Azt mondják az okosok, hogy nincsenek véletlenek. Ezzel azért vitatkoznék, de lehet, hogy nekik van igazuk.  Ám arra mennyi az esély, hogy a spanyol hegyek között, szinte porzó benzintankkal, az egyetlen ember akivel, találkoztam, az abból az országból származik ami az én vezetéknevem?? És az, hogy a keresztneve megegyezik az enyémmel?? A korunk is hasonló volt, és Ő is egyedül barangolt a világvégén, és szemüveges volt, mint én. Mi a véletlen, ha nem ez?

 A szar szállás melletti kúton tankoltam, vettem vizet, és elindultam Zaragoza irányába. Igazából boldog voltam, hogy otthagytam azt a koszfészket, ugyan olcsó volt, de annyit sem ért. A reggeli kellemes 20 fok, hamar elmúlt, és igazi kánikula lett, a pihenőknél vadászni kellett az árnyékot. Délelőtt eseménytelenül faltuk a kilométereket, haladós utakon motoroztam, csak az útra sült kígyókat kellett néha kerülgetni. Kicsivel dél előtt értem el a Serania de Cuenca nemzeti parkot. Már több okból is megálltam volna (cigi, pisi, ivás), de mindig toltam, hogy majd a kúton, tankolás után. Már 200 km fölött járt a megtett táv, meg szerettem volna tölteni a tartályt nagyon. De még faluk se voltak, nemhogy benzinkút. Mikor végre megláttam egyet, nagy kő esett le a szívemről, de ahogy közelebb érek, látom ám, hogy ez már évek óta zárva lehet. 260 km körül, már kezdtem ideges lenni, de végre egy falu elején ott volt A KÚT. Beállok, levetkőzöm, leakasztom a pisztolyt, de semmi nem történt. Megyek a shopba segítségért, de az ajtón ez a cetli fogadott:

Benzin nincs, probléma van.

A pipától nem láttam, ha van fegyverem, biztos belelövök az ajtóba, de így max a paprika sprémel fújhattam volna le. A lövöldözés helyett nem maradt más hátra, mint előre, tűz tovább. Mentem vagy húsz kilométert, de semmi. Az út szép környéken kanyargott, de én már csak a benzinórát figyeltem, meg vártam a elfogyó benzin miatti rángatást. Forgalom nulla, semmilyen irányból nem jött senki, kezdem egyre jobban beparázni, hogy kifogy a benzinem, lerobbanok a senki földjén, a vizem is elfogy a keselyűk pedig már köröznek felettem! És akkor, a semmiből feltűnt egy motoros, az út széli dzsindzsásból akart éppen visszatérni az aszfaltra. Dudáltam, integettem, hogy el ne induljon. Bólogatott, hogy érti. A rendszámát nem láttam, nem tudtam milyen náció lehet. Egy öreg BMW 650-es motorral volt, jól felpakolva. Spanyolul köszöntem, Ő is, aztán mondom, mutatom, hogy gasolin kéne. Átváltott angolra, sokkal nem jutottunk előrébb, de legalább kiderült, hogy német. Németül tudok a legtöbbet, végre elkezdődhetett a kommunikáció. Kérdezem van-e benzinje? Az nincs, de azt meg tudja nézni a navigációján, hogy Ő hol tankolt utoljára tegnap. Merthogy Ő itt vadkempingezett, most indult volna tovább. 35 km-re volt az a kút, húú, ez necces lesz. Persze, hogy nyitva van-e most, azt nem tudhattuk. Felajánlotta, hogy elkísér egy darabon, ez nagyon megnyugtatott. Végül elértem a kutat, és nyitva volt, Michael intett, és már ment is tovább, nem várt köszönetet. Nagyon bánom, hogy nem fotóztam le Őt, de ez a kis intermezzo is ékesen bizonyítja, hogy a Motorosok tényleg JÓ EMBEREK!! Mindegy ki melyik országokból is jött, milyen motorja van, segít ha valaki bajban van. Köszönöm, druszám!!!!!

Ha jól emlékszem 308 km-et mutatott az óra, mikor megálltam a kúton. Ez világcsúcs a motoromtól, 15,5 liter fért a 17 literes tankba. Legalább már tudom mit bír ki. Vettem vizet is, és bár egy sör jobban esett volna, egy cigivel, meg egy energia szelettel nyugtattam le magam. A Here WeGo navigáción nem találtam olyan menűpontot, amin a benzinkutakat be lehetett volna állítani. így utólag, nem is értem magam, hogy miért nem váltottam át a Sygic-re, vagy a google maps-ra? A majré megbénítja a gondolkodást!

Szépen kanyarog az út a dombok között.

Érdekes környék ez, gyakorlatilag forgalom mentesek az utak, mégis tökéletes az aszfalt. A tele tanktól megnyugodva hasítottam tovább, még egy százas volt hátra a napi szállásig, ami szintén egy út menti hotel, a Carinena. Eseménytelenül telt el ez az óra, kicsivel három után meg is érkeztem. Ez már sokkal elfogadhatóbban nézett ki, mint a Torresmancha, és szerencsémre itt a bejárat elé tudtam parkolni. A becsekkolás öt percet vett igénybe, rögtön le is gombolták rólam a szoba árát. Kégli a másodikon, lift, kártyás kulcs, erős wifi, működő bár és étterem, mi kellhet még a fáradt vándornak? Hát egy szuperkényelmes fotel, az a fajta, aminek az oldalán meghúzol egy kart, és kiugrik belőle a lábtartó! Vaúúú!!! Ez is volt a szobában.

Idővel jól álltam, már esedékes volt a láncfújás, olajszintet is ellenőriztem, meg átvizsgáltam az egész motort. De ugye ez egy Honda, mindent rendben találtam. A baromi meleg miatt, mostam egy adagot, és kitettem az erkélyre száradni. Mivel nem csak hogy nagy forróság volt, de a szél is fújt, bíztam a gyors száradásban.

Fürdés és könyvelés után lementem a bárba, kértem egy csapolt sört, és kimentem a kánikulába bagózni. Pont érkezett egy angol pár, a korombeli fickó egy jól megreszelt GSX 1400-al, anya meg egy Z 1000 SX-el. A motorokon kívül ők is érdekesek voltak, a csóka akkora mint egy favágó, a mucinak meg úgy tele volt piercingezve az arca, hogy csak na. A rendszámuk szerint Walesből jöttek. Vártam egy darabig, hátha lejönnek a bárba inni, de biztos jobb dolguk akadt. A történethez hozzátartozik, hogy a csaj legalább egy húszassal fiatalabb lehetett, mint a pacák. De az nagyon üdítő volt, hogy végre nem Harley-sek!!

A vacsora perfekt, két menüből lehetett választani, én a halasat kértem, eszméletlen jól csinálták, főleg ha azt nézzük, hogy egy "sivatag" közepén voltam. Elszopogattam hozzá még egy sört, aztán lifttel felmentem a szobámba. Mivel prímán működött a net, a youtube-on kiválasztottam egy régi Colombo filmet, és úgy elaludtam, mint a bunda. Másnap Andorra várt...

Folyt. köv.

galéria:

Ez a kép bizonyítja, hogy van még olyan bolond, aki nakedel indul hosszú útra.

Kicsit kopott, de tényleg kényelmes. Hogy kerülhetett a szobába?

Ámbár spanyol, de nagyon finom volt.

Kilátás a teraszról. Eléggé ingerszegény környezet.