2019. júl 29.

8222 kilométeres El Camino. 8.

írta: Misi Mágus
8222 kilométeres El Camino. 8.

"Ön elérte a célját"-mondta a navigáció. Mehetek haza...

 

A 80-as évek elején egy Csalog Zsolt nevű író "A tengert akartam látni" címmel négy Angyalföldi melós élettörténetét írta meg. A címadó sztori apámról szólt, aki 61 évesen halt meg, pont annyi volt, mint most én. Sosem látta meg a tengert, én viszont eljutottam az óceánig is. Cabo da Roca szikláinál egy pillanatra, mintha hallottam volna a hangját...

img_6276.JPG

Cabo da Roca, the West End.

Reggel felmentem a lovakhoz, szép sorban mind kidugták a fejüket a boxukból, és jól megnéztek maguknak. Szerettem volna megsimogatni őket, de a vad libacsalád is ott sertepertélt, nem engedek közelebb a pacikhoz. Aztán olyat láttam, amit még soha, a középső és a hátsó ló csókolózni kezdett, és elég sokáig smaciztak. Aztán a "csókkirály" nyerített egy herciget! Hihetetlen látvány volt, ahogy ezek a hatalmas állatok puszilkodtak.

img_6247_1.JPG

"jó reggelt édesem"

Reggeli fél 8-tól volt, és itt találkoztam először a szállás férfi tulajával. Magas, sudártartású hetvenes pali volt, lovagló nadrágban, csizmában, rossz de tökéletes kiejtésű angollal. Bemutatkozott, kezet fogtunk, és leültetett az asztalhoz. Az asztalhoz, ami legalább 100 éves volt, mint minden evőeszköz, csésze, vagy tányér. A reggeli nem volt főúri, de a tálalás az igen. Kávézás közben befutott a két digó, aztán egy venezuelai pacák. Senhor Brejo mindenkit mindenkinek bemutatott, és leültetett az általa kijelölt helyre. Mindenkihez volt egy kedves szava, amíg a felesége főzte a kávét-teát a konyhában, Ő volt a felszolgáló. Rajtuk is, és az egész birtokon is látszott, hogy valaha jobb napokat látott, de a méltóságukat, a tartásukat sikerült megőrizni, ennyi évesen is. Reggeli után megkérdeztem a senhorát, hogy van-e lehetőségem mosni. Rögtön elvette a szennyest, és mondta-mutatta, hogy majd Ő megcsinálja. "Obrigado!"

img_6309_2.JPG

Lovak, mindenütt lovak.

Reggeli után bepakoltam pár dolgot a hátizsákba, és elindultam Capo da Roca felé. Az út az óceán partján kanyargott, nagy élmény volt csomagok nélkül borogatni az első osztályú aszfalton. Talán egy bő fél óra motorozás után megláttam a világítótornyot, a navi pedig kimondta régen várt mondatot: "Ön elérte a célját". És tényleg, ez volt az utam vége, innen már "csak" haza kellett menni. Megállni nem volt egyszerű, tele volt a parkoló buszokkal, és Harley-kel.

img_6262.JPG

Lehet, hogy chopper rasszista vagyok, de már hánytam a Harley rotyogástól. Portugáliában, csak Harley-t láttam, ha külföldi rendszámú volt. De tényleg, Harley Harley-t ért. Főleg nagy csapatokban, de kettesével, hármasával is.

Tanácstalanságomat látva, két bringás rendőr intett, hogy álljak meg melléjük, a kávézó bejárata elé. Azt hittem nagy kunszt leszek, magyarként a világ végén, de a bringás rendőrökön kívül le se tojtak. Az egyik zsaruval szóba elegyedtünk, elmondta, hogy neki is Hondája van, egy Varadero. Rögtön modellt is álltak az első "világvége" képhez. 

img_6261.JPG

Jó fej volt a két "policiais".

Sokan voltak, az emlékműnél még sorba is kellett állni, de azért nagyon nagy tömeg nem volt. Kicsit messzebbre sétáltam, érezni akartam a világvége érzést. Nem nagyon sikerült, a koreai idegenvezető hangosbeszélője mindig belerondított az elmélyülésbe. Csináltam pár fotót, meg rólam is csináltak párat, aztán bementem kávézni, és ajándék csengőt venni az asszonynak. Mire kijöttem, az olasz Harleyseket franciák váltották, a bringás zsaruk meg elkarikáztak. 

10cproi190614-173052.JPG

Utolsó méterek a világ vége előtt. 

Beírtam Lisszabont a navigációba, és elindultam Európa legnyugatibb fővárosába. Megint csoda környéken mentem, mintha itt élt volna Hegyhengergető. Annyira elbámészkodtam, hogy még két bringás is megelőzött. Az erdő is más volt mint amit eddig láttam, tisztára mesekönyvbe illő tájék. Portugália eszméletlen szép.

10cproi190614-181626.JPG

Pár biciklisen kívül, nulla forgalom.

Lisszabonba autópályán érkeztem, de nem kellett érte fizetni. Rengeteg aluljáró, leágazás, igazi polip fogadott. Úgy döntöttem kikapcsolom a gépet, és megyek az orrom után. Portóban bevált, itt is működött a dolog, hip-hopp a belvárosban kerülgettem az álló kocsisorokat. Úgy okoskodtam, hogy a széles többsávos utak az óceán felé mennek. Így is volt, de mikor megláttam a híres villamost, megálltam pár fotó erejéig. Komoly sor várt a felszállásra, én talán egy másik alkalommal próbálom ki. De az biztos, hogy turista mágnes.

img_6287.JPG

Lisszabon, villamos, rollerek, de akkor is a Bestia a legszebb a képen.  

Az ég nagyon beborult, komoly esőnek néztem elébe, az és esőruha a szálláson maradt. Azt olvastam, hogy Lisszabonban két dolog biztos, a szél és az eső. Azt is olvastam, hogy a macskaköves, meredek utcák, vizesen nem igazán motorosbarátok. Hát, én pont erre jártam, mikor elkezdett csepegni az eső. Beírtam úticélnak Mafrát, és elindultam haza. Lisszabonból ennyi jutott, ide is érdemes lesz visszajönni.

10cproi190614-185026.JPG

Ezek a felhők nem hiányoztak.

Végül is mázlim volt, eláztam, de nem pacallá. Ahogy kiértem a városból, elállt az eső, és kezdtem megszáradni. Az alapterv az volt, hogy Estorill-ban fogok lakni, de nem találtam szabad szobát. Reggel még úgy gondoltam, majd visszafelé megnézem a verseny pályát, ahol 1958 és 1996 között rendeztek futamokat, és az utolsót Villeneuve nyerte. Mivel az eső ezt is meghiúsította, úgy döntöttem megajándékozom magam pár finomsággal. Kerestem egy Aldi féle nagyobb közértet, és hat eurót költöttem csupa hízlaló dologra.

img_6292.JPG

Ment a habzsi-dőzsi délután.

Mivel korán volt még, és mozogni is alig tudtam a fánkoktól (egyet meghagytam), ledőltem egy kis délutáni sziesztára. Ami olyan jól sikerült, hogy este hétig szunyáltam, és arra ébredtem, hogy rohadtul éhes vagyok. Ezt magyarázza el nekem valaki, puffadtra ettem magam pár órája, kis alvás, és farkas éhesen ébredek. Miért?

Miután előző nap kiderült, hogy az étterem egy köpésre van, nekivágtam gyalog a vacsorának. Legalább mozgok kicsit evés előtt és után. Egy dolgot nem vettem számításba, hogy az úton nincs járda. Nem volt nagy forgalom, de azért 5-6 alkalommal be kellett ugranom az útmenti dzsinzsásba. "Mamma" a szakácsnő, már törzsvendégként fogadott, még rám is vigyorgott. Bevált dolgokon ne változtass alapon, ugyanazt kértem mint előző este, csak most én is söröztem. Mamma kicsit megturbózta a menüt, végül egy teljes terülj-terülj asztalkám lett.

img_6301_1.JPG

Húú, összefut a nyál a számban még most is. Utána egy cigi, tiszta Kánaán!

A séta visszafelé még izgalmasabb volt, mert sötétedett erősen. De élve visszakerültem a szállásra, megint leültem a padomra, és elmélkedtem egy darabig a világ dolgain. Aztán dolog volt, a délutáni szieszta miatt még nem volt szállásom másnapra, ami már újra Spanyolország lesz.

Folyt. köv.

img_6270_2.JPG

A "kötelező" fotó.

10cproi190614-191416.JPG

A "Lisszaboni futár".

img_6299_2.JPG

Izgalmas lehet itt lakni. Tiszta orosz rulett kilépni az ajtón.

img_6304_2.PNG

Főzni meg hangosan beszélni azt nagyon tudott a drága.

img_6306.JPG

A szomszéd birtok.

10cproi190614-191237.JPG

Lisszabon.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

portugália motorostúra El Camino CB 1000 R