2020. nov 19.

Difi Firenze 2, motoros dzseki, és Difi Fiji, esőruha teszt.

írta: Misi Mágus
Difi Firenze 2, motoros dzseki, és Difi Fiji, esőruha teszt.

Lehet meleg, jöhet hideg, eshet eső, nem gond, csak jól kell öltözni hozzá.

Áprilisban kaptam a ruhákat a SHOX motoros áruháztól, akkor még az északi sarkköri túrára. A járványhelyzet miatt a nagy túra elmaradt, de a motorozás nem, így mindenféle időjárási körülmények között kipróbálhattam a dzsekit, az esőruha szerencsére ritkán kellett. 

firenze2.jpg

Itt még szép új a jakó. A gyári hátprotektor imitációt, azonnal cseréltem egy, szintén a SHOX-nál kapható, SAS-TEC SC-1 gerincprotektorra.

Az első komolyabb megmérettetés a júniusi szlovén túrán jött el. Épp, hogy nekivágtunk a túrának, elkezdett esni az eső. Nem zuhogott, nem is éreztük úgy, hogy esőruha kellene, de Pomáztól Esztergomig folyamatosan esett. Az a fajta eső, amikor pár kilométer alatt csupa dzsuva leszel, de nem ázol át. Ismerős?

img_9695.JPG

Fent a magasban, Timmelsjoch.

Innen aztán jött a napsütés, igazi kánikula lett, ki is nyitottam az összes szellőzőt, ami a túrán végig (sőt egész nyáron) úgy is maradt. A menetszél elől két, arasznyi vállszellőzőn jön be, majd hátul két 30 centis nyíláson távozik. A dzseki ujja tépőzárral állítható, ha hosszúszárú kesztyűt viseletem, összehúztam, de nagy melegben, rövid nyári kesztyűvel lazára hagytam, és mint egy kürtőn, bengedtem a levegőt. A túra alatt beszakadt a telefontartó belsőzseb patentja, de hazaérkezés után profin javították a SHOX-nál.

img_9383_2_1.JPG

Esőfelhő? Vagy valami más? Mindegy, a hátsó ülésen lévő sárga csomagban, ott a védőruha! Csehország.

A vízállósága miatt, nagy melegben, a lámpáknál állva, rendesen főttem benne. Menet közben nincs gond, de a városi tötymörgésben izzasztó, ha csak ott használnád, nem kell szaunára költeni. A nyakába varrt puha betét, kifejezetten kényelmes, a szűkítést tépőzárral oldották meg, ezáltal rengeteg a beállítási lehetőség, a patentos verziókhoz képest. A hosszanti cipzárra kívülről, szintén tépőzárral rögzíthető takarót varrtak, ennek két okból is örültem. Az egyik, hogy a cipzár fogai között nem jut be a víz, a másik, hogy ha esetleg elszáll a cipzár, van alternatív mód, hogy bezárd a kabátot. Én már jártam úgy (hideg tavaszon!), hogy szétnyílt a cipp otthontól messze, és majd megfagytam mire hazaértem. A Firenze 2-nél van "B" terv alapból.

img_8924.JPG

Szlovénia, Muta.

Az MV Agusta Brutale 1000 tesztje alatt szenvedtem, majdnem letépte a szél rólam a kabátot. Tegyük hozzá, hogy az egy 208 lóerős csupasz motor, ráadásul hasalós kormánnyal, gyakorlatilag 1-es fokozatban ki lehet meríteni az összes közlekedési szabálysértést. Mivel rá kellett dőlnöm a kormányra, és olyan sebesség tartományban motoroztam, amilyenben csak ritkán, a kabát vitorlaként működött, Michelin babának éreztem magam. Az első szellőzők bezárásával, sem sokat javult a helyzet, akkor a vállra vart, puha műbőr díszítésekbe kapott bele a szél. Ilyen motorhoz bőrt kell viselni, ennyi. 

iron_and_wind.jpg

Bike and Friends motorszépségverseny.

Augusztusban, egy Yamaha Tracer 900 GT nyergében, egy hét alatt 3500 kilométert motoroztam a kabátban, ez az igazi közege, a túrázás. Szászsvájc igen változatos időjárással "szórakoztatott", volt részem 40 fokos melegben, kaptam mindenféle esőt, és még az erős széllel is meg kellett küzdenem, a német autobahnon. Ezen a túrán előkerült az esőruha is, és remekül vizsgázott. Volt olyan szakasz, ahol csak az esőnadrágot vettem fel a farmerre, fent elégnek bizonyult a dzseki, de volt olyan is, mikor kellett az esőkabát is. A láthatósági sárga szín telitalálat, és életet menthet! 

img_9482_2_1.JPG

Romantische Strasse.

Az ősz megérkeztével, egyre komfortosabb lett a kabát, a hűvös reggeleken bezárt szellőzőkkel indultam, majd a hőmérséklet emelkedésével, nyitottam őket. Szeptemberben, és október elején még nem kellett a bélés, ám mikor 15 fokra csökkent a max hőmérséklet, betettem. 10 fok felett elég az aláöltöző és a póló, 10 fok alatt viszont, már jólesik egy pulcsi. Azt nem ígérem, hogy mínuszokban is tesztelni fogom, hiszen télen amúgy sem motorozom, de sosem lehet tudni...

img_8898_2.JPG

Ausztria, 69-es.

Összességében kb 10000 kilométeren át viseltem, és konklúzióként azt tudom levonni, hogy a szelet, esőt, hideget, klasszul kint tartja, viszont nagy melegben, ácsorogva, büntető tud lenni. Túrázni hibátlan, nyári, városi futkosónak pedig kell egy hálós. Szóval, hűvösebb időben komfortosabb az élet benne. Egy normál esővel simán elbánik, de azért érdemes beruházni egy esőruha szettre is, ha hosszabb túrára mész. Kényelmes kabát, vagány szabással, jó sok zsebbel, a műbőr díszítések kicsit rockeres beütést adnak. Van rajta fényvisszaverő, persze ezekből lehetne több. Szerencsére a kopásállóságát nem teszteltem, az alapból adott váll és könyök protektorok megnyugtatóak, a hátsót meg érdemes cserélni profibbra. Ebben az árkategóriában nagyon megfontolandó vétel, főleg úgy, hogy most komoly kedvezmény van rá, a 69900-as árból most leugrik 15 ropi, vagyis az akciós ára: 54900 forint éppen.

Pontozás, dzseki:

1., külső: tetszetős fazon, főleg ha rövid stílust szereted, 9 pont.

2., szél-víz állóság, hőháztartás: jól vizsgázott, beázás semmi, viszont nagy melegben izzasztó, 8 pont. 

3., kényelem: jó érzés felvenni, puha nyakrész, a tépőzárral nagyon jó szűkíthető, 10 pont.

4., használhatóság: inkább túrázni jó mint városi szaladgálásra, csupasz motoron, nagy sebességnél lobog, klassz zsebek, 7 pont.

5., biztonság: kevés fényvisszaverő, a hátprotektor cserés, a váll és könyökvédelem megfelelő, 6 pont.

6., kéne faktor: határozott igen, még teli áron is, szívesen megtartanám, 10 pont.

Összesen: 50 pont.

difi_fiji.jpg

Esőruha: nadrág: 17900 ft, kabát: 22900 ft

1., külső: semmi faxni, esőruhának jó, 9 pont.

2., szél-víz állóság: monszunban nem mentem, minden más esőben tökéletesen száraz maradtam, 10 pont.

3., kényelem: könnyen gyorsan bele lehet bújni mindkettőbe, a csizmánál nagyra nyitható, 10 pont.

4., biztonság: ebben a színben, 10 pont.

5., használhatóság: bárhová, akár külön külön is hordhatod, gyakorlatilag öntisztuló, 10 pont.

6., kéne faktor: megveheted külön is az alsót, vagy a felsőt, kéne bizony, 10 pont.

Összesen: 59 pont.

Galéria:

zwikau.jpg

Ide kellett az esőruha. Zwickau.

img_e0226.JPG

Bent a téli bélés.

img_e0227.JPG

A "B" terv. 

img_e0238.JPG

A gallér puha betétje.

img_e0230.JPG

Az első szellőző nyitva.

img_e0229.JPG

A hátsó szellőzők nyitva.

img_e0235.JPG

A karra ennyi jutott. Pedig hely van bőven...

img_e0237.JPG

A hátrészre jóval több és nagyobb fényvisszaverők kellenének.

img_e0231.JPG

A karok patentokkal szűkíthetők.

img_0095.JPG

A Superveloce-val Vácon.

img_8919_2.JPG

Nem igazán használódott el a szezonban. Egy tisztítás ráfér.

img_8742_2.JPG

Kerti munka esőben. Erre is hibátlan.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

motorozzvelem.blog.hu shox motoros áruház difi firenze 2 ax dzseki difi fiji esőruha motoros esőruha motoros textil dzseki