Az én nagyszüleim úgy beszéltek a régi dolgokról, hogy "milyen jó világ is volt a háború előtt". Mi majd azt mondjuk az unokáinknak, "micsoda szabad életünk volt a covid előtt". A pandémia harmadik évét kezdjük -és az éppen aktuális következő oltás előtt-, már csak emlék a boldog békeidő. 

Idén januárban még nem vettem elő a vasat, az életem eddig csak a melóról szól, megy az edzés is, és beiratkoztam egy olasz nyelvtanfolyamra, hátha ezzel a nyelvvel több szerencsém lesz. Persze az írást sem hanyagolhatom el, és 2021-ben annyi minden történt, megér egy misét feleleveníteni. Nem eresztem hosszú lére, megpróbálok tömör és lényegretörő lenni, és h ogy annyira ne legyen unalmas, hozzáteszek egyet-egyet a nagyvilág ...

Kölyökként imádtam moziba járni. A filmeket nézve, nagyon bele tudtam élni magam a főhős bőrébe, a moziból kijőve, álltalában eljátszottam a kardozós, mászós vagy futva üldözős jeleneteket. Minden padot, lápcsőt, megmásztam, átugrottam, és biztos hogy futottam közben, az utca népe azt hihette, megkergültem. Akkoriban francia-olasz filmeket bőven vetítettek, így Belmondo, Delon, Jean Marais, vagy Nino Manfredi filmjei mindig nagy hatást gyakoroltak rám. Viszont ha éppen volt is pénzem jegyre, az amerikai, "felűlis"  filmeket csak belógva lehetett megnézni, amit nem minden moziban lehetett megcsinálni. Például a hozzánk közeli Újpesten, az Alkotmány vagy a Fény mozit nagyon figyelték a jegyszedők, és a kijáratokat sem nyitották ki a ...