320 eseménydús kilométer megtétele után, 15,45-kor álltunk be a Jufa Hotel parkolójába. Szerencsénkre ugyanaz a magyarul prímán beszélő hölgy dolgozott a recepción, aki egy héttel korábban, örült nekünk, de azért puszit még nem kaptunk. Most egy közelebbi épületben adott szobát, ehhez nem emelet, hanem terasz tartozott. A vasakkal szó szerint az ajtó elé parkoltunk, utazásunk legrövidebb motor-szoba távolságát abszolváltuk. A már megszokott menetrend szerint haladtunk, amíg én tussoltam, Tibike törölgetett. Mármint a Harley-t. És eljött az a -tulajdonképpen szomorú- pillanat, hogy nem kellett szállást keresnem, mert másnap már otthon alszunk. A túra utolsó estjéhez érkeztünk, épp indultunk az étterembe, hogy kellően megünnepeljük, mikor valami fura kis gomócra lettem figyelmes az ajtó előtt. Jobban megnézve egy madárfióka volt, aki valahogy kipottyant a felettünk lévő gerendákra épített fészekből. Azonnal indítottuk a madármentő akciót, egy kis kupakba vizet töltöttem, Tibike a lépcső alá árnyékba, ezáltal biztonságba helyezte a picúrt, én pedig elé raktam a rögtönzött itatót. Nem igazán ivott, ha ösztökélni próbáltam méltatlankodott. Úgy okoskodtunk, talán zavarban van tőlünk, magára hagytuk a vízzel, és mentünk az étterembe.

Egy igazi "Angry Bird".

Az étterem és a kerthelység dugig volt, alig találtunk helyet magunknak. Nagyon különleges vendégek foglalták el -nem biztos hogy jól írom-, halmozottan, súlyosan sérült fiatalok, és az ápolóik ültek az asztaloknál. Kicsitől nagyig, fiúk lányok vegyesen, és ha jól gondolom, valami kirándulásról érkezhettek vissza. Nagyban ment közöttük az eszmecsere, ami látványnak vicces, de egyben szomorú is volt.

Mi azért megkaptuk a vacsoránkat, én az út legfinomabbját. A túra alatt ettünk különleges gurmand ételeket, só és sajt nélküli spagettit, hideget-meleget, de az itt kapott grilltál tette fel a koronát az egyhetes étkezésekre. Frissen, forrón, pont azokat a sülteket tették a tányéromra, amiket nagyon szeretek. A mellé fogyasztott csapolt sör, és a végére hagyott fagyi után, úgy "doromboltam" mint egy jóllakott macska. Tibike rántotthúst evett, majd egy snapszot is leküldött utána, nehogy megfeküdje a hasát. Kértünk még egy sört, de már akkora zajt csaptak a srácok körülöttünk, hogy fogtuk a poharakat és inkább visszatértünk a szobánkba. 

Madarunk még ott ücsörgött ahol hagytuk, de a vize elfogyott. Tartottunk attól, hogy mikor jönnek a fiatalok a szobáikba, valaki véletlenül rátapos a sötétben, mindenképpen biztonságban akartuk tudni. Kerestünk neki helyet, amit a parkoló partoldalában találtuk meg, egy hiányzó kő természetes odút képzett. Így naptól, esőtől és véletlen rálépéstől védve, a vizes edényt újra feltöltve, megnyugodva vonultunk vissza a szobánkba.

Június 28 szombat, nyolcadik nap.

Hajnali fél négykor éktelen kiabálásra ébredtünk. Hang alapján az egyik beteg fiú lehetett a szemközti teraszon, németül mondta a magáét, tehát nem sokat értettem belőle. Hosszú percekig kántált, mire egy felnőtt hang rászólt, hangos ajtócsapódás, utána egy darabig még hallottam, hogy bent vitatkoznak, majd nemsokára csend lett. Tibike simán visszaaludt, én elforgolódtam egy darabig, úgy látszik az a keresztem, hogy csak a saját ágyamban tudok rendesen szundizni. Mikor kivilágosodott felkeltem, érdekelt a kismadarunk sorsa, habár nagy összegben nem fogadtam volna arra, hogy túlélte az éjszakát.

Márpedig de, ott gubbasztott mini barlangjában, és úgy tűnt, nagyon pipásan néz rám. A markomba fogtam, visszavittem a lépcső alá, ahol meglepetésemre két újabb fiókát találtam. Nagy boldogan letettem a tesói közé, de Ő gondolt egyet, és peckesen kitipegett az út közepére. Újfent visszahoztam, és úgy döntöttem, innen a természetre bízom a dolgot, mivel nem vagyok képzett ornitológus, lehet többet ártok mint használok neki ezzel a sok segítséggel.

Reggeli 7-től, a már említett bőséges felhozatallal, aki itt nem találja meg a nekivaló étket, az menthetetlen. A presszókávé az egyedüli extra, azt hozzáírattam a szobaszámlához, ahogy az előző esti fogyasztást is. Mikor megkaptam a számlát 237 euróról, azért csuklottam egyet, de nem volt mit tenni, fizettem. Letettem 240-et, azt úgyis könnyebb megfelezni, mindent köszöntük, majd visszatértünk az utolsó csomagolásra.   

8.30-kor indultunk haza, még nagyon kellemes 22 fokban. A navigáció szerint ugyanazon a kishatáron jövünk vissza, amin kimentünk. Csakhogy a faluból kivezető utat előző nap felbontották, és egy remek umleitung tábla fogadott minket. Mentünk a nyíl után, a navi újratervezett, majd egy jó nagy kört leírva visszatértünk ugyanoda. Gondoltam ideje váltani, beállítottam a célt a WAZE-n és újra elindultunk. Nos a WAZE sem tudott erről a terelésről, megint visszatértünk a lezárt úthoz. Ezek a körök nagyjából tíz kilométeresek, kezdtem unni, hogy nem keveredünk ki innen. Tibikének is elege lett a keringésből, intett, hogy kövessem, indult az ösztönei után. Tekergett előttem hol jobbra hol balra, majd egy idő után mutatta, menjek újra előre. Reméltem, hogy a navigáció is megtalálta a helyes utat, haladtam a fülemre mondott irányba. 

Ha én vagyok a vezető, sűrűn nézegetek a tükörbe, ellenőrizve a társamat. Egyszer csak nem látom benne a Harley-t, üresen kanyargott az út mögöttem. Egyből lassítottam, majd megálltam, nem tudván mi történhetett. Ilyenkor minden perc lassan vánszorog, tehát kis idő múltán visszafordultam, bajt sejtve. Elég sokat mentem, mire megtaláltam Tibikét, az út mellett állt, és nagyon nézte a Harley műszerfalát. Ilyenkor jobb csendben maradni, ha végzett úgyis elmondja mi történt. Bőszen nyomkodta a gombokat, majd indított, aztán intett, mehetünk. Előttem lepergett a tavalyi túra utolsó napja, amikor mindig leállt a Harley, csak most még nagyon messze jártunk otthontól. Mivel jobbat nem tudtam, folytattuk utunkat, és hamarosan már Szlovénia néptelen útjain kanyarogtunk.

Bajánsenyénél léptünk be Magyarországra, és egyben az Őrségbe. (Zárójelben jegyzem meg, hogy rögtön politikai óriásplakát fogadott, majd innentől fogva rengeteg. Külföldön egyet se láttam, és nem is hiányzott. Üdv itthon...) Körmendig gurultunk, majd ugyanarra a förtelmes bevezető úttal rendelkező OMV kútra álltunk be tankolni és kávézni, ahová kifelé jövet is. Itatás után felmentünk a 8-as útra, és megkezdtük hosszú, dögunalmas utunkat Székesfehérvárig. Csak azért nem aludtam el, mert irgalmatlanul fújt a szél, szó szerint birkóztam az elemekkel. Valahol Veszprém körül megálltunk inni és pisilni, aztán tűz tovább.

Hazafelé már nem a régi hetesen, hanem Gánt felé akartam jönni, majd egy Bajnai kanyargással feldobni az utolsó napot. Körmendtől séróból jöttünk, csak arra kellet figyelnem, Fehérváron jó útra forduljak. Természetesen sikerült elbaltáznom, egyel előbb jöttem ki az egyik körforgóból mint kellett volna, Tibike pedig elveszett mögülem. Mire rájöttem, hogy rossz úton vagyok, megfordultam, és rátértem a helyesre, sok idő telt el. Ráadásul ketten kétfelé mentünk, mire én elértem Gántot, Tibike Csákvárról hívott. Na, ezt sikerült elcseszni, de sebaj, abban maradtunk, nála találkozunk otthon. Így Ő hazafelé, én meg Tarján felé mentem, ahol megejtettem egy tankolást, az utolsó itthoni szakasz előtt. Majd jött a szombaton töküres (???) Héreg-Bajna, és ha már erre jártam, természetesen felgurultam Dobogókőre is, abban a reményben, hogy lekap a kanyarfotós így felpakolva. Egy lélek sem volt ott sem! Se fotós, se motoros. Mindenki a Pride-ra ment????

Innen már tényleg hazafelé fordultam, át a Megyeri hídon, 0-ás, M2, be Dunakeszire, és máris Tibike előtt fékeztem, Ő akkor már bőszen törölgette a Harley-t, sőt a tusolással is végzett. Azt mondta, a kinti leállást valószínűsíthetően a generátor túltöltése okozta, hibát dobott a műszerfal, de gond nélkül jött utána végig. Búcsúzóul megöleltük egymást, aznap utoljára felvettem a sisakot, és hazagurultam. 15 órakor csaptam ki a sztendert a garázs előtt, hazaértem. A nyolcadik napon fogyott a legtöbb kilométer, szám szerint 420! 

Végre egy befejezett túra! Nincs betegség, nincs visszafordulás, HURRÁ!! És így a végén nézzük a számokat: teljes megtett táv kaputól kapuig 2310 km, súly érkezéskor 82,4 kiló, vagyis felkaptam másfelet, ezért szerepel a címben a "hízótúra" kifejezés. Ilyenre nem is emlékszem, mindig inkább fogyok kicsit a túrák alatt. Műszaki probléma nem hátráltatott, szerencsére egészségi sem, az éjszakai lábgörcsöket kivéve. Ugyan minden napról könyvelést vezettem, és a számok nem hazudnak, ha valami kimaradt, az azért lehet, mert elfelejtettem. A nyolc napi szállás étkezéssekkel és sörökkel, átváltva forintra, 410-el felszorozva 244 000 ft, üzemanyag 66 000 ft (4,1 l/100km), egyéb kiadások (pl. közért, kávék, vizek) 30 000 ft, tehát a túra teljes rám eső része: 340 000 forint. Nem sokallom, és azt kell mondjam minden fillért megért. Tibike remek utazótárs, jó barát, biztosan megyünk még együtt, megtisztelt a jelenlétével. Az új motorral nagyon elégedett vagyok, egy kivételével mindenben jobb mint a régi. Nos az az egy az ülés, pedig vittem magammal szivacsot, de az akkor is kényelmetlen. Így legalább van feladat a következő túra előtt.           A Bial Film jóvoltából elkészült a nézhető változat első része, itt találjátok:

https://www.youtube.com/watch?v=h7JiOW-7BXQ

VÉGE.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

Galéria: