Ebben a műfajban három dolog nem létezik: a nem tudtam, az azt hittem, és az elfelejtettem. Nekem sikerült mindhármat begyűjteni egyszerre. Nem tudtam, hogy a Strada della Forra zárva van. Azt hittem, hogy simán végig tudunk majd motorozni rajta. És elfelejtettem előre megnézni az útvonaltervezőt, hiszen akkor hamarabb szembesültem volna a rossz hírrel. Hogy a Churchill által a világ nyolcadik csodájának nevezett hat kilométeres látványút, a Strada della Forra, vagyis a Szakadék útja, ahol a Quantum Csendje című James Bond film kezdődik, 2023 decembere óta zárva van. Én ezzel a ténnyel reggeli közben szembesültem, mikor egyik navigációs app sem akarta megtervezni az utat oda. Otthon nézegettem youtube videókat, de olvasni nem olvastam utána. Tudtam az út létezéséről, és erre a napra ez lett volna a fő attrakció. De így a csoda út kimaradt a túrából, a lezárt kapu mellett el is motoroztunk, az írások szerint az sem lehetetlen, hogy soha többé nem nyitják meg. Diavolo e inferno!!

 Június 25 szerda, ötödik nap.

Mivel a szemtelen legyek minden négyzetcentimétert megtaláltak a testemen amit szabadon hagytam, némi viaskodás után úgy döntöttem, szélmalomharc helyett inkább teszek egy sétát e hajnali órán. Csodálatosan friss a levegő 4-5 óra tájban, és csend van, ilyenkor még a kakasok is kávéznak. Lazán ballagtam a tó felé, amikor hamisítatlan dízel kerregésre kaptam fel a fejem, egy koránkelő traktoros ment dolgozni a földjére. Biccentettünk egymásnak ahogy elpöfögött mellettem, gondolom felszaladt a szemöldöke a hajnali turista látványától. A tó rezzenéstelen nyugalommal terült el, még a halak sem keltek fel. Lőttem pár képet, utána néhány percet ücsörögtem a tó partján, ezt amolyan agyi megtisztulásnak szántam, jól is esett. Egyetlen járókelővel találkoztam visszafelé, a temetőből egy nénike lépett ki, kiskocsin húzta maga után a szerszámait, biztosan valamelyik sírt tette rendbe még a nagy meleg előtt. A temető melletti épület falára defibrillátort szereltek, hasznos segítség mikor eljő a feltámadás ideje. Benéztem az utcákba, mindenhol béke honolt, de már kezdtek próbálni a kakasok.

A reggelink mennyiségét most normális méretűre apasztottuk, két fordulóból megoldotta a kislány, elsőre az étel majd az italok érkeztek. Időpontnak 7.30-at jelöltem meg a lapon, pontosan érkezett, mi kaptunk először enni. Miután szembesültem a ténnyel, hogy  túránk egyik alapköve, a csoda út meglátogatása elmarad, úgy döntöttem, ettől még nem muszáj átvariálni az arra napra tervezett karikát. Mivel úgysem tehettem ellene semmit, lenyeltem ezt a békát mint a reggeli utolsó falatját. 

Az út esszenciája Crone és Gargnano között kanyarog.

Mindenképpen a Garda nyugati oldala feletti utakat terveztük bemotorozni, és a térkép szerint így is várt ránk kanyar és szépség bőven. Meg meleg is, 9 órakor már 30 fok felett járt a hőmérséklet. Tankolnunk nem kellett azonnal, most nem az alagút felé indultunk, hanem az ellenkező irányba, felfelé. Több kisebb tó mellett vitt az utunk, Isten jókedvében lehetett, mikor ezt a környéket teremtette. A mi bázisunk Mezzolago, utána nem sokkal következik a Lago d'Idro, majd még nyugatabbra a Lago d'Iseo. Mi odág nem mentünk fel, a Lago d'Idro alsó végénél fekvő ódon Crone városkában tankoltunk, majd egy tévesztett elágazás miatt bebarangoltuk a tó keleti oldalát. A környék igazi üdülő paradicsom, kis házikókkal, és szinte csak olasz vendégekkel. Az út közvetlenül a parton kanyarog, néha alagutakkal, néha magas sziklafallal, a sors ezzel kárpótolt minket a lezárt Strada della Forra helyett. Aki erre jár, nézze meg, érdemes.

Crone igazi ékszerdoboz.

Crone után kezdődik az SP 58, olyan út, amiről itthon csak álmodozunk. Príma aszfalt, príma kanyarok, szép környezet. Azután ez belefut az SP 9-esbe, ami szintén egy tó, a Lago di Valvestino körül kanyarog, a mi esetünkben szinte nulla forgalommal. Az SP 9-est több szakaszon javították, párszor lassítani kellett, sőt néhol a teljes aszfaltburkolatot felszedték, talán mostanra elkészült. A sok kanyar szédítő, ezen a 35 kilométeren szerintem nincs 100 méter egyenes. És amikor már azt hittem mindent láttam, jött a Navazzo és Gargnano közötti szakasz, ami feltette a koronát a délelőttre. Dél körül járt az idő, ugyan éhesek nem voltunk, de kávézni és hideg üdítőt inni megálltunk Gargnano-ban, a Gardesana kávézóban. Árnyékban 33 fokot mutatott a hőmérő, ez a hőség kiveszi az erőt az emberből. A kávét én úgy bedobtam mint egy felest, Tibike pedig, miközben hörpölgette a magáét, előállt azzal az ötlettel, hogy Ő bizony főzne egy bolognai spagettit délután. A konyhában minden eszköz rendelkezésre állt, csak a hozzávalók hiányoztak. Nekem tetszett az ötlet, tehát hazafelé megállunk a boltban megvenni a hozzávalókat. Szuper!

A Garda nyugati oldalán futó út izgalmasabb mint a keleti, sok az alagút, néha szó szerint pár méterre a víztől kanyarog. Mivel szieszta időben jártunk, egész jól haladtunk, majd az út végén újra a "hűtőcsövön" gurultunk át hazafelé. A közeli szupermarket egész nap nyitva van, megvettük a szószt, a spagettit, és persze néhány sört. Olyan apróságok, mint só, vagy sajt, elfelejtődtek, és mire főzés közben eszébe jutott a szakácsnak ez a pici probléma, már egyikünk sem vezethetett. Körbejártam a szomszédokat legalább sóért, de senki sem találtam otthon, a recepció pedig még zárva volt. Mindegy, éhes ember nem válogat.

Háát nem mondom, elég naturálisra sikerült, de így legalább kevésbé hizlalt, és a sör most is sokat segített a kulináris élményen. A krumpli pucolást és a mosogatást magamra vállaltam, így lett egyenlő a munkamegosztás. Hogy nem is volt krumpli? Na ja, nekem is lehet néha szerencsém! Mire mindennel végeztünk, előkerült a recepciós, akitől só helyett inkább már a számlát kértem. Cakk-pakk 430 eurót fizettem a három éjszakáért, az durván 30 rongy naponta/fejenként, bőséges reggelikkel, egy szuper kégliben. Az árat nem, csak a legyeket sokallottam. Ejtőzés közben lefoglaltam a következő szállást, újra Ausztriába térünk vissza. Ezután jöhetett a wellness, egy óra vízsugaras vádli és hát masszírozás, ez ám az élet! Mielőtt lementünk pezsegni, kajakra telefújtuk légyírtóval a kéglit, ez végül segített, az utolsó olasz éjszakánkon remekül aludtunk, se görcs, se legyek. Ugyan kicsit büdi maradt a kecóban, de hát valamit valamiért.

Június 26 csütörtök, hatodik nap.

Reggel sikerült lekapnom a kislányt a reggelivel, erre a merényletre az első nap óta készültem. Az utolsó napot már annyira szerényen nyomtuk, hogy egy tálcára elfért minden. Még reggeli előtt felkészítettük a motorokat, én láncot fújtam, Tibike meg, nos azt csinálta amit szokott, áttörölgette a Harley-t. Miután kényelmesen megreggelizünk, majd lerendeztük a fürdőszobai tennivalókat, összepakoltunk. 9 órakor vágtunk neki a következő napnak, párás, meleg időben. A Seia Mountain Wellness-t csak ajánlani tudom, de kemotoxot vinni kell!

Felfelé, Bolzano felé indultunk. Tibikét még a Gardánál elveszítettem, rekkenő hőség, brutál forgalom, az egyik alagútban baleset, nem állt jól a szénám azon a délelőttön, és még csak az út elején jártunk. Minden kútnál kiálltam hátha, de csak nem jött az én barátom. Aztán, mikor már éppen a telefonért nyúltam, bedübörgött mellém, nagy kő esett le a szívemről, újra együtt a "csapat". Folytattuk utunkat, a forgalmas Bolsano után elhaladtunk a 2016-ban megismert helységek, Barbiano, Chiusa, majd San Candido mellett, Zolikával jártunk erre. Egy kúton 10-10 euróért vettünk benzint automatán, jól esett volna valami hideg ital, de szieszta időben jártunk, a shop már bezárt. A párás meleg kezdett elviselhetetlenné válni, rendesen csorgott rólam az izzadság, de mentünk tovább. És akkor mint egy jelenés, valamelyik kisvárosban megláttam egy kávézót balra, vele szemben pedig árnyékos parkolóhelyeket az út jobb oldalán. Nem gondolkodtam sokat, kidobtam az indexet, és megálltunk. Ugyan éppen egy bank bejárata előtt, ráadásul a kamerák látószögben parkoltunk, de nem érdekelt, szomjas voltam, és elől úgysincs rendszám. Persze mindennél van lejjebb, vetkőzés közben véletlenül levertem a sisakomat, ami pattogott párat, majd szépen kigurult az út kellős közepére.

folyt. köv.

galéria:

Ha az ima kevésnek bizonyul.

A Fiat Panda viszi a hátán Olaszországot.

Crone.

A búcsú pillanata.