Egy viszonylag hosszantartó egészségügyi probléma miatt, bizonytalan volt a 2025-ös év túraterve, leginkább a hová és a mikor. Két tervet dédelgettem, a tavaly elmaradt Balkán túra újragondolása, 14 napos időintervallumra és kb 5000 kilométerre számítva, és egy Garda tó körüli csavargás, 8 nappal, és 2000-2500 kilométerrel számolva. Végül csak május végén kaptam meg a "startengedélyt" a dokitól, így a hosszabb túrát inkább félretettem, és egy villámgyors felkészülés után június második felében nekivágtam a rövidebb, Garda tavi túrának. Nem egyedül, ketten mentünk Tibike barátommal, akivel tavaly elindultunk Isztambulba. A télen minden benzinnel kapcsolatos alkatrészt kicserélt a Harley-n, tehát az Ő részéről műszaki problémára nem számítottunk, én pedig lecseréltem a régi MT 09 SP-t, egy új generációs MT 09 SP-re. Rendesen bejárattam, 1000-es szervízt elvégeztettem, túraképessé tettem, kötöttem biztosítást, beszereztem a szokásos energia szeleteket, és 2025. 06. 21.-én szombaton reggel, 80.9 kilóval mérlegelve, elindultunk.

Az összes napra 300 kilométer körüli távokat terveztem, sehová nem kellett sietnünk, és így talán még a seggem is kevésbé lázadozik, gondoltam. Első szállásunkat indulás előtti este az  Ausztriai Jufa Hotel Tieschen-ben foglaltam (lemondhatatlanul), a már bevált booking.com oldalon. Laktam már többször Jufa Hotelben tudtam, hogy nem lesz csalódás. Azért csak sikerült felturbózniuk a vérnyomásom, mikor a foglalást megerősítő mailban közölték, hogy nagyon örülnek nekünk, ám aznap este esküvő lesz a hotelban, de bíznak benne, hogy nem fog minket zavarni. Ez igen, még el sem indultunk, de már van egy megoldandó probléma. Mivel sem a foglalást, sem az esküvőt nem tudtam lemondani, írtam egy viszont mailt, amiben a bulitól legtávolabbi szobát kértem, de indulásig nem érkezett rá válasz. Izgalmas kezdés.

Június 21 szombat, első nap.

Fél tízkor startoltunk Dunakesziről, és már az 0-on belefutottunk egy baleset miatti terelésbe. Végül viszonylag hamar átvágtuk magunkat a városon, és a régi 7-en mentünk Fehérvár felé. Tárnok végéig szépen haladtunk, de ott egy több kilométeres kocsisor állt, azt hittem újabb baleset. Szerencsékre szemből alig jöttek, így szépen mendegéltünk a sor mellet, egészen Martonvásárig, ahol nem baleset történt, hanem a város egyetlen jelzőlámpája fogta meg ennyire a sort, döbbenet. Velence mellett még lassan csorogtunk végig, de azután Fehérvár már sima ügy volt.

Nem tudom ki hogy van vele, nekem a 8-as út a halálom. Fehérvártól Körmendig eljutni, maga az örökkévalóság. Pedig van több gyorsító szakasz is, az aszfalt sem itt a legszarabb, mégis utálom. És évente egyszer szinte biztosan (illetve ha visszafelé is itt jövök kétszer) végig kell menjek rajta. Autóval is utálom. Na mindegy letudtuk, majd Körmend előtt tankoltunk az ország talán leggázabb bekötőútjával rendelkező ÖMV kúton, bedobtunk egy kávét, és itt indítottam be a google maps-ot, mert eddig séróból jöttünk. Innen már érdekesebb, jobb szakasz következett, és a végén a már többször megénekelt pici átkelőn léptünk be a sógorokhoz.

A navi szerint már közel jártunk a szálláshoz, az időjárás is kitett magáért, mikor 15.30-kor befutottunk, nagyon vágytam egy zuhanyra, összesen 330 kilométert motoroztunk. A Harley-vel nem lehet lopakodni, még a recepciós hölgy is kidugta a fejét, mi ez a dübörgés. Pedig Tibike a határon halkabbra állította a kipufogót, egy gomb megnyomására bowdenek zárják-nyitják a csappantyút, és olyankor sokat halkul a hangja. A közben már a pult mögött álló hölgy egész jól beszélt magyarul, ezzel egyszerűsödött a dolgunk. És igen, megkaptuk a legtávolabbi szobát, egyedül annyit kért, hogy korán menjünk vacsorázni, mert utána a konyha már csak az esküvői bulira dolgozik. Gyorsban bedobtunk két sört, elgurultunk az utolsó épületig, majd elfoglaltuk a kétszintes (!!!) lakosztályunkat. Lent egy franciaágy, fent pedig három heverő, és Tibike nagy örömére klíma! Mivel én ódzkodom tőle, így el is dőlt ki hol alszik. Egy-egy zuhanyt eleresztettünk mindketten, majd civilnek öltöztünk, és elslattyogtunk az étterembe. Már nagyban készültek a bulira, hangoltak a zenészek is, az időjárás nagyon kedvezett a szabadtéri partihoz. Természetesen sniccelt ettünk burgonya salátával, és lecsúsztattunk még két sört, mert a hidratálás nagyon fontos, nemcsak menet közben, de utána is.

Miután visszatértünk a kecónkba, én nekiültem lefoglalni a következő szállást, a barátom meg letakarította a Harley-t. Átlagosan reggel, tankoláskor, és este puceválta a vasat, de ha úgy ítélte, hogy szükséges, akkor napjában többször is. Az éjszakai nyugalmunkat valóban nem zavarta a vigadalom, csak akkor hallottam őket, mikor kijártam pisilni, kettőkor még nagyban buliztak. Meg vagy háromszor arra ébredtem, hogy "patkány rágja a lábamat", vagyis elég rendesen görcsölt. Pedig kétpofára eszem-iszom a magnéziumot, hiába. 

Június 22 vasárnap, második nap.

Reggelizni 7 órától lehetett, úgy gondoltam lesz némi csúszás az esküvő miatt. Nos csalódtam, jó értelemben. Ha nem láttam volna, el se hiszem, hogy itt hatalmas bulit rendeztek előző este. Csitti-fitti rend és tisztaság, a pult mögött ugyanaz a hölgy frissen és üdén, csak talán kicsivel több sminket használt a szeme alatt mint előző nap. A reggeli eszméletlen, tojások, virsli, sültszalonna, felvágottak, és a szokásos többi. Egyedül az eszpresszót kellett külön kérni, minden mást megtaláltunk magunk is. Szokás szerint rendes adagot ettem-ittam, majd kaja után ki is fizettem a cehhet. Szállásunk reggelivel, két vacsora sörökkel, plusz egy kávé cakli-pakli 190 euróba került, ránéztem a barátomra, bólintott, így leperkáltam két kilót, és nem kértem vissza. A hölgy megköszönte, és akkorát mosolygott, hogy még a farzsebemben is éreztem. Az éjszakai buli után nehéz napja lesz, így legalább jobban kezdődik.

A reggeli tisztálkodás után felpakoltuk a motorokat, leadtam a kulcsot, és búcsút intettünk a Jufa Hotelnek. 9.30-kor fordultunk rá a főútra, ezen a napon rengeteg élmény várt ránk, kisvártatva már a 69-es út aszfaltját koptattuk. Első megállónk a Route 69 motoros kocsma, Tibike még nem járt itt. Kért két kávét, és nem győzött betelni a sok Harley-s relikviától. A csapos is igazi chopperes fazon volt, korunkbeli, mufurc, lógott a bagó a szájából, de a kávét jól főzte. Miután a barátom kibámészkodta magát, majd elintéztük folyó ügyeinket, tovább álltunk. Most jött az út java, az Eibiswald és Lavamünd közötti szakasz, még mindig eszméletlen jó ott motorozni. Az 69-es út végén nem balra fordultunk, ahogy régen sokszor, mikor mentünk a szépemlékű Izidorhoz, hanem jobbra Klagenfurt felé. A várost kikerültük, és a 81-es, majd a 85-ös úton mentünk Itália felé, egy gyors tankolás után. A következő szállást Cortina d'Ampezzo-hoz közel foglaltam, a Dolomiti Lodge Villa Gaia-ban. Szerettem volna Cortinában, de gyakorlatilag megfizethetetlenek az árak ott, és csak a név nem ért ennyit nekünk. Tarvisiónál léptünk be az olaszokhoz, és hamarosan az elképesztő SS 52 es úton szeltük a soha el nem fogyó kanyarokat. 

Fázni itt sem fáztunk, de sokkal jobb volt izzasztó 30 fokban gurulni, mint tavaly a perzselő 42-ben. Ezt a napot kicsit túltoltuk, kerek 400 kilométert motoroztunk, rongynak ugyan nem éreztem magamat, de a seggem, és a combjaim alsó fele nagyon fájt. A szállást pici keringéssel találtuk meg 16.30-kor, de megérte keresni, hihetetlen helyre értünk. A szoba ugyan nem volt akkora mint az osztrák, de hatalmas terasz járt hozzá, olyan kilátással, amilyet álmodni sem mertem. Itt már "megcsillogtathattam" a nyelvtudásomat, rég nem beszéltem már olaszul, az elmúlt három évben sokat felejtettem, de végül egész jól elboldogultam.  A motorokat letehettük a mélygarázsba, megbeszéltük a vacsorát, majd felcihelődtünk az első emeletre. A szoba modern, de Tibike nagy bánatára (és az én örömömre) klíma nélküli, és itt egy franciaágyon kellett osztoznunk. Na ja, vannak azért nehezebb pillanatok. A zuhany után lementünk a garázsba megfújni a láncomat, majd leültünk a teraszra sörözni, enni csak félnyolc után lehetett.  

A vacsora ezen a helyen gourmand kulináris élmény, azt hittük eszünk egy jó spagettit vagy pizzát, de nem így lett. Olyan fantázianeveket adtak az ételeknek, hogy még a google fordító se birkózott meg velük. Végül az egyetlen ismerős szót választottuk, lasagne-t. Ám ez sem "csak" egy lasagne volt, hanem egy menüsor tagja. Elsőnek májgombóc leves érkezett csészében. Egy eszpresszós csésze méretű pohárkában egyetlen kicsi gombóc. Majd egy (nem vicc) kődarabra kent fűszervaj, különféle kenyérszerűségekkel, a végén a főétel, egy akkora adag lasagne, mint egy torta szelet. Megmondom őszintén, jól nem laktunk, viszont mindegyik fogás nagyon ízletes volt. Az árakat sem tüntették fel, de mivel a szállás díját azonnal lekapták a számlámról, úgy voltam vele, csak ki tudjuk fizetni, ezen majd reggel aggódom a kasszánál.

Ilyen kilátás kevés teraszról nyílik, 1200 méteren vagyunk.

Kis séta után nyugovóra tértünk, bekészítve a füldugókat, egyrészt ha barátom túl hangosan venné a levegőt, másrészt a közeli templom harangja miatt. De a legkevesebb bajt Tibike horkolása okozta, nagyobb gondom is akadt az éjszaka közepén, mint az ágytársam szuszogása...

folyt. köv.

galéria:

A szomszéd bácsi egy pohár bor mellett várja a vacsorát.

Előétel: kőre kent vajkrém. A levesről nincs fotó.

Lasagne, köretnek panoráma.

Reggeli kilátás az ágyból.