Utoljára a 94-ben nyaraltam két hétig Olaszországban, feleség, gyerek, és három baráti családnál ugyanez. Olyan nincs, hogy mindenki, mindenkit mindig szeret, voltak nézetkülönbségek a két hét alatt, de amikor már csak egy nap maradt a vakációból, ezek elillantak, minden percet együtt töltöttünk. Az utolsó napon a gyerekek életre szóló barátságot kötöttek, mi fiúk sötét napszemüvegek és a piros Marlboro füstje mögé bújva, dobozos sörrel a kezünkben stíröltük a parton napozó csajokat, míg a feleségeink leoldott melltartópánttal aszaltatták magukat a napon (őket mások stírölték). Utolsó este biztosan nem az apartman konyhájában ettünk, hanem pizzériában, sört meg grappát kortyolgatva, egymás szavába vágva vacsoráztunk, nevetve meséltük a két hét alatt történteket, mintha a többiek ott se lettek volna. Természetesen a szállásra visszatérve, még elfogyasztottuk mindenki maradék piáját, ezzel komoly katzenjammert produkálva az indulás reggelére, és a több száz kilométeres hazaútra. De jó is vóót...

Arzene? Ó nem, inkább megyek egyenesen.

Csendes, nyugodt éjszakám volt, még egyet töltök idegenben, azután már otthon alszom. 7.30-tól adták a reggelit, és mint az esti "valóságshowban", ugyanazok a pofák, ugyanúgy asztalonként egy, és mindenki ugyanott ült, mint előző este. Két szabad asztal maradt, ahol este ültem, és a mellette lévő. Gondoltam egy merészet és a másikra tettem le a kulcsom. A választék visszatért a megszokotthoz, csupa édes dolog, meg dzsúz. Az esti signorina felbukkant most is, tőle a kávét lehetett kérni. Mikor kértem primo egy kapucsínót, majd secondo egy eszpresszót, elmosolyodott. Ő nem volt szószátyár típus, nem beszélt többet mint amennyit mindenképpen kellett, ez nekem nagyon megfelelt. Reggeli után a szokásos csomagolás, sajnos addigra már nagyon meleg lett, dőlt rólam a víz mire végezetem a pakkok felkötésével. Lefelé menet letettem a kulcsot a megint üres recepciós pultra, elköszönni nem kellett senkitől. A Park Hotel Italia 6 pontot kap tőlem, egyéjszakás kalandnak elmegy, de a telefonszámát már nem kértem el.

Indulás után teljesen megbolondult a navigátor banya (mikor ügyes, olyankor hölgy), körbe körbe vitt a városban. A harmadik után átváltottam waze-ra, és megadtam első célpontnak Tarvisiot. Ha elmúltál 40, sőt inkább 50, akkor szinte biztosan vettél itt bőrdzsekit a 90-es években. Nekem talán még most megvan valahol a Tarvisioi piacon vett bőrjakóm, "original echtes leder". Azon a piacon, ami nem csak a bőrárúiról híresült el, hanem a csajok fenekét fogdosó árusokról is.

De Tarvisio még messze volt, bő 200 kilométert kellett tekernem addig. Veneto tartományt elhagyva jöttek a hegyek, Friuli-Venezia Giulia igazán vadregényes, autóval többször jártam erre, akkor is elvarázsolt. Csak most érdekes dimenzióban utaztam, az autópályahidak magasan felettem íveltek át, és olyan helységeken gurultam keresztül, amik tábláit eddig a pályáról láttam, mint Gemona, Osoppo, vagy Tolmezzo. Gyér forgalomban haladtam, nem is értem miért szívatom magam autóval utazva odafent jó drágán, mikor az út minősége itt kiváló, ugyan egysávos az SS13, de jó széles. A következő családi nyaraláskor ki is fogom próbálni.

Megejtettem az első "mesterhármast", megfejelve egy kávéval. Ahogy egyre emelkedett az út, úgy csökkent a hőmérséklet is valamelyest, már 30 fok alatt jártunk. Tarvisio előtt utolértem egy cseh motoros csapatot, voltak vagy harmincan, mindenféle náció, a gyorsasági motortól a chopperig, eltartott pár percig mire kikerültem őket.

Tarvisio után hipp-hopp Ausztriába jutottam, Villachot elkerülve a Faker See felé vettem az irányt. Ebben az országban nincs szar rész, bármerre visz az út, az látványos. Klagenfurt alsó szélét érintettem ugyan, de már elérhető közelségbe került a napi végcél, Wolfsberg. Megejtettem a következő tankolást, így reggel nem kell majd rögtön kutat keresni. Újra elő vehettem hézagos német tudásom, ciao helyett servus következett.

Wolfsberg viszonylag nagy város, legalábbis osztrák mércével nézve, a Lavant folyó által kettészelt településen 25 ezren élnek, többek közt itt született az egyik osztrák forma 1-es pilóta, a kevés nyomot maga után hagyó Patrick Friesacher. A várost hegyek veszik körül, és mint kiderült, az egyik tetején van az Ölberger fogadó, olyan panorámával, hogy akár csak azért érdemes ide feljönni. A kilátás már a parkolóból se semmi, ám a kicsit magasabban lévő éttermi terasz azt is megfejeli. A recepción egy kb 90 éves néni fogadott, és egy igazi papír listán keresgélte a nevem, sikerrel. Megkaptam a szobakulcsot, amit nem is szobának, inkább kicsi apartmannak neveznék, konyhával, fürdővel és jó nagy hálóval. A takarító kedvenc száma itt is az "ahol a papok táncolnak" lehetett, de azért kosz nem volt. Gyorsan mostam egy adagot, az utolsó napra tiszta gatyára meg zoknira vágytam.

A napi könyvelés szerint 340 kilométert jöttem, a két tankolás meg a kávé 23.50 euróba került. Éhes voltam mint a farkas, de végre visszatértem a saját időzónámba, a gasthaus 17 órakor már javában működött, letelepedtem hát a teraszra, kértem egy sört meg az étlapot, és a csoda kilátás mellé megrendeltem a vacsorámat.

Olaszországban sem panaszkodtam az esti ellátmányra, de ez nagyon jól esett, tökéletes búcsúvacsora.

Kaja után még egy sör lecsúszott, majd mentem fizetni, az Ölberger a szállásért és a vacsoráért 77 eurót kért, nagyon érte a pénzt. Lefekvés előtt sétáltam egy nagyot, lőttem pár képet, majd úgy elaludtam tiszta hegyi levegőn, mint a bunda. A la notte scorsa tökéletesre sikerült.

Hát csak eljött az utolsó nap, kicsit szomorú lettem hogy vége van, és persze örültem is, hiszen este már otthon leszek. Reggeli 6 órától (!!!), zene füleimnek. Végre rántotta, kolbász, császárzsömle, paradicsom, és még rengeteg minden. Jó sokan reggeliztünk, páran egyforma céges pólóban, lehet hogy a panzió afféle munkásszállásként is funkcionál. A melósnak pedig tartalmas reggelit kell adni, és ennek minden előnyét én is élvezhettem. A kávégép sem hagyott kifogásolni valót maga után, igazi mindentudó masinát vett ide a tulaj, remek presszót és kapucsínót csinált. Az Ölberger panzió 9 pontot kap tőlem, a vacsora és a reggeli elképesztően finom. Ide bármikor!!

Miután utoljára felpakoltam a gépet, elköszöntem déditől, és nekivágtam a hazaútnak. Még 8 óra előtt jártam, és ahogy elindultam a hegyeken átvezető szerpentinen -L148-as út-, olyat éreztem, amilyet már régen nem, fáztam. Az árnyas részeken simán lement 9-10 fokig a hőmérséklet, gyakorlatilag vacogott a fogam. Már-már azon gondolkodtam, hogy megállok, és beteszem a bélést a kabátba, de a lustaság legyőzte a hideget. Szépen haladtam a tök üres úton, ami átváltott L619-re, ám a tökéletes útminőség nem változott.

Eső is lehetett volna ebből, de nem lett, szárazon mentem haza.

Aznap a túra egyik leghosszabb távolsága várt rám, közel 500 km. Szépen daráltam a kilométereket, kisebb-nagyobb városokon, falvakon vágtam át. Egy nagyobban megálltam tankolni, utoljára a drágából, ettem egy csokit, és mentem tovább. Akartam venni Ausztriában kernöl-t, tökmagolajat, de sehol se láttam hirdetni. Bezzeg régen, szinte minden házra kitették a táblát, most meg nyet. Annyira az olajra koncentráltam, hogy egyszer csak a határon voltam. Vissza biztosan nem megyek, akkor most kimarad a tökmagolaj és kész, beléptem Magyarországra.

De csak birizgált a dolog, úgy okoskodtam, ha a határ túloldalán terem tök, akkor az innensőn is kell lennie. Az első faluban megálltam, az egyetlen kisboltba bementem, és megkérdeztem az eladó hölgyet, van-e olaja. Meglepett, mert azt mondta: elfogyott. Viszont ha van pár percem, elereszt egy telefont. Jól álltam idővel, tehát rábólintottam. Felhívott valakit, és nagy örömmel mondta, van neki, hány litert vennék? Khm, felet, max 7 decit, többet nem tudok elhelyezni. Úgy gondoltam a kis mennyiség miatt lőttek a biznisznek, de nem, letette a telefont, és azt kérte várjak tíz percet, mindjárt hozzák az olajat. (régen ilyenkor pont jól jött volna egy cigi)

Tényleg nem telt el több idő, érkezett egy hölgy, kezében egy üveg olaj, kinyitotta, olyan finom illata volt, hogy tudtam, ez jó árú! Nagyon alaposan becsomagoltam, még a száját is leragasztottam, és begyömöszöltem a tanktáskába. Fizettem, elbúcsúztam, és indultam a 8-as út felé.

Ahogy beléptem Magyarországra pozitív élményt kaptam, köszönöm szépen hölgyeim!!!

A 8-as út hosszú és unalmas, de azért én szépen fogyasztottam a távolságot. Nem száguldoztam, itthon sem akartam fotóval indítani. Veszprém környékén megejtettem egy tankolást, már az "olcsó" áron, ittam egy kávét, és mentem tovább. Hamarosan Fehérvár következett, el is engedtem egy telefont, hogy közeledem. A már kipróbált Zámoly-Gánt-Környe-Tatabánya vonalon mentem, a végére még beillesztettem egy Héreg-Bajna-Esztergom-Dobogókő kanyargóst, ugyan nem szenvedtem hiányt ezen a túrán kanyarokból, de azért csak igyekeztem megadni az érkezés módját. Innen már tényleg nem maradt sok hátra, még Pomázon belekeveredtem egy baleset miatti dugóba, de azt némi offroaddal megoldottam, Megyeri híd, M2, még egy tankolás a MOL-nál, és 16 órakor kicsaptam a sztendert a garázs előtt, megérkeztem.

Mire levettem a sisakot, előkerült az én kicsi feleségem, és a még kisebb kutyusom, ölelkeztünk egy darabig, de mivel olyan szagot árasztottam mint egy focicsapat öltözője tétmeccs után, inkább fürdés után folytattuk az örömködést.

Az utolsó könyvelési nap adatai szerint 493 kilométert jöttem, csak kártyával fizettem, összesen 18000 forintot, a három tankolásért. Ja igen, az olaj még 3000 forintba került.

 Összegzés: 14 napot motoroztam, ezalatt 4720 kilométert tettem meg, ennek nagy részét Olaszországban, plusz kifelé Szlovénia és Ausztria, visszafelé csak Ausztria érintésével. Egyetlen határon sem ellenőriztek, simán átléptem valamennyit. Műszaki probléma nem hátráltatott, persze egy jól felkészített motorral indultam. Egészségügyi bajként, csak a szó szerint kiült alsó combjaimat említhetem, egyébként testileg is karban tartom magam. Az olasz nyelv tanulása nagyon bevált, szuper dolog beszélgetni egy külföldivel, az ő anyanyelvén, és érteni amit mond! Jókat ettem-ittam, szép helyeken jártam, remek emberekkel ismerkedtem meg, az agriturismo szállásforma nagyon megtetszett. A teljes költségem 600 000 forint környéke, az ingadozó forint-euró árfolyam miatt nincs pontos szám. Az első napokban jó volt bandázni a barátaimmal, de az utazás hátralévő részében élveztem az egyedüllétet. Olaszország régi szerelem, és még most is az maradt, de pár dolog nagyon zavart. A millió körforgalom, a millió traffipax, a szar minőségű utak délen, a kései és csak édes ételt tartalmazó reggelik, és hogy némely szállás köszönő viszonyban sincs a bookingon leírtakkal. Mondjuk ez nem csak olasz sajátosság, Albániában is megszívtam tavaly, és három éve spanyolban is akadtak gondok. De ezek nem olyan nagy dolgok, hogy miattuk ne térnék vissza Itáliába, ősszel majd kezdem tervezni a következő kanyart, hiszen ugyan rengeteg helyen jártam, de még több ami kimaradt. Vengo dall'italia!!

Sziasztok, mindenkit hazavárnak: a Mágus.

Elkészült a videónapló is, a youtube-on megnézhető. https://www.youtube.com/watch?v=2LMRxEOD1yk&t=2s

galéria: