunaújvárosnál már felhajtottam a pályára, és az M6-on tettük meg a maradék utat Érdig, azon sem tülekedett senki. A fővárosba érve a Budai rakpartot választottam (volna), de azt lezárták valami bringás hacacáré miatt, így az utazás legrázósabb része megint az érkezés volt. 

Konklúzióként azt mondhatom, klassz víkendet töltöttünk Baján, elégedett vagyok mind a várossal, mind a szállással, ha valaki billeg, hogy menjen-e, én azt javaslom igen. Kedves emberek, szép környezet sok vízzel, a Főtér pedig egy építészeti unikum, igazi ritkaság. Nyáron biztosan szebb, mediterránabb arcát mutatja Baja, de nekem így is tetszett, örülök hogy megnéztük. Mindössze egyetlen dolog volt idegen, a tészta a halászlében.

Galéria: