Indulás előtt a franciáktól tartottam leginkább. Volt bennem egy "egészséges " francia gyűlölet, ami szinte minden magyarban benne van. Nincs ebben semmi kivetnivaló, a franciák meg a németeket gyűlölik, ez tény. Olyan rémhíreket hallottam, hogy magán autókból vadásznak a gyorshajtókra, és a bukósisakra-ruhára egy valag fényvisszaverőt kell elhelyezni, minket magyarokat pedig, még a németeknél is jobban utálnak. Szóval a francia rész volt a kötelező rossz. Ehhez képest teljesen beleszerettem Franciaországba! Csodaszép, csupa kedves ember, és van valami egyedi, összetéveszthetetlen stílusa. FRANCIAORSZÁG NAGYON TETSZETT!!!!!

Reggel 7 után már úton is voltam a spanyol határ felé. Hűvös, de szép napos idő volt. A franciák nem koránkelők, csak a pékségek voltak nyitva. Messziről már látszott a Pireneusok, jó érzéssel töltött el a tudat, nemsokára átmegyek rajta. Takaros városkákon mentem keresztül, errefelé már láttam pár Caminós vándort az úton. Egy Aldi parkolója mellett úgy döntöttem, ennék valami gyümölcsöt. Vettem két banánt, gondoltam egyet most, egyet később eszek meg. De olyan finom volt, hogy befaltam mindkettőt. Saint Jean Pied de Port volt az utolsó város a francia oldalon, onnan indul a "Francia út". Kicsit körül akartam nézni, meg pár fotót készíteni. 

Az első ami gyanús volt, a spanyol nyelvű táblák. Átgurultam én egy hangulatosan nyüzsgő kisvároson, de a névtáblát nem láttam. A navi sajnos nem mondja, hogy országhatár lesz, úgyhogy egyszercsak a spanyol oldalon mentem felfelé a Pireneusok szerpentinjén. Azt még otthon eldöntöttem, hogy sosem fordulok vissza, tehát Saint Jean fotózása elmaradt. Annyi baj legyen, olyan úton mentem ami a Glocknert, az albán SH 20-asal ötvözte. Aki nem járt még a Pireneusokban, el sem tudja képzelni, hogy ilyen van!! Nálam a dobogó első fokára ugrott, minőség és vonalvezetés terén. Ez a környék lehet a helyi menők "Mátrája", elég sok motoros volt az úton, de csomag és utas nélkül. Az egyik kanyarban besokallhatott valaki, egy motor volt a szalagkorlátra kenődve, mentőautó és sok motoros állt mellette. Én mentem kitartóan felfelé, aztán egyszer csak felértem az út legmagasabb pontjára, ahol egy nagy parkoló volt kialakítva. A kamera ment végig, de most eljött az idő pár fotó készítésére is, meg pisi-cigi szünet is járt már, tehát begurultam a parkolóba.

Szép a panoráma, de nem az a besza-behu látvány. Éppcsak hogy levettem a sisakot, beállt mellém egy TV-s autó, és ugrik ki a kamerás, meg a mikrofonos faszi. Ennyire híres lennék? De nem, jöttek rendőrök, aztán a mentőautó, és végül a motorosok. A rendőr rám öntött egy spanyol szózuhatagot, amiből azt hámoztam ki, hogy mentő helikopter jön a motorosért, tehát húzzak a francba mert útban vagyok. Nem volt mit tenni, visszaöltöztem, és húztam tovább, már lefelé. Azért egy-két képet sikerült csinálni.

A tábla szerint ez Navarra tartomány.

Lefelé a túloldal is fantasztikus, még egy kis "farokhosszabbítás" is befigyelt. Utolértem három spanyol motorost, és szép módszeresen levadásztam őket. Nem, nem 1000-es sportgépek voltak,  csak kisebb, 5-600 körüliek, de azért az egómnak jót tett, hogy helyi srácokat előzök meg. Egyébként azt előre eldöntöttem, hogy ez a túra nem a majrécsík nézegetéséről fog szólni, pedig az Út fele, a legjobb féle szerpentinekből állt. De úgy okoskodtam, hogy SEMMI hiba nem fér bele, se műszaki, se egészségügyi, tehát tényleg street legal-ban nyomtam végig. És meg kell mondjam, így is nagyon élveztem minden kanyart.

Itt vannak ám távolságok, és a vándorok ezt a táblát nem motorról látják. Egy hónapnyi "séta".

Pamplonában nem találtam szabad szállást, ezért kicsit távolabb, de az útvonalamon, Calahorra-ban foglaltam szobát. Spanyolország nagyon más, mint Franciaország. A spanyol oldal is szép, de valahogy minden kopárabb, a városok is. A Citroent és a Renaultot felváltotta a Seat. (Egyébként mindkét országban a legnépszerűbb francia típus, a Citroen C 5, abból rengeteget láttam.) Motorosokból mindenhol sok van, a franciák köszönnek, a spanyolok is integetősek. Minden domb tetején áll egy castillo, az épületek zártabbak, inkább befelé fordulnak, mint az utcára. De a köztereken sok az ember, minden kocsma vagy kávézó előtt rengetegen ültek az ernyők alatt.

Én simán elhiszem, hogy a spanyolok találták fel a spanyolviaszt. De feltaláltak egy remekül használható utat is. A fizetős autópályáktól szinte látótávolságra építettek, jó széles egysávos, viszonylag gyors utakat, amik ugyan bemennek a városokba, de előtte és utána haladósak, gyakorlatilag nulla forgalommal. És ez az egész országra jellemző. Tetszett!

Körforgalom Calahorrában.

Calahorra La Rioa tartományban van, 25 ezres kisváros. Nekem a Hotel Calahorrát kellett -volna- benne megtalálnom. A navigáció rögtön az első körforgalomnál azt mondta, hogy célnál vagyok. Volt ott kórház, benzinkút, buszforduló, egy bevásárlóközpont, de hotel nem. Kérdezősködtem a kúton, a kórház parkolójában, de nem kaptam (vagy csak nem értettem) egyértelmű választ. Beírtam újra a naviba, és elindultam egy, a városból kifelé vezető úton. Mentem vagy két kilométert, de semmi. És itt történt az út legneccesebb esete, rosszul tettem be a telefont a tartóba, és épp mikor megfordultam kiesett, le az úttest közepére. Leugrok a motorról, és futok az út közepén heverő telóért, mikor látom ám, hogy egy sárga villogós furgon jön pont az én sávomban, mögötte egy óriási teherautó. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy centiken múlott, de közel volt, nagyon közel. Sikerült felkapnom a telefonom, és leszaladni az út szélére. A furgonos nyomta a dudát mint az őrült, gondolom nem viccből küldték az óriási kamion elé. Az se megállni, se kikerülni nem tudott volna, se engem, se a telefonom. A készüléket egy Lunatik tok védte meg, engem meg a Jóisten, és a szerencse. 

Reszkettem rendesen, úgy gondoltam az első lehetőségnél megállok egy cigire, és visszafordulok a város felé. Nahát az első lehetőség a hotelom volt. Ennyi. Tanulság? ne kapkodj, ne pánikolj, és a telefont rögzítsd rendesen. Többé nem fordult elő.

Motor parkoló a bejárat mellett.

A hotel egy normál spanyol útmenti hotel volt, benzinkúttal, nagy parkolóval, később több hasonlóban is megszálltam. Szerencsésen leparkoltam pont a bejárat mellé, és becsekkoltam. A szoba az útra nézett, de az ablak jól zárt. Lezuhanyoztam, átöltöztem, és lementem a bárba. A bár neve Becquer volt. (emlékszel erre a névre?) Nyugtatónak leküldtem egy korsó sört, na az meg is ütött rendesen. Ettem rá egy szendvicset, attól meg elálmosodtam. Felmentem a szobámba, ledőltem, és egy nagyon klassz kétórás alvás sikeredett belőle. 

Shaq Becquer, vagy magyarosan: Segg Bekúr. Szét röhögtem magam.

Valamikor 7 után lementem vacsorázni. Mint megtudtam, Spanyolországban fél kilenc előtt nincs vacsora. De azért egy hot-dog-ot csináltak nekem, amit egy kis sörrel lekísértem. Wifi csak a bár környékén működött, tehát maradtam, előkaptam a laptopot, és megírtam az "Úton vagyok"-ot. Ez a nap elég mozgalmasra sikeredett, 10 körül mentem szunyálni.

Folyt. köv.