Hatodik nap, Ohrid Macedónia-Nis Szerbia

Az éjszakát kevés alvással töltöttem, de egy barátom azt szokta mondani: „aki sokat alszik, keveset él!”. Azért egy-két óra biztos összejött, de ha mocorogtam, mindig leestek rólam a hűtő üvegek. Hajnalban már nagyban pakolásztam, az öltözéssel nem ment el sok idő. Lementem láncot fújni, de már is más javában dolgozott. Csak most tudtam meg, hogy az egyik FJR este feldőlt a parkolóban, és letört róla a gyári hátsó doboz, azt próbálták vissza kendácsolni valahogy. Mondom, fekete szombat volt.

Kicsit terminátoros volt a mozgásom, reggelre ott is fájt, ahol este még nem. De sikeresen felkötöttem a táskát hátra, aztán mentem reggelizni. Itt is remek kaját adtak, jól belaktam, hogy legyen energia bőven, egy laza 460 km volt a napi adag. Dóri, Csabi és a többiek is érdeklődtek, hogy hogy vagyok, de egy Kataflánnal egész panaszmentes voltam. Tündér Dóri rögtön felajánlotta, hogy szívesen hozza a vasat, ha nem tudok vezetni, engem meg fuvaroz a párja. Akinek biztos nem az volt a leghőbb vágya, hogy egy széplány helyett egy pocakos öregembert vigyen. De tényleg nem éreztem, hogy gáz lenne, abban maradtunk, hogy szólok ha nagy a baj.

Eligazítás.

A recepción már egy másik portás volt, a sok denárral fizettem az esti pia kört, meg a minibárt. Segített kiszámolni, hogy kb mennyi lesz a benzin meg az útdíj, kellett még macedón pénz. Nagyon aranyos volt (csajszi), mert az 50 eurósból csak 20-at váltottam, de 30-at euróban adott vissza. Szuper.

Árpi visszahelyezett a „Csiga” csapatba, de kicsit se bántam. Beálltam Dóriék mögé, Csabi meg én mögém, Ő volt a záró. Hűvös, de tiszta időben indultunk, először egy gyorsforgalmi szakasz következett, aztán autópálya. Szakaszonként kellett fizetni, a kb 100 kilométeren vagy háromszor, "ügyes". Megálltunk benzinért, a tankolás után még egy doboz macedón Marlboróra is maradt zsé. Utána mentünk a hegyek közé.

Macedónia eléggé elmaradottnak tűnt, az a pár település nagyon lepusztult volt amin átmentünk. A szemetet Ők is égetik az út mentén, Albániában nem láttam ilyet. Az utakon itt volt a legtöbb kátyú az egész Balkánon. Az Ohridi tó kiemelt övezet, az patent környék, de a többi részen látszott a szegénység. Ahogy mentünk egyre feljebb, úgy lett egyre hidegebb, a végén már kifejezetten fáztam. Csak az vigasztalt, hogy így folyamatosan „jegeltem” a sérült részeket. Jó magasan egy kis faluban megálltunk egy kávéra, a gyors csapat pont akkor indult. Itt nagy termetű kutyák „koldultak”, ez a kutya kérdés is érdekes a Balkánon. Nem félnek, nem is agresszívek, de a méretek országonként változnak, itt nagytestű ebeket láttam. Az ivó ahová betódultunk, simán szerepelhetett volna bármelyik Bud Spencer-Terrence Hill filmben, de a kávé tökéletes volt.

Indulás előtt az egyik BMW borult fel, de szerencsére komoly káresemény nem történt. A Balkánon a bukósisak mellé jól jön a bukócső is.

A macedón-szerb határon akkora sor állt, hogy ha nem mentünk volna előre, talán estig ott álltunk volna. Sok motoros volt, de pár „renitens” autóson kívül nem nagyon hőbörögtek a "tolakodásunk" miatt. 10 perc alatt Szerbiában voltunk. A határ után egy gyorsforgalmi szakasz jött, amit nem bántam, mert most minden kanyarban potenciális ellenséget láttam. De nemsokára Sanyi megint bevitt minket az „erdőbe”, csodálatos tájakon motoroztunk, de egy jó hosszú szakaszon (tízkilométereken át), úszott az út az olajban. Mindenki csúszkált előttem, én meg rendesen be voltam kulázva. Aztán végre lefordult a csík, de a majré megmaradt. Perecelés után nálam nehezen jön vissza a bizalom.

Egy kisvárosban megálltunk ebédelni. Sanyi szerbül rendelte meg a kaját, érdekes volt hallani a magyar után, a másik „anyanyelvén” beszélni. A Balkánon mindenhol jókat ettem, de nálam ez lett a number one. Pedig hasonló vegyes grilltálat hoztak mint eddig (plusz sajtok, saláták), de ez valami nagyon finom volt. Keményen belaktam, egy kicsi szundi jól jött volna, de indultunk tovább, Nis még messze volt, Sanyi bevallása szerint 140 km.

Nagyon király szakasz következet. Itt láttam először bőrruhás speed és naked motorosokat, jó sokan jöttek szembe, de csak szembe. Ez tényleg igazi térdkoptatós szerpentin, és nagyon hosszú. A fáradságot és a majrét, csak a benzin elfogyása tudta volna űberelni, már bőven 250 km körül járt a számláló (minden tankolásnál nullázom). De Sanyi olyan tempót diktált, hogy esélyem se volt előremenni és szólni neki. Sodródtam. Csabi mögöttem volt, majdcsak lesz valahogy. Végül 287 km után tankoltunk Nis-ben, 15 litert, legalább azt is tudom már mennyit bír ki, mert az óra már régen nullát jelzett.

Nis nagy város, Tescoval, mekivel, reptérrel. A hotel egy domboldalon van, csupa kertes ház között. (Jó nagy komplexum, biztos nagyon szeretik a helyiek, mikor a szűk utcákban a hatalmas buszok forgolódnak.)

Örültem, hogy megérkeztünk, ez volt a legfárasztóbb napom. Megkaptam a kulcsot, szó szerint felmásztam a szobába, és egy fél órát csak feküdtem az ágyon. Aztán vissza, lemálházás, láncfújás, és csak utána jöhetett a fürdés. Utána felhívtam az én Drágámat (aki halálra aggódta magát egész nap), kényelmesen elszívtam egy cigit, és lementem.

A teraszon már nagy élet fogadott, itt újabb szerb sört próbáltam, ez volt a leggyengébb a túra alatt. Sanyi mellé kerültem, végre tudtunk beszélgetni kicsit. Úgyis mint két motoros, meg úgyis mint két szerelő. Nagyon közvetlen, JÓ ember, nagybetűvel!!

Rántotthús volt a menü, igazi unikum a csevapok tengerében. Nem volt egy osztrák wienersniczel minőség, de nagyon élveztem hogy „hazait” ehetek. Kaja után Árpi összefoglalta a túrát, elmondása szerint ez neki is emlékezetes marad. Én is „beszédet” mondtam, megköszöntem mindenkinek az önzetlen segítséget, a bajban derül ki hogy igaz a mondás: A MOTOROSOK JÓ EMBEREK!!!! Kértem még egy sört, és a bagós brigáddal kimentem a teraszra. Atyával megvitattuk melyikünknek hol fáj jobban, átbeszéltük ezt a fantasztikus hetet, jókat vigyorogtunk. Aztán Csabival vitattuk meg a világ dolgait, még egy cigi, és mentem szunyálni, ez tényleg fárasztó nap volt.

Hetedik nap, Nis Szerbia-Magyarország Dunakeszi.

Nagyon jót aludtam. Reggeli 7-től, tehát 6-kor összepakoltam, levittem a pakkot, lerendeztem a fogyasztást, háromnegyedkor már az étterem ajtajában toporogtam. Miki a másik nakedes már ott állt, így tudunk dumálni pár szót. Ő 59 évesen Speed Triple-vel tolta, legalább megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok hülye. Ketten vagyunk, mert Ő és én gondoltuk úgy, hogy egy túrázásra kevéssé alkalmas motorral csinálunk „interkontinentális” túrákat. Két üde színfolt, avagy két vén pöcs a GS-ek tengerében.

Befutott Ádám is, aki egy Crossrunnerrel motorozott. Ádám csendes pali, de ha megszólal okosat mond. Komoly szerb tömeg szorított minket egyre hátrább a kajától, túlerőben voltak. Na erre jön Ádám, és csendesen azt mondja: „azon a táblán az áll, hogy a motorosok a különteremben reggeliznek”. Baszki, és tényleg ott egy Motoavanturás tábla. Ó kérem, kánaán várt, egy külön terem telis-teli finomságokkal. Utoljára jól bereggeliztem, Csabi egy darab papírra leíratta mindenkivel a nevét, motortípusát (ha nevekre nem is, de a motorokra mindenki emlékszik), email, telefon. (Ádám azóta csinált egy tárhelyet a „Csiga” csapatnak) Erre a napra két opció volt. Szerbiai, kanyargás, vagy egyenesen haza. Én az utóbbit választottam, így „csak” 640 km volt hazáig. Dóriék, Atyáék, és még páran döntöttek a rövidebb út mellett.

Készült pár közös szelfi, aztán mi elsőnek indultunk. Az autópálya kapuig együtt mentünk, de még induláskor szóltam, hogy menjenek nyugodtan nagyobb tempóval, én nem akartam repeszteni. 

Szerencsére nem volt nagy forgalom, én is és a vas is bírtuk a 130-as utazót. Szerbiában kapus rendszer van, szakaszonként kell fizetni, 30-50 dínárt. Szépen haladtam, eltévedni nem lehet, Belgrád felé kellett menni. A sztráda jó minőségű, talán kétszer volt szűkítés, de a kis forgalom miatt nem igazán vesztettem időt. Szépen ledaráltam az első adagot, Belgrád előtt tankoltam. 

Belgrád nagy város, és a kétsávos út gyakorlatilag keresztül szeli. Sajnos a kamera bekrepált, nem filmezett, csak fotózni tudtam. Csupa modern épületet láttam, meg nagy lakótelepeket, óriási és nagyon tempós forgalommal.

A leglátványosabb tornyok. Vajon ez megmenekült az amerikai bombázáskor, vagy utána készült???

Már írták a táblák Budapestet! Szép idő volt, azt nagyon bírtam, hogy nem kell esőruha. Újvidéknél tankoltam, itt már a shopos lány tudott magyarul. Kérdezte honnan, mondom: Albánia! Ez tetszett neki, rögtön mondta, hogy Ő is motorozik, egy MP 3-at hajt. Ittam kávét, megtudtam, hogy az utolsó kapunál 27 dínárt kell majd fizetni, úgyhogy a maradékon vettem szerb csokit, mégse jöhetek haza üres kézzel.

Vip parkoló.

A következő megálló a határ volt, a szerb oldallal végeztem 3 perc alatt, aztán egy kis kanyargás után megláttam a magyar oldalt. URAM IRGALMAZZ!!! Kismillió autó, sok busz, még köztük előre jutni se volt egyszerű. De sikerült, mondjuk így is lassabb volt mint odaát. Minden kocsiba benéztek és kinyittatták a csomagtartókat is. Nálam nem találtak egy migránst se, tehát gyorsan végeztünk. (meg kell mondjam, hogy az egész túra alatt egyetlen egyet se láttam, vagy elfogytak, vagy másfelé mennek, de a Balkán túra migráns mentes volt)

Kecskemét körül tankoltam, és innen már telefonáltam, hogy hamarosan érkezem. Jött egy hosszú terelés, a forgalom is lassult, de azért szépen haladtam hazafelé. Ráfordultam az M0-ra, az már szinte a célegyenes. Tudtam, hogy az M2 még motorral is halál, ezért lecsapattam Fót felé, onnan az Alagi Majort választottam. Lefordultam egy mellékútra, pisi, cigi, hogy mégse azzal kezdjem ha megérkezem, hogy rohanok a klotyóra. Adtam magamnak 10 kényelmes percet, kicsit rápihentem az érkezésre, jól is esett. Sisak vissza, innen már csak 5 perc volt hazáig, 16 órakor csaptam ki a sztendert a garázs előtt, jó volt megérkezni. A Drága feleségem meg a Drága kiskutyám egyszerre borult a nyakamba, és ugrált a csizmámon., Apa megjött! 

Elképesztően kalandos, élményekkel teli hét van mögöttem, azt kell mondjam ez lett Életem Túrája! Ezt az utat kértem a feleségemtől a 60. szülinapomra, sosem fogom elfelejteni, csodálatos ajándék volt!!! Hihetetlen tájakon, hihetetlen élményeket kaptam, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Nagyon sok kedves emberrel találkoztam, akik mikor baj volt, csillagos 5-re vizsgáztak emberségből, még egyszer KÖSZÖNÖM!!!!!

A Balkán szuper hely, szerintem mindenkinek látni kell, de minél hamarabb, mert sacc 10 év múlva olyan lesz mint a nyugat, gyorsan fejlődnek.  Az emberek kedvesek, segítőkészek, a táj, a hegyek, a tenger, gyönyörű! Finom ételek, hideg sörök, és JÓ a kávé!!! 2975 kilométert menetem kaputól kapuig, komolyan, még a sztrádát is élveztem. Ne legyenek előítéletek, senki nem akart levenni, meglopni, becsapni, én csak csupaszív emberekkel találkoztam. Lehet hogy csak a szerencsém múlt, de szerintem a BALKÁN SZUPER!!!!!! 

Üdv Mindenkinek, Téged is hazavárnak, sziasztok: a Mágus

 U.I.: a moci elkészült, és az itthoni dokik is azt mondták: NO PROBLEM!!!!

Képgaléria:

Tündér Dóri

Rocker Csabi

Három Miki egy képen. Miki a Tolmács, Miki a Triplás, Miki az Atya.

Nem egyszerű az albán nyelv.