A hatalmas pengeként suhogó szélturbinák hangja ellen könnyen védekeztem, becsuktam az ablakot. Viszont a betonkemény matraccal nem tudtam megbarátkozni, szinte pattogtam rajta, sehogy sem találtam a helyem. Így aztán alkalmaztam Jimmi barátom örök érvényű mondását: "aki sokat alszik, keveset él", tehát napfelkeltekor már az udvaron kukorékoltam. Este nem tűnt fel, de két akkora kaukázusi medveölő őrizte a birtokot, hogy egy pillanatra elbizonytalanodtam, visszajutok-e élve a házba. Azért csak lőttem pár képet, majd csendesen settenkedtem haza, még a klaffogó papucsot is levettem, mint a hajnalban hazatérő férj, a régi karikatúrákban.

Ez az érdekes műalkotás, a lépcsőházat díszíti, pontosan nem is értem mit látok...

A reggelit a nagyhangú pacák adta, édes sütemények, lekvár, főzött kávé, és egy kis kancsó juice. Feltett egy olyan kérdést, amit meg kellett néznem a "szótárban": tutto a posto? Hasonlít a tutto va bene-re, de így vagányabb, nem az kérdezi minden rendben van-e, hanem: minden oké? Gondoltam, ha megemlítem a matracot, akkor sem vagyok előrébb, hát rávágtam: si. tutto a posto, és kértem még egy kávét. Közben kifizettem neki a vacsorát és a délutáni sört, 30 eurómba került. Kérdezett még a motorról, az útirányról, miféle népség vagyok, egész jól eldumáltunk. Utána felmentem, összepakoltam, mindent szépen rákötöttem a paripára, és 8 körül elhúztam a csíkot.

Aki korán kel, ilyen gyönyörű látképet kap ajándékba.

Nem álltam túl jól benzinnel, úgyhogy az első kúton tankoltam, egy pici falu pici kútján, automata rendszerben. Ez a következőképpen megy: kiválasztom a pisztoly számát, odamegyek a fizető automatához, kiválasztom az összeget. 5, 10, 20, és 50 eurós bankjeggyel lehet fizetni. Én egyébként mindig a tízest választottam, az 5 kevés, a 20 meg sok lett volna. Szóval betolom a pénzt, leokézom, kiválasztom a kútfej számát, azt is leokézom, majd bedugom a pisztolyt, és jön a benzin. Automatán leáll, minden vissza a helyére, és már mentem is tovább. Eleinte tartottam tőle, de hamar beletanultam. A kártyás fizetés sem sokkal bonyolultabb, ha nem találtam tízest a bukszámban, akkor azzal fizettem.

Erre a napra már Tarantó, a MITA befutója volt a cél, de egyelőre messze jártam tőle, majd 300 kilométer állt előttem. Eleinte még mindig a szélerőművek között kavirnyáltam, ezt a részt jól telepakolták velük. (A szélenergia felhasználásának előnye, hogy működése nem jár semmiféle melléktermék kibocsátásával, így környezetkímélően működik és a szél kifogyhatatlansága miatt a megújuló energiaforrások közé sorolható. Hátránya a magas telepítési költség, valamint az aktuális időjárástól rendkívül váltakozó teljesítmény és az egyenetlenül előállított energia nehéz tárolhatósága. Wikipédia.) Annyira már nem is szeretem...

Ilyen vasállványos turbinát még nem láttam, csak betonoszlopost.

Lassan elmaradtak mögöttem a hegyek, és unalmasabb, ám sokkal gyorsabb utak következtek. Az egyik város neve ismerősen csengett, Melfi. Egy hatalmas gyáregysége van itt a Fiatnak, az 500 X-et, és a Jeep Renegade-ot szerelik össze, régen pedig a Grande Punto készült. Viszonylag sok alagúton haladtam át, szerettem őket, hisz minden alkalommal árnyékot adott, mert amúgy igazi kopár környéken jártam, a hőmérő 37 fokot mutatott, és ez árnyékban értendő. A hátsóm egyre jobban sajgott, kényszerítenem kellet magam, hogy ne gondoljak állandóan rá. 

Legalább a sebességmérők "szórakoztattak", ezen az úton minden létező fajtát bevetették. Lent, fent, hol jobb, hol bal oldalt, szemből és hátúról, talán az aszfalba is rejtettek optikát.  Néha 30-as (!!!!) táblát is kiraktak, minden látható akadály nélkül. Úgy okoskodtam, ha az olasz lassít én is, ha nyomja én is, a következő elv alapján: Ha Rómában vagy, élj úgy mint a rómaiak, ha máshol vagy, él úgy ahogy mások. Ha az összes kamera bemért, ami alatt-mellett gyorsabban mentem, a hátralévő életemet egy olasz börtönben töltöm. 

A következő tankolást a kutasnak fizettem, a 25 cent visszajárót odaadtam neki borravalónak, akkorát vigyorgott a faszi, hogy még a farzsebemben is éreztem. Oda kell figyelni, a serv feliratnál drágább a benzin és segítenek, a self-nél olcsóbb, és magadnak tankolsz. Akár 15-20 cent is lehet az árkülönbség, literenként. Tehát érdemes előre körülnézni, melyik sorba állunk.

Ezen az elhagyatott kúton, már csak az árnyék működött.

Közeledve Tarantóhoz, újrakezdődött a körforgó őrület, egymást érték szünet nélkül. A forgalom is erősödött, és egyre déliesebbé vált, vagyis az erősebb kutya b@szik először. Szinte mindegy, hogy robogóval, vagy kamionnal vagy, ha eléggé erőszakosan nyomod, nyertél. Persze motorral könnyebben csalingáztam a kocsik között, de piszkosul kellett figyelni, minden irányból "támadtak". Nem jártam még észak Afrikában, de a látott filmek alapján, errefelé is úgy közlekednek mint ott. Forróság, dudálás, zaj, és erős kipufogószag, mert itt délen nem a Tesla a legnépszerűbb modell. Ha jól meggondolom, egyet se láttam, sőt Róma után semmilyen villanyautót sem.

Aztán egyszer csak ott volt a tenger, jobbról "érkezett". Minden alkalommal, ha meglátom valahol a nagy vizet, apám jut eszembe, aki nagyon szerette volna látni, de sosem sikerült neki. Akartam egy Taranto táblás fotót készíteni, de képtelen voltam megállni előtte, a sűrű forgalom miatt. Először a kikötői rész következett, nagy hajókkal, majd nemsokára a kisebb motorosok, csónakok "parkolója" mellett húztam el. Sodort a forgalom, a navigációt kikapcsoltam. Sok képet láttam a MITA befutójáról, egy tér a tengerparti úton, azt kerestem.

Kisvártatva meg is találtam, egy csodálatos, árnyas sétányból nyílt, a tenger felé. Megálltam egy percre a tilosban, a tűző napon, ha jön a rendőr, valahogy csak kidumálom magam. Ez a tér teljesen a gyalogosoké, gondolom a verseny idejére nyitják meg a motorosoknak is. Csináltam pár képet, majd kicsit távolabb, az árnykos részen találtam egy parkolóhelyet, oda befészkeltem magam, a Tarantói parti sétány tényleg egy csoda.

Arrivare Taranto. Megérkeztem. Dunakeszi-Taranto: 2576 km.

Az árnyékban elfogyasztottam az ebédemet, ittam is bőven, örömmel töltött el, hogy minden baj nélkül megérkeztem a CÉL-hoz. Csináltam pár képet és videót, beállítottam a Massafrai szállás címét, majd felvettem a sisakot, és visszaugrottam a mélyvízbe, a Tarantói forgalomba. 

Ha nem találták volna fel a motort és a robogót, Olaszország biztosan leállna, kocsival talán még most is ott araszolnék valahol Pugliában. Nekik persze nagy mázlijuk van az éghajlattal, egész évben mehet a robogózás. Egyébként délen nagyon kevés a motoros, napok óta nem intettem vissza szinte senkinek, ha két kerék és motor hajtja, akkor robogó. És nem ám a Vespa a sztár, olyat elvétve láttam. Vagy valami olcsó kicsi, vagy nagy Yamaha T Max, punktum. A nagyok keményen nyomják, néha próbáltam követni őket, de rendre lemaradtam. És papucsban, pólóban, meg nyitott brében repesztenek ezerrel.

A városból olyasmi polipon lehetett kijutni, mint amilyen nálunk a Hungária-M3 kereszteződésében van, csak több csáppal. Mivel amúgy is a saját verítékemben fürödtem, nem tudott jobban megizzasztani, de nagyon füleltem, mit mond a navigátor. Végül elsőre sikerült, az út valami ipari negyedbe vitt, ronda gyárépületek között haladtam tovább Massafra felé. Egy szakaszon a bal oldalon hatalmas füstölgő vegyi üzem állt, míg a jobb oldali terület, öreg olajfákkal volt tele. Pont úgy nézett ki, mintha évtizedek óta nem gondozná őket senki. Aztán lehet, hogy mégis.

A B&B Nacore egy amolyan senkiföldjén van, a gyárak már elmaradtak, de a város még odébb lesz. Bezárt kapu fogadott, hát lekaptam a sisakot, és becsengettem a kaputelefonon. Szépen összeraktam a mondandómat, de meg se kellett szólalnom, már nyílt is a kapu. Bent egy szép, rendben tartott kert várt, az épület vadonatújnak látszott, mellette hívogatóan vigyorgott egy jó nagy medence. Tök üres parkoló, úgy látszott én leszek az egyedüli vendég. Kezdtem egyre jobban érezni magam, fejben már a vízben lubickoltam.

A recepciós tudott rólam, a személyit lefénymásolta, és már kaptam is a kulcsot. Szobám az emeleten, klíma, minibár (!!!), tisztaság, vacsora nincs, reggeli 8-tól. De a klotyóba csak hétrét görnyedve lehetett bemenni, olyan alacsonyra építették a mennyezetet, én meg nem akartam újra beverni a fejem. Collstokot nem hoztam ugyan magammal, de saccra nem lehetett több másfél méternél, miféle mérnökök lehetnek ezek?  A második körnél elkezdett csepegni az eső, nem izgatott, legalább végre frissül a levegő, gondoltam. Fürdés közben fura hangot hallok, mintha helikopter szállna le. Kinézek az ablakon, hát úgy szakadt az eső, hogy a 10 méterre parkoló motort is alig láttam. Fasza, ennyit az úszásról. Így hát könyveltem, aznap 32 euróért tankoltam, 1 euróért kávéztam, a szállást pedig már előző nap "kiköhögtem", 29909 forintot vettek le a kártyámról. Megkerestem a másnapi szállást, és ha már az ágyon fetrengtem, úgy döntöttem, valahogy bekukkantok magam alá, miért is fáj annyira a combom alja. Jobb ötletem nem lévén, beszelfiztem a telefonnal. Nos azt a képet biztosan nem mutatom meg, legyen elég annyi, két akkora hurka véraláfutást láttam, hogy ijedtemben majd elejtettem a telót. Hát ezért fájt ennyire, reggelre mindig jobban éreztem magam, de aztán megint egész nap ültem rajta, ráadásul iszonyú melegben. Erre kell valami szer, úgy döntöttem, másnap bemegyek egy patikába valami krémért.

Itt már enyhült annyira, hogy kinyithattam az ablakot. A háttérben magasodó lámpának még lesz szerepe ma.

Néztem a navit, van-e gyalogos távolságra valami kajálda, nem volt. A legközelebbi 3 kilométer, az oda-vissza 6, ennyit nem akartam sportolni. Közben elállt az eső, de borús maradt az ég. Aztán újra kezdte, majd megint elállt. 30 perces periódusokban változott az idő. Lassacskán kiettem, kiittam a minibárt, de a kóla és a kiscsomag keksz nem sokat segített az éhségemen. Egy supermercatót találtam nyitva a közelben, másfél kilométerre, az is jó lesz. Végül úgy okoskodtam, hogy a félórás szünetek egyikében elmotorozok a boltba, és veszek vacsorára valót. Tegnap királyi menüt kaptam, ma csomagoltat eszem, nem nagy ügy. Így is lett, tanktáska fel, és irány az üzlet. Vettem egy mortadellás paninit, egy sört, és megvettem a következő napi víz adagot is, meg csokit, az egészért öt eurót fizettem. Időben visszaértem, de ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, újra leszakadt az ég.

Mivel jól hasított a net, bevackoltam magam a nagy franciaágyba, ettem ittam, és régi filmeket néztem. Mígnem egyszer csak iszonyú erős fény hasított be az ablakon, mintha valami filmforgatás lenne. Nos a szomszéd telken álló dupla fényszórót kapcsolták be, és egészen reggelig úgy is maradt. Behúztam a sötétítő függönyt, de még így is átjött a fény, füldugó mindig van nálam, de olyan szemtakaró izé nincs. Olvastam, hogy Párkányban van egy ház, ahol 15 éve (!!!) minden nap reggel hatkor megszólal egy opera, és este 10-ig bömböl, a szomszédok bosszantására. Itt nem hanggal, hanem fénnyel kínozták a népet, érdekes lehet a lelkivilága másik ház tulajának. Vajon fogok egyszer végre egy jót aludni az olaszoknál????

folyt. köv...

galéria:

Ezekből a táblákból nagyon meggazdagodott valaki. Rengeteget láttam.

Újabb határ.

Taranto.