2021. jan 27.

Ki van a sisak alatt? 1.

írta: Misi Mágus
Ki van a sisak alatt? 1.

Motorosok, emberek...

Ez egy sorozat első része, amely motorosokról szól. De nem olyan koca motorosokról mint én, hanem igazikról, akiknek a motor-motorozás a foglalkozásuk, ebből élnek. Ezeket az srácokat mind személyesen ismerem, van akivel baráti, van akivel szakmai kapcsoltban állok. Az első történet egy olyan arcé, aki akasztott motoroson kívül, minden volt már ebben a műfajban.

Somát 8 éve, túravezetőként ismertem meg Zakopánéba menet, az én csoportomat vezette. Jól kijöttünk egymással, Ő készítette rólam az első motoros videót, de azt mégsem állíthatom, hogy puszi haverokként váltunk el. Mondjuk én alapból nem vagyok az a "bevágódós" fajta, nekem idő kell, hogy valakit megkedveljek. De az élet úgy osztotta a lapokat, hogy valahol mindig egymásba botlottunk, hol motorozás közben, hol egy motor szalonban, vagy éppen motoros boltban. Lassan megismertem, megkedveltem, mostanra már nagyon bírom a palit. Ha valakinek, hát neki tényleg vér helyett benzin folyik az ereiben, Ő nem olyan hobby motoros, mint én, nem csak hétvégén motorozik, neki ez a napi melója. Jöjjön most Soma története.

img_0073_2.JPG

 2020 Vác.

 

 Nálad mikor kezdődött a motor, a motorozás szeretete?

Egészen fiatal koromban, a felmenőim is motoroztak. Apám is, nagyapám is "benzinvérű" volt, nagyfater versenyzett is, így nem csoda, hogy én is motoros lettem. Az első motoromat 12 évesen kaptam, egy vadi új Rigát, haza kellett tolnom az Újpesti áruházból, fater nem engedte beindítani, amíg át nem vizsgálta. Jól gondolta, pár alkatrész hiányzott belőle, de az ülés alatt még a csapágyakba való zsírt is megtaláltunk. Két évig gyötörtem, ezen tanultam meg a motorozás és a szerelés alapjait.

02_2.jpg

A Riga után mi következett?

Simson. 14 évesen letettem a segédmotor vezetőit, és a Szimóval motoroztam majdnem 18 éves koromig, éltem a boldog Simsonosok életét.. A suli mellett motoros futárkodtam, csak hogy motorozhassak. Amikor meglett a rendes jogsim, jött az első "nagymotor", egy 125-ös MZ. Nem sokáig maradt, nagyon nem elégített ki. A következő moci  -egy 250-es Yamaha-  viszont már igen. Akkor szembesültem először a japán technika felsőbbrendűségével, hiszen egy csavart akár többször is ki lehetett csavarni anélkül, hogy a menet tönkremenne. Itt kezdődött a szerelem a márkával, ami a mai napig tart. (most is Yamahás póló van rajta) Az a konkrét motor egy hulladék volt, mégis óriási előrelépés a szoci motorok után. Onnantól csak japán motorok következtek, szépen lépdeltem felfelé, egészen 1200 ccm-ig.

Mikor kezdtél a motorok, motorosok között dolgozni?

2005-ben mentem a SHOX-hoz, ez egy biztos pont, előtte voltam én minden, csak éppen akasztott ember nem. A SHOX-nál végigjártam a teljes ranglétrát, jól megismertem ezt a szakmát kívül, belül. Már teljesen a motorozás lázában égtem, mikor jött a lehetőség, hogy dolgozhatok a Motomix-nél. Ezt a ziccert nem hagyhattam ki, motoros újságíró lettem! Pár év után ezt követte a francia eredetű Minden Motor magazin, majd a Fast Ride, csak ezeket sajnos elmosta a 2008-as válság. Erre az időszakra szeretettel gondolok vissza, motorokat, ruhákat, sisakokat teszteltem, tehát motoroztam, és még pénzt is kaptam érte. Az újságíróskodást a Motorrevünél fejeztem be, addigra minden motort végigpróbáltam ami érdekelt - és azt is, ami nem. Visszatértem a SHOX-ba, ott folytattam motoros pályafutásomat, ahol előtte abbahagytam. Aztán 2015-ben másfél évre  elmentem motorkereskedőnek, Kawasakikat árultam. Igazából nem az én világom egyhelyben ülni egy szalonban, de elmondhatom, hogy kipróbáltam ezt is. Végül megint a SHOX-nál kötöttem ki, ott vagyok a mai napig is.

1205.jpg

Hogy lettél túravezető?

Mivel gyakorlatilag csak motoros körökben forogtam, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akik valamilyen formában mind motoroztak. Így került képbe a Rhinotours, de ezt csak úgymond, másodállásban csináltam, és akár a mai napig is csinálom, ha nem ütközik semmivel. Ez megint egy jó buli, meg ugyan nem gazdagszom belőle, de kvázi ingyen jutok el csodálatos helyekre, sokszor különféle tesztre kapott motorokkal, például 2019-ben egy Tracer 900-al vezettem a túrákat. Szeretem csinálni, utazás, kaland, és rengeteg embert ismertem így meg, például téged is.

img_5021.jpg

Pontosan. Tudsz mondani egy számot, vajon mennyit motorozhattál eddig? Mennyi kilométert?

Hú, nem. Talán 300 ezret, de ez csak sacc. Egy biztos adatot tudok mondani, az előző motoromba 100 ezret csavartam bele. Null kilométerrel vettem, és kicsivel 100 ezer felett adtam el.

Tudom, az "szerelemmotor" volt, mikor megismertelek azzal vezetted a túrát. 

2005-ben vettem meg a Yamaha XT660X-et, és 15 évig el sem adtam. Egy nagyon szórakoztató, amolyan svájci bicska motor, gyakorlatilag minden igényemet kielégítette, amit esetleg nem, arra ott voltak a tesztmotorok. Nagyon kezes, nyomatékos, egyhengeres blokk, könnyű súly, jó futómű és fék, az én szememben még jól is néz ki. Igazán agilis, terepgumival nincs akadály az erdőben, utcaival pedig remek supermoto, és ahogy láttad, a cuccolást is meg lehetett oldani, túramotornak is bevált. A kopó alkatrészeken kívül soha, semmit nem kellett cserélni, pedig nem kíméltem, végtelenül megbízható, egyszerű motor, lehet hogy lesz még ilyenem. 100 ezer km után, egy 6000 forintos alkatrész fáradt el rajta, tíz perc alatt cseréltem, ennyi.

Ha jól tudom, van versenyzői múltad. Mesélnél róla?

Hááát van. Nem profi szinten, és csak országon belül, de elég sok versenyen indultam. Mentem triál és funbike  futamokon, meg párszor pályán is. Ide kívánkozik egy gondolat, amit anyukám mondott  az egyetlen verseny rajtja előtt, amit eljött megnézni: "Kisfiam, ugye nem mész gyorsan?!" A legeredményesebb quad futamokon voltam, onnan van jó pár kupám is. Az egész úgy kezdődött, hogy újságíróként delegáltak egy versenyre, és ha már ott voltam, felajánlották, hogy induljak el, legalább meglátom milyen kemény világ ez. Ideadták nekem a „pisilős quadot”, vagyis azt a tesztquadot, amivel wc-re járt a csapat az erdőbe. A 350-es Raptorral rögtön második lettem, ez beindította a quados "karrieremet", ezután 3 évig a Yamaha csapat színeiben indultam.

p1120967.jpg

Esések?

Voltak. A legtöbb még a kismotoros korszakban, mindenféle védőfelszerelés nélkül. A legnagyobbat a Hungaroringen pereceltem, egy Honda VTR 1000 SP 2-vel. Quaddal is párszor, és az a helyzet, hogy quaddal csak kurva nagyot lehet esni, de szerencsés vagyok, mindenem megvan. Kell a jó védőruha, az esés akkor is fáj, de esélyt ad a túlélésre.

Jelen? Jövő?

Az aktuális motorom egy Triumph 675 Street Triple R, erre az évre kevesebb túrát és több versenypályázást tervezek. Még mindig (már megint?) a SHOX-nál dolgozom. Lehet hogy ez a végzetem? (nevet) Mindig akad új kihívás, változatos feladataim vannak, többek között cikkeket, teszteket, videókat csinálok, jól érzem magam a bőrömben. Fogok tartani vezetés technikai tréningeket is, erre hatalmas igény van, és így tudok még többet tenni a motorosok biztonságáért. A motorozás szeretete továbbra sem kopik, még túl fiatal vagyok hozzá, hogy azon gondolkodjam, mikor hagyom abba.

 Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést.

soma.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

index blog.hu motorostúra kawasaki shox Rhinotours motorozzvelem.blog.hu shox motoros áruház yamaha tracer 900 gt riga moped soma 675 yamaha xt660x motoros bolt