2020. júl 29.

El Diablo. MV Agusta Brutale 1000 RR 2020 teszt.

írta: Misi Mágus
El Diablo. MV Agusta Brutale 1000 RR 2020 teszt.

1000-es osztály! Vigyázz!!!!! Itt a "LEG"-ek motorja.

Egyszer már említettem, hogy MV Agustát nem vesz puhány pali. De aki Brutale 1000 RR-el jár, az a keménytökűek között is a "capo". Hiszen a tervezők ennél a bringánál nem preferálták az olyan közhelyeket, mint a kényelem, vagy az ergonómia, itt az erő az első. Ez kőkemény versenymotor, csak idomok nélkül. Talán ez lesz Ethan Hunt motorja a Mission Impossible következő részében...

mv_rr.jpg

Rendszámtartó és tükrök nélkül az igazi. Pályára úgysem kell.

Tavaly ott voltam az ősbemutatón. Már akkor is teljesen elvarázsolt, a gépiesség ilyen szintű, művészi alkotásával még nem találkoztam. Ahhoz a motorhoz még kulcsot sem adtak, és az ára is erősen tájékoztató jellegű volt, de azt éreztem, ha majd az utakra engedik, nagyot fog szólni.

mv1000.jpg

Serie Oro. Az üléspróba akkor nagyon keveseknek adatott meg.

És most itt járt a garázsomban. Megkaptam a világ legerősebb, legkülönlegesebb, legdrágább, (és még sorolhatnám a legeket) sorozatgyártású 1000-es motorkerékpárját tesztelésre. Pár száraz tény: 208 lóerő, 186 kiló, 11640000 ft+regadó+adminisztráció. Elképesztő számadatok ezek, eddigi motoros pályafutásomban először fordul elő, hogy 10 millió forint feletti vas volt nálam, és az is hogy egy lóerőnek kevesebb mint egy kilót kell mozgatnia. Hihetetlenül boldog vagyok, ez megint egy komoly mérföldkő az életemben, köszönöm Tomasz. Itt mindent megtalálsz, amit a tesztben nem: http://mvagustahungary.hu

img_9198.JPG

Az egyik olasz, a másik japán, mégis mindkét motor alvázszáma "Z"-vel kezdődik, ami az olasz gyártásra utal.

És azt csak halkan jegyzem meg, hogy ez az alapmodell, aki ennél is többre vágyik, annak még van feljebb, hiszen a 212 lóerős RUSH, vagy a karbon kerekekkel szerelt Serie Oro is elérhető a kínálatból. De maradjunk a földön, lássuk mit tud az RR.

Már a vizuális élmény is mellbevágó, lehengerlő. Az nem jó szó egy motorra hogy gyönyörű, mégsem írhatok mást. Valami hasonló jött ki mindenkiből aki látta. "Úristen de szép!", "Atyavilág, ez igazi?", "Ez a legszebb motor, amit valaha láttam." (ezt a feleségem mondta, aki látta eddig minden tesztmotoromat), "Húú, ez egy csoda!", "De durva!". Egyszerűen nem lehet úgy elmenni mellette, hogy hidegen hagyjon bárkit is. (Ha mégis, az már menthetetlen.) A csajoknak nedves lesz a bugyijuk, a pasiknak szűk lesz a nadrág combnál. Hasonlítani talán egy  Lamborghini-hez, vagy Ferrari-hoz tudom, ember nincs aki csakúgy elsétálna mellette, és ne csodálná meg. 

rush.jpg

A RUSH. Az alap RR-hez képest, egy millió a felár.

Minden részlet kidolgozott, még az is, ami nem igazán tetszik. Nem sok ilyen van, de azért akad. Például a gyújtáskapcsoló elhelyezése. Annak örülök, hogy kell a kulcs, mert ebben régimódi vagyok, de ha fent ülsz a motoron, kesztyűben, és nem kicsi a kezed, nagyon nehéz hozzáférni. Az nem mondom, hogy rémes, de bosszantó. Talán az történt, hogy először megtervezték a helyét, majd az a mérnök elment szabira, és a másik fölé tervezte a műszerfalat. No problemo.

img_9204_2.JPG

Bal kézzel több az esély.

A másik nekem nem tetsző részlet, a rendszámtartó. Ez most divat, de én hányok tőle, bocs. Elrontja a 200-as gumival szerelt, gyönyörű fenék látványát. Nem véletlenül, a sajtó fotókon sincs fent. A következő történhetett: "Giovanni, és a rendszámot hova a francba tesszük?" "Ó Luigi, elfelejtettem. Dobj rá valamit, hogy a polizia ne basztasson!" Így aztán felkerült a 800-as Brutale rendszám tartója az indexekkel, de kapott mindkettő hővédő burkolatot, nehogy a kipufogók leolvasszák. Hasonló lehet a helyzet a tükrökkel is. Azok valahogy lemaradtak a koncepcióról, aztán amikor legördültek a motorok a szalagról, rá kellett tenni valamit. Ez a tükör csak kresz tartozék, így lefordítva pedig szinte nulla a használhatósága. Pedig kéne, mert mindig előzésben vagy!!! De lépjünk is tovább, hiszen a többi már tömény szex, sőt inkább motorpornó!!!!

img_9230_2.JPG

Az olaszok is rivalizálnak egymással, a Ducati Streetfighter V4 is 208 lovas. De nekik kell ehhez még 100 cc!!!

A legdurvább csupasz motort alkották meg Vareseben. Ahogy a külcsín, úgy a belbecs is "LEG". Sornégyes, 998 feltöltés nélküli köbcentiből hozták ki ezt az elképesztő teljesítményt. Futóműből beszerelték a ma kapható legjobb elektromos állítású Öhlinseket, fékből pedig Brembo Stylema nyergeket kapott, 320-as tárcsákkal, talán nincs is feljebb. A műszerfal mindent tud, ami 2020-ban elérhető. Menetprogramból négy választásunk van, RAIN, SPORT, RACE, és a teljesen magunkra szabható CUSTOM. Természetes a hangolható gyorsváltó, a kanyar ABS, a csúszókuplung, és a 8 fokozatú kipörgésgátló. És persze a kormány lengéscsillapítót is elektronika vezérli. A Bluetooth, a telefon tükrözés, magától értetődő. A kép tűéles, és az arculatot is kedvünk szerint variálhatjuk. Csak a rend kedvéért, minden lámpa ledes. Ja, tempomat és rajt automatika is van (launch control). És még biztosan sok egyéb, amit az X és Y generáció fedez fel.

img_9207.JPG

Mehetünk.

A fék és a kuplungkar állítható, de ami igazán csúcs, az a lábtartók és a pedálok állíthatósága. Milliméter pontosan a lábunk (csizmánk) méretéhez szabhatók, le-fel, előre hátra. Az ülés is mestermunka, elsőre furának tűnik, de rajta ülve eloszlik minden kételyünk. Ami karbonnak látszik, az az is, mindkét oldali motorburkolat, és még az utasülés alsó váza is!! A műszerfal tartókonzolja a fém megmunkálás csúcsa, nemcsak látványra utramenő, hozzáérni is élmény. Még arra is odafigyeltek, hogy az első teleszkópszárakba, valamint az alsó villahídba is hűtőcsatornát terveztek, elképesztő. A galériában találtok még képeket.

img_9211.JPG

Minden motor kézzel készül, és feltüntetik az összeszerelő technikus nevét.

Szerintem elég a nézegetésből, menjünk motorozni. Ha vannak mappingok, mindig a leggyengébbel indítok, az itt RAIN. Ahogy minden MV, ezen is fordít párat az indító mire elkapja. A hangja már alapjáraton is kemény. A műszerfal kiírja a "cold engine" feliratot, amíg melegszik, felveszem a sisakot és a kesztyűt, mire végzek már mehetek is. A kuplung kemény kezet kíván, de nem zavaróan. A kormány elfordíthatósága is sportmotoros, szűk helyen ipszilonozni kell. Finom a gázkezelés, szépen lazán indul el. De ahogy jobban meghúzom a markolatot, a pokol szabadul el, a tökéletesre hangolt gyorsváltóval, talán három másodperc a 0-100. Húúú, mi lesz SPORT-ban? Mivel nem akarom, hogy az első kilométeren lemeszeljenek, hát rányúlok a fékre, na ez a másik kegyetlenség, olyat fog, hogy a szemem majd kiugrik. Kicsit visszaveszek az arcomból, és megpróbálok jófiú lenni. Lehet, csak a Brutale nyergében nem könnyű. 

img_9247_2.JPG

Ha nem figyelsz, könnyen ide juthatsz.

Tíz kilométert tekeregtem a városban, és a két csuklómat már nem éreztem. Tudom, comb és hasizom, de az nekem nemigen van már. A tempó növelésével javult a helyzet, hiszen a szél feltolja a felsőtestet. De egy bizonyos érték felett, már az életemért kapaszkodom, mivel itt semmi szélvédelem nincs. A sisakot rápasszírozta az arcomra, a szemüveget fájdalmasan belenyomta a szemüregembe, a túrázós dzsekit, pedig gyakorlatilag letépte rólam. Arra nem is készültem, hogy tudok végsebesség tesztet csinálni, de ez a vihar azért megdöbbentett. 

2020-07-27_15.png

Nem mértem stopperrel, de 6-ig számoltam! Az Ördög maga!!!

Az adrenalin akkora löketben érkezett, amit eddig még sosem éreztem, pedig az idén már járt két, igen durva motor nálam. De ez más. Talán szerencsés volt mégiscsak a túrás kabát, ha nem lobogott volna, még húztam volna. Pedig közel sem tudok annyit, amennyit El Diablo megkíván, így aztán visszavettem a tempót elviselhetőre. És láss csodát, lehet ezzel "normálisan" is motorozni, lehet imádni a tűéles futóművet, a meglepően kényelmes ülést, és a brutális féket. A 200-as hátsó gumin nem hagytam sok majrécsíkot, kezdtem a lefordított tükrökre is ráérezni. Szóval a kezdeti ökörködés után visszatértem a földre. Mivel sokat álltam meg fotózni, sokat kellett használni a sztendert. Csizmában nagyon nehéz megtalálni a pöcköt, azon még rugózhatott volna kicsit a mérnök, de ez is egy olyan részlet, amit elnézünk egy olasz gépnek.

Szereti a benzint, de ezen nem csodálkoztam, ekkora teljesítményt nem lehet 5 literből kihozni. Tankolás után kipróbáltam a RACE módot. Eddig is El Diablónak neveztem, de RACE-ben inkább Lucifer. Ha nem lennének üzemmódok, mindig ilyen lenne. Nincs mihez hasonlítani, ilyet én még nem éreztem. És a rajtoltató elektronikát be sem kapcsoltam. Bent akadt a lélegzetem. A Kawa Z H 2 iszonyat zorall volt, az Energica villanymotorja is komolyat tolt. De ez valami más, ezt érezhetik a Moto GP versenyzői, vagy a Formula 1 pilótái. Az Ördög maga, mondom. Ha ez vár a pokolban, ott a helyem.

img_9231_2.JPG

Cafe Racer Italy 2020.

A hanghatások is megdöbbentőek, az ülés alatti négy csőből eszeveszettül jó hangok jönnek elő, de még ennél is brutálisabb a szívó oldal szörcsögése. Alapjáraton kedélyesen "zörömböl", de a pillangószelepek nyitásával, egyre nő a koncert, nem bírtam ki, hogy minden indulásnál ne szórakoztassam az utca közönségét. Pontosan úgy kapja mindenki a fejét a hang irányába, mint mikor egy sokhengeres szuper sportautó gyorsul el. Imádtam. 

Óvatosnak kell lenni a közelében, elképesztő mennyiségű hőt termel!! Városban folyamatosan mentek a ventilátorok (kettő van), a kipufogók pedig nagyon megfűtik a hátsó lábtartó konzolját, amihez könnyen hozzáér a vádlink. Még egy érdekesség, Molli kutyusom nagy motor rajongó, de nem minden tesztmotor tetszik neki. Nos ennek úgy csóvált és hempergett, hogy majd szétesett. A szomszéd Árpi aki csak a sportmotorokat szereti, azonnal futott át megnézni, és üléspróbát venni. Neki is tetszett.

Mikor vasárnap visszavittem Tomasznak a legek motorját, nagy kő esett le a szívemről, hogy mindketten épségben megúsztuk a kalandot. Egy ennyire drága, és ennyire erős, de casco nélküli motorral menni, nagy felelősség. De rendben leszállítottam, csak mikor visszaadtam, fújtam egy nagyot. Igazi mérföldkő volt ez a tesztlehetőség, jól fog mutatni a portfóliómban. Mikor visszaültem a Bestiára, az olyan érzés volt, mint beülni egy langyos libazsírral teli kádba. Ezt ugyan sosem próbáltam, mégis ez a hasonlat ugrott be. 

Pontozás.

1., külső: hiába a rendszámtartó és a tükör, ez bizony 10 pont.

2., motor: a csúcsok csúcsa, 10 pont.

3., kényelem: nem kényelmes, de az ülését kötelezővé tenném, 6 pont.

4., elektronika: full-full, csak 10 lehet.

5., fék-futómű: nincs most ennél jobb, 10 pont.

6., használhatóság: attól függ mire? Utcára, közútra, sok. Túrázni nem lehet vele. Versenypályán meg kellenének az idomok. De nem kell mindennek logikusnak lenni, csak a tükrök miatt, 8 pont.

7., kéne faktor: hogyne kéne, a leendő Ferrarim mellett állna az álomgarázsban, 10 pont.

Összesen: 64 pont.  

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

Galéria:

2020-07-26_9.png

Buongiorno a tutti.

img_9226.JPG

A rajt segéd és tempomat a jobb oldalon.

img_9222.JPG

És ez oldalanként van!!!

img_9242_2.JPG

Nem lehet belekötni. Már a rendszám tartót is elfogadom.

img_9250.JPG

A vészvillogót véletlenül találtam meg.

img_9248.JPG

Ennél nincs csúnya oldal.

img_9217_2.JPG

Az MV csinálja a legjobb gyorsváltót.

img_9227_2.JPG

A vízcső extrém közel van a leömlőhöz.

img_9225_2.JPG

A műszerfal konzolja az egyik kedvenc részletem.

img_9264_2.JPG

Hűtőcsatorna a villahídon és a teleszkópszáron.

img_9263_2.JPG

Minden állítható.

img_9260_2.JPG

Még a bigott Harley fan Tibike is csettintett a nyelvével.

img_9219_2.JPG

A hátsó sincs elmismásolva.

img_9205.JPG

Óriási ötlet, lopom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

el diablo MV AGUSTA MV Agusta Brutale 1000 Serie Oro motorozzvelem.blog.hu mvagustamagyarország mvagustaclubhungary brutale 1000 rr mv agusta rush