Lezárult egy korszak, a Tökös Ötös megszűnt mint MOTOROS baráti társaság. Természetesen barátok maradunk, de amíg Laci garázsában ott állt a "Nagymedve", a CB 1300-as, a világ legjobb motorja, addig volt remény arra, hogy mindannyian együtt gurulhatunk. De pénteken eladta a CB-t, és nem tervezi új motor vásárlását, tehát valószínűleg mi öten, együtt, többé már nem kelünk útra, egy korszak lezárult. Sírok...

A motor ami sosem romlott el, sosem dőlt fel, az egyetlen ami nem cserélődött a T 5-ben.

Laci a CB-t 2008-ban vette újonnan. Az első hat évben beletekert közel 90000 kilométert, használatban volt a vas. Bebarangolta Európa rengeteg hágóját, a túrázás volt az élete. Mi kb ilyentájt ismertük meg egymást, Ferivel és Olival már gurultunk pár országon belülit, aztán beszállt Tomi, majd végül Laci is csatlakozott. Volt olyan, hogy tízen mentünk Lillafüredre, de végül mi öten passzoltunk össze a legjobban. Mind habitusban, mind vezetési stílusban remek csapatot alkottunk, és az első közös szlovén túrán, némi alkohol elfogyasztása után, megalakítottuk a Tökös Ötöst! A következő három évben rengeteget túráztunk együtt, és az volt a csodálatos, hogy rengeteget nevettünk akkor is ha nem gurultunk, igazán egy húron pendültünk.

Az alapokhoz képest mindenki cserélt motort, kerestük a legjobbat, csak Laci maradt a CB mellett, minden paraméterében elégedett volt, Ő már birtokolta a "tökéletes motort". Nézzünk pár tényt: 1258 cc, 116 lóerő, 224 kg, 5 sebességes váltó, kiváló szélvédelem, és amit nagyon irigyeltem, az az ülés alá beférő a másfél literes vizes palack. Vagy bármi. 2009-ben megnyerte az Alpen Masterst is, tényleg nem lehetett fogást találni rajta.

Úton.

A beletett 120000 kilométer alatt, egyszer sem romlott el, soha nem esett vele, mégcsak fel se dőlt. 6000-ként olajcsere, szigorúan csak Motul, gumiból mindig Michelin, amikor a gyár előírta, szelep állítás, teleszkóp olaj csere, tehát mondhatjuk, hogy jó gazda volt. Laci nem ajánlgatta fűnek-fának, hogy próbálja ki, féltette, szerette a motort. Az utolsó túránkon különváltunk a többiektől, és mi ketten együtt gurultunk. Na itt megtörtént a csoda, motort cseréltünk, kipróbálhattam a "Nagymedvét". "Nem fog tetszeni", mondta. Fizikailag tényleg nagy, de csak pár kilóval nehezebb, mint a Bestia. A kényelme, a szélvédelme az nagyon ott volt a szeren, de tényleg nem szerettem bele, a fék és a futómű gyengébb az enyémhez viszonyítva. De az elpusztíthatatlanság érzése átjött.

Már három éve volt....

Aztán Laci élete nagy fordulatot vett, szögre kellett akasztania a bukósisakját. A CB a garázsban állt letakarva, évente egyszer beindította, de egy-két rövid fordulónál akkor sem ment többet. Mikor visszazárta, a garázsajtót Laci lelkének egy darabja is mindig bezárva maradt a garázsban.

Nem vonatta ki a forgalomból, precízen fizette rá az adót és a biztosítást. De végül eljött az a pillanat, mikor meghozta a döntést, eladja a szeretett motort. A nagy futásteljesítmény nem előny eladásnál, de az árat is ehhez igazította. Egyetlen telefont kapott, de több nem is kellett, megvették. Miután megnézték a 120 ezret futott, de karcmentes állapotban lévő motort, ami majd egy év után (100-as benzinnel teletankolva, feltöltött akkuval) az első pöccre indult, alku sem volt, fizettek és vitték.

Olit még várjuk.

Remélem jó helyre került a "legenda", és az új gazdája elgurul vele mégegyszer ennyit, vagy többet is, mint Laci. Ez a motor jól példázza, hogy ha rendszeresen karban van tartva a technika (na jó persze HONDA), akkor meg se kottyan neki a 100 ezer feletti futás. És ami nagyon fontos, szeretni kell!!! 

JÓ UTAT!!

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.