2019. júl 11.

8222 kilométeres El Camino. 3.

írta: Misi Mágus
8222 kilométeres El Camino. 3.

Franciaország rabul ejtett.

Év elején még kerestem társat az Út-ra, de senkit sem találtam. A barátaimnak nem fért bele, a feleségem sem vállalta kocsival a "sherpa" szerepét. Még motoros társkereső hirdetést is feladtam, de semmi. SZERENCSÉRE!!! Ez így volt kerek, így volt tökéletes, hogy egyedül mentem. Ekkora szabadságot még sosem éreztem. Egész életemben nőkkel éltem, gyerekként és fiatalon anyámmal, aztán a nősülés után a feleségemmel. A lányom születése után még egy nő lett a családban. Szóval sosem volt gondom például a mosásra, vagy hogy mi kerül az asztalra. Ezek a feladatok most rám vártak, de mindent sikerült megugrani. És még valami: "no women, no cray". 

A Bar B'rock hotelból 8 után, szép napsütésben indultam a következő célom, Condom felé. A város nevén kívül semmilyen más okom nem volt odamenni. De mivel útba esett, úgy gondoltam már a poén kedvéért is megéri megnézni. Viszont a  Toulouse-i Airbus múzeumot mindenképpen útba akartam ejteni. Nem vagyok nagy repülés rajongó, de a Concord eredetiben azért izgatott. Kerülő volt, de nem túl nagy. Viszont 10 órakor masszívan elkezdett esni az eső. Esőruha fel, a Concord látogatásról pedig le-mondtam, ázottan, csapzottan nem akartam bemászni a repülés eme mérföldkövébe.

concord.jpg

Ezt azért sajnálom.

Átterveztem az útvonalat, és egy olyan gyönyörű területre vitt a navi, amilyet csak filmekben lehet látni. Magas, csipkés sziklák között kanyargott az út, szép időben rengeteg képet lőttem volna, de így is egy csoda az a környék. Néha igazi középkori várakat láttam és igazi középkori városkákon mentem keresztül, az élményt, még a szar idő sem tudta elrontani. A francia Michelin Road 5-ösök remekül működtek a francia esővel áztatott francia utakon.A környéket úgy hívják, hogy:  Causses du Quercy Natural Regional Park. Ide vissza kell jönnöm!!!

francia.jpg

Igazi mese ország.

Ahogy jöttem ki a csodából, az eső is kezdett alábbhagyni. A következő kúton megálltam tankolni, ez azon ritka esetek egyike volt, ahol lehetett pénzzel fizetni. Vettem egy kávét is, épp azt iszogatom, mikor beállt mögém egy C3-as, és kiszállt egy korombeli nő. Nézegeti a rendszámomat, csóválja a fejét, aztán összeszedte minden bátorságát, és megszólított, "ongroá?"  Egy szót sem beszélt a francián kívül, semmilyen nyelven. De vannak nemzetközi szavak.  Én azt hámoztam ki a mondandójából, hogy nagyon meglepődött, amiért egy kommunista diktatúrában élő magyart lát a hazájában. Ő a médiából úgy vette ki, hogy nálunk még az van, de azért Puskás helyett már Orbán Viktor nevét mondta. Hm. Tájékoztattam, nálunk harminc éve nincs kommunizmus, szabadon utazhatunk, és amint látja a motoromat, lehet magántulajdonunk is. Nem tudom mennyit értett meg a mondókámból, de búcsúzóul megölelt. 

img_5967_2.JPG

Az eső teljesen elállt, egy út menti "félreállóban" nekiálltam vetkőzni. (zárójelben jegyzem meg, a túra során egyetlen kulturált parkolót sem láttam, ahol esetleg még wc is lett volna. Egyetlenegyegyetsem!!!!) Elcsomagoltam az esőruhát, rágyújtottam, és bámészkodtam kicsit. Érdekes táblát fedeztem fel, ennyire korán nem számítottam arra, hogy a Camino jelével találkozom. Megragadtam az alkalmat, és elhelyeztem az első matricákat.

img_5968.JPG

Az Út első kagyló emblémája.

Condomig már nem sok volt hátra, hamarosan megláttam a biztonságos szex kellékéről elnevezett város kezdetét jelző táblát. A kisváros Gers megyében található, errefelé készítik a híres Armanac konyakot, és erről a környékről származott D'artagnan is, aki büszke Gascogne-i volt. Több testőrös utalást is találtam az esti vacsora vadászat közben. 

Szállást a Le Relais de Saint-Jacques-ban foglaltam. A bookingos leírásból nem derült ki, hogy ez egy igazi vándor szállás, közös fürdővel és wc-vel. Zárt ajtó fogadott, egy nagy forgalmú kereszteződés egyik sarkán, csengetni kellett. Az ajtót nyitó srác beszélt valamennyit angolul, kb annyira mint én, tehát remekül szót értettünk. A motorral beállhattam a garázsba, majd következett a romkocsma jellegű épület bemutatása. Kerti medence, mosoda, terasz, konyha, tv szoba, és egy becsületkasszás óriási hűtő tele piával. A szobák az emeleten voltak, én a Chagall "lakosztályt" kaptam. Hatalmas szoba volt, egy franciaággyal és két egyszemélyes heverővel. A pacák a heverőkre mutatva azt mondta, hogy este ide még jön két holland lány. MIVANMIVAN??-csillant fel a szemem. De vigyorgott, kamu duma, semmilyen csajok nem jöttek. Azért én este sokáig nyitva hagytam az ajtót, biztos ami biztos...

img_5974.JPG

A két heverő üres maradt...

Miután lefürödtem és átöltöztem, a "recepciós" ajánlásával megkerestem a Le Balcon éttermet, ami pár perc séta volt csak. Látszott hogy nem turista vendéglő, tehát finom vacsira számítottam. Az ajtó melletti táblán krétával felírva napi menü, nekiálltam lefordítani, nehogy véletlenül csigát vagy osztrigát kérjek. Valamilyen sült hús, "szőke hentes" módra. Nagyon jó kaja volt, éhes is voltam, gyakorlatilag kinyaltam a tányért. 

img_5988.JPG

Ilyen franciául leírva. Magyarul: sült hús krumplival, salátával.

Mikor visszatértem, egy orosz rendszámú BMW K 1600 állt a bejárat előtt. Mentem a teraszra sörért, ahol épp egy fickó pipázgatott. A ruhájából láttam, ez tuti motoros. Gondoltam bemutatkozom, és dumálunk kicsit. Kolja volt Szocsiból, egy éve indult, és félúton járt. Khmm, az én túrámat egyből nem éreztem akkora durranásnak. Tökéletes angolja volt, és szeretett is beszélni. Nekem remek az angol bólogatásom, szóval jót dumáltunk. Szintén Portugália felé tartott, csak Ő nemcsak megnézi az óceánt, hanem át is kel rajta. A betyárját, ez a NEM SEMMI!!!

Két sör, és egy pohár bor után elköszöntem tőle, mentem szunyálni. Az éjjel senki se költözött be hozzám, de fél kettőkor a wc-re várnom kellett. Mivel koránkelő vagyok, kifejezetten örültem annak, hogy a reggeliző konyha 5.30-tól használható volt. Self service, de minden átlátható és logikus. A kávégép príma kávét csinált (a legjobbat a franciáknál), friss baguett, vaj, tojás, lekvárok, pástétomok. Ha a tűzhelyet életre tudtam volna kelteni, rántottát is csinálok, de így maradt a hideg kaja. Egy szavam sem lehet, sikerült finom reggelit készíteni. A Saint Jacques 10 pontos, ha erre vetődsz, ne hagyd ki.

img_5995.JPG

Minden tetszett a Saint Jacques-ban, de ez különösen.

Mivel a szobát még érkezéskor kp-ban kifizettem, nem kellett várnom a recepciós srácra. Reggeli után átöltöztem, és felpakoltam a Bestiára. Még két motor állt a garázsban, angolok voltak, nem tudom mikor érkezhettek. A garázsajtó nyitását is megmutatták előző nap, kitoltam a motort, bezártam magam után, és korán nekivágtam a spanyol határnak. 

Fojt. köv.

img_5986_2.JPG

"Egy mindenkiért, mindenki egyért!"

img_5977_2.PNG

Tényleg létezik ilyen nevű város. Errefelé van Cognac és Cadillac is.

img_5983.JPG

A franciák szeretik a bohémságot.

img_5996_2.JPG

Készül a legjobb francia kávé.

img_5999_2.JPG

Innen nem maradhattam ki én sem.  A firkáló falra pedig felírtam egy Ford Fairlane idézetet.

img_6002.JPG

Reggeli kilátás a szobámból. A táblák számából úgy gondolom, fontos útkereszteződés.

 

 

 

 

Szólj hozzá

blog.hu franciaország condom motorostúra blog.hu címlap El Camino honda cb 1000 r