2022. jún 30.

Csizma túra, második rész. Barbiano-(Ferrari)-Borgo San Lorenzo.

írta: Misi Mágus
Csizma túra, második rész. Barbiano-(Ferrari)-Borgo San Lorenzo.

Olaszország A-Z-ig motorral, harmadik-negyedik nap.

Mindig meglep, hogy milyen "lehetetlen" helyekre építkeznek emberek. Mariaék házát rémálom lehetett megépíteni, erre a meredek hegyoldalra, az építő mesteremberek előtt megemelem a kalapom. Én csak élveztem a szolgáltatását, de szeretek a dolgok mögé nézni, a ház és a hozzá tartozó földterület karbantartása nem lehet kis feladat. Márpedig karban van tartva, minden fűszál úgy állt, ahogy egy Dél Tiroli birtokon illik. A kedvencem az ugráló trambulin volt, hiszen a gyerekek itt is játszani akarnak, ám ha onnan kipottyan valaki, jó sokat repülhet.  https://www.roterhahn.it/de/urlaub-auf-dem-bauernhof-in-suedtirol/ferienwohnungen-und-zimmer/bauernhof-urlaub/weirerhof-barbian+2522.html

img_3652.JPG

Zolika viccesen azt mondta rá: "ez a természetes kiválasztódás helye"

Hét órára kértük a reggelit, Maria ki is tett magáért, mindent előkészített, nekünk már csak az evés maradt. Mi hárman keltünk ilyen korán, nem kellett osztozni a teraszon senkivel. Evés közben néztük a természet csodáit, hol ránk úszott egy felhő, hol kitisztult az ég, és átláttunk a szemközti hegyekre. Meglátogatott minket egy nyúl, közel merészkedett egy póni is, aláfestő zenének pedig a közeli vízesés zúgott halkan. Hihetetlen nyugalom terült el a tájon, szinte fájt megszólalni. Pedig megkellett, az anyagiakat muszáj elrendezni, mielőtt tovább állunk. Az esti vacsoráért 20 eurót fizettünk fejenként, a szállás reggelivel (plusz két üveg sör) 135 euróra jött ki összesen, de egyöntetűen megszavaztuk az 50 eurót koponyánként. Tehát Barbiano cakli-pakli 70 euróba került, Maria panziója a legerősebb 10 pontot kapja tőlem. 

img_3671_2.JPG

Ez maga a paradicsom. 

Miután megtömtük a bendőinket, elkezdtük a csomagolást. Kicsit elszomorodtam, jó lett volna még pár napot a barátaimmal tölteni itt, de az élet nem kívánság műsor. Miután mindannyian felkötöttük a "málhát" a motorokra elbúcsúztunk, jól megöleltük meg hátba veregettük egymást, és elindultunk ellenkező irányba. Én délnek mentem, Ők északnak.

img_3674.JPG

A három amigo, reggeli után.

Én Bolzanót céloztam meg, onnan a Milano melletti Busnagoba kellett eljutnom, ott sikerült szállást foglalni. Az első szakasz, az SP 73-as út (vagy inkább utacska) olyan, amilyenre minden kanyarvadász megnyalja a száját. Néhol szinte átmegy valaki hátsó udvarán, van amikor pici kápolna áll az út mellett, de a legfontosabb a rengeteg kanyar, amihez remek aszfalt társul. Nem az a térdelős fajta, inkább a csodálkozós szépségű. Aztán egyszer csak kinyílt a panoráma, és megláttam odalent Bolzánót. Elég nagy város, és ezen a szombat délelőttön valószínűleg mind a százezer lakosa az utakon autózott, motorozott, bringázott vagy sétált, kaotikus forgalomba kerültem. Szerencsémre sikerült a navigáció utasításait követve fél óra alatt átjutnom rajta, de megizzadtam rendesen. Az egyik piros lámpánál rám kiáltott valaki egy GS-ről: "szia", és ment is tovább. Az egyetlen magyar motoros volt egész út alatt, csomagok nélkül, talán nyaralt vagy dolgozott Bolzanóban.

Elhagyva a várost némileg tudtam gyorsulni, de így is erős forgalomban haladtam a célom felé. Hamarosan elértem a Garda tavat, a nyugati oldalán mentem végig. Gyönyörű az a környék, rengeteg motorossal találkoztam, az Apriliától a Vespáig volt minden. Megejtettem egy tankolást, meg egy ivást, csak sajnos a pisilés nem jött össze a "mesterhármas"-ból. Úgyhogy a következő presszónál is megálltam, vettem egy hibátlan eszpresszót 1 euróért, és egy füst alatt elintéztem folyó ügyeimet is. Mikor visszamentem a motorhoz, akkor láttam csak hol álltam meg. Íme:

garda.JPG

A tó melletti lassú forgalom, csak azért nem idegesített, mert így jutott idő bámészkodni. Egyszer vissza kell ide jönnöm, de legalább egy hetet rászánok, hogy felderítsem a környéket, egyszerűen bellissima. Garda után unalmas gyorsforgalmi utak következtek, majd megszámlálhatatlan körforgalom a célig. Egy biztos, gyorsabban haladtam mint gondoltam, 14.30-kor csaptam ki a sztendert a szálloda előtt. Jól esett volna egy fürdő, meg a fenekem is sajgott már, de ehelyett, a recepciós pult mögött tevékenykedő idős mamma elküldött, azzal az indokkal, csak 16 órára lesz kész a szobám. Bakker. Az ölembe pottyant szabadidőt nem akartam semmittevéssel tölteni, ugyan másnapra terveztem a Milanoi Idroscalo meglátogatását -onnan indul a MITA-, így viszont visszaültem a motorra, és nekivágtam Milánónak. A navi szerint két óra az út oda-vissza, pont időben leszek. 

(Rengeteg kisvároson, falun vezetett át az út, ami rengeteg körforgalmat, és még több telepített sebességmérőt jelentett. Ez a két tétel bekerült a: "mit utálok Olaszországban?" gyűjtőbe. Az út során több ezer sebességmérő mellett-alatt haladtam el, és bármennyire is igyekeztem, nem mindig sikerült betartani a kiírt értéket.)

Idroscalo egy hatalmas vizipark Milano mellett, aminek akkora dugó volt a parkolója előtt, hogy úgy döntöttem nem keresem a bajt, én tudom hogy itt jártam, nem fontos a bizonyító videó vagy fotó. Mégis szerencsém lett, sikerült megállni e kép erejéig egy irányjelző tábla alatt:

img_3657_2.JPG

A MITA hivatalos startja a sorompó mögött lehet valahol.

Ezután visszamentem a Pianura Inn-hez, beálltam egy árnyas fa alá, és bejelentkeztem. Már más fogadott a recepción, egy fiatalabb donna, megkaptam a kulcsot, megbeszéltük a vacsorát és a reggelit, majd mehettem végre tusolni. 354 km lett a napi megtett táv, nem tűnik soknak, de bőven elég volt.

A szálló érdekes építészettel készült, mindenhol voltak utak a kerekesszékeknek, de egyidősnek tűntek az épülettel. Az első gondolatom talán igaz is lehetett, ez régen öregek otthona volt. Széles folyosók, nagy ajtók, és olyan kopottság, hogy valószínűleg a 70-es években festhettek utoljára. Pucérra vetkőztem, de mielőtt lezuhanyoztam, elintéztem egy három tagú légy kolóniát az ablakon. A szobát egyébként sokkal inkább rendben találtam, mint az épület többi részét, és a méret is megfelelt egy embernek.

Megcsináltam a "könyvelést" és elkezdtem keresni a másnapi szállást. Addig néztem a térképet, hogy úgy döntöttem, elcsalok egy napot, nem kerülöm meg újra a Gardát, hanem egyenesen elindulok lefelé. Az már Toscana, sikerült is egy ígéretes szállást foglalni, ráadásul elfogadható áron. Közeledett a vacsoraidő, hát indultam felderíteni a terepet. A vacsorát egy hatalmas klimatizált sátorban adták, és sokan tértek be utcáról ide enni, az eddig üres parkoló megtelt autóval. A pincérek mind maszkot viseltek, a vendégeknek szerencsére nem kellett.

A három fogásos menü mellé csapolt sört rendeltem, minden fogás ízlett, a koronát természetesen a tészta kapja, eszméletlen finoman csinálták. A hús után jött egy szelet süti, a kávét már nem kértem.

img_3679_2.JPG

Semmi csicsa, "csak" jóóó!!

Volt légkondi a szobában, de nem ismertem a "szervíztörténetét", így éjszakára nem kapcsoltam be. Nyitott ablaknál is jót szunyáltam, a még pont elfogadható hőmérséklet mellett.

Mivel korán kelő vagyok, reggeli előtt csináltam egy kis karbantartást, láncfújás, bogártalanítás, olajszint ellenőrzés. Nézőm is akadt e korai órán, egy öreg pacák, kerekesszékben ülve dohányzott az udvaron, és figyelte a munkámat árgus szemekkel. Visszafelé elkaptam egy korombéli fickót, aki a bárpult mögött matatott, és kérdeztem kaphatok-e kávét? Már csinálta is, és még egy "brios" is jutott mellé, ahogy ők a croissant nevezik. Le egyeztettem vele a reggelit, ami gyakorlatilag ugyanez lett, csak egy óra múlva. Ettől az adagtól jól ugyan nem laktam, de azt kell szeretni, ami van. Kifizettem a számlát, átöltöztem motorosba, felkötöttem a csomagokat, és fél kilenc körül elhúztam a csíkot. A Busnagoi Pianura Innek 6 pontot adok, és a legtöbbet a vacsoráért kapja. 70 eurót fizettem érte kompletten, ha nincs más a környéken, bevállalható.

Ezen a napon -ha már úgyis csaltam az útvonallal- beillesztettem Maranellót, ahol a FERRARI készül. Nem volt nagy kerülő, és utoljára 21 évvel ezelőtt jártam ott. Eleinte csupa krémmel kapcsolatos településen mentem keresztül, szinte megkívántam az édest, Cremasco, Crema, Cremona. Az utolsó a hegedűjéről híres, Antonio Stradivari itt készítette a nevével fémjelzett hangszereket, amik manapság dollár milliókért cserélnek gazdát. (Ha viccelődni akarnék, azt mondanám, hogy manapság Cremonában nem hegedűket osztogatnak, hanem autósokat fosztogatnak. Láttam 2,59-ért 100-as benzint. De nem akarok ezzel viccelni.) 

Modenát elkerülve érkeztem Maranelloba, nagyjából 13 óra körül, tökfonnyasztó melegben. Útközben még úgy terveztem, ha nincs nagy sor, bemegyek a MUSEO FERRARI-ba, de hosszan kígyózott a tömeg kint az utcán, így ezt elvetettem. Inkább csináltam pár fotót, majd kerestem egy benzinkutat, ahol automatán tankoltam (már nagyon megy), és az árnyékban megettem az energiaszeletemet. Maranello nem sokat változott az elmúlt 21 évben, talán annyiban, hogy ahol régen mindenféle relikviákat lehetett venni, most már meg is taxiztatják az embert egy Ferrarival, a rövid 10 perces menet 110 euró, a fél órás 320 euró.

img_3689_3.JPG

Szerintem megy ez a bolt, több ilyet láttam a városban.

img_3694_3.JPG

Ez a gyár főbejárata. Forza Ferrari!! 

"Ebéd" után tovább indultam, és a nap igazán élvezetes szakasza most következett. Végre jöttek a dombok-hegyek, ami kanyarokat jelent. Most persze nem szidtam az útirányt a fülemre mondó hölgyet, csoda helyekre vitt. Az olasz a régi időkben, ha látott egy dombot, biztos épített rá egy városkát, és ez különösen igaz Toszkánára. Egyre több túramotoros jött szembe, jól tapadt az aszfalt, lejjebb ment a hőmérséklet, élveztem a kanyargást.

(Az egész túra során lazán motoroztam, nem nézegettem a majrécsíkot, úgy fordultam ahogy jólesett. Ezek az utak bőven verik a mi Mátránkat -ahol én is igyekszem minél mélyebbre dönteni a motort-, de olyan sok van errefelé, hogy nem éreztem úgy, lemaradok valamiről, ha nem húzom a gázt. És a laza, nyugodt menet, mindig elém dobott valami érdekességet, amiért érdemes megállni.)

img_3704_1.JPG

Ez a tábla másokat is "megihletett".

A 200 méterrel a tengerszint felett fekvő Borgo san Lorenzo, Firenzétől északra terül el, és akár jó kiinduló pontja lehet egy Toszkán csillagtúrának. A szállásom, a B&B Il Pittore -mint kiderült egy agroturismo-, a településen kívül esett. Miután már minden lakott részt elhagytam, majd az erdőbe vezető út mellé kitettek egy behajtani tilos táblát is, kezdtem kételkedni a navigátor "hölgyben". De határozottan küldött tovább, és ugye gyáva népnek nincs hazája, hát mentem. És egyszer csak megérkeztem csodaországba, egy tanyaféleség volt a végcél. Árnyas fák, régi épületek, kutyák-macskák, egy igazi Toszkán udvarházhoz értem. Más nem is jutott eszembe hirtelen mint: ", ez nagyon király"!!! 

Mire lehámoztam magamról a sisakot és a dzsekit, már ott is volt a háziasszony. Tudott rólam, egyből mutatta a szobát, megadta a wifi kódot, és kérdezte kérek-e vacsorát. Hogy a viharba ne kérnék, mindenképpen. Leegyeztettük az időpontot -19 óra-, majd magamra hagyott. Egy kis melléképületet kaptam, fürdővel, kis terasszal, nagyon barátságos kuckónak tűnt. Aznap 340 kilométert motoroztam, háromszor tankoltam, 36 euróért, és ittam egy finom espresso macchiatot, 1,50-ért.

img_3710_2.JPG

A háttérben álló házikó lett az enyém. Belülről nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik.

Fürdés, könyvelés, szállásfoglalás másnapra Tivoliban (ahogy mindig, most is külön kérve egy parkolót a motoromnak), és még egy kis szundi is belefért vacsoráig. Evés előtt körbe sétáltam a birtokot, igazán idilli környezetbe kerültem. Azt kisasszeroltam, hogy több ingatlan van a területen, leginkább a különböző színű és méretű kerítések, valamint a mögöttük lévő kutyák mutatták a határokat. Nem félek a kutyáktól, de tisztelem őket, és itt hatalmas ebeket láttam, úgy gondoltam, inkább én harapok valamit, minthogy belőlem harapjon valamelyik. A vacsorát a ház ura szolgálta fel, olyan kiejtéssel, hogy a frissen szerzett olasz tudásom azonnal pillangóként szállt tova, semmit nem értettem a beszédéből. Végül sikerült megállapodnunk kaja fronton, de mikor a "rosso o bianco?" kérdésre én "birra per favore" válaszoltam, felszaladt a szemöldöke. De azért hozott egy üveg sört, majd az előételt, és utána szép sorban, a tésztát, a húst, majd a végén egy tálka cseresznyét. Elég mogorván viselkedett, míg az asszony egy másik asztalnál ülve játszott a telefonjával, műcigit szortyogtatva. Egyébként ez megfelelt nekem, csak meglepett az érdeklődésük hiánya.

Miután elpusztítottam mindent, egy grazie, buona notte-val búcsúztam, a pacák morgott rá valamit, amit én köszönömnek vettem, anya már korábban lelépett. Visszaslattyogtam a szobámba (papucs, short, micsoda luxus az egész napos, meleg motoros ruhák után), és megnéztem nincs-e fontos email-em. Hát most nekem szaladt fel a szemöldököm, Tivoliból írtak, hogy nincs saját parkolója a szállásnak, és a szobám, egy másfél méter széles, sétáló utcácskából nyílik. A booking szűrőjében fixre be van állítva többek között a parkolás, de én minden foglaláshoz odaírom a megjegyzés rovatba, hogy kérek egy parkolóhelyet a motoromnak. Nos ők visszaírtak, hogy csak fizető parkolás van 2 euró/óra áron, 800 méterre a szállástól. Az óránkénti két euró sem esett jól, de az igazi gyomros a 800 méter volt, az oda vissza, 2 fordulóval nem kevés séta, melegben, motoros ruhában. A pénzt levették előre, lemondási idő egy napra nincs, de a booking feldobta, hogyha megindokolom a lemondást, és a szállás el tudja adni a szobámat másnak, van némi esély, hogy visszautalják a pénzt. 

Hát így álltam este 9-kor, és még másik kecót is kellett keresni. Éreztem, ez hosszú éjszaka lesz...

folyt.köv...

galéria:

cremona.JPG

Stradivari szülővárosa.

img_3691_2.JPG

Maranello, a Ferrari szülővárosa.

img_3705_2_1.JPG

Ez már Toszkána.

 img_3655_4.jpg

Maria panziója, felette a szülőké.

dedra2.jpg

Az első látogatás Maranellóba, 2001.

 

Szólj hozzá

blog.hu ferrari olaszország toszkána motorostúra maranello stradivari motorozzvelem yamaha mt 09 sp 2021 barbiano borgo san lorenzo