Ötödik nap. Saranda-Ohrid. Albánia, Görögország, Albánia, Macedónia.

Minden jó után jön a rossz is. Vannak fokozatok, és van aki katasztrófaként élné meg, de én este mégis azt mondtam, mázlis napom volt. 

Reggel esett az eső. Nagyon esett, mondjuk inkább, hogy szakadt. Nem nagy öröm, de hát nem vagyok cukorból. Reggeli után, mentem a recepcióra fizetni. Egy fiatal csajszi ült a pultban, a telefonján összeadta a fogyasztásomat, 5.44 euro. Kártyával fizettem, beírta a gépbe az összeget, de tévedett egy tizedes vesszőt, 54.4 eurót ütött be. Mondom, vagyis inkább mutatom, hogy nem kóser az összeg. Nehezen értette meg, hogy mi is a hiba, de aztán csak odébb tette a tizedes vesszőt. Ha nem figyelek ráfaragok, de mint mondtam, mázlis nap volt.

Felvettük az esőruhát, és kigurultunk az utcára. Görögország felé indultunk, óvatosba nyomtuk a menetet, de azért szépen haladtunk. Csodaszép helyeken jártunk, de a eső meg a pára miatt nem sokat láttam, az utat figyeltem, a vizes olaj még jobban csúszik. Az albán-görög határ túloldalán kezdett enyhülni az eső, már csak simán esett.

Már görögben.

Az első megálló Görögországban, egy hídnál volt, ami úgy néz ki mintha a középkorban épült volna, de Árpi elmondta, hogy csak pár tíz éves, ám direkt öregnek csinálták. Szép a környezet is, megérte megnézni. Na itt már nem esett, levettem az esőruhát, de könnyen elérhetően, a pakk tetejére tettem. A görögök lazán értelmezik az akadálymentesítést, aki ezen a rézsűn fel tud kerekezni, az felléphet vele, mint mutatvány. 

De ott van!!

Tényleg hozza a középkori hangulatot.

Itt simán lehet, hogy van hobbit is.

Elindultunk, egy nagyon klassz, széles, nagyívű kanyaros úton felfelé. Olyan büdös volt, mint a rohadalom. Az út mindkét oldalon fullig volt szarral, de annyival, hogy nem is értettem hány állat mehetett rajta. Hosszában!!! De tíz kilométereken át csak szart láttunk. Felfoghatatlan volt, honnan ez a rengeteg szar? Ez lenne az Europai Unio segglyuka??? Albánia ehhez képest tiszta Amerika!!!

Ezen a szakaszon, se szemből, se előttünk, nem ment senki. Ilyen szar út Albániában sem volt, egyszerűen botrányos állapotok uralkodtak ezen a görög úton. Egyébként ilyennek képzeltem a Balkánt, csak nem gondoltam, hogy ehhez vissza kell térnem az Unióba!!!

Végre utolértük a csordát, fingom sincs honnan-hová mentek, de lakott település nem volt tíz kilométereken keresztül. Most voltam először görög szárazföldön (eddig csak szigeteken jártam), de a természeti szépségeken kívül nem nagyon tetszett.

Megszűnt a szaros út, mentünk egyre feljebb, egyre hidegebb is lett. Jó magasan járhattunk, szinte a felhőkben motoroztunk. Az eső is újra rákezdett, nem szakadt, lassan könyörtelenül hullott. Gyakorlatilag vacogtam, de Árpi csak ment elől, a GS-en biztos van markolat meg ülésfűtés. Nekem viszont kezdett lefagyni a tököm, ennek fele se tréfa, gondoltam, az első lehetőségnél lesz ami lesz megállok és felhúzom az esőruhát. Szerintem van gondolatátvitel, mert a következő kanyar után, egy buszmegállóban, kiálltunk. Ennyire még nem örültem az esőruhának soha!! Miután beleugrottam a mackóba, körül néztem hol is vagyunk. Csak egy buszmegálló, egy hajtűkanyar közepén, meg egy nagy kutya. Se leágazás, se ház, se semmi, csak egy buszmegálló, meg egy kutya. A Cujo jutott eszembe Stephen Kingttól.

Félelmetes és gyönyörű egyben. 

Elértük a legmagasabb pontot, innen már lefelé mentünk. Elállt az eső, de a hideg megmaradt. Szépen tisztult az idő, kezdtünk lakott településeken átmenni. A benzinem már nagyon fogyóban, több kutat is láttam, de nem álltunk meg tankolni. Árpi egyszer csak, kicsapta az indexet, egy vendéglőhöz álltunk be. Csak most vettem észre, kajás is vagyok. Leparkoltunk, esőruha le, kajáldába be. Hogy ne legyen kavarodás, Árpi vegyes tálat rendelt, meg mindenkinek üdítőket. Görög szokás szerint, kaptunk egy kupica ouzot is, de azt csak az utasok itták meg, mi nem. Szerencsére. Amíg készült az ebéd, én motorra pattantam, és elmentem tankolni a közeli kútra. (a rutinos öreg rókák azt mondják, mindig tankolj és pisilj, ha van rá lehetőség) Miután mindkettő megvolt, nyugodtan vártam a kaját, ami istentelenül finom volt. Sültek, csülök, kolbász, sajtok, saláták, sültkrumpli. 

Pont végeztünk, mikor befutott a "Csiga" csapat, volt mit mesélniük. Atya elcsúszott a szaros úton a Gold Wing-el!! Hú baszki, azzal még esni se egyszerű, ha nem lett volna ott a csapat, fel se tudták volna állítani. Megütötték magukat, de szerencsére sem Ők, sem a motor nem sérült annyira, hogy ne tudnák folytatni az utat. Mondom, mázlis nap!!!

Igazából "csak" a jobb tükör tört le, más komolyabb sérülés nem történt a motoron. Fájlalták mindenüket, de a lelkük jobban sérült, mint a testük.

A bukócső kötelező extra egy ekkora bálnára.

Atyának adtam egy cigit, bagózás közben elmesélte, hogy egyszer csak megindult alatta a motor, és semmi tapadás nem volt, hogy visszahozza, elcsúsztak. Vigasztaltam, hogy "ez csak egy darab vas", a fő hogy Ők megúszták. És Ő még csak nem is káromkodhatott egy jót utána. A francba!!

Mi nekivágtunk az albán határnak, már rutinosan mentünk át, nem is lacafacáztak sokat. Megint albán földön toltuk, ez a környék is nagyon tetszett, talán Albániának nincs is szar része. Tisztára albán fan lettem!!!

Kanyar kanyar után, megint felfelé mentünk. Egyszer csak a távolban feltűnt az Ohridi tó, ott a napi végcél, már nem jártunk messze. Egy szerpentin tetején megálltunk fotózni, ez az utolsó pár kilométer, a macedón határ előtt.

Itt még vigyorogva.

Nagy forgalmú út volt a határ miatt, rengeteg kamion, teherautó, az aszfalt jó gyűrött és olajos volt, tehát tényleg lassan mentünk. Csupa visszafordító, jobb oldalon a hegy, bal oldalon a szakadék. Ment a kamera, épp mondtam a magam kis szövegét, mikor egyszer csak elment a motor eleje. Elkezdtem sodródni, át a szembe sávba, Óriási szerencsével elkerültem a szembejövő autót. Az egyiket. De következőt, egy Corsát, már nem tudtam kikerülni, frontálisan ütköztünk.

A mázli!

A pech!

Élek??? Élek!!!!!!

www.youtube.com/watch?v=WEAozV_9J5A

 Folyt. köv.