2018. ápr 17.

Verettem a Ringen!!!

írta: Misi Mágus
Verettem a Ringen!!!

4. Suzuki Fesztivál, Hungaroring.

 

Áprilisban végre megjött a várva-várt TAVASZ!  Minden porcikámnak kellett már a meleg, a napsütés, a MOTOROZÁS!!!

7.-én Olival toltunk egy évad indító Tardost. Az utak a megszokottnál is rosszabb állapotúak, talán májusra befoltozzák a kátyúkat. De az örömünket azért nem tudta (teljesen) elrontani. Pilisszentkereszt előtt kint volt a kanyarfotó.com fotósa, de éppen gyök2vel mentünk két kocsi közé beszorulva. Rengetegen voltak az úton, sajnos Tát előtt egy balesetbe is belefutottunk, kerülni kellett. Tát után az utat építették, de Bajnától  végre ott volt a kedvenc útvonalunk, leborogattam rendesen a vasat. . Kaja után elgurultunk Lepencéig, onnan át Szentendrére, ott lepacsiztunk és hazafelé vettük az irányt. Kellemes 230 kilométer jött össze, elsőre nem is rossz.

2018-04-16.png

Jó ötlet, de egy kicsit drága a 9.50 euro.

15.-én pedig részt vettem a 4. Suzuki Fesztiválon a Hungaroringen. Feri kiállító volt a Conti-val, V.I.P. vendégek voltunk a standon. Jött Oli és Laci is, majdnem együtt volt a T5!!  A regisztráció után felmentünk a felső parkolóba, az 50-es boksz volt Contié, pont a desztók standja  mellett.

2018-04-17_4.png

 

11.20-ra voltunk kiírva, bőven volt időnk egy kicsit körülnézni. Láttunk drag motort, az új SV 650 Cafe Racert, de még igazi elektromos naked biket is. Mondjuk az nem Suzuki volt. Egy fickó sétált a placcok között mikrofonnal a kezében, és nyomta a rizsát folyamatosan, szerintem egy kicsit túlhangosítva. Az időjárás tökéletes volt, meleg, de még bőrruhában is elviselhető. Apropó bőrruha. Csak bőrruhában lehet felmenni a pályára (amúgy ez nagy kamu), tehát reggel elővettem a bőr cuccaimat. Kb egy éve nem volt rajtam. No, egy kicsit összement a dereka a télen, alig tudtam  bepajszerolni a belem. A dzsekibe pedig semmit, még a telefont sem lehetett elhelyezni, szóval vinni kellett a tanktáskát is. (Mivel új ruhát nem akarok venni, a hasamból kell lefaragnom.)

img_2897.JPG

Vittem a kis SJ kamerát, meg persze a sisakon is fent volt a Sena. Az volt a tervem, a sisakról veszek előre, a farokról pedig hátra. No, hát sisakról leszedette egy szőrösszívű biztonsági csajszi, csak a hátsó vett.( De az nagyon jó filmet csinált, egészen elképesztő volt otthon megnézni.) Mielőtt sorra kerültünk, elmentünk leskelődni a pálya szélére. Nos, kívülről nézve elképesztő volt látni a célegyenesben bőven 200 felett elhúzó gépeket, kicsit be is szartam, hogy milyen lesz ez „belülről”! Mondtam is a fiúknak, hogy jó lenne valami chopperes brigádba kerülni, ott talán nem fogunk égni.

img_2905_1.JPG

Ezt naggyon kipróbálnám!!

Eljött a mi időnk, Feri szerzett egy SV 650-es pályagépet, Oli a BMW-vel, én meg ugye a Hondával gurultunk a boxutcába. Gyakorlatilag csak idomos gyorsasági bringa volt a brancsban, nagy részükön még rendszám se volt, tehát pályagépek. „Fasza lesz”. A gépátvétel egyszerű volt, jött egy muci egy filctollal, és aki megfelelt annak tett egy pipát a regisztrációs matricájára. Nálam belekötött a kamerába, Oli kordura ruhájára viszont nem szólt egy szót sem. Ennyit a szabályokról, de Oli nem reklamált! A csapat végén voltunk, Feri, én, Oli sorrendben. Kigyulladt a zöld lámpa, és elszabadult a „pokol”. A hang legalábbis olyan volt. Nem volt felvezetés, mindenki saját belátása-habitusa szerint mehetett.

2018-04-17_2.png

Rámentem arra az aszfaltcsíkra, amin a legnagyobbak szoktak versenyezni, ugyanitt jön ki a pályára Kimi, vagy Hamilton is! Itt nyert Schumacher, és az örök kedvencem, Felipe Massa is. Egy Legendán motorozhatok!!! Azt hallottam, hogy a célegyenes végi jobbossal kell vigyázni (itt volt is egy kicsúszás), de gond nélkül sikerült. Mentem Feri után (aki ugye egy UFO), de annyira tatásba nyomta, hogy meg is lepődtem. Az első kör végén, amikor ráfordultam a célegyenesre, elgurult a gyógyszer, vagy talán „vérszagot” éreztem, de koppra tekertem a gázt és elkezdtem legyorsulni a banda hátsó fertályát. Eddig még sosem dadogott le a Honda alattam, most viszont folyamatosan. Elképesztően jó érzés volt fullgázon száguldani, nem kellett félni a trafipaxtól, a szembejövőktől, csak én voltam és a pálya!! A második körben már sokkal bátrabban húztam, úgy gondoltam most lenullázom a majrécsíkot. Az egész pályát nagyon élveztem, talán a hátsó sikán a legtrükkösebb, arra nagyon kell figyelni, a rázókő tényleg RÁZ.

2018-04-15_4.png

Kezdtem utolérni néhány lassabb kollégát, és fokozatosan le is vadásztam őket. Már úgy éreztem, hogy pariban vagyok Rossival, mikor utol értek  a „vadak”, és olyan sebességgel mentek el mellettem, mintha én sétamotoroznék. Ez inkább kijózanító volt, mint félelmetes. (a videót visszanézve, ahol én fékezve váltogatok vissza, ott Ők még javában húzzák a gázt)

2018-04-15_2.png

Miután elhúztak mellettem, újra teligázzal mentem tovább, volt még pár előzésem, sőt egy visszaelőzésem is!! Ha jól számoltam összesen öt kört mentünk a 20 perc alatt, óriási élmény volt!! A lábtartó bütyök nem ért le soha, de a hátsó gumin nem maradt majrécsík egyáltalán, sőt úgy megkenődött mint az igazi versenyzőknek. Egyszer sem éreztem, hogy túlvállaltam magam, igazi vagány feelingje volt ennek a menetnek. Az egészen fantasztikus, hogy az „út” teljes szélességében használható,   és nem kell tartani a szembejövőktől.

2018-04-15_9.png

A bajnokok starthelye. Itt kb 170-180-al megyek 3.ban.

Azt nem gondolnám, hogy függő lettem, de szerintem mindenkinek ki kéne próbálnia a pályázást, legalább egyszer. Az Euroringen már voltam, de össze sem lehet hasonlítani a Hungaroringel, ez sokkal jobb!!! Eleve a pálya hossza és a szélessége egészen másik mozi, kevésbé fárasztó és sokkal nagyobb sebességet lehet elérni. Amikor a célegyenes végén bőven 200 fellett mész, az valami kiba jó érzés.

2018-04-24.png

De ismerős ez a szám!!!

A pálya után visszatértünk a standra, hagytuk pihenni a vasakat. Feri azt mondta, azért nem tudott gyorsabban menni, mert az SV ennyit bírt, gyakorlatilag csupa 1000-es volt a pályán, nem egy kategória. Oli gumijai is szépen néztek ki, a majrécsík az övéről is eltűnt. Amikor visszaszereztem a kamerámat, pont akkor ment fel a pályára két zsaru BMW-kel, meg egy Audi TT rendőrautó, ők is csapattak egyet, ez is tetszett. Laci nem pályázott, a gumik már elég kopottak a motorján, ezzel a menettel le is írta volna őket. Ő el is köszönt, volt még dolga, mi maradtunk még egy órát, aztán mi is elbúcsúztunk Feritől és hazagurultunk.

 img_2907_1.JPG

Majrécsík: 0 mm.

Nagyon jó program volt, igazi élmény, csak javasolni tudom mindenkinek. Kifelé jövet van egy jópofa tábla amin ez áll: „ A versenynek vége”. És tényleg, kint már jönnek szembe, az ideális ív is nagyon kicsi, az út poros, sokat tanultam ezen a napon is, nagyon megérte kimenni.

Mindenkit HAZAVÁRNAK, sziasztok: a Mágus.

A video a youtube-on: www.youtube.com/watch?v=WqH5IiAI0f8

 

Szólj hozzá

hungaroring Continental CB 1000 R suzuki fesztivál