Az sem vicces, ha egy labda kerül a kerekek elé. De hogyha egy bukósisak gurul ki az úttestre, akkor többszörös balesetveszély állhat fenn. Egyrészt komoly kárt tehet a vele érintkező járműben, a jármű a sisak után vetődő motorosban, a fejvédőnek meg pont ott lenne a vége, így tartalék híján a túrának is. De nekem most mázlim volt, mert foci kapust megszégyenítő gyorsasággal vetődtem utána, egy pillanat alatt felkaptam, mielőtt bármi bajt okozhatott volna már a kezemben tartottam. Tehát túléltük mindketten, a plexi kicsit megsínylette az esést, plusz lett pár apró karc a festésen, de ennyivel megúsztam ezt az akár sokkal rosszabbul is végződhető kalandot. Ez a mozzanat ékesen bizonyítja, hogy a közlekedés mindig 100%-ot követel, még akkor is, ha már állsz!!!

Betopogtunk a presszóba, a kinti mementó után első körben a wc-t kerestem fel, csak utána jöhetett az élvezet. Forró kávé, hideg víz, mindjárt jobb lett a közérzetem. A bankban is épp sziesztáztak, így nem zavart senkit az árnyékos bejárat elé parkolt két verda. Mostanra az út nagyobb felét már letudtuk, nemsokára Sillian-nál léptünk vissza Ausztriába. Itt egyre felhősebb ég alatt motoroztunk, majd egyszer csak a szembe jövő kocsikon ment az ablaktörlő. ESŐ!! Sosem gondoltam, hogy motorozás közben örülni fogok az esőnek, de most ez történt. Nem szakadt, talán a vihar szélét súroltuk, úgy 20-30 percig mentünk enyhe esőben, meg sem fordult a fejemben, hogy felvegyem az esőruhát, Tibike pedig nem is hozott magával. 25-fokig süllyedt a hőmérséklet, igazán át sem áztunk, a kanyarokra viszont figyelni kell ilyenkor, eső elején csúszik legjobban az út. Teljesen felfrissített ez a kis zápor, belső alkatrészeim értekezletet hívtak össze, és egyhangú szavazással úgy döntöttek, mindegyik visszaáll optimális működésre, szinte új ember lettem! 

Eddig is szép környezetben motoroztunk, mégis igazi felüdülés volt elhagyni a zsúfolt 100-as utat, és ráfordulni a szinte forgalommentes 111-re. A Berggasthof-Pension Lahnerhof-ban foglaltam szállást, már közel jártunk hozzá. A 111-es út egy motoros paradicsom, tökéletes aszfalt, változatos kanyarok, gyér forgalom, és csodálatos tájék, de a panzióhoz vezető rövid extra szerpentin felülmúlta minden képzeletem. Szűk, egynyomsávos útszakasz fahíddal, hajtűkanyarokkal, szembejövő pótkocsis faszállító teherautóval, óriás billencsel, és egyre csak emelkedik. Ám a végén ott várt minket a panzió, egy hegy tetején, olyan mintha maga a sasfészek lenne. Nem sokkal 16 óra után álltunk be a parkolóba, majd onnan gyalog baktattunk fel az épületbe. Ezen a napon mindössze 270 kilométert motoroztunk, mégis nagyon fáradtnak éreztem magam. A háziasszony a konyhából került elő, mosolyogva nyújtotta a kezét, abszolút képben volt, tudott rólunk. Itt most Tibike vitte a szót, az osztrák tájszólás az Ő erőssége, húsz évig dolgozott Ausztriának ezen a részén. Bejelentkeztünk, majd épphogy megkaptuk a kulcsot, mikor felbukkant mellette a gazda, ő is azonnal bemutatkozott, kezet fogott velünk, és felajánlotta a garázsát a motoroknak, mert mint mondta, vihar közeleg. Örömmel elfogadtuk, így legalább rövidebb úton kellet cipelni a holminkat a szobáig. Ugyan utazásunk eddigi legkisebb szobáját  kaptuk, de egy éjszakára megfelelt. Tisztaság, ropogós ágynemű, Manner bekészítés, azért a sógorék tudnak valamit a vendéglátásról. Sorjában lezuhanyoztunk, és amíg Tibike belőtte a séróját, én kerestem szállást másnapra. Úgy gondoltuk egy sört megérdemlünk vacsora előtt, így hát lementünk az étterembe. Ennél a szállásnál opcióként lehetett félpanziót kérni, tehát a vacsoránk meg volt oldva. Itt a család újabb tagja fogadott minket, most a tulajék fia nyújtotta a kezét és mutatkozott be. Leültetett egy panorámás asztalhoz, és hamarosan hozta a söröket, csapolt Gössert. De még nem végeztünk a famíliával, mert nagy mosollyal megérkezett a meny, szintén pacsi és bemutatkozás, mint mondta, ő lesz az ételfelelősünk. Remek.

Nem vagyok nagy leveses, de ez nagyon jólesett. Másodiknak kacsát kaptunk lila káposztával, jól készítették, az is nagyon ízlett. A végén desszertnek panna cotta érkezett, nos ez volt a vacsora leggyengébb láncszeme, de rossznak azt sem nevezném. Összességében finomakat ettünk a közben benépesülő étteremben, amit ráadásul a közben kitörő vihar még izgalmasabbá tett. Az egyik kinti napernyőbe úgy belekapott a szél, hogy hárman sem tudták becsukni, kifutottunk segíteni, ötünknek már sikerült. A finom vacsora és a jól végzett munka után kértünk még két sört, és boldogan vigyorogtunk ki a fejünkből.

Légyírtót itt is használtunk, a sok helyben tartott állat miatt lehet ennyi belőlük. Hisz idefent mindent maguknak termelnek az emberek, zöldségek, gyümölcs, és persze lábasjószág, másnap láttam, a legközelebbi Billa félórányira van. Motorral! Szóval nincs az, hogy leszaladok a kisboltba a szomszéd utcába venni ezt azt. Minden étel friss és bio, ezek a hegyi emberek egészségesen étkeznek, tehát valószínűleg nem is lesznek betegek. Mondjuk ennek ellentmond a népszerű Hegyi Doktor sorozat, ám az nem a valóság, csak egy film. Az éjszaka pár kisebb görcs kivételével jól telt, talán a vihar utáni friss levegő segített. 

Június 26 péntek, hetedik nap. 

Csodálatos reggelre ébredtünk, a tegnapi vihar miatt párafelhő ült a környéken, szinte festővászonra kívánkozott. Sajnos festeni nem tudok, de fotót készítettem, íme kilátás a szobánk ablakából.

Ausztriában korán adják a reggelit. Általában. Nos a Berggasthof-Pension Lahnerhof-ban nem, itt csak 8-tól lehetett étkezni, a koránkelőknek ez rossz hír. A királyi vacsora után, szinte szegényesnek nevezhetem a választékot, az ételek ilyetén szűkössége nem jellemző az osztrákokra. Se rántotta, se kolbász, se szalonna, se virsli. Azért éhen nem maradtunk, és két erős kávét is készítettek nekünk, de fejben valami fejedelmi lakomára gondoltam. Reggeli után a kasszához járultam fizetni, arányaiban ez volt a legdrágább szállásunk, az egy éjszaka kettőnknek, félpanzióval, sörökkel, kávékkal, 220 euróba került. Nem olcsó, de nem sajnáltunk érte egyetlen centet sem.

Búcsúzáskor az egész család felsorakozott jó utat kívánni. Lejattoltunk mindenkivel, Izidor óta nem jártam ennyire barátságos szálláson, nagyon jó szívvel ajánlom bárkinek a Berggasthof-Penzion Lahnerhof-ot! A búcsúzkodás után föllépcsőztünk a garázsba, még üresen megfújtam a láncot, majd felkötöttem cuccaimat, így a hetedik napon már rutinból ment. Friss, tiszta időben indultunk, szinte fáztam. A bekötőút most is elvarázsolt, és az itt élőknek ez minden nap megadatik. A 111-es még forgalommentesen várt minket, kivéve az egyik hajtűkanyart, ahol a tegnapi pótos faszállító kamion tesója jött szembe. A 111-es után a 85-ös út következett, ha lehet, ez még jobban tetszett. Itt nagyobb ívű, tempósabb kanyarok következtek, igazi majrécsíkdarálós szakasz várt ránk. Tankolni kellett már, tehát figyeltem a lehetőséget, amit végül egy ENI kúton sikerült megejteni. Szomjas volt az SP, 17,25 eurónyi nafta ment bele. Ittam egy felejthető gépi kávét, addig Tibike áttörölgette a motorját, reggel ez valahogy elmaradt. A kút egy traktor kereskedéshez tartozott, közvetlen mellette márkaszervíz, nem is gondolnánk milyen menő traktort javítani. Szépen sorban állak bent gépek, rend, fegyelem, patika tisztaság, így kell ezt csinálni.

 Szépen haladtunk tovább, ahogy már mondtam, Ausztria sohasem csalódás. Figyeltem a kamerákat, és meglepetésre sokkal kevesebbet láttam, mint olaszban. Átmentünk Szlovéniába, azt olvastam az interneten, hogy Izidor barátom panzióját újra nyitották, de csak az étterem működik. Mivel nem volt kerülő, úgy gondoltam megállunk egy kávéra, már csak a szép emlékek okán is. Zárva találtuk, a gaz már kezdi átvenni az uralmat a garázs előtt, ugyan új a cégtábla, de itt biztos hogy hónapok óta nem nyitottak ki. Rengeteg szép emlék kötődik a helyhez, úgy látszik, ezt csak olyan hatalmas szívvel lehet működtetni, mint amekkora Izidornak volt. Az oldalsó falon még ott a neve. Hiányzik.

Utunk utolsó szakasza következett, úgy döntöttünk, nem megyünk vissza a 69-es útra, hanem felderítjük a rövidebb, de nagyon technikásnak tűnő 434-est, ami a határ után 76-osként folytatódik. Óó, nem csalódás, jó burkolat, szuper kanyarok, és a rövidsége miatt akár többször is megtehető. Ez lehet itt az osztrák és szlovén keménytökű bájkerek Mátrája, megy a matek rendesen, a túra alatt nem sokszor előztek meg, de itt többen is.  

Utolsó kinti éjszakára megint a Jufa Hotelt Tieschen-t választottam, útba esett, elégedettek voltunk, és talán péntek estére esküvőt sem szerveztek. Nos azt valóban nem, ám most egy sokkal zajosabb társaság vette birtokba az objektumot.

folyt. köv.

galéria:

Szállásunk a hegy tetején. Télen izgalmas túra lehet megközelíteni.

Ezen a kis fahídon megy át...

  ...ez a hatalmas billencs.

A Lederer Holz cégnek több egyforma pótos autója lehet, bár ugyanúgy néz ki mindkettő, a rendszámok különböznek.

A rusztikus étkező.

Szobánk a megérkezés pillanatában. A kis nápolyi nagyon kedves.

Az egyik napernyő nem élte túl, reggel megvizsgáltuk a főnökkel.

Ő pedig a legkisebb családtag.