Én nagy Forró Szél rajongó vagyok. Az év elején találtam meg a You Tube-on mind a 10 részt, és már oda-vissza megnéztem őket. Szeretem a 80-as évek délvidéki hangulatát, a szocialista Yugoszláviában is ugyanolyan problémák voltak akkor, mint itthon. A lusta kisember Surda, a kanyhaló Bob, a vállalkozó Krisztivoje, legalább annyira szerethető karakterek, mint Firga bácsi, a nagymama, vagy Surda felesége, Vesna. A különböző félresikerült vállalkozások, a nehézkes lakáshoz jutás, az együtt élés buktatói, olyan szórakoztatóan került a képernyőre, hogy maradandó élményt ad ma is. Az epizódokban elhangzó település nevek valamiért rögzültek a fejemben, és mikor visszafelé érintettem Nova Várost, és a táblákon láttam Priboj és Mitrovica  nevét, szinte időutazónak éreztem magam. Vissza a 80-as évekbe!

Nyugat Szerbia.

4. nap. Montenegro-Szerbia.

Remekül aludtam. Nálam ez nagy szó, vagy a csend vagy a magasság, vagy mindkettő segített. Még elalvás előtt kinéztem a hídra, vajon milyen lehet kivilágítva. Nohát, semmilyen világítás nincs a hídon, sem dísz, sem közúti, szurok sötétbe borul minden éjszaka. Akinek éjjel van erre dolga, az meregetheti a szemét, nehogy bele csússzon a kanyonba. Gondolom erre sincs pénz, mint sok egyébre ebben a gyönyörű kis országban. Amikor világosodni kezdett, ködbe borult a szerkezet, félelmetesen szép látványt nyújtva. 

A túloldal nem is látszik.

A híd tövében áll egy mellszobor ciril betűs szöveggel, keresgéltem a neten ki lehet az, nos az antifasiszta Bozidar Zugic főhadnagy. Egy kis bemásolt infó a hídról: "A Tara híd 1938 és 40 között épült. Ez a Jugoszláv Királyság egyik remekműve. Amikor elkészült, a Tara híd volt a legnagyobb közlekedési létesítmény a világon. 1942-ben lebombázták a vasbeton híd utolsó ívét, hogy megnehezítsék az országon belüli hadi mozgást. 1946-ban lett újjáépítve az eredeti tervek alapján." (a Golden Gate híd előbb készült el, plusz sokkal hosszabb és magasabb, talán inkább Európa, mint a világ legnagyobbja lehetett)

 Reggel a hídnál. 

Miután megvolt a kép, visszaálltam az ajtó mellé, majd kisétáltam a teraszra, ahol egy fickó törölgette az asztalokat. "Dobro jutro", köszöntem rá. "Eszpresszó kafa?", bólintott és már csinálta is. Egy perc múlva letette az illatozó csészét, erre  gondoltam egy merészet és rákérdeztem: "breakfast time?". Mire Ő elém tolt egy étlapot és azt mondta: "now". Fülig szaladt a szám, talán még fél 8 se volt, és ehetek. Kértem egy ham and eggs-et, még egy kávét, és kivettem a hűtőből egy narancslét meg vizet. Olyan remek 3 tojásos reggelit rittyentett, hogy csak na. Kaptam hozzá frissen sült bucit, és evés közben csodálhattam a panorámát. A finom reggeli után megkérdeztem fizethetek-e most, és arra is igenlő választ kaptam. A szoba reggelivel, és a két kávéval 41 euróba került, adtam 45-öt, és egy nagy "hvala"-t. A Motel Tara az út második 10 pontos szállása, igaz hogy a bútorzat rozoga, de a kilátás és a szíveslátás ellensúlyozza, a konyhájuk pedig remek. Ezt a motelt jó szívvel ajánlom mindenkinek.

A túra legjobb reggelije.

A szokásos reggeli szeánsz után, leadtam a kulcsot, és pont 9-kor nekivágtam a hídnak. Izgatott voltam, mint Evel Knievel ugratás előtt, de végül simán letudtam a híd 180 méterét, úgy tűnik reggelre elmúlt a tériszonyom. Ment a kamera, rajta lesz a filmen. Hűvös tiszta reggelen indultam Szerbia felé, csak a benzin elfogyásától tartottam kicsit, mert a Yamaha hülye szintmérője nem adott pontos információt a mennyiségről. Gyér forgalomban kanyarogtam lefelé, viszont elég sokszor futottam útjavításba, az ideút sokkal élvezetesebb volt. 

A tankolást kicsit túlparáztam, kb 50 kilométer múlva találtam benzinkutat, még Montenegróban. A kis kannába már nem tankoltam, végül is a Balkán kúthálózata kiváló, nem olyan foghíjas mint a két évvel ezelőtti spanyol. A kútról kijőve megszűnt az aszfalt, egy rémesen hosszú útépítésen folytattam az utam. Itt is úgy dolgoznak mint Albániában, nincs lezárás vagy terelés, sokszor a markoló kanala alatt kellett átcsúszni. Agyagos, sziklás, csúszós szakasz volt, egészen a határig kitartott, aggódtam, nehogy kivágja a gumimat valami éles kő. Megúsztam.

A két határ talán 15 percig tartott, két-két autó előttem, semmi gixer. A szerb aszfalt felüdülést jelentett a Montenegrói off-road-ozás után, pár kanyarig óvatosan döntögettem, biztos akartam lenni, hogy tiszták a gumik. Novi Sad-ig kellett aznap eljutni, az innen még 320 km, nem lacafaszáztam, elkezdtem húzni a gázt.

Nyugat Szerbia szebb, tisztább, európaibb, mint dél. Ilyen csodákkal, mint a Nova Város-hoz közeli Zlatarsko Jezero várja az idelátogatókat. 

Csodaszép tájakon mentem keresztül, és olyan falvakon, ahonnan talán Kusturica meríthette az ihletet a Macskajajhoz.. Néhol tényleg megállt az idő, olyan teherautót is láttam amilyennel Surda fuvarozott. Némelyik helységnév táblát biztosan még Tito idejében tették ide. De láttam, szinte bizarr szépségű templomot is, olyan kicsi faluban, hogy mire ezt leírtam, már át is mentem rajta. A benzikúton pedig egy Zastava tankolt mellettem.

Szépen haladtam Valjevóig, onnan viszont megint belekerültem a kamionosok fő csapásvonalába, egyfolytában előzhettem őket. Mivel azonban szemből is folyamatosan jöttek, nem volt egyszerű feladat, és errefelé nem segítőkészek az autósok, plusz ritka a motoros. Pihenésképpen kiálltam tankolni, vettem egy friss vizet, és kértem egy kávét a nagyon kedves kutas lánytól. Angolul kérdezte honnan hová, tetszik-e Szerbia, még integetett is utánam. 1000 dínárból megvolt minden, elköszöntem, és visszaugrottam a "mélyvízbe". Ezután felüdülést már csak az a rész jelentett, ahol idefelé a kétsávos szerpentin volt, hát az visszafelé is olyan, ez a Fruska Gora nemzeti parkon átvezető út. Csak sajnos rövid szakasz, utána újra szivattyú várt, egészen Újvidékig.

Novi Sad negyedmilliós nagyváros, pezsgő élettel és forgalommal. Szállást a belvárosban foglaltam, a google maps itt erős kihívásokkal küszködött. Bénázásomat egy helybéli, MT 09-el érkező srác dobta fel, mikor félreállva próbáltam kitalálni a helyes útirányt. Angolul kezdett vakerálni, mondom neki, folytassuk magyarul. Hát nem tudott egy büdös szót se, ez meglepett. Végül is azért áll meg, mert még nem látott MT 09 SP-t élőben, szerette volna tudni mik a különbségek. Szépen fel volt spécizve, az Akrapovic kipufogó jól muzsikált. Tisztaság szempontjából az övé patikaként, az enyém varacskos disznóként nézett ki. 

Szerb tesó.

Négy után 10 perccel már a Hotel Fontana előtti járdán csaptam ki a sztendert. Szűk utca, szűk járda, jött is a segítség, biztosan látta kamerán az érkezésem a recepciós. Azért (is) választottam ezt a hotelt, mert a leírás szerint beszélnek magyarul (is). Nos ez a csóka csak annyit mondott magyarul, hogy: "nem beszélek magyarul". Hát jó, legalább tudott rólam, segített bevinni a motyóimat, és elmagyarázta hol a mélygarázs bejárata, meg hogyan jutok vissza hozzá. Sisak nélkül bevállaltam azt a tíz métert (jujj de tetszett!!), leparkoltam, és egy belső folyosón felmentem a recepcióra. Megkaptam a kulcsot, és az irányt a szobám felé.

Emlékeztek még a régi Vidám Park Elvarázsolt Kastélyára? Na ez annak a 2.0-ás változata. Legalább 10 percig kerestem a 17-est, közben jártam egy nyitott, vendégre váró "suite"-ban, egy valamilyen oktatószobában, és lépcsőztem annyit le-föl, hogy az három emeletnek is elég lenne, mire végre meglett az én apartmanom az első emelet sarkában. Mert azt kaptam, apartmant, nagy konyhával, nagy fürdővel, és egy olyan high-tec hálóval, hogy nem győztem csodálkozni. Rögtön hatalmas kupit csináltam a dolgaimmal.

Rendbe szedtem magam, és elmentem sétálni egyet. Sok időt nem adtam a kultúrának, éhes, de főleg szomjas voltam már. A szálloda kerthelysége nagyon pöpecül nézett ki, ez már a netes képeken is tetszett, a valóság még jobb volt, középen a kúttal. Jött a pincér, magyarul próbálkoztam, de úgy nézett rám, mintha káromkodtam volna a templomban. Szomorú ez, nem sikerült megcsípnem azt az egy embert, aki miatt a leírásban szerepelt a "beszélünk magyarul". Én viszont nyomtam a szerbet, "molim jedno pivo", a csapoltat meg mutattam. Amíg jött a sör, választottam kaját, megint csevapot kértem, minek a bevállt dolgon változtatni? Jó darabig úgysem ehetek ilyet. 

Az ételre várva, engedélyeztem magamnak még egy cigit, és nem tagadom, piszok jól esett. Fura dolog ez a bagóval, nem lettem visszaeső, viszont minden nap, délután, van egy kb 10 perc, amikor gyötör a vágy, mindig legyőzöm, de ott és akkor nem is akartam ellenállni. Nehéz, de szép nap volt mögöttem, iszogattam a finom sört, és vártam a még finomabb vacsorát. Kellett egy spangli, így lett kerek egész az a nap.

Jó. Bővebben? Hihetetlenül, brutálisan nagyon jó!!!

A vacsorát ráírattam a szoba számlájára, de a pincérnek adtam egy 5 euróst. Erre akkorát vigyorgott, hogy még a farzsebemben is éreztem. Másodszorra könnyebben visszataláltam a szobámba, talán azért, mert rizsszemeket szórtam el az útvonalon. Na jó nem, ment enélkül is. Megcsináltam a könyvelést, 370 kilométert jöttem idáig, háromszor tankoltam, egyszer 9 euróért, és kétszer 1000 dínárért. Szállást már nem kellett keresnem, de az utolsó napi útvonalat alaposan átterveztem, az "autópályán hazáig" helyett. Elindítottam a Forró Szél 9. részét, amikor Surda, Krisztivojével megszívja a drága hotelben, és eltettem magam másnapra.

folyt. köv.

galéria:

Nova Város

Egy rajongó.

Útközben.

Ez már az újabb típus, 90 körüli gyártás.

A Fontana előtt.

A névadó kút.