2022. ápr 14.

Egy jó feketét?

írta: Misi Mágus
Egy jó feketét?

Kawasaki Z 650 RS, ha "csak" motorozni akarsz.

A hetvenes évek végén, egy Z 1-es Kawasaki volt az első négyütemű, négyhengeres "nyugati" motor, amit kipróbálhattam. Drapál János saját motorját egy közös barátunk, Szőke Karcsi adta oda egy körre. A 250-es TS MZ után, egy űrugrásnak éreztem, pillanatok alatt gyorsult, sosem mentem még 160-al előtte semmilyen járművel, hihetetlen élmény volt. Tehát a "Z" meghatározó eleme az én motoros fejlődésemnek, mindig örömmel tölt el, ha kipróbálhatok egyet. Tesztelőként szinte ugráltam a "Z"-k között, hiszen az első, a "Zorall" Z 1000 után, egy kicsi Z 300 következett, majd a csodálatos Z 900 RS, azután a legerősebb Z, a 200 lovas ZH-2, mindjárt utána a remek Z 900, és most pedig az új Z 650 RS. Ez a középső "Z" ugyan csak 68 lóerős és két hengeres, de ha Drapál kipróbálhatná, biztosan mosolyogna a sisak alatt. Ahogy én is, végig a teszt alatt. https://www.kawasaki.hu/hu/products

 ttiv8537.JPG

 A fekete az alapszín, 3 099 000 forintba kerül.

A kis Kawa kezelése sem fogna ki Drapálon, ha visszatérne az időben. Pont úgy mint rég, semmi elektromos hókuszpókusz, gyújtás, indítás, és mehetünk is. Nincsenek menük, mappingok, minden úgy van, mint 40 évvel ezelőtt, bárki elboldogul vele. Persze nem egy őskövületről beszélek, hiszen az összes világítótest led technológiás, és a műszerfal közepén is van digitális sziget, ahol a fontos információk megjeleníthetők. 

orak.JPG

 Egyszerűen gyönyörű. Az egyetlen dolog ami hiányzott, a külső hőmérséklet jelző.

Ha tovább legeltetjük a szemünket, csupa tetszetős részletet látunk. A tank formája az emblémával annyira szép, hogy talán még Allen Millyard sem kötne bele, pedig ha valaki, hát Ő tud mindent a régi Kawákról. Érdemes belekukkantani: https://www.youtube.com/watch?v=oh2E6rf_wpk

A kormány magas, ezáltal kényelmes, az üléssel és a lábtartókkal tökéletes összhangot alkotnak. Én szeretem a jó tükröket, és a Kawasaki tudja hogy járjon a kedvemben, hibátlan pillantókat szereltek fel az RS-re. A fék és és a kuplung kar is állítható, ez meglepő figyelmesség ebben az árkategóriában. A kormány végére tett súlyok igényesek, a kapcsolókba sem tudok belekötni, bónuszként a műszerfal kezelését bele applikálták a baloldali konzolba. Az ülés szép, ráadásul még kényelmes is, a végére tett pici "kacsafarok" a lámpával, minden túlzástól mentes, pont jó.

xdab9711.JPG

 Az Üvegtigris amolyan kötelező kör tavasszal.

Tudom, szinte csöpögök, de még messze nincs vége. Az ülés alatti takaró elem, a Z 650 RS felirattal szintén igényes darab. A kipufogó rövid, mégis a legnagyobb fémszínű elem a motoron. Még, a hűtőre, a lábtartók mögé és a tank alá is jutott némi inox, de a koronát a krómozott lámpakeret teszi fel az összképre. És nemcsak szép, de erősen is világít, plusz sosem kell majd izzót cserélni benne, hiszen ledes. Nincs mit szépíteni, a Kawasaki utolérte az angolokat és az olaszokat stílusban, a motor minden porcikája hozza a hetvenes éveket, ennyire ügyesen egyik japán márka sem tudja ezt így megugrani.

img_e3193.JPG

 Perfetto!

Annyira dicsérem, hogy azt hihetitek lefizettek, pedig nem, tényleg tetszik a motor. Ideje elindulni, állva valóban szép, de vajon milyen mozgás közben? Pöccre indul, ám a hangjától nem emelkedik meg a pulzusom, halkan purrog a kipufogó. Tudom, euro 5, meg osztrák zaj norma, de azért lehetne kicsit mokányabb, megrángatom a gázt, hát... lépjünk tovább. A kuplung vaj, az egyest szinte beszívja, az ürest sem kell keresni. Nem tudom mi a Kawasaki trükkje, de a legjobb váltót ők csinálják, a motor árától és méretétől függetlenül. Persze most gyorsváltó nincs, és csúszó kuplung se, ezért az első vagányabb visszaváltásnál megcsúszott a feneke, cseppet megijesztett. Az enyémen van ilyen, és a kényelmes dolgokhoz hamar hozzászokik az ember fia. Hasonló példa a tolatóradar a kocsiknál, tudok tükörből tolatni, mégis remek dolog, hogy szól, ha elfogyott a tér mögötte.

Ha már lehet, beállítottam a karokat, és hadd szóljon a menet. Nem tudok egykerekezni, de ezzel még annak is nehéz lehet, aki jól műveli ezt a műfajt. Megindul azért, már amennyire a 68 lóerőtől telik, de semmi vadság nem érezhető. A gyorsulás összhangban van a hangjával, szerény. Ráadásul mindössze 200 kilométer volt benne, én pedig nem forgatok szét egy bejáratós motort. A péntek délutáni Budai rakparton amúgy sem lehetett vadulni, viszont a keskenysége végett,  prímán elfért a kocsisorok között. 

lovas.JPG

 Lovacskák.

Másnap esett szinte egész nap, ezt arra használtam ki, hogy a régóta porosodó motort lemostam. Esőben motort mosni??? Igen, csutakolás után az esővíz cseppmentesen öblíti le, nem kell törölgetni, mert nincs benne se klór se vízkő. Vasárnapra jól lehűlt a levegő, dideregtem a csupasz vason, mert a modernebb naked motorok azért ad(hat)nak némi szélvédelmet, de a klasszikus bringák egyáltalán nem. Azért egy 200 km-es karikát sikerült összefűzni, hiszen ha nem megyek vele, hogyan mondhatnék véleményt?

Nagyon kényelmes, egyszer sem ficeregtem az ülésen, jól el van találva a tömése. A motor észrevétlenül dolgozik, csak a váltót kell sokat használni. A gyárilag szerelt Dunlop gumiktól nem ájultam el, mentségükre legyen mondva, az aszfalt hőmérséklete messze volt az ideálistól. A fék és a futómű tudása összhangban van a koncepcióval, nem kiemelkedő, de nem is vacak, szívesen kipróbálnám egyszer a Mátrában is, melegebb körülmények között. A 187 kilós (nedves) súlyt könnyedén lehet terelgetni, sosem éreztem nehézkesnek, váltott kanyarokban is szépen fordult, nem egy birkózógép, amiben talán a 160-as hátsó gumi is besegít. Simán letudja a magyar utakat.

Apróságok, amik megkönnyítik az életünket. A sztender pöcke vakon megtalálható. A műszerfal dőlésszöge tökéletes, úgy tudtam leolvasni az adatokat, hogy nem kellett lebillentenem a fejem. Van "range", vagyis még megtehető táv kijelzés. Mutat pillanatnyi és átlag fogyasztást, de a legnehezebben értelmezhető módon, kilométer/litert számol, mi pedig a liter/100 km-hez vagyunk szokva. 20 km/litert mért, tehát nagyjából 5 litert fogyasztott 100-on. A tank acél, bírja a mágneses táskát, hurrá!

img_e3184_2.JPG

Van a motornak jobb oldala is. Tinnye fellett. 

Összességében egy szórakoztató, barátságos bringa, ha "csak" motorozni szeretnél. Semmit nem kell baszkurálni, felugrassz és már indulhatsz is. Némelyik motor műszerfala nehezen éled fel, itt nincs ilyen. Tudja a kötelezőt, azt viszont szuper csomagolásban. Nem kelt félelmet senkiben, sem abban aki ráül, sem abban aki csak látja az úton. Ennyi pénzért, ennél több stílust senki más nem ad, mint a kis vigyori. Jöjjön a pontozás.

1., külső: nem tudok bele kötni semmibe, 10 pont.

2., motor: kicsit halk, kicsit lehetne erősebb, de egyébként úgy jó ahogy, 8 pont.

3., kényelem: az én testalkatomnak hibátlan, 10 pont.

4., elektronika: igazi minimalista, és ami nincs az el se romlik, 5 pont.

5., fék futómű: semmi cicó, jó iparos, 8 pont.

6., használhatóság: inkább városi-országúti mint túra, de az sem lenne kínzás, 8 pont.

7., kéne faktor: anyának (ha tudna motorozni) szívesen vennék egyet, 7 pont.

Összesen: 56 pont.

Ez a példány bárkinek elérhető tesztre, én javaslok egy próbakört, ha ebben a kategóriában gondolkodik valaki.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

Galéria:

cdgy2097_1.JPG

jobb.JPG

blokk.JPG

img_3188.JPG

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

üvegtigris kawasaki motorozzvelem kawasaki z kawasaki z 650 rs z 650 rs