Száguld a mentő, villog a fényhíd, üvölt a sziréna. Az autók nyitják a cipzárt, mindenki lassít, lehúzódik, hadd siessen a rohamkocsi, sokszor másodpercek is életet menthetnek. Mindenkinek megdobban a szíve, de jó, hogy nem engem visznek. És amikor igen? Amikor Te vagy benne? Mikor érted sikít a sziréna???

Halálos iramban. Nekik minden nap, és nincs kaszkadőr. 

Én már hallottam belülről a szirénát, ugyan csak egy pillanatra, két eszméletvesztés között, de sosem felejtem el. "Kit hívjunk fel???", kérdezte a mentőtiszt, a sziréna hangján átkiabálva, nem tudom, válaszoltam-e bármit is. Ő nem adta fel, és addig lapozta a Nokia 2110-est, míg meg nem találta az "OTTHON" bejegyzést, és értesíteni tudta a feleségemet. 

Naponta több millió döntést hozunk. Vagy még többet. Az agyunk megállás nélkül dolgozik. Minden amit teszünk, döntés. Minden szavunk, mozdulatunk, döntések sorozata. Vezetés közben ezeknek a döntéseknek nagyon nagy súlyuk van. Minden előzés, kanyarodás, megállás, sávváltás, bármi amit csinálunk, villámgyors döntéseket hozunk a másodperc törtrésze alatt. Nagyobb részt jól döntünk. Sokszor szerencsénk is van. Ám ha rossz döntést hozunk, valaki-valami megsérülhet, vagy akár még rosszabb is történhet. Mikor hallod a szirénát, valaki rossz döntést hozott.

Időpont: 2005, június 24, 11 óra körül, helyszín: Tarján. A mostanra elhíresült Bajna-Héreg, akkoriban csak egy kanyargós útnak számított Tatabánya és Dorog között. Egy Yamaha Bulldoggal gurultam Tatáról hazafelé, és mivel nem siettem, úgy döntöttem, Dorog felé megyek. Csodás nyári nap volt, nagyon élveztem a kanyargást. Tarjánba érve, szépen nyugisan gurultam át a településen. Már a túlsó oldalán jártam, mikor egy álló, fehér Tranzitot kerültem ki. Illetve kerültem volna, ha nem dönt úgy, hogy balra fordul, pont mikor mellé értem. 

Egy rossz döntés drága következménye.

Ha korrekt akarok lenni, mindketten rosszul döntöttünk. Ha belenéz a tükörbe, vagy esetleg indexel, nem történik baj. Ha én csak egy másodpercet várok mögötte, hisz nem tudtam mit akarhat, nem történik baj.  Ha mégis az 1-en megyek, nem arra, megúsztam volna. Túl sok a "ha". Ebben a közlekedési formában nem lehet olyasmikre hivatkozni, hogy "mi lett volna, ha", vagy az "azt hittem", de idetartozik a "nem tudtam" is. Mindig légy okos, utólag hibáztathatjuk a másikat, de a csontok attól nem forrnak gyorsabban.

Ez 15 éve történt, azóta csavarok vannak a térdemben, minden időváltozást megérzek, nem tudok a sarkamra ülni, és igazából futni sem. Ott és akkor, rossz döntést hoztam. Igen, megállhattam volna mögötte, és megvárom mit csinál, vagy akár dudálhattam volna, de nem így tettem. Azóta óvatosabb, és türelmesebb vagyok, már tudom, az a pár másodperc előny, nem ér annyit, hogy ha rosszul számoltam, megint belülről halljam a szirénát.

Sajnos vannak kivédhetetlen szituációk, ebben az évben is volt erre példa. Egy autós hozott nagyon rossz döntést, ivott, kocsiba ült, kettős tragédia lett belőle. Ilyennek nem szabadna megtörténniük, ez egyszerűen elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan!!!

Sokszor van olyan, hogy sikerül kivédeni a másik (vagy a saját) hülyeségét, az a szerencse, a mázli, de erre nem számíthatunk folyton. Öszintén, kivel nem történt még olyan, hogy egy necces szitu után megállt, remegő kézzel-lábbal, "phúú, ezt megúsztam". Velem igen, ezért nem is lottózom, a szerencsémet az ilyen alkalmakra tartogatom.

Nem akarom én az észt osztani, csak ebben a nyirkos időben nagyon fáj a javított lábam. Ha elolvasod ezt, és csak egyszer is, inkább úgy döntesz, megvárom míg elmegy, nem elé, hanem mögé fordulok ki, már megérte billentyűzetet ragadni.  

Mindenkit hazavárnak. Téged is.

Sziasztok: a Mágus.