A motorozás régen a szabadság szinonimája volt. A 21. században, ebben a szabályokkal  teli, digitalizált, közösségi oldalakkal behálózott, és megfigyelő kamerákkal teletűzdelt világban, ahol mindenki zsebében ott lapul az okos telefon, vajon lehetsz még szabad? Az én válaszom határozott IGEN! Ezt a szabadságot nekem a magány adta meg. Nem is jó szó a magány, inkább a "csak én vagyok"  találóbb. Annyira jó volt egyedül motorozni 23 napig, hogy ehhez hasonlítható élményem sem volt még soha. Én viszonylag magamnak való pali vagyok, de szeretem a társaságot is. Most viszont csak önmagamnak kellett megfelelni, és az az igazság, hogy magammal engedékeny vagyok. Minden úgy volt, ahogy én akartam, senkire nem kellett tekintettel lenni, senki ...

Alapvetően olasz imádó vagyok. Szeretem az autóikat, a kávéjukat, a tésztáikat, a tengerüket, a történelmüket. Minden ami szép és tetszik, az olasz. Monica Belucci, Ferrari, Maserati, Alfa Romeo, MV Agusta, hogy csak pár nevet említsek.  De ezen a szombaton gyűlöltem őket, főleg az autostrada A 4 verte ki a biztosítékot. Talán még SOHA nem tudtam úgy menni ezen a sztrádán, hogy ne legyen órákig tartó araszolás, és ezért botrányosan drága díjat is kell fizetni, a benzin ára pedig az egeket verdesi, a fizetőkapuknál lévő torlódásokról nem is beszélve. Ezt még egy légkondicionált autóban is nehezen viselem, de motoron, szakadó esőben, a sorok között orosz rulettezve, rommá ázva, a szerelem szikrája is kialudt bennem.   Vaffanculo!