Ezt az emléket egy könyvben olvasott történet hozta elő az agyam egyik rég nem használt zugából. Valószínűleg minden apa követett el valami rosszat a gyermeke ellen, én is. Aki úgy gondolja, hogy soha semmit, az legyen nagyon büszke magára, Ő a ritka kivétel. Amit talán mi nem is gondolunk bűnnek, akár szóban, akár tettel elkövetve, az a gyermekünk lelkében megmaradhat örökre, mint egy kihúzhatatlan tüske. A jobbik eset az, amikor felnőttként megbeszélhetik egymással a fájó pontokat, és jöhet a könnyes megbocsájtás, de sokszor ez nem adatik meg. Nekem sem, de az én esetem mégis kicsit más, enélkül is meg tudtam bocsátani. Apám 34 éve halt meg, de halála előtt olyan szerencsés voltam, hogy minden amit valaha is rosszként éltem meg vele kapcsolatban, elszállt egyetlen rövid mondata után. Az a mondat a Kispesti lakótelepen hangzott el, egy verővényes májusi szombaton, egy szakadt 1200-es Zsiguli mellett.

Az egyik legkedvesebb képem róla. Céllövészet a vurstliban. Készítője ismeretlen.

Hogy értelme legyen a történetnek, muszáj írnom egy kis önéletrajzot. Fater 1930-ban született, és 1991-ben halt meg, mostanság lehetne a 95. szülinapja.. A Második Világháború alatt cseperedett, a legvéresebb Rákosi korszakban lett fiatalember, a szocializmusban vált felnőtté, és mire a "szabad" világ eljött, itthagyott minket. Igazi vagány volt, élettörténete még egy könyvbe is bekerült, Csalog Zsolt: A tengert akartam látni címmel, négy Angyalföldi melós életéről szól, fateré a címadó sztori. Abban az időben a pia volt az igazi drog, mi magyarok tulajdonképpen az alkoholisták országát alkottuk. Fater is szerette a "tütüt", ráadásul Ő kocsmai ivó volt, legszívesebben a haverokkal piált a pultra támaszkodva, és közben ment a duma. Esténként anyám elküldött érte valamelyik "spíbe", hogy próbáljam hazacsalogatni. Ez általában nem ment könnyen, egy kölyök szavára senki sem ugrott azonnal, és ezért olyankor utáltam Őt. Ha pedig sikerrel jártam, "jutalmul" hallgathattam, ahogy mutter egész éjjel balhézik vele. Számomra ez volt a fő bűne, hogy ivott, hogy nem tudtunk normális család lenni. Nem láttam a dolgok mögé, és nem értettem miért iszik, miért látom többet részegen, mint józanul. 

Mikor 13 lettem, elköltözött otthonról, egy év múlva el is váltak. Nem érdekelt a suli, folyton lógtam, többet voltam mozikban, mint az iskolában. Anyám oltott rendesen apám ellen, mindig ez volt a téma otthon, tehát inkább szöktem ahogy tudtam. 15 évesen kirúgtak a suliból, elkezdtem melózni, ez szinte megváltást jelentett. Fater néha segített állást találni, és mivel a pia miatt Őt is többször kirúgták, volt hogy együtt léptünk be valahová. Dolgoztam vele a maszek műhelyében, majd miután tönkrement, egy teherautó telepen éjszakai műszakban, de dolgoztunk a SZOT autójavító műhelyében is, ahol kinevezték csoportvezetőnek, az klassz időszak volt. Nagyon jó szaki volt, rengeteget tanultam tőle, de a pia miatt újra mennie kellett. Én ott maradtam, de megint bevéstem egy fekete pontot a képzeletbeli ellenőrzőjébe, fater újra elhagyott, megint utáltam.

A ritka pillanatok egyike, fater és én egy képen.

Megnősült még egyszer, testvéreim is lettek, egy lánya már volt a hölgynek, egy másik pedig hamarosan megszületett, így aztán lett két húgom. Az én életemet (a motorozás mellett) kezdte kitölteni a csajozás, melóztam állandóan, fusiztam is, és hajtottam a lányokat ezerrel. Ritkán találkoztunk, évente pár alkalommal, eltávolodtunk egymástól. Azután megnősültem, lakásra gyűjtöttem, megszületett a lányom, de fater nem volt jó nagyapa, nem hozott ajándékokat, nem lovagoltatta a térdén az unokáját, ha mi nem mentünk, Ő se jött, újabb fekete pont.

Mentek az évek, nőttek a húgaim, nőtt a lányom is. Egyszer a kisebbik húgomat elvittem két hétre nyaralni, Ő lehetett 14, a lányom 7, nagyon jó barátnők lettek. Aztán fater a 80-as évek végén agyvérzést kapott, és megbénult a fél oldala, leszázalékolták. Így lett nyugdíjas, a felesége még dolgozott, de hogy legyen egy kis sörpénze néha fusizgatott. Már persze amit fél kézzel meg tudott csinálni. Az agya tökéletesen működött, minden műszaki problémát átlátott, csak nehezen tudta megoldani azokat. Sajnáltam Őt, akkoriban többet látogattam, kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz.

És eljött az az ominózus májusi szombat délelőtt. Kiautóztam Kispestre meglátogatni apámat és a húgaimat, akkoriban egy szép metálzöld Fiat Tipóval izzítottam. Hétágra sütött a nap, fater éppen a lépcsőházuk előtt, egy Zsigulin akart stabilizátor gumit cserélni. De olyan pechje volt szegénynek, hogy beletört egy tőcsavar a trapézba, azt próbálta kifúrni félkézzel, ám sehogy sem sikerült neki. A tulaj -egy kövér ötvenes faszi- csak nézte, egyik cigarettát szívta a másik után, de vagy nem akart vagy nem tudott segíteni. Ekkor érkeztem meg én a szép autóval, és átlátva a helyzetet, azonnal kivettem a fúrót fater kezéből. Letérdeltem, kifúrtam a beletört csavart, betettem egy újat, felraktam a gumit, a bilincset, kereket, pik-pak befejeztem a feladatot. Leszartam, hogy piszkos lesz a nadrágom, az ingem, a kezem, valahogy nem volt kérdés, hogy segítsek-e, csináltam és kész. Letettem a szerszámokat, és akkor hangzott el az az ominózus mondat, ami után minden rosszat elfelejtettem, minden fekete pont törlődött. Fater azt mondja könnyes szemmel a még mindig cigarettázó, ámuló tulajnak: "Látod Dodó, ez az én fiam, AZ ÉN FIAM!!"  Olyan büszkeséggel a hangjában mondta ezt, hogy én is majdnem elsírtam magam, megöleltem fatert, éreztem, ott nagyon közel kerültünk egymáshoz. Akkor beszéltünk utoljára.

A következő héten kapa a második agyvérzést, azt már sajnos nem élte túl, 61 évesen itthagyott minket. Az egyszem szerszámos ládáját örököltem, meg a szakma szeretetét, többet talán nem is kívánhatok tőle. Temetőbe ritkán járok, de gyakorlatilag naponta eszembe jut, ha valami megoldhatatlannak tűnő feladatba botlok, behunyom a szemem egy pillanatra és megkérem: "Fater segíts!". A probléma azután valahogy mindig megoldódik, nem tudom ezért-e. Szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült megbocsájtani apám bűneit, ha egyáltalán bűnök voltak ezek, és igazából az Ő bűnei voltak-e.

Ezzel a kis eszmefuttatással arra bíztatnék mindenkit, ha él még az apja, és tüske van a lelkében, húzzák ki együtt, és bocsájtsa meg a régi bűnöket, mert ez a lehetőség nem marad meg örökre.

https://www.libri.hu/konyv/csalog_zsolt.a-tengert-akartam-latni.html