2022. sze 15.

Nepper nevelde, avagy: a 80-as évek autós bizniszei.

írta: Misi Mágus
Nepper nevelde, avagy: a 80-as évek autós bizniszei.

Kell egy kocsi, de egy lakás még inkább.

A leírtakat leginkább korrajznak szánom, hiszen a lakáshoz jutásért sokan megtettünk sokfélét. Volt aki munka után vagont rakodott, volt aki újságot árult, túlórázott a gyárban, estleg másodállást vállalt. Én, szakmámból adódóan, a 8 órás műszak után is autókkal foglalkoztam, megjavítottam őket, és "sefteltem" velük. Szerettem csinálni, és ez a tevékenység közelebb vitt a saját otthon megteremtéséhez.

Ez a poszt nem lenne, ha nem olvasok egy másikat. "Mr Fiat: 60 év alatt 55 olasz autó." A cikk egy 80 év feletti, angol Fiat kereskedőről szólt. Ez beindított bennem valamit, nem voltam rest, feltúrtam az emlékeimet, és a régi fényképes dobozt, a végeredmény engem is meglepett. Én ugyan korban még nem tartok ott ahol az angol úr, és a tisztán olasz autók száma sincs meg, de ne felejtsük el, a szocialista Magyarországon csak ritkán lehetett Torínói Fiatot venni. Viszont, ha hozzácsapom a Fiat licence modelleket is, már egészen szép szám kerekedik ki, az autós jogosítvány megszerzése óta eltelt 47 év alatt, 54 olasz, vagy olasz licence autóm volt. Némelyiket csak pár napig, ám az egyiket 15 és fél évig megtartottam. Szakmámból (autószerelő), a koromból (nem fiatal), és a velem született olasz mániámból adódik ez a nagy szám. Legtöbbjüket vacak állapotban olcsón vettem, majd miután rendbe tettem őket -az esetek nagy részében-, haszonnal továbbadtam. Nem vagyok jó kereskedő, pedig sok neppert megismertem a "Dobin", kaptam kéretlen tanácsokat is tőlük, csak volt egy határ, ami alá nem voltam hajlandó lesüllyedni. Jöjjenek most a 80-as évek autói.

img_e4487_2.JPG

A sort egy 750-es Zastava nyitotta, Fiat 600 Jugoszláv módra.

A Röpiben, 10 000 forintos árért belépőt váltottam egy szopórollerre, csak akkor még nem létezett ez a kifejezés. A "libafogó ajtós" Zaszti, folyamatos -értsd napi- karbantartást igényelt, a víz gyakran fort fel, és rögtön hengerfejes is lett, ha lassan reagáltam. Jópofa kocsi volt, de a harmadik tömítés csere után elhatároztam, a következő verdám léghűtéses lesz. Mivel Trabant szóba se jöhetett, hát elcseréltem egy építés alatt lévő Fiat 500-ra. A kaszni és a festés már elkészült, a motort-váltót kellett kosárból összerakni, majd utána áttolni a vizsgán. A Zuglóban vett kocsit kötélen húztuk haza, és jövőbeni közös életünk buktatóit, már előre vetítette az útközben kieső jobb hátsó kerék. A 79-es év elején vettem, tavaszra összeraktam a motort és a hajtásláncot, de mivel módosították a karosszériát a kiszélesített sárvédőkkel, a Mozaik utcai vizsga állomásról páros lábbal rúgtak ki. Tehát kellett egy "csókos", aki megfelelő díjazás ellenében áttolta a vizsgán, és megkezdhettük közös életünket.

img_e4485_2.JPG

Heten a kisautóban, azt nem mondhatom, hogy megkímélt állapotban adtam el.

Ez ugyan nem forralta a vizet, itt a féltengelyek adták fel gyakran a harcot, ami a kép alapján nem is csoda. Két-három naponta feküdtem alatta, de belefért, még fiatal voltam és bizakodó. Ha a féltengely bírta, akkor a gyújtás szívatott, és a világítás is sokszor bekrepált. Az ajtókkal is bajok voltak, vagy nem csukódtak be, vagy maguktól nyíltak ki. Nyár végén kaptam egy visszautasíthatatlan húszezres ajánlatot, azonnal odaadtam. A következő Fiat 500-ast már a Dobin vettem, érvényes vizsgával, rémes festéssel. A Klapka utcai szervízben dolgoztam, ahol a nagy, teherautó fényező műhelyben 1500 (!!!) forintért átfújták a kisautót Neoluxal, fusiban. Szép lett, jó kocsi volt, sokat autóztam vele, még Egerbe és Szegedre is levitt. Ezt is kellett szerelni, de sokkal jobb volt mint az elődje.

img_e4615.JPG

Sötétkék a színe, a rendszám miatt Cucunak hívtam.

Fülest kaptam egy eladó szép piros 500-ról, de hogy megvegyem, Cucut el kellett adni. Kivittem a Dobira, ahol pár óra alatt el is vitték, ha emlékeim nem csalnak harmincezerért. A pénzre vigyázni kellett nagyon, sok zsebtolvaj járt a tömegben, de még veszélyesebb volt a könnyűnek tűnő, sok pénzt ígérő játék.

Akkoriban nagyban ment a játék az autópiacon, az "itt a piros-hol a piros"-on, sok ember veszítette el a pénzét. A Dobis változatban három gyufás skatulyát használtak, az egyik alatt egy szivacs labdácskával. A játékmester boszorkányos gyorsasággal cserélgette a dobozokat, a szabály egyszerű volt: dupla vagy semmi. Sokan bedőltek a beetető embereknek, akik pillanatok alatt nyertek akár tízezreket is. Rengeteg ember hagyta ott, a frissen eladott autója árát, vagy a vételi szándék miatt ezresekkel kitömött autóstáskák ürültek ki gyorsan. Ha jöttek a rendőrök, egy másodperc alatt tűntek el a tömegben, hogy azután pár perc múlva máshol kezdjék újra a játékot. Én szerencsésnek tartom magam, mert nem tudott beszippantani a gyors nyerés lehetősége.

dobi_1.jpg

Életem legfinomabb sültkolbászait itt ettem.

 A piros Fiatról kiderült, hogy nem egyszerűen Fiat, hanem egy Giannini 500 Lux, ami egy kisebb olasz manufaktúra által összerakott autó. Ezt tükrözte az ára is, negyvenezret kértek érte. Hosszú alku után 36 000-ért sikerült elhoznom, hibátlan autót kaptam a pénzemért. A kis pirossal házasodtam, majd kivitt minket nászútra Opatiába is. Szerettem a kisautót, de mikor jött a baba, kellett egy nagyobb, így megint a Dobira mentem. Pillanatok alatt eladtam Icut, ha jól emlékszem, egy ügyvéd vette meg.

img_e4612.JPG

Ma egy vagyont érne ez a ritkaság.

A nagyobb autó egy Kispolski lett, mert bármilyen furán is hangzik, sokkal tágasabb mint az 500-as Fiat. Ezt a szervízben vettem kuplung hibával, a tulaj azt mondta nem költ már rá, három év után megjött az új Polskija. A három éves autónak nagyon örültem, úgy gondoltam ezt sokáig megtartjuk. Gyorsan megjavítottam, majd hamarosan indult a tuning is, szélesített felniket, sport kipufogót és matricákat kapott Zsuzsi. Őt is a rendszám alapján neveztük el, de ezután sokáig nem lett nevük az autóknak.

img_e4617.JPG

Kicsi lányomat ezzel a kocsival vittem haza a szülőotthonból, soha életemben nem vezettem olyan óvatosan, mint akkor.

Bő egy évig maradt, de kinőttük, kellett egy nagyobb a baba miatt. Kimentem megint a Dobira, és ráírtam: "nagyobb csere is érdekel". A szerencse mellém szegődött, egy Pest környéki pasas akart megszabadulni a 73-as évjáratú nagyon rozsdás, babakék Fiat 127-től, de senkinek nem kellett a lyukas verda. Műszakilag rendben lévőnek találtam, és úgy gondoltam a kasznit majd a melóban apródonként megcsináltatom. Egymás kezébe csaptunk, és "szőr a szőrben" elcseréltük az autókat.

A 903 köbcentis Fiat úgy ment mint az álom, és télen igazi fűtés is járt hozzá, totál beleszerettem. Jókat autóztam vele, mígnem egy tavaszi napon nem adták meg az elsőbbséget, és összetört az eleje. A biztosító fizetett, tehát elkezdődött a lakatolás. Sajnos sokkal rosszabb állapotban volt a kaszni, mint gondoltam, több mint fél évig tartott a restauráció. Atomjaira szedtük a kocsit, így aztán másik színt is kapott, "digókék" lett, sötétkék. Nehezen állt össze, alkatrészt és karosszéria elemeket a Rádai utcában az Autókernél, vagy a Boldizsár utcai Fiat szervízben lehetett kapni, ha lehetett. A Kertész utcai maszek boltos is tartott még Fiat alkatrészeket, csak mindenre várni kellett, sokáig készült. Végül gyönyörű szép lett, annyira szép, hogy egy hét használat után, az egyik szomszéd olyan nagy összeget ajánlott érte, aminek nem tudtam ellenállni. Mivel lakásra gyűjtöttünk, minden forintra szükség volt, hát odaadtam. (Az internet kora előtt, simán leszólíthatták az embert a kocsija mellett, de az ablaktörlő alá tett, vételi szándékot jelző levélke is előfordult.)

img_e4634.JPG

A Fiat 127-es gyakorlatilag új autó lett.

Így aztán gyorsan kellett autó. Munkaidőn kívül, egy kollégámmal fusiztunk az Ő garázsában, oda éppen behoztak egy 1200-es Zsigulit, ami zabálta az olajat. Már nem akartak belefogni a motorfelújításba, így megvettem az első "Zsigát", ahogy abban az időben becézték a típust. Valamikor versenyeztek vele, erősített futómű, és egyedi dekoráció volt a kocsin, a motort rendbe téve egy nagyon klassz verda lett belőle. A hátsókerék hajtás miatt jókat lehetett vele farolni, a drift kifejezést nem ismertük még. Úgy fűtött, hogy ingben vezettem télen, és a zene is jól szólt benne a nagy csomagtartó miatt. Vele költöztünk, 1982-őt írunk.

img_e4626.JPG

Az utolsó Újpesti kép.

Talán ha fél évig használtam, mikor ezt is kivették alólam, a régi gazdája vásárolta vissza, ilyen is van. Pont kapóra jött, egy üzemképtelen, váltóhibás 127-es. Sikerült megjavítani, kapott a motor is olajcserét, finom kocsi lett belőle, sajnos nincs róla kép, hamar elvitték. Következett két év, mikor megpróbálkoztam a Skodával, először egy 105-öst, majd egy 120-ast vettem, nem szerettem őket, de a piacon könnyen el lehetett adni.

1985-ben jött az első igazi "szuperautó", egy piros 1500-as Zsiguli, amit akkor még nem neveztek "ezeröcsi"-nek. A Skodát beszámította a vidéki eladó, a lyukas küszöbök és a kopott gumik kivételével egész jó autó volt. A piros és a sötétkék ezerötös, nagyon vágyott járműnek számított a nyolcvanas évek közepén, általában butikosok vagy párttitkárok jártak ilyennel. Kicseréltettem a küszöböket, átfújták az egész autót minőségi Lesonal festékkel, vágattam bele Finlandia napfénytetőt, és kapott kétcsövű Koppány kipufogót. Vettem rá tyúklábmintás Stomil gumikat, tényleg frankó lett. Az első olasz utunkra is vele mentünk, talán a legszebb autós emlékeim egyike. Ehhez képest egyetlen képet találtam róla, az is "belső kamerás".

img_e4627.JPG

Valahol Csehszlovákiában. Bundes Liga háré, számológépes Casio, Ray Ban és hosszú Marlboro. Mint a nagyok.

Végre meglett a lakás, bele is vágtunk a felújításába, kellett hozzá a kocsi ára. Szombaton kivittem a piacra, már az utcán megvették, ezt az autót nagyon sajnáltam. A feléből vettem a Röpiben egy nagyjából használható Zastava 101-est, két évig azt nyúztuk, nem volt rossz kocsi. 87-ben elvitt minket Jugóba nyaralni, négy személy, sátor, kempingcuccok, minden belefért. Ez idő alatt négyszer törtek össze, szerencsémre mindig fizetett a biztosító. A lakatosok már utáltak, és az negyedik alkalomnál szólt a kárfelvevő, jobb lenne eladni, mert nem fogják elhinni a főnökei, hogy mindig belémjönnek. Így hát hétvégén kivittem a Dobira, de senki rá se bagózott egész délelőtt. Már jöttem volna haza, mikor rám talált egy tag, hogy nem cserélek-e "kockára"? A kockának a Lada 1300-ast hívták, jót eladható autó volt, csodálkoztam is. Nos a legrémesebb bilikék színben, repedt szélvédővel, lyukas sárvédőkkel, és lemerült akkuval állt az egyre ürülő piacon. Abban maradtunk, ha tolásra beindul, lesz üzlet. Beindult. Megírtuk a papírokat, és mindenki boldogan távozott a piacról.

A felújítást több lépcsőben csináltam, első évben a műszaki részt, a következőben a kasznit. Marlboro piros színt kapott, egy cigisdoboz volt az etalon. Nyitható tető, alufelnik, 5 gangos váltó, Pioneer magnó, Dacia spoiler, Boge gátlók, kiskormány, tényleg jól sikerült, mindenhol megnézték, még az olaszok is. 88-89 a kék-piros Zsiguli volánja mögött telt.

img_e4699.JPG

Itt egy előtte-utána kép, beleadtam apait, anyait.

Adalékok. Ennek a sok autónak sokba került az átírása is, a Hungária körúti "rendőrpalotában". Igazi tortúra volt, a rendszám betűi szerinti ablakok előtti sorokat kivárni. Ha az a pénz most a zsebemben lenne, amit átírásokra költöttem, gazdag ember lennék. Jóféle rádiósmagnót vagy a Mester utcai autós Gelkánál, vagy a Shell Interag boltjaiban lehetett néha venni, a kardánbox, és a Hirschman tetőantenna is keresett tétel volt hozzá. Nagyon menő dolognak számított a hosszúszőrű suba az első ülésre, de ezt hamar leváltotta a fagolyós ülésvédő. A Koppány név fogalommá vált, kipufogót és elefántfülablak biztosítót gyártott Budán.

89 őszén behoztak a műhelybe egy piros 1983-as Fiat Uno 45-öst, gőzölgő motorral, a tulaj -valami külkeres fószer- nem akart költeni rá, már megvolt az új autója. Nagyon tetszett az Uno, kértem tőle pár nap türelmet, hogy eladjam az 1300-ast. A szombat reggel már a Dobin talált, lemosva, kiglancolva kellette magát a kocka Lada. Talán egy órája ha kint lehettem, mikor egy fiatal srác odajött, és némi alkudozás után egymás tenyerébe csaptunk. A meglepő fordulat csak ezután következett, nem volt nála a pénz. Megígérte, hogy délig visszajön, ne adjam el másnak, de foglalót nem hagyott. Hittem is meg nem is, de végül más nem gerjedt komolyabban a kocsira, ő meg tényleg visszajött a pénzzel, meg az apjával, akit szakértőnek hozott. Nem tetszett a dolog, de végül nem tudott a fater belekötni semmibe, kifizették a kialkudott összeget. Utána évekig ügyfelem lett a fiú, jó kapcsolatban maradtunk. Én meg délután rohantam az "új" autót kifizetni.

Az Unón átégett a hengerfej tömítés, szerencsére nagyobb baja nem lett a motornak. A Lada után a Fiat finom szerkezet volt, a modernségét minden részletén éreztem. Tetszett az Uno, de a fapados verzió helyett már egy jobban felszerelt, ötajtósra vágytam, erősebb motorral. Nem árultam sokáig, hamar megvették, egy nyugati kocsi hip-hopp elkelt. Sajnos kép nem maradt róla, csak jó emlék.

Az Expressz újság autós rovatában találtam egy ígéretes 60 lóerős Unót, piros 5 ajtós, keveset futott, de Siófokon árulták. Telefonon egyeztettem a hirdetővel, és mivel ilyen messze volt a kocsi, látatlanban alkudtam az árból. Belementek, így hát zsebre vágtam a lóvét, az egész család beült anya Kisposkijába, és lementünk a Balatonra. Az eladók -idős házaspár- mire odaértünk, meggondolták magukat, nem akarták odaadni kocsit, a kialkudott árért. Nem volt nálam több pénz, csak benzinre a hazaútra, nem hagyhattam annyiban a dolgot. Sokáig beszélgettünk, de sikerült meggyőznöm őket, hogy jó gazdája leszek, vigyázni fogok a Fiatra. Mire megírtuk a papírokat, késő este lett, de a sötét autópályán már két kocsival mentünk haza.

img_e4660.JPG

Ezt az Unót nagyon szerettük, vele gurultunk át a szabad világba.

A 80-as évek autói itt véget érnek, izgalmas évtized volt. A rendszerváltás utáni 90-esben igazi vadkapitalizmus kezdődött, ömlöttek nyugatról az autók, ment a bizniszelés ezerrel, csak sokkal veszélyesebb lett a világ. A Dobi elköltözött a Tangó mellé, autószalonok és kereskedések nyíltak, és a vevők zsebében néha pénz helyett pisztoly lapult, de ez már egy másik évtized, és egy másik történet.

Miután a feleségem megszerezte a jogosítványt, Ő is kapott kocsit, egy kicsit. Ovis járatra a Kispolski tökéletesen megfelelt. A magyar alkatrész hiány miatt, havi rendszerességgel jártam velük Lengyelországba, Bielsko Bialába. Ott olyan kincseket lehetett (néha) beszerezni, mint a billenthető hátsó oldalablak, sportkormány, műanyag lökhárító, tolatós lámpabúra, a Simsonosok körében is népszerű fényszóró, vagy éppen a fényszórók lopását megnehezítő keret. A lengyel vámosokkal sokszor megszívtam, mert tilos volt autó alkatrészt kivinni az országból. Ezt úgy próbáltam áthidalni, hogy törött lámpákkal, lökhárítók nélkül mentem kifelé, majd az autósbolt előtt felszereltem mindent a kocsira. Ezek kalandos túrák voltak, át a Tátrán, akár télen is. Íme az "Anyaautók": 

img_e4704.JPG

 

Szólj hozzá

blog.hu lada 80-as évek fiat zastava kispolski zsiguli dobi autónepper autópiac blog.hu címlap motorozzvelem mr fiat