2022. jún 27.

Csizma túra, első rész. Üvegtigris-Barbiano.

írta: Misi Mágus
Csizma túra, első rész. Üvegtigris-Barbiano.

Olaszország A-Z-ig motorral.

Végre eljött az indulás napja, 06. 02. csütörtök. Drukkoltam, hogy ne essen, hát nem jött be, arra ébredtem, hogy szakad. 6 óra körül ugyan elállt az eső, de nagyon borús maradt az ég, benne volt a pakliban a folytatás. A cuccolást már előző nap megcsináltam, így hát kávé, reggeli, majd beleugrottam a ruhámba, elbúcsúztam az asszonytól, és nekivágtam az Útnak. 7-kor a Fóti úti MOL kúton találkoztam régi barátommal Janival, aki egy frissen vásárolt tíz éves Ducati Monsterrel tartott velem az első két napon. Ugyan Újpestről indultunk, mégis úgy döntöttünk, az Üvegtigris lesz a "hivatalos" startpont. Mire odaértünk, mindkét patika tisztára lemosott motor csupa retek lett, esőt ugyan már nem kaptunk, viszont a hajnali zápor megtette a magáét. Na jó, legalább a motorok összekoszolását hamar letudtuk.

uvegt.JPG

 Hétköznap reggel, eső után, csak mi voltunk az ikonikus helyszínen.

A képen nem látszik, de Jani vállát egy gigantikus hátizsák is húzta, három liter üdítő, hat szendvics, tíz croissant, csokoládék, és a jó ég tudja, még milyen élelmiszerekkel megrakva. Az ellátmány elég lehetett volna akár a Párizs-Dakar-ra is, mentségére legyen mondva, a barátnője csomagolta ezt rengeteg kaját. Persze, ha ez mentség. Beállítottam az útvonalat -természetesen autópálya nélkül-, és nekivágtunk a túrának.

Fehérvárig csorogtunk alsóbbrendű utakon, majd ott rámentünk a haladósabb 8-asra, és rajta is maradtunk egészen Körmendig. Egyszer tankoltunk "olcsót" Veszprém előtt, majd a határhoz közeli Csákánydoroszlón vettünk újra benzint, ott már csak 100-ast kaptunk. 

A túra során végig, a csak navigálásra használt Samsung X Cover 4-en futó google maps-ot vagy a Waze-t használtam, rengeteg bajom volt velük. Már Magyarországon is szívatott, nem az osztrák hanem a szlovén határon vitt át, ami szerintem kerülő, gondolom szerinte nem. Az is igaz, hogy így nagyon sok szép elhagyatott úton mentem, de aszfalt minősége sokszor kritikán alul teljesített. Mint például itt, ahol felbontották azt az egysávos utat, ami átvezetett a határon. Nem lehet olyat beállítani, hogy leggyorsabb út!!

Szlovéniában nem töltöttünk sok időt, hip-hopp máris Ausztriában kanyarogtunk. Határellenőrzés semmi, visszatértünk a covid előtti szabadsághoz. Mivel Jani még nem ment rajta, meg amúgy is útba esett, a 69-es útra hajtottunk rá, majd a híres motoros kocsmánál álltunk meg pihenni, ahol ki is kapcsoltam a navit, onnan már ment séróból az útvonal.

img_3607.JPG

Itt már, a nagy meleg miatt, jól esett volna egy hideg sör.

Hétköznap lévén, szinte üres úton kanyarogtunk, egy-egy teherautót kellett csak leküzdeni az Aibl és Lavamünd közötti 36 kilométeres csoda szerpentinen. Szállást Szlovéniában foglaltam, a Dravogradi Hotel Korosica-ban. Hogy miért itt és nem Izidornál? Sajnos Izidor már csak odafent fogad vendégeket, elment A Fogadós. Természetesen odagurultunk a panzióhoz, amit már bezártak, és éppen új tulajdonosát keresi. Vittem magammal egy jó vastag alkoholos filcet, és ráírtam a még meglévő táblára egy utolsó üzenetet. Szép időket töltöttem itt a Tökös Ötössel, meg egyedül is. Sokszor írtam, hogy Izidort klónozni kellene, de sajnos ez nem történt meg....

img_3608.JPG

A szomszédos kúton 1,59 euróért tankoltunk, és nekivágtunk a nap utolsó 15 kilométeres szakaszának. A szállodát szerencsére könnyen megtaláltuk, szép modern épület, tágas parkolóval. Becsekkoltunk, megkaptuk a kulcsot, és elkezdtük a csomagok felhordását. Az utolsó fordulónál már csepegett, majd mire lemostuk az út porát magunkról, ömlött az eső. Jani "nyaforgott" kicsit, hogy nincs fedett parkoló, de megnyugtattam, nem cukorból vannak a motorjaink, ha örömet nem is okoz hogy áznak, nem lesz semmi bajuk.

A vacsoráig volt még időnk (itt félpanziót kaptunk), hát beültem a wellnes részleg jakuzzijába, és jól megbugyorgattam a testemet. Végül 530 km lett az első nap, ez több mint amire számítottam. Én jól viseltem, de Jani nagyon odavolt, mindene fájt. Az asztal mellett elő is adta a tervét, hogy reggel visszafordul, mert úgy gondolja, nem fogja bírni a további utat, hiszen akkor még messzebbről kell hazamennie.

Ez a nemvárt fordulat majdnem elvette az étvágyamat, meglepett rendesen. A szlovén "vínersliccel" és a csapolt Heineken nagyon jó zárása a napnak, nem akartam vitatkozással elrontani, úgy okoskodtam, ha megpróbálom rávenni a további útra, még inkább ellenáll, inkább ráhagytam, és kértem még egy kör sört.

img_3614.JPG

Miután levettük a pakkokat, beállítottuk egy sávba a két motort.

Késő este jött még egy komoly vihar, de reggelre kisütött a nap. Reggeli előtt lementünk a parkolóba, és letörölgettük az üléseket, a többit megoldotta az egyre emelkedő hőmérséklet. A bőséges reggeli (rántotta, virsli, croissant, juice, és finom kávé) közben Jani közölte, mégis jön velem tovább. "Ezaz testvér, egyszer élünk!!"  Bíztam benne, hogy így dönt, még ha fogadni nem is mertem volna rá. Kaja után kifizettük a szobát, és elkezdtük a csomagok levitelét. Szerencsére volt lift, így nem nagyon izzadtunk meg a cipekedésben. A 4 csillagos Korosica egy éjszakára, két főre, wellnessel, vacsorával, 4 sörrel, reggelivel, cakk-pakk 130 euróba került, szívesen ajánlom az erre járóknak, 9 pontot kap, egyet levonok a fedett parkoló hiánya miatt. A tisztaság, az erős wifi, a finom ételek, és jó elhelyezkedés, mind mellette szól, nem igazán olcsó, de megéri az árát. (sajnos hazafelé nem volt szabad szobájuk)

Erre a napra 350 kilométert irányzott elő a navigáció, és ezt kicsivel még alul is teljesítettük. A 111-es úton olyan hegyi szerpentin is van, amire nem számítottam, Liesing környéke fantasztikus. Az egyik falucskában találtam egy kutat, ami annyira hívogatóan hűvösnek tűnt, hogy ott költöttem el a szokásos energiaszeletből álló ebédemet, és megtöltöttem az üvegeket is finom hűvös forrásvízzel.

uj.JPG

Az izzadt vándor kútja.

Kicsit lemaradva befutott Jani is, már messziről hallottam a közeledő Ducati csörgő kuplungját. Megtörten kérdezte, mennyi van még? Az napi adag felén már túl voltunk, ez valamelyest megnyugtatta. Kínozta a tériszony, engem is szokott, de valamiért most egész jól bírtam. Nemsokára visszatértünk egy sokkal szélesebb, gyorsabb útra, elmentük San Candido mellett is, ahol az Alpesi Őrjáratot forgatták Terence Hillel. Ausztriában 1,98-ért adták a benzint, Olaszországban már 2,05-be került. 50 percnyire voltunk a céltól, mikor jött az üzenet Zolikától, "megérkeztem".

Az SS12-es útról kell jobbra fordulni Barbiano felé, ahol négy számozott hajtűkanyarral lehet feljutni a településre. Barbiano egy Dél Tiroli képeslap, olyan kilátással a völgyre és a szemközti hegyekre, amit épp ésszel nehéz felfogni. Kicsit keresgéltem (2016-ban jártam itt) a Maria házához vezető utat, sokat segített, mikor Zolika integetve megjelent. Beálltunk a -számomra újdonság- épített parkolóba, 344 km után csaptuk ki a sztendert, és összeölelkeztünk. Ezt a szállást Zolika foglalta, ennél szebb hely kevés van, ahol három veterán, motoros autószerelő találkozhat. Csak pontos kép miatt: Zolika 1996-2000-ig dolgozott a műhelyemben, Jani pedig 2000-2004-ig. Mondhatjuk azt, volt olyan időszak, mikor én voltam a mentoruk. Mindhárman ugyanazt csináljuk ma is, és az olasz verda az, amiért igazán megdobban a szívünk.

img_3640_1.JPG

Ez az, amikor egy kép többet mond minden szónál.

A háromágyas szoba nem volt nagy, de a mondás szerint: sok jó motoros, kis helyen is elfér. Mire letusoltunk és átöltöztünk, leszakadt az ég. Kértünk kölcsön három ernyőt, és elsétáltunk a közeli vendéglőbe vacsorázni. Mi Janival úgy döntöttünk, hogy nem ciki két este is rántotthúst enni sörrel, tehát étlap se kellett, Zolika pedig valami gombócos húst kért kólával. Pont jó ütemben érkezett minden, így nem kellett félbeszakítani senkinek a mondókáját. Vagy két órán át ücsörögtünk ott, legurult még egy kör pia, majd mire fizettünk, az eső is elállt. Visszasétáltunk a házhoz, de szinte minden méteren megálltunk fotózni Janival, Zolika meg minket fényképezett, mivel Ő is 800 méter magasan lakik, neki már nem újdonság az ilyen látvány.

img_3669.JPG

Túristák a hegyen.

A szállásra visszatérve még jó sokáig beszélgettünk, többek között arról, hogy ha Jani elkíséri haza Zolikát, ott alszik egyet, majd utána tőle indul haza, akkor egy osztrák megállóval, Pünkösd hétfő estére pont hazaér. Mi pedig azt próbáltuk összehangolni, hogy a Mille Miglia és az én útvonalam hol találkozhat. Rimini tűnt egy lehetséges megoldásnak, ha ügyesen sakkozom a napokkal, akkor a visszaúton ott összefuthatunk. Ezekkel a tervekkel tértünk nyugovóra, és aludtunk egy jót a friss hegyi levegőben.

folyt. köv...

 

 

 

 

Szólj hozzá

olaszország motorostúra üvegtigris mille miglia sirályszárnyas zoli motorozzvelem yamaha mt 09 sp 2021 milano-taranto barbiano