A mai kor egyik legnagyobb vívmánya, az időjárás előrejelzés. A telefonomon láttam hogy jön az eső, és gyakorlatilag percre pontosan kezdett esni, de a vége is jól be volt határolva. Régen csak a tv-ből tudtunk információhoz jutni, most meg akárhol, akármikor, csak rábökök egy ikonra, és máris tudom, kell-e esőruha, vagy nem.

A Zlatá Lipa reggelije is szuper, és gond nélkül kaptam hozzá espressót.  Vacsorával 20400 ft-ba került, mindenképpen megadom neki az 5 csillagot. Ide bármikor!

 Mire végeztem a reggelivel és a fizetéssel, már csak szitált az eső. A tesztre kapott Difi dzseki önmagában esőálló, de a farmerem nem, tehát felvettem a szintén tesztelni való Difi esőnadrágot. Simán átjött a csizmán, semmi szenvedés. A táskákat már levittem, ideje volt indulni. Észak felé mentem, Hrenskonál léptem át Németországba, de előtte még tankoltam, cigit vettem, elköltöttem a maradék cseh koronát. Vettem volna egy menő kerti törpét is (már a kínaiak uralják a bizniszt) , de nem tudtam hová tenni. A barátságtalan idő mégjobban kihozta a környék zord szépségét.

 Az eső már elállt, de az utak nedvesek maradtak.

A cseh-német határon egyedül gurultam át, itt sem ellenőriztek. Bastei felé mentem, szerettem volna megnézni a sziklákat, de a ködös idő miatt semmit sem lehetett látni belőlük. Mivel már az utak kezdtek felszáradni, levettem az esőnadrágot, pont kellemes motoros hőfokban haladtam Zschopau felé, ahol régen az MZ motorokat gyártották. Egyre több Simsont láttam, robogók nem is jártak az utakon, csak a régi NDK-ban gyártott kismotorok, mind patika állapotban. Útközben azon morfondíroztam, hogy az "átkosban", minden kétütemű járművet Szászországban csináltak. A Simson, az MZ, a Trabant, a Wartburg, de még a cseh Skoda gyár is egy 250 kilométeres körön belül található. Aki nem járművet gyártott, az meg sört főzött, hiszen itt készülnek az olyan legendás sörök, mint a Radeberger, a Krusovice, a Pilsner, a Gambrinus, és a lista még hosszú lehetne. Valószínűleg, a szászok jó iparosok. És gyermekkori kedvenc íróm is szász volt, Karl May ezen a csodálatos környéken alkotta meg a Winnetout.

Egy remek szerpentin vezet a városba.

Mentem egy kört, hátha belebotlok az egykori MZ gyárba -vagy múzeumba-, de nem találtam meg. Egyébként Zschopau nagyon hangulatos kisváros. Ebédidő lévén, elfogyasztottam a déli energiaszeletemet, és beírtam a következő várost, Zwickaut. Bő 50 kilométert kellett motoroznom, nem is húztam az időt, indultam. Az égen egyre több lett a felhő, de még nem esett. Szép tájékon gurultam végig, de nem téphettem a száját, mert minden helységben 30-as korlátozás van érvényben, csekket pedig nem akartam gyűjteni. Zwickau már egy sokkal nagyobb város, mégis sikerült megtalálnom a valamikori Trabant gyárat, a kerítés előtti fotót, már szemerkélő esőben csináltam.

Az egyetlen Trabit itt láttam, egy oszlopra szerelve.

Ideje volt tankolnom, egy kávé is kellett már, tehát beálltam egy kútra. Itt kerültem Németországban először testközelbe valakivel, a shopban dolgozó hölgy maszkot viselt, és nekem is mutatta, hogy tegyem fel. Felhúztam a csősálat az orromra, meg voltam lepve, a cseheknél senkin sem láttam maszkot. A németek viszont komolyan nyomják, minden kúton, szálláson, dolgozó viselt maszkot. A kávét inkább kint ittam meg, kortyolgatás közben kiszúrtam, hogy van keverékes kútoszlop is!! Na ja, hol ha nem itt. Gondolkodtam az esőruhán, de úgy ítéltem meg, nem kell. Rosszul...

Az az "atom" felhő nagyon útba esett, tehát kellett az esőruha.

Egy buszmegállóban öltöztem be, még az esővédő kesztyűt is felhúztam. Szakadt rendesen, úgy döntöttem, kanyargás helyett felmegyek az autópályára. Az új, vízálló Samsung telefonom tényleg bírta az esőt, kikapcsoltam az autópálya elkerülő funkciót, és felúsztam a bahn-ra. Pár perc alatt gyengült az eső, és talán fél óra múlva már napsütésben robogtam tova. Egyre melegebb lett, lobogott rajtam a gönc, kiálltam egy parkolóba vetkőzni. A navi szerint még 45 percnyi sztrádaszakaszom maradt, az ingyenes német autobahn-ból. Errefelé a legbelső sáv tényleg gyors, én a középsőben egerésztem úgy 150 körül, tempomattal. Rengeteg öreg autót láttam, a járműpark derékhada tíz és húsz év közötti. A cseheknél rengeteg az új autó, a németeknél meg feltűnően kevés, ez mindenképpen elgondolkodtató. 

Az autópálya után megint szép, rendezett városkák következtek, nekem a már bajor Bad Staffelstein-ig tartott az utam. A hotel egy domb tetején állt, ha nem is szerpentin, de klassz kanyargós út vezetett fel. Könnyen megtaláltam, a recepciós csaj rögtön mutatta hogy "maszk", mikor beléptem. Biztosan nem született német volt, plusz a maszk, de egy szavát sem értettem, pedig a német nyelv az erősségem. Azért csak megoldottuk a becsekkolást, megmutatta hová parkoljak, és kezdődhetett a csomagok felhordása a harmadikra. Lift nuku, teljesen kitikkadtam mire végeztem a kicsomagolással, zuhany után már csak egy hideg sörre, meg egy meleg vacsorára vágytam. 

Meg is kaptam, és egy remek schniczel volt a "második".

A szállás maga nem nagy szám, kicsit lepusztultnak, vagy inkább elhasználtnak mondanám. Minden bútor régi, és erősen kopott, de egyéjszakás "kalandnak" elment. Wifi csak az étteremben működött, a szobában már nem, a következő szállást mobilnettel foglaltam. Viszont ez volt az utazás legnagyobb szobája, legalább 30 négyzetméteren tudtam kupit csinálni.

Reggelit 7-től adtak, és kb olyan egyszerű volt, mint az egész hely. Semmi dőzsölés, de ár-érték arányban hozta az elvárhatót, vacsorával, két sörrel, reggelivel, 16000 ft-ba fájt, a Zur schönen Schnitterin, 3 csillagot kap tőlem.

Innen már a Romantische Strasse felé gurultam, illetve csak gurultam volna, ha nem futottam volna, állandóan terelésekbe. Ennyi "umleitung" táblát még életemben nem láttam, mintha az egész felső Bajorországi úthálózatot egyszerre újítanák fel. Ezekkel a navigáció sem tudott mit kezdeni, bolyongtam össze vissza, de a végén inkább a táblákra hagyatkoztam. Lassan értem el Würzburgot, de ott is minden fel volt túrva. Ez az első város a Romantikus Úton, de én legjobban a "vége" táblának örültem, mikor elindulhattam Wertheim felé.

Most akkor merre???

Végig szépen ki van táblázva az útvonal, de az umleitungon kívül a traktorok is keserítették az életemet, nem értek a földműveléshez, de biztos aratási időszakban voltunk, a tartomány összes "parasztja" az utakon bóklászott. És azt még fontos elmondanom, hogy egyik romantikus belvárosba sem lehet járművel behajtani, vannak fizető parkolók, a verdát ott kell hagyni, és lehet becaplatni a skanzenbe. De mivel én menni szeretek (a megérkezés az utazás halála), nem csináltam nagy ügyet a városnézésből. Csizmában, dzsekiben, az egyik kezemben a sisakkal, a másikban a tanktáskával, nem volt kedvem a 32 fokos melegben turistáskodni. "No woman, no cry", ahogy az öreg Bob megénekelte, tehát egyedül dönthettem el, hogy csak azt nézem meg, amit menet közben látok. Juhhéjj, éljen a szabadság!!

Látnivaló akadt bőven, elég csak felnézni az égre.

Lauda Königshofen volt a következő pihenő, majd Rothenburg ob der Tauber felé haladtam. Ez a város már messziről látszott, egy magaslati parkolóból remek képet lőttem, és egy arra sétáló párral magamat is lefotóztattam. Magas fallal van körülvéve az egész régi rész, kívül pedig nagy parkoló. Fullon volt, de a végén találtam négy  motorkerékpár parkolót, aminek az egyike még szabadon állt. A másik három alany chopper, tehát nem is állhattak volna ide, mert a Ponyvaregény óta, Bruce Willistől tudjuk, hogy: "ez chopper bébi, nem motor"! De azért prímán megfértünk egymás mellett. Persze aki mögé beálltam, és ha, ki akarna menni, az melós lenne neki, nem is értem miért egymás mögé tették a placcokat?

Négy vas éppen hogy...

Tehát itt megtörtem a jeget, és az egyik kezemben a tanktáskával, a másikban a sisakkal, átmentem a falon vágott kapun, de nem a középkorba kerültem, hanem egy másik parkolóba, ahol talán az ott élők parkolhattak. Mocsok meleg lett, már az, hogy igyak a vizemből, komoly logisztikát igényelt, tehát a városnézést máris befejezettnek tekintettem. Csudás 4K-s filmek vannak a youtube-on, majd megnézem egy sör mellett. Azért egy érdekességet mégis találtam, remek fotótéma.

Kertes, emeletes ház a belvárosban. 

A következő városkában, Schillingfürstben, pedig egy (vagyis kettő) igazi autó ritkaságot találtam, Glas GT-ket. Muszáj volt megállnom, élőben még nem láttam ilyen autót. Csináltam pár képet, mikor hallom ám, hogy valaki nagyon kopog az ablakon, meg hangosan kiabál nekem. Azt hittem leb@asz a tulaj, amiért a kocsija körül ólálkodom, de nem, beinvitált a garázsba, hogy részletesen elmagyarázza a projektet. Komplett műhely berendezve, csápos emelővel, esztergával, profi szerszámokkal, nyugger koromban, ezt én is így szeretném! Az egyik autó már félkész, a másik lakatolását nemrég fejezte be. Az összes papír alapú szakirodalom a birtokában van, mindent megmutatott, örült hogy tetszik nekem az autója, és annak még jobban, hogy tudtam miről van szó. Feldobtuk egymás délutánját, köszönöm.

Az értékét 40000 euróra saccolta a gazdája, ha egyszer elkészül.

Az utca végi kúton, rögtön meg is tankoltam. Vettem egy kávét, de annyira szar volt, hogy nem tudtam meginni. A következő állomás, a szállásom városa, Leuterhausen, ugyan kiesik a Romantikus Út fő csapásvonalából, mégis igazi gyöngyszemet találtam. A Neue Post hotel, jolly jokernek ígérkezett, egyetlen kép volt feltéve róla a bookingra, hogy jó vagy sem, nemsokára kiderül. 

A háttérben Rothenburg ob der Tauber.

Folyt. köv...

https://www.youtube.com/watch?v=-VaXXHhY9Zo