2018. júl 14.

Triumph Bonneville T 120 teszt.

írta: Misi Mágus
Triumph Bonneville T 120 teszt.

James Bond is ilyennel motorozik. (amikor épp nem a világot menti meg)

Steve Mcqueen, Marlon Brando. Ez a két név szinte összeforrt a Triumph márkával, mindig őket emlegetik. Pedig Pierce Brosnan, Daniel Crage, Richard Gere, Clint Estwood, vagy Tom Cruise is szívesen gurul a brit márkával. Pont én ne próbálnám ki??

daniel_crage.jpg

A teszthez hozzájárultak az olaszok is, mert egy 500-as ABARTH révén ismerkedtem meg Norbival, aki egyből igent mondott, mikor megkérdeztem: "tudsz adni tesztmotort?" Választhattam volna mást is, de ez az igazi vintage modell nagyon bizgatott. A tesztalany gyakorlatilag zsír új volt, 400 km-el kaptam meg. A tankon ott volt az instrukció a bejáratáshoz, ez jópofa ötlet, illik a régimódi stílushoz. És ez még csak a kezdet...

img_3771.JPG

Be is tartottam, de igazából 4000 fölé nem is kell forgatni.

Szombaton a Bestiával mentem érte, maga a szalon is nagyon old school. Mikor Norbi kitolta a lakkfekete T 120-ast, egyből tudtam hogy jól fogok szórakozni. Túl sok instrukció nem volt, extraként a markolatfűtés és a menü gomb volt a bal konzolon, és egy üzemmódváltó a jobb oldalon. Pöcc-röff indult, ilyen hangot talán még sosem hallottam. Teljesen más mint a V2, ráadásul nem is kicsi, 1200-es. Alacsony, de nem annyira mint mondjuk az Indian volt, olyan jó kényelmes. Kuplung, egyes, valami egész furcsa po-po-po-po jött ki a két kipuból, és már a sarkon is voltam.

img_3751.JPG

Pont mint egy gyönyörűen restaurált, pedig vadi új.

Köze nincs semminek amit eddig vezettem, ehhez motorblokkhoz. Ez a böhöm sorkettő, annyira más mint a V2 vagy a boxer, hogy nem is lehet hozzájuk hasonlítani. 105 nm a nyomaték (az enyém 100), de nagyon máshogy adja le. Nem lehet vele hatodikban 50-el csorogni a városban, a hármas a maximum. Elég is lenne egy négygangos váltó, de az meg eladhatatlanná tenné. Végül is van két plusz gang, én a Hondába elfogadnám. A kuplung vajpuha, a váltó meg istencsászár. Mint egy kapcsoló, ha már most ennyire jó, milyen lesz bejáratás után?? A fokozatok elképesztően hosszúak, kicsit olyan mint a turbódízel autóké. A futóművet fejlesztő mérnök pesti lehetett, mert nagyon kellemesen kirugózza a huplikat. A fék tökéletesen elegendő, jól is adagolható, de itt van az egyetlen nem tetsző dolog, az első féktárcsa! Egyszerűen túl modernkedő, egy ennyire régimódi motorra. Az egyetlen részlet, ami (nekem) utólagosnak tűnik.

Hazafelé minden lámpánál annyian néztek meg, mint még soha. És ez a teszt alatt végig így volt. Kerestem megfelelő épületeket háttérnek, valami csak összejött.

img_3753_2.JPG

Dévai utca.

img_3763.JPG

Miss Marple háza előtt.

img_3755_2.JPG

Na jó ez nem retró, de lokálpatrióta vagyok.

Otthon alaposan megnéztem, és rengeteg apró geget találtam. Úgy helyezték el a kis brit zászlós T betűket, hogy rögtön kiszúrod, de nem tolakodó, és főleg, nem sok. (azt hittem, ezt csak digók tudják jól csinálni, de az angolok is) A lecsavarható tanksapkától beájultam, a nagysztender pont olyan könnyen működik, mint amennyire elrejtették. Szinte csak a pedál látszik, erőlködés nélkül felhúzható rá. A blokk egyszerűen szép! Az öntvények, a megmunkálás, az eredetire megszólalásig hajazó forma, mind-mind csillagos 5-ös. A kipufogóról nekem pálinkásüveg jutott eszembe. Annyira autentikusan eredeti volt, hogy még az olaj is folyt a blokkból, rá a kipufogóra, megvolt a régi motorokhoz tartozó égett olajszag is. Átjött Árpi a szomszédból, nézegette Ő is, aztán megmondta a tutit: "szép, szép, de pályázni nem lehet vele". Na, azt tényleg nem.

img_3773.JPG

Letörölgettem, többé nem jött elő. Valamilyen konzerváló anyag lehetett. 

img_3764.JPG

Fizetés emelést, a blokk designernek!!

img_3774.JPG

A lambda szondát jól elrejtették.

img_3766.JPG

Kerek, izzós lámpa, de ledes menetfény. Tetszik.

Másnap reggel elindultam, a már megszokottnak mondható Tardosi kanyarnak, ezen a szakaszon mindenféle szituációt ki tudok próbálni. A Megyeri hídon végigkapcsoltam a fokozatokat, 6.-ban 100-nál 3000-et forgott. Egyébként 3000 és 4000 között a legjobb vele motorozni. Teljesítette a Dobogókői kanyarokat, de semmiképpen sem kanyarvadász! Azt nem mondom, hogy birkózógép, de kicsit kelletlen a tempósabb fordulókban. Dobogókő és Esztergom között olyan hideg volt, hogy teszteltem a kesztyűfűtést. (júliusban, beszarok!!!) Két állású, pik-pak felmelegszik, tetszett. Ami viszont nem tetszett, az a gázreakció volt. Elektromos a gázkar, és érezhető késéssel reagált a kézmozdulatra. Ez, a sűrűn váltott kanyarokban nagyon idegesítő volt. Oké, hogy régimódi, de ennyire nem kéne dolgoztatni a pilótát, ilyen erővel lehetne szívató, meg előgyújtás állító kar is a kormányon. Meg lehet szokni, de kellemetlen. Aztán találtam megoldást, az üzemmód kapcsolót ROAD állásból,  RAIN állásba tettem. Ez a két program van, és a RAIN sokkal puhábban kezeli a gázt. Viszont minden indításnál automatikusan ROAD-ba kapcsol. De még nagyon bejáratós, ez lehet, hogy változik.

img_3785_2.JPG

Még fokozat jelző is van!! Bal kijelző, bal felső sarok. Kicsi, de van. Ami fémnek látszik, az fém is.

img_3783_2.JPG

Ennél szebben elhelyezett markolatfűtés kapcsolót még nem láttam. Az i gombbal lehet lapozni a menüben.

A Granáriumnál álltam meg fotózni, azért már jól esett egy kis pihenő. Az ülés nagyon kényelmes, de a kormány lehetne pár centivel magasabb. Persze, nem túra motor, de ha ilyet vennék, biztos megemelném. A sok fém miatt, még a kihűlő motorblokk pattogása is "originális" volt. (városban egyébként mindig ment a hűtő ventilátor)

2018_0708_101403_005_2.JPG

Letöltöttem egy appot a kamerához, tudom kezelni telefonnal.

img_3780_1.JPG

Akár Anglia is lehetne. Tardos határa.

Az ebédhez még korán volt, úgyhogy most elporoltam a Kemencés előtt, és úgy döntöttem felfedezem a Süttői utat. Nagyon kellemes kanyargó volna, ha nem lenne ennyire szar az útminőség. A T 120 puha futóműve még éppen-hogy, de mondjuk a Bestián vért izzadnék. Endurósoknak kiváló.

img_3781_2.JPG

Egy Mini jobb lett volna, de azért ez is elég retró.

Süttő felől a 10-es  út felé indultam, kíváncsi voltam egy normál országúti menetre. Itt is a negyedik, vagy max az ötödik játszik, a hatodikra nincs szükség, csak talán autópályán. Az is nagyon jó ebben a bringában, hogy mindenki a barátod lesz. (na jó, a krosszosok és a speedesek nem) Simán befogad a chopperes, a nakedes, a túrázós, a nagyrobogós kaszt, mert ez olyan "mindenkiszereti" motor.

Nem nagyon előzgettem, valahogy lenyugszol rajta. Ezt a stílust nevezném  én cruiser-nek. Tök lazán 80-100 körül gurigáztam, és baromira nem érdekelt ha megelőzött valaki. A Bestián már viszketett volna a seggem, de ez a motor nem késztet száguldásra. A szélvédelem egyébként nulla, még egy nakedhoz képest is, szóval nincs repesztés. De azt éreztem, ha megküldeném, menne rendesen. De nem siettem sehová, viszont Pilisvörösváron Emilnél, megálltam egy sütire, meg vittem haza is, azért volt nálam az a csúnya tanktáska.

img_3782.JPG

Ha erre jársz, ne hagyd ki.

Innen már hazafelé mentem, de nem a Megyeri hídon, hanem a városon át. Ez a tökéletes közege, a város. Keskeny, tehát simán elmegy a sorok között, mindenki tátott szájjal bámulja, és a cityben elég egy nyitott sisak, egy jó szemüveggel. A Bonneville nem a száguldásról szól, hanem a stílusos helyváltoztatásról.

Ez a motor az én korosztályom motorja, ennél nem gáz az ősz szakáll, és minden vén pöcsnek a gyerekkori nyálcsorgatás jut eszébe. Hogy ilyenre vágytunk, de még az MZ-re is várólista volt. És most itt van, nem olcsó, de nem is elérhetetlen. Ez a példány 4.2 milla, de van olcsóbb Bonneville is. (nézzetek körül a Triumph oldalán)

http://www.triumphbudapest.hu/all-new-bonneville-120/

Az átlagfogyasztás 5.2-re jött ki, szerintem parádés egy bejáratós motortól. 80 lóerős, 225 kiló, semmilyen kihívás nincs a terelgetésében. Egy-egy Aggtelek simán belefér, de egy hozzám hasonló hülye, biztos nekivágna vele a Glocknernek is. Hátra remekül elfér egy zsák, és a majrévashoz faszán lehet rögzíteni. A magasabb kormányon kívül nem tennék rá semmit, így tökéletes. Ja de, még a két tükörből nagyobbat, a gyári csak kresz tartozék.

Ez a motor egy igazi stílusbajnok, ha Bondnak jó, Neked is jó!!!! Kéne!!!!

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus

Képgaléria:

pierce.jpg

2018-07-10.png

img_3786.PNG

img_3757.JPG

2018_0708_101244_002_2.JPG

img_3772.JPG

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

triumph bonneville t 120 teszt triumph budapest