2021. júl 28.

A stílus maga. Triumph Thruxton 1200 Cafe Racer 2020 teszt.

írta: Misi Mágus
A stílus maga. Triumph Thruxton 1200 Cafe Racer 2020 teszt.

Szereted a koffeint? Itt egy igazi erős "fekete".

Az ángliusok fura népség. Kiugranak az Únióból, királynőjük van király nélkül, az út rossz oldalán vezetnek, inkább teát isznak mint kávét, és sörből is a sötétet preferálják a világos helyett. Viszont nekik köszönhetjük a Beatlest és a Stonest, sőt az egész beat kultúrát, az emeletes buszokat, és persze James Bondot is. De ne felejtsük el a legfontosabbat, a motorsportban letett névjegyüket. A világ legveszélyesebb motorversenyét is ők rendezik, a Man szigeti TT-t, ahol többek között olyan legendás márkák versenyeztek mint a Triumph, aminek minden típusa vagy ikon, vagy ikon lesz. Teát isznak, mégis tőlük ered a "cafe racer" kifejezés, aminek egy igazi állócsillagát, a Thruxton 1200-est kaptam meg tesztre. Thanks!

2016-triumph-thruxton1200-5_800x0w.jpg

 Ez a fekete szín a sok krómmal, nagyon húzza az ívet.

2018-ban ültem először Triumphon -T120as Bonneville-, és az akkor megvett kilóra. Eltellt három év, és szinte ugyanott folytatom, a Thruxton 1200-es, a Bonneville édestestvére. Ugyanaz a blokk és szín, csakhogy amíg a Bonnie egy Roger Moore, egy udvarias gentleman volt, a Thruxton már Daniel Craig, erős és gyors, épp csak nem rúgja be az ajtót, hogy Bond hasonlattal éljek. A tesztmotort a Triumph Budapest adta, nézz körül náluk: http://www.triumphbudapest.hu

img_1632.JPG

Mindenki megnézi.

Ami nem csoda, az a helyzet, hogy állati jól néz ki. Annyira hitelesen hozza a vintage vonalat, amennyire 2021-ben, az euró 4 szorításában csak lehetséges. Semmi sincs elalibizve, ami fémnek látszik az az is, a felnik, a csutka kormány, a tank, az ülés, mind-mind a 60-as 70-es évek versenymotorjait idézik. Ennél szebb kipufogó rendszert még nem láttam, ahogy a két dob áll (felfelé és szétfelé), és ahogy szól, az fiatalságom legszebb álmát idézi. És tényleg, hiszen képeket láthattunk az Autó-Motor-ban, de akkor még nem volt youtube, hogy meghallgassunk egy négyütemű motorhangot, ez csak moziban vagy versenyeken volt lehetséges. Aztán lehetett álmodozni róla az MZ melett. Na ez olyan...

A felső villahíd a csavarokkal, a műszerek konzolja, a lámpatartó, a tükrök szárai, de mondhatnám a pedálokat, vagy akár az egész motorblokkot, a fémek olyan szintű művészi megmunkálása, amit talán az olaszok tudnak még csinálni. Minden öntvényben benne van a tradíció, ráadásul olyan poénokkal, mint például a benzinbefecskenező rendszer karburátor imitációja, vagy a tanksapka verseny csatja.

img_1651_1.JPG

Nem lehet belekötni. Semmibe.

Annyit ömlengek már, hogy azt hihetitek, lefizetett a Triumph, szóval ideje indulni. Felülve látszik-érződik igazán a tank verseny formája, abban az időben még nem ültek ki a versenyzők a kanyarban, hanem bebújtak az idom mögé, azért volt keskeny a tank, hogy elférjen a térdük. Nem is nagy, 12.5 liter nafta fér bele, amit a fém fedelet felpattintva, és az alatta elrejtett sapkát lecsavarva tölthetünk bele. A lábtartók magasan hátul, a kormány lent, a keskeny hurkázott üléssel szintén hitelesen hozzák a verseny pozíciót, ami persze nem kényelmes, de kevésbé rémes, mint amilyennek látszik. 

20210724_064653.jpg

Az indexbúra is sárga, a logó az ülésen nem festett, igazi hímzés.

Van három mapping: RAIN, ROAD, és SPORT. Mindig ROAD-ból indul, ha mást szeretnél, minden indítás után állítani kell. A RAIN nagyon mackós, tényleg esőben lehet segítség . A ROAD már jó választás, erős, de nem ideges, megbízható mint egy Golden Retriever, sosem hagy cserben, ha odahúzol neki. De az igazi ász a SPORT mód, akkora a különbség, hogy maradva a kutyás hasonlatnál, egy Rotweiler lesz belőle, persze egy jól idomított aranyos roti. A két pici digitális kijelző mutatja az aktuális sebesség fokozatot, van trip 1-2, a fogyasztás adatait lehet még előhívni, valamint van (pontos!) üzemanyag szintmérő. Alapvetően jól látható a két kör műszer, és sötétben szép a háttérvilágításuk.

Csak behúzott kuplunggal indul, ezt nem szabad elfelejteni, minden Triumph ilyen. Olyan hamar bemelegszik mint egy léghűtéses, úgy is néz ki, de azért persze vizes. Az állítható (!!) kuplungkart, pont annyi erővel kell behúzni, hogy azt mondanám rá: férfiasan puha, ha egyáltalán van ilyen kifejezés. A váltó szépen veszi az egyest -meg az összes többit is-, és még a láncot sem rántja meg. Lefulladni lehetetlen, akkora nyomaték van a blokkban (112 nm!!), hogy alapjáraton is simán el lehet indulni vele. 

Ahogy ráadtam a tüzet, úgy megindult mint egy mozdony. A két 600-as hengerben komótosan mozognak a dugattyúk, és eszméletlen szép hangon muzsikál a két kipufogó. Más hangja van, mint mondjuk a nemrég tesztelt 1200-as Indian-nak, de hasonló érzelmeket váltott ki belőlem. A sebességváltóba mindenre elég lenne négy fokozat, esetleg legyen még egy overdrive autópályára. Az már más kérdés, hogy ki megy ilyennel sztrádán?? De persze 6 fokozatú váltót kapott, csak a mostanság szinte kötelező gyorsváltó nélkül. Én nagyon bírom a QS-t, de ehhez a motorhoz kifejezetten illik az a kis szünet, amíg behúzom a kart és feljebb pakolok egyet. Visszaváltásnál, vagy motorféken gyönyörűen pukkog a kipufogóba. Ja igen visszaváltás, nincs benne csúszókuplung, ha óvatlanul visszapakoltam kanyar előtt, szépen blokkolta a kereket, kell a gázfröccs.

20210724_064623.jpg

Igazi esztétikai élmény a kipufogó rendszer. Vajon a katalizátort hová rejtették??

A várost szereti, csak sokáig nem jó tötymörögni vele. A hengerfej komoly hőt termel, lámpánál állva nem is fáztak a virgácsaim. Igazi közege vagy a város, -nyitott sisakban, egy jó csajjal a hátsó ülésen a kávézóig-, vagy a kanyargós országút egyedül. Én csak a második variációt próbáltam, eszméletlen jól fordul, ha az út is partner. Nógrád ás Pest megyében van ezis-azis, jó úton király, de a gödrökkel, puklikkal nem tud mit kezdeni. Egyébként szög egyszerű futóműve van, a spéci Öhlins cuccokat az RS-be teszik. Nagyobb tempónál tud kicsit hintázni a kanyarban, de azt már bőven az ésszerű sebesség felett csinálja. A fékre nics jobb szavam: tökéletes! Az elsők olyat harapnak, hogy rájöttem, többet kell gyúrnom alsókarra! A hátsó sem csak vizsgakellék, remekül teszi a dolgát, ritka az ennyire jó páros. Ebben talán az is segít, hogy mindössze 205 kiló a motor súlya, ami remek érték egy olyan motoron, amin szinte minden fémből van.

A legjobb utazó tempó a 110-120 kmh, ott már a menetszél tehermentesíti a karokra nehzedő súlyt. Végsebesség teszt nem volt, de simán meglenne a 200, ha tudnék még kapaszkodni annál a tempónál. Lassú menetben viszont rohadtul megfájdultak a csuklóim, egyszer úgy elzsibbadt a bal, hogy oda kellet néznem megvan-e még. Mivel nagyon keskeny a tank, lábbal sem tudtam rászorítani, tényleg fontos a jó tempó választás. Szélvédelem nincs, de ebben a kánikulában nem is hiányzott, aki összkonfortra vágyik, vegyen Tigert.

img_1687.JPG

Acsán kávéztunk, a Zsivány sörözőben, amit régen Bikásnak hívtak. A két vendég fellépő is csak kéthengeres lehetett. (és egyik sem japán vagy német márka)

Minden bizonnyal a gyárilag szerelt Pirelli Angel GT gumik is hozzátettek a fordulékonysághoz, viszont itt láttam egy meglepő furcsaságot. A 2020-as gyártású motorra elől 2016-os, hátul 2017-es dot számú gumit szereltek. Vajh miért? Mondjuk a forró aszfalton hibátlanul működtek, de azért furi. 

A benzinszint mérő felett, egy számsor végig mutatta a még megtehető távot (range), ez nagyon felhasználóbarát. A fogyasztás egyébként 5 liter körül alakult, ami remek érték egy ekkora blokktól. Mivel a tanksapka nem középen, hanem a jobb oldalon van, ezért pont oldalsztenderen állva lehet tele csorgatni benzinnel. Pakoló hely nincs,  mindösszesen az ülés alatt van, egy sebkötözőnyi ficak, hosszabb túrára hátizsákot kell használni. De őszintén, ki megy ezzel a bringával hosszabb túrára? 

20210724_064713.jpg

Természetesen zárható.

A hétvége alatt 360 kilométert csavartam bele, minden méterét élveztem, még a zsibbadt csuklóm ellenére is. A lámpáknál megállva csak elismerő tekinteteket kaptam, sőt egy sofőr a furgonjából kihajolva szóban is elmondta a véleményét: "Kurva szép a motorod bazmeg!!" Hát ja, köszönöm. 

Ez a konkrét motor már nem rendelhető, csak az RS, 5 490 000 ft-ért, Ha pont ezt szeretnéd, ez is eladó, az árát majd megmondják a Triumphos srácok.  

img_1634.JPG

Ott a fény az alagút végén.

Próbáltam hibákat keresni, de nem nagyon sikerült. A stílusból adódó kényelmetlenség nem hiba. Az egész motor minősége első osztályú, sem lógó kábelt, vagy gagyi alkatrészt nem találtam. A használhatósága erősen korlátozott, de második motornak remek lenne. És biztosan nem a garázsban állna télen, hanem a nappaliban. Hideg estéken, a kandalló tüze mellett valami jó angol sorozatot nézve, tökéletes műtárgy lenne. Kéne!!!

Pontozás:

1., Külső: a legerősebb 10 pont.

2., Motor: úgy jó ahogy, 10 pont.

3., Kényelem: a stílusból fakadóan nem kényelmes, de nem is rémes, 6 pont.

4., Elektronika: csak módjával, de ami van az jól működik, 8 pont.

5., Fék-futómű: a fék remekel, a futómű kéri a jó utakat, 7 pont.

6., Használhatóság: rétegmotor, kevés dologra jó, de arra hibátlan, 7 pont.

7., Kéne faktor: kéne bizony, helye lenne a gyűjteményemben, 10 pont.

Összesen: 58 pont.

Annyira jól szórakoztam a nyergében, hogy amikor visszavittem, rögtön elhoztam egy másik legendát, a Street Triple RS-t, a következő bejegyzés arról fog szólni, szóval a "Triumph saga" folytatódik.

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus.

Elkészült a videó is: https://www.youtube.com/watch?v=UR5ezwYIcN4&t=2s

Galéria:

img_1636.JPG

Kerestük a retró helyszíneket, ez nagyon az. Angyalföld.

img_1642.JPG

Rákosrendező.

img_1652.JPG

Hollander a kipufogón.

img_1654.JPG

A fénysóró izzós, de a menetfény ledes. Külön kapcsolható.

img_1657.JPG

Még azok a részletek is kidolgozottak, amit használat közben észre sem veszünk.

img_1663.JPG

Jöhetnek a napraforgós képek.

img_1686.JPG

Barátok közt.

20210724_064747_1.jpg

Nem rajongok a kormányvég tükrökért, de most ez is működött, 100%-ban használható.

20210724_064818.jpg

Tényleg minden apróságra odafigyelnek. Ki feliratozza még a gyertyapipát??? Szerintem senki...

img_1653.JPG

Nem ma kezdték az ipart.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

triumph budapest motorozzvelem.blog.hu triumph thruxton triumph thruxton teszt triumph speed twin