2022. júl 12.

Csizma túra, hatodik rész. Massafra-Polignano a Mare-Peschici.

írta: Misi Mágus
Csizma túra, hatodik rész. Massafra-Polignano a Mare-Peschici.

Olaszország A-tól Z-ig motorral. A csizma sarkantyúja.

Itthon még úgy terveztem, Tarantóból lemegyek egészen a csizma sarkáig, és ott töltök két napot, "pihenésként" pedig felfedezem Pugliát. Igen ám, de az erősödő altesti fájdalmam arra kényszerített, hogy változtassak a terveimen, még egy ezrest nem akartam hozzácsapni az amúgy is hosszú hazaúthoz. No ezért -is- jó egyedül barangolni, hiszen bármikor átírhatom a "forgatókönyvet", nincs vita. Ez persze azzal járt, hogy a Mille Miglia és a találkozás Zolikával, megy a levesbe, hiszen két nappal korábban leszek ott, mint maga a verseny. Tényleg sajnáltam a dolgot, de ha emésztem magam, attól semmi sem lesz jobb, inkább a visszaútba beillesztettem az alapkoncepcióban szereplő, de elvetett látnivalókat. 

Mivel "remek" fényviszonyokban töltöttem az éjszakát, nekiálltam megkeresni, vajon mi okozza azokat a bizonyos véraláfutásokat a combjaim alján. Nos a kedvenc motoros farmerem, amin egy olyan varrást alkalmaztak, ami nem kompatibilis a lábaimmal. A hiba megtalálása egy dolog, de a megszüntetésére tervet kellett kidolgoznom.

img_3864_1.JPG

 Polignano a Mare, amely nem csak erről a csodálatos strandról híres.

Végül csak tudtam aludni, behúztam minden függönyt, fejemre borítottam a takarót, és szunyáltam reggelig. A két nagyerejű reflektor egyébként pont az szobám ablakára nézett, és a szomszéd telekről működtették, reggel 7 körül kapcsolták ki. Aminek ekkora a teljesítménye, az sokat fogyaszt, ergó sokba kerül. De elfogadtam ezt is, mint a törpéknek készített vécé mennyezetet, annyi hülye van a földön, majd pont ezek fognak idegesíteni engem? 

Reggelre elállt az eső, de felhős maradt az ég, benne volt a pakliban a folytatás. Lementem letörölgetni a motort meg lefújni a láncot, és meglepetésemre egy ázott cica ült mellette. Szerettem volna megsimogatni, de nem akart összehaverkodni velem, így hát békén hagytam. Visszafelé jövet, bekukkantottam a reggelizőbe, úgy tűnt egy lélek sincs rajtam kívül az egész házban. A kapszulás kávéfőző szinte hívogatott, így hát partizánkodtam magamnak egy kávét. Megtaláltam mindent, a kapszulákat, a csészéket, cukrot, tejet, nagyon jól esett újra finom, krémes eszpresszót inni. Khm, kettőt...

img_3856_2.JPG

Mirr-murr álmitos még.

Mivel csak 8-tól számítottam kajára, és a levegő is lehűlt kissé, motoros ruhába öltözve csomagoltam el mindent, és levittem a parkolóba, a motor mellé. Nagyban kötöztem a táskát, amikor hét körül nyílt a kapu, megérkezett a recepciós egy tálca friss, édes süteménnyel, és jelezte, ha gondolom, mehetek is enni. Hogyne gondoltam volna, és mivel ilyen rendesen viselkedett, bevallottam neki a korai két kávét is. Csak legyintett, és megkérdezte kérek-e még? Kértem, és a még szinte langyos, két lekváros croissant után küldtem, italnak pedig narancslét választottam. Az éjszakát előre fizettem, maradt a minibáros fogyasztás, 4 eurót kért értük. A B&B Nacoré abszolút ajánlott, a medence és a kert nagyon szép, a tisztaság is tetszett, de sokat ront rajta, hogy nincs vacsora, aztán a furcsán alacsony mennyezetű klotyó a szobámban, és a szomszéd perzselő éjjeli fényszórói, emiatt csak 6 pontot adok nekik.

Kellemes, fátyolfelhős időben indultam, első célpontnak Polignano a Mare-t állítottam be. E csodálatos tengerparti város szülöttje Domenico Modugno, aki olyan örök slágerekkel ajándékozott meg minket, mint például a Volare, vagy a Piange il telefono, amit Koós János énekelt magyarul, Sír a telefon címmel. A tengerparton felállított szobra amolyan zarándokhely, azt szerettem volna megnézni. És a szobortól nem messze található az a gyönyörű öböl, ami az első képen van. Az utamba eső első patikánál megálltam, összeszedtem minden olasztudásomat, és az öreg patikus orra elé toltam a telefonnal készített képet: vorrei la crema, per favore! Megnézte, és mind aki napi több ilyet is lát, gondolkodás nélkül adott egy krémet, ráírta hogy naponta kétszer használjam, 15 eurót kért érte. Majdnem vállon veregettem magam, hogy sikerült ilyen frappánsan megoldani ezt a problémát.

img_3860_2.JPG

Ha nem is lépten nyomon, de láttam pár trullit is útközben.

Viszonylag sík vidéken jártam, persze unalmasnak semmiképpen nem mondanám, errefelé is a "ha domb akkor város" elv érvényesült, Puglia nagyon tetszik, szeretnék ide visszatérni. A 60 kilométeres első szakaszt hamar ledaráltam, 9 óra körül már a Polignano táblát fotóztam. A navigáció azt írta, hogy zárva van a monumento, de hülyeségnek tartottam, egy szobrot hogy lehet bezárni? Hát bizony lehet, az egész teret körbe kordonozták, éppen burkolatot cseréltek. Így aztán nem tudtam közel jutni, csak rácsos fotó sikerült. Visszafelé megláttam egy hídról a híres öblöt, gyorsan leparkoltam a tilosban, és visszamentem pár kép erejéig.

img_3871_2.JPG

Ezután már a parti úton haladtam, olyan nyüzsgő városokon át, mint Bari, Molfetta vagy Trani.  Mikor elértem az SP5-ös szinte a tengerben vezető szakaszát, akkor kezdett esni az eső. Nem szakadt, nem is vettem fel az esőruhát, hátha eláll. Ez a dilemma minden alkalommal megvan, 50%-ban döntök helyesen. 15 perc múlva, mikor már nagyon esett, mégis megálltam, de csak a nadrágot rángattam fel, az alaposan átnedvesedett farmerra. Zapponetta Beach-ből nem láttam semmit, annyira esett, majd nemsokára elcsendesedett, és végleg elállt az eső. Ilyenkor meg az a jó, ha levesszük a nejlont, hamarabb száradunk. Jött egy kút, tankoltam, vetkőztem, és csináltam egy olyat, amit már majd másfél éve nem. Vettem egy doboz cigit, egy Muratti Ambassadort. Olyan emlékem volt régről, hogy az egy finom, könnyű cigaretta, legalábbis a napi egy doboz piros Marlboróhoz viszonyítva, amit harminc évvel ezelőtt szívtam. 7 euróba került, a krémmel együtt ez már 22 euró, amit azon a napon "urizálásra" költöttem.

A Manfredóniai öböl mellett mentem, kezdtek jönni a hegyek, a csizma sarkantyúja következett. Gargano Nemzeti Parkot 1991-ben alapították. Magába foglalja a Gargano félsziget területét, beleértve a névadó Gargano hegységet a félsziget északi oldalán fekvő Varano és Lesina tavakat, valamint a partközeli Tremiti szigeteket. Wiki. Az eső újra szitálni kezdett, szerencsémre pont találtam egy kis félreállót, megint felvettem a nadrágot. Mikor körülnéztem, akkor láttam csak, milyen panoráma van mellettem:

img_3872_2.JPG

Egyre meredekebb lett az út, és egyre jobban esett az eső. Pár perc múlva már özönvízben motoroztam, ráadásul sikerült egy baleset miatti dugóba is belekerülni, és természetesen utolértem egy lakóautót. Egy németet. Mire azt a hatszobás "kastélyt" megelőztem, minden empátiám elfogyott.

Gyűlölöm a lakóautókat. Csupa lassú, ormótlan jószág, nagyon nehéz őket megelőzni, elveszik a kilátást, a sebességet, én úgy ahogy van, kitiltanám a francba őket a szerpentinekről. Ha mégis muszáj menniük, akkor csak sztrádán mehetnének, de igazából az egész műfajt hülyeségnek tartom! Ha kemping, akkor sátor, ha kényelem, akkor hotel, ennyi. Sosem próbáltam, nem is vágyom rá, nálam olyan tiltólistás, mint a vadászat. (nem összemosom a kettőt, a vadászatot még jobban utálom)  Egy drága lakóautóra (és a többség drága ám), és a hozzátartozó életformára elköltött pénzből, szerintem, életük végéig 5 csillagos hotelekben szállhatnának meg, és akkor a wc-t is más pucolná. A holland vagy német lakóautós pedig külön kaszt, ők a legöntudatosabbak, és tudom, most engem is megutál egy jó nagy csoport, de ez van.

Tehát zivatar, emelkedő, szerpentin. Megyek szép lassan, majd a navigáció levitt a főútról, és egy olyan hegyi útra fordított, ahol épp egy lánctalpas jármű zakatolt előttem. Keskeny, szar minőség, és iszonyú meredek. Na valahogy legyűrtem azt is, közben szidom a nőt aki mondja az irányt, de már úgyis késő bánat. Bemotorozhattam valami felhőbe, olyan köd vett körül, hogy szinte az orromig se láttam. Természetesen minden rajtam lévő ruha átázott már, és a hőmérséklet is egyre jobban esett. Csak azért nem fázhattam, mert a düh biztosan melegít. Végre elkezdett lejteni az út, egy örökkévalóságnak éreztem ezt a szakaszt. Aztán csak visszatértem végre a partmenti útra, és várható érkezésnek 10 percet mutatott a kijelző. 

img_3878_2.JPG

Szerencsére a szállástt elsőre megtaláltam, pont esőszünetben érkeztem a Hotel Mira-hoz. Letoltam az esőnadrágot, ám így sem festettem csinosabban, pont mint aki bepisilt. Ötször-hatszor. A recepciónál minden erőmet és tudásomat latba kellett vetnem, mert a pult túloldalán álló signora beszédhibás volt, ráadásul még egy plexi fal is állt közöttünk. Ő értett engem, csak én nem értettem Őt. Pedig beszélt, ráadásul sokat beszélt, és hiába váltott angolra, egyetlen szót sem hallottam, amit érthettem volna. Valószínűleg nem én lehettem az első balfék a portfóliójában, tehát elkezdett írni. Én csúnyán írok, a körzeti orvosok is. De az Ő írását talán még egy patikus sem tudná elolvasni. És miközben írt, akkor is mondta a magáét, szinte már kerestem a kandi kamerát.

Végül csak megkaptam a kulcsot, a wifi kódot -ami csak a hallban pislákolt-, a közben lemásolt személyimet, és a vacsora idejét, mert itt lehetett kérni félpanziót is. Szép tócsát hagytam a magam alatt, szerencsére a 103-as a földszintre esett, így nem kellett magasra cipelni a csupa sár csomagokat. A szoba igazi rozoga camera volt, az ajtó alatt  akkora réssel, hogy nemcsak egy borítékot, de akár egy doboz cigit is át lehetett volna tolni alatta. Viszont az erélyen szárító (!!), kerti garnitúra, és kilátás várt. Gyorsan letussoltam, felkaptam a shortom, és kiültem egy cigire. Tavaly szeptember óta nem bagóztam, tehát arra számítottam, hogy erősen fejbe vág majd. Elhelyezkedtem a székben, szertartásosan kibontottam a cigit, kicsit megsodortam, megszagoltam, és várva a csodát, rágyújtottam. Hááát, első -és egyetlen- slukk olyan érzés volt, mintha sósavat öntenének a torkomba, tüdőmbe, rémes "élmény". Szépen eloltottam a blázt, visszazártam a dobozt, és eldöntöttem, én végleg végeztem a bagóval.

Ha már kaptam teregetési lehetőséget, mostam egy adagot, plusz az átázott ruhákat is szétterítettem, majd kimentem egy terepszemlére. Tetszett amit láttam, szép park, hatalmas medence, az utca túloldalán egy kisbolt (vettem is pár sört), úgy döntöttem itt maradok plusz egy napot, pihentetni az altestemet. A recepción éppen egy hapsi tevékenykedett, mindjárt le is vajaztam vele a plusz egy napot, va bene. Így aztán rengeteg időm lett hirtelen, nem sürgetett a könyvelés, a másnapi foglalás, vacsoráig még maradt két órám, kibontottam egy sört, és hát persze hogy Don Matteót néztem az egyik csatornán, olaszul. Ez ám az aranyélet kérem.

img_3922_2.JPG

 folyt. köv...

galéria:

img_3861_2.JPG

img_3880_2.JPG

img_3887_2.PNG

img_3886_2.PNG

img_3885_1.JPG

img_3919_2_1.JPG

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

blog.hu olaszország motorostúra puglia blog.hu címlap gargano motorozzvelem yamaha mt 09 sp 2021