Én reggelente kinyitom a műhelyemet, és egész nap autók, egészen pontosan, olasz autók között vagyok, szeretem a melómat. De milyen érzés lehet, ha minden nap motorokat kell javítani, ráadásul olasz "dívákat"? Sok hasonlóság van a két szakma között, de azért ez egy igazi "körte-alma"  különbség.

Mihály Ferivel a 2018-es Boatshow-n találkoztam először, ahol (egyetlen motorosként) az MV Agusta is kiállított. Nagyon jót beszélgettünk, én az olasz autók titkairól, ő az olasz motorok fortélyairól mesélt. Magyarország egyetlen hivatalos MV Agusta márkaszervizét Feri vezeti, egy igazi "patika" műhelye van a 11. kerületben, MFmotors néven. Hosszú út vezetett a Csongrád megyei kis faluból idáig, most elmondja mennyire.

Mióta vagy motoros?

Egészen pontosan 11 éves korom óta, akkor ültem rá először édesapám Komarjára. Az első métereken még szaladt mellettem, de aztán már egyedül húztam a gázt, a fordulás is ment, csak a megálláskor kapott el, mert még nem ért le a lábam. Ez az első kör eldöntötte a sorsomat, örökre "megfertőződtem".

Első saját motor?

Nagyapám Rometje. Nem a Poni, hanem a "nagy" Romet, Székkutason sok ilyet használtak, klasszikus közlekedési eszköznek számított. Aztán jöttek a Rigák, és egyéb szoci motorok, de nagy szívfájdalmamra, Simsonom nem volt soha. 14 évesen megcsináltam a segédmotorvezetőit, 17 évesen pedig a jogsit. A nyári szünetekben elmentem a tsz-be dolgozni, reggel 5-től estig lehetett szalmabálákat pakolni-építeni, ebből olyan jól kerestem, hogy "farzsebből" meg tudtam venni az első 125-ös MZ-met. Persze nem a boltban újat, hanem szó szerint kosárban, egy darabjaira szedett kotványt. Behordtam egy 1.5 X 2 méteres sufniba, és kezdetét vette az építés. (A szerelés mindig érdekelt, ebben nagy lökést adott a szomszédban lakó idősebb srác  -a mai napig barátok vagyunk-,  akinél sokat segédkeztem a különböző motorjai, autói, javításánál.)

Sikerült összeraknod?

Sikerült bizony, első rúgásra indult, ez engem is meglepett. Pedig abban az időben még nem lehetett leszedni a netről az információkat, a könyvtárban találtam hozzá szerelési utasítást, amit aztán fénymásoltam, és abból dolgoztam. Közel egy évig tartott a munka, majd mikor elkészült, kiderült, nem fér ki a sufniból. Végül a barátom és édesapám segítségével sikerült kiforgatni a motort a szabadba. A sikeren felbuzdulva, eldöntöttem, én ezt akarom csinálni, motorokat akarok szerelni. De abban az időben még nem létezett motorszerelő képzés, csak autószerelő iskola. Ám végül a szüleim nyomására középiskolába mentem, majd mezőgazdasági fősuliba, mert akkoriban, azon a környéken, az én korosztályomnak nem volt reális életkép, hogy motorszerelésből meg lehet élni. De miután itthon elindult a motorszerelő képzés jelentkeztem, és a főiskola mellett csináltam úgy, hogy közben egy robogókat javító műhelyben is dolgoztam, a gyakorlat megszerzéséért. Kemény időszak volt.

Ez mikor történt?

2003-ban. De az igazi motoros pályafutásom egy évvel később indult, amikor felvettek egy Kawasaki kereskedésbe, és a Való Világos Lorenzo lett a munkaadóm. Mozgalmas öt év következett, a munka mellett ráadásul elkezdtem versenyezni is, csak egy dolog maradt biztos az életemben, a Kawasaki márka. A 2008-as válság erősen megtépázta a motorpiacot, de nekem 2010-ig megmaradt a munkahelyem. Egy szép reggelen viszont azzal fogadott a főnököm, a Kamoto-nál, hogy itt a vége, be kell zárnia a kereskedést, és vele a szervizt is. Bajba kerültem, hiszen engem is nyomott a háromszorosára emelkedett svájci frankos lakáshitel törlesztője, amit állás nélkül nem tudtam volna fizetni, a tartalékaim pedig napról napra fogytak. 

Gyorsan kellett lépnem, álláslehetőség azonban nem akadt, pedig rengeteg önéletrajzot küldtem szét, így hát muszáj volt önállósítanom magam. Ez se ment könnyen, de egy baráti kölcsönnel sikerült. Kibéreltem egy 12 négyzetméteres garázst a lakásomhoz közel, a régi főnökömtől megvettem egy emelőt, szerszámokat, és egyéb szerviz berendezéseket, és megnyitottam a saját műhelyemet, MFmotors néven. Csináltam egy kezdetleges honlapot, a volt főnököm engedélyével értesítettem a megszűnt szervizbe járó régi ügyfeleket, és elkezdtem a saját vállalkozásomat. Működött, méghozzá olyan jól, hogy egy év alatt vissza tudtam adni a kölcsönt, és már kezdtem nyereséget termelni. Viszont a garázssoron nem nézték jó szemmel a ténykedéseimet, nem hosszabbították meg a bérletemet, megint  utcára kerültem. 

Szerencsére a Kondorosi úton találtam kiadó helységet, ezt már egy igazi műhellyé alakítottam. Ide már vettem fel szerelő kollégát, majd mégegyet, szépen haladtam előre -néha ugyan foggal körömmel-, de az álmom megvalósulni látszott, hogy egy professzionális szervizem legyen. Jött a munka, méghozzá annyi, hogy kibéreltem a műhely melletti helységet is, kellett még tér. 2013-ra már három kollégával dolgoztam, a Kawa mellé felvettük a BMW-t is, és természetesen csináltunk más márkákat is, 2014-re egész jól mentek a dolgaim. Túl jól...

Mi történt? Megint "utca?"

(bólogat) A műhelyt egy nagy telephelyen belül béreltem, sok más ipari tevékenységet is végeztek ott. A tulajdonos egy februári napon körbejárt, és mindenkivel közölte, bezár a bazár, két hetünk van a költözésre! Phúúú, ez gyomros volt a javából, több motorunk volt atomjaira szedve, alkatrészekre vártunk, meg különben is, hová menjünk? De nem tehettem mást, gőzerővel keresni kezdtem a lehetőségeket, és egy füles útján jutottam ide, ahol most is vagyunk. Nagyon mozgalmas két hét következett, a régi helyen, minden motort összeraktunk, átadtunk, majd szétszedtük a műhelyt, csomagoltunk, és átköltöztünk ide. Itt pedig meg kellett teremteni a szerviz körülményeket  -előttünk a hely CNC műhelyként működött-,  pár átalakítást végeztem, az ügyfeleket értesítettem a cím változásról, és megnyitottam a boltot. Azóta itt vagyunk. Ehhez persze megint kölcsön kellett, de amilyen hamar csak lehetett, visszafizettem. Mostanra stabil kollégákkal, jó munkakörülmények között, kellemes légkörben dolgozunk, és remélhetőleg ez hosszú évekig így is marad.

Ahogy látom, amolyan "bulldog" típus vagy. Most térjünk vissza kicsit a motorokhoz, az utolsó vas amit említettél a 125-ös MZ. 

Az MZ-s korszak egészen 2005-ig tartott, az utolsó egy ETZ 250 volt, majd őrült nagy ugrás következett, mert egy Kawasaki Z 750-re ültem át. A márka adta magát, stílusban a csupasz motorok állnak közel a szívemhez, nagyon szerettem azt a motort. Megvolt a kellő önuralmam, hogy az MZ után ne vágjon földhöz, gyorsan összeszoktunk. Ezzel a motorral már komolyabb túrákat csináltam, ráadásul utassal, mert jött velem a feleségem is. A leghosszabb utazást Erélybe tettük, 2006-ban, nyolc napig tartott. Két évig használtam a 750-est, majd amikor megjelent a Z 1000 második generációja, lecseréltem egy olyanra, az akkori piac legvágyottabb, japán csupasz motorjának számított a nagy "Z". Életem eddigi leghosszabb túráját is ezzel a motorral csináltam, kilenc napig kanyarogtunk az Alpokban, többek között megnéztük a Duna forrását is. 2009-ben muszáj volt eladnom, kellett az ára a versenymotorhoz, egy 636-os Kawához. Ezután jött pár év szünet saját motor nélkül, de már újra van, a mostani vas egy 2004-es, első szériás Brutale 750. Ez a motor olyan pluszt ad a japán gépekhez képest, hogy minden alkalommal elvarázsol, ha felülök rá. Igazi "analóg" bringa, erre csak felpattansz és mész, nem kell párosítani a telefonnal, nincsenek menetprogramok, kütyük, a motorozás vegytiszta élményét adja, főleg a mai modern motorokhoz képest. Persze azokat is szeretem, és ha lehetőség van rá, kipróbálom az új típusokat is.

No, elérkeztünk az Agustához. Hogy jött képbe az MV? Az egész világon ritka, egzotikus márka, itthon talán nem is mindenki ismeri a nevét. Ezzel a "hátránnyal" is jó ötletnek tűnt? Persze, amint látom, igen.

Négy évvel ezelőtt keresett meg Tomasz (az MV Agusta hivatalos Magyarországi importőre), hogy lenne-e kedvem MV márkaszerviz lenni. Arról, hogy egy prémium márkának én lehessek a szerződött partnere, régóta álmodoztam. Viszont semmi kézzelfogható tapasztalattal nem rendelkeztem olasz vonalon. Ezt közöltem is Tomasszal, de azt is, hogy nem vagyok egy félős gyerek, beszéljük meg a dolgot. Megbeszéltük, és most négy év után ott tarunk, hogy előfordul, mint most is, hogy mind a négy szerelőpadon MV Agusta áll, ahogy látod. 

Látom bizony, és tetszik amit látok. Ti vagytok az egyetlen márkaszerviz itthon?

Igen. Az egész országból jönnek a motorok, de Romániából, Ausztriából is van ügyfelünk. Sikerült a tulajdonosokkal, szinte családias kapcsolatot kialakítani, és a klubélet is sokat segít, hogy gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit. Voltam szakmai továbbképzésen Varese-ben, és gyártól is megkapunk minden segítséget, ha valami komolyabb problémába ütközünk, van közvetlen kontaktom. Nagyon örülök, hogy éltem a lehetőséggel, igazán büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a tradicionális olasz "családnak". Sokkal hamarabb kerültem mélyebb kapcsolatba velük, mint előtte a japánokkal, pedig a kawasakis múltam hosszabb. És az is nagyon jó, hogy a gyár pár órányi autóútra van tőlünk, már többször voltam ott, japánban még egyszer sem.

Tudom miről beszélsz, az alfás-fiatos környezet is ilyen. Aki olasz járművet vesz, akár autót, akár motort, az a szívére hallgat, és nekünk tudni kell bánni velük. Most, hogy így jól "kiszakmáztuk" magunkat, mesélj a versenyző múltadról. Azokat a serlegeket, gondolom nem a bolhapiacon vetted?

(nevet) Nem, nem ott, a sajátjaim. Először, 2006-ban mentem pályán, az Euroringen, a Z 750-el. Nagyon megtetszett, azonnal beleszerettem a versenyzésbe. A nagy Z-vel többször pályáztam, de az igazi áttörésre 2008-ig kellett várnom. Az akkori főnököm látott bennem fantáziát, és bevett az akkor alakult Kamoto Team-be szerelőnek, négy darab ZX 6 R alkotta a csapatot, ezekért a motorokért én feleltem. Beleszerettem az egész miliőbe, bevonzott a versenyzés, mint a mágnes, vettem egy használt 636-ot, átalakítottam versenyzésre, és én is  elindultam futamokon. Az első -tanuló- évemben, annyiszor picsáztak el, hogy úgy éreztem, nem sok keresnivalóm van itt. Da amint láttad, nem vagyok az a feladós típus, tanultam, figyeltem, gyűrtem, és a következő évben már éreztem, hogy elindulhatok a Kawasaki kupán, ahol az év végére sikerült az összetett harmadik helyet megszereznem.

Hoppá, ez gyorsan meglett. Emlékszel az első futamgyőzelmedre?

Hajjaj, az megér egy mesét. Az edzés és a futam között, ráértem, és a boxban bringával hülyéskedtem,  egykerekezgettem. Na ez olyan jól sikerült, hogy az egyik leszállásnál kifordult a térdem, elszakadtak a szalagok. Sok időm nem maradt a versenyig, döntenem kellett, vagy kórház, vagy így megyek. Nem sokat vaciláltam, az indulás mellett tettem le a garast.

Jobb, vagy bal?

Bal, a váltós. Segítséggel belebújtam a bőrruhába, felhúztam a csizmát, tudtam, ha sokat szarakodok, annyira bedagad, hogy nem fér el a tédem a ruhában. Felálltam a rajtrácsra, és egy nagyon kemény, szó szerint test test elleni küzdelemben, megnyertem a futamot, felállhattam a dobogó legfelső fokára.

Van egy régi LGT szám, a "nem adom fel", azt neked írták.

Várj, még nincs vége. A következő verseny két héttel később jött, ha műtenek, nem indulhatok. A fájdalom enyhült, korábban volt már térdműtétem, tudtam mivel jár. Úgy döntöttem, inkább a versenyre megyek, mint a kórházba. Eljött a futam, éreztem, hogy én is, a motor is rendben vagyunk, dobogóra számítottam. Minden jól alakult, valahol az elejében mentem, amikor az uszoda kanyar után, negyedik teligáznál, felakadt a gázkar.

Ojjé, ez nem hangzik jól, bementél a perec boltba?

Be bizony, úgy 180-al a sóderágyba. Amíg pörögtem-csúsztam, úgy gondoltam itt a vége. De nem, igazából semmi bajom nem lett. Jött a mentő, a futamot leintették, engem pedig bevittek a pályakórházba, megvizsgáltak, de érdekes módon csak a bal térdemben találtak hibát, az meg ugye a múltkori bringázásból maradt. Két barátom segítségével indulam vissza, mikor hallom a hangszóróból, hogy harmadik lettem!

Hát ezt meg hogy???

Amikor a futamot leintették, már a verseny 70%-át teljesítettem, és mint kiderült, a harmadik helyen álltam. Tehát végül kicsit tépetten, sántán, de felállhattam a pódium legalsó fokára. Azt hiszem ez versenyzői pályafutásom legemlékezetesebb eredménye.

Erre én is emlékeznék. Meddig csináltad még?

Körülbelül idáig. Ez pont arra az időre esett, mikor önállósodnom kellett, és mivel a motorsport drága műfaj, nem jutott rá sem idő, sem pénz, és a térdemet is rendbe kellett tenni. De természetesen nagyon szívesen gondolok vissza minderre, jó időszak volt. Nagyon sokat tanultam a motorokról, a versenyzésről, amit aztán a munkában tudtam kamatoztatni. Az ügyfeleim közül sokan pályáznak, vagy régebben pályáztak, respektje van a versenyzői múltamnak.

Azt hiszem, szépen végigvettük az eddigi pályádat, már csak egy kérdés maradt, hogyan tovább, van még megvalósítani való álmod? 

Megvannak a kijelölt távlati célok (mosolyog). A soron következő komolyabb projektet az idén fogom megvalósítani. Kibéreltem a szerviz melletti helységet, és ott egy kis MV Agusta bemutatótermet csinálok. Nem túl nagy, de két-három motor kényelmesen körbejárható lesz, a galérián pedig tárgyalót alakítok ki. (láttam a terveket, és megnéztem az épülőfélben lévő helységet is, tetszik) Ez ugyan nehezen tervezhető időszak, de ha minden jól megy, tavaszra elkészülnek a munkálatok, és rögtön indulhat az MV Agusta Shop. Ezen kívül csak három dolgot szeretnék, egészséget, békességet, és munkát. Ha ezek megvannak, boldog ember vagyok.

Ígérni nem tudom, de kívánom, hogy így legyen! Köszönöm a beszélgetést.