A hétvégén egy gyors menet volt, Dunakeszi-Hollandia oda-vissza. Kicsi lányomat Mónikát költöztettem haza. Tudtam hogy nem lesz sétagalopp, de az odaút nagyon döcögős volt.

Pénteken meló után indultam Dunakesziről. Rögtön hendikeppel vágtam neki az útnak, a péntek délutáni csúcs, és A Nagy Futam miatti lezárásokat kikerülve a M0-on mentem az M1 felé, ahol Bicskétől Győrig szakadt az eső. De nagyon. Első nap az osztrák Sankt Valentin volt a cél, ez 470 km autópályát jelentett. Egy Sygic nevű navigációs programot teszteltem, jól működött, főleg a sógorok kamera mániája miatt is. A célig legalább 100 sebességmérőt jelzett. (vajon mibe kerülne nyélgázon menni, és 100 fotót begyűjteni???) Amstetten környékén felhívott Tibike, hogy merre járok. Bemondtuk egymásnak a látott paramétereket, hát kiderült hogy pár száz méterrel mögötte vagyok, utol is értem néhány pillanat múlva. Azt mondják az okosok, hogy nincsenek véletlenek. A következő parkolóba kiálltunk, jól hátba veregettük egymást, volt nagy öröm. Ő még vitte a nagy kocsit tovább(kamionos), úgy saccolta fél 10-re ér a célhoz, aztán beül az autójába és jön haza a hétvégére a családhoz. (fél 2-re ért haza) Én is nemsokára megérkeztem a célomhoz, a navi gyakorlatilag méterre pontosan vitt a címre. Egy aranyos kis panzió volt, miután becsekkoltam lementem egy sörre a bárba. Hihetetlen, hogy a sógoroknál lehet dohányozni a kocsmákban. 10 körül eltettem magam másnapra, hosszú út várt még.

A monachia olaszai.

A reggelit 7-től adták, és szerettem volna gyorsan túl lenni rajta. De nehezen indult, ez meg is pecsételte az egész napot. 7-kor a kutya sem volt még ott. Elkezdtem hallózni, erre előkerült egy migráns kinézésű muci, aki semmilyen nyelven nem beszélt, de a kaffe szót megértette. Főzött nekem egy egész iható kávét, aztán elment porszívózni. Kaja sehol. 15 perc után elkaptam megint, és kézzel lábbal meg az általam ismert összes nyelven elmondtam-mutogattam, hogy enni akarok. Oké mondta, és pár perc múlva tényleg hozott egy kontinentális reggelt. A jótól messze volt, de legalább volt. Megettem, majd megint kikapcsoltam a porszívót és elmutogattam hogy fizetnék. Muci megint eltűnt, de pár perc múlva jött frau Főnök, és megkaptam a számlát.

Hideg volt, de az eső nem esett. Láttam egy kutat idefelé, ott megtankoltam az egész út legolcsóbb benzinjét, 1.164 euroért., ittam egy starke espressot és felcsavartam az autóbánra. 900 kilométer volt előttem a célig, majd 300 vissza a német szállásig, vagyis 1200. Nagyon vártam hogy végre átérjek a németekhez és nyomhassam rendesen. Átértem, de egyre lassabban kellett menni, 100, 80, 60, 40, 30, 10!!! Határellenőrző pont volt a határ után jóval, simán átintettek. Pár száz méter után a navi képernyőjéről eltűnt a sebességhatárt jelző ikon, láttam a feloldó táblát is, elöntött az öröm, most végre nyomhatom mint az állat!! Padlógáz, felgyorsultam egészen 150-ig, de máris fékezni kellet, mert vészvillógóval megállt az egész autópálya. Szépen mindenki félrehúzódott, a kicsik belülre, a nagyok kívülre, és vártunk. Vártunk, vártunk, és vártunk!!! Egészen másfél órát vártunk. Az éreztem hogy nehéz napom lesz, ezt a késést nehéz lesz behozni.

 Egy kamion borult az árokba, a rendőrök németes precízséggel végezték a dolgukat, nem volt kapkodás. Nagyon pipa voltam, ha nem kell baszakodni a reggelivel, talán simán túljutottam volna a lezárás előtt. De utólag könnyű okosnak lenni.

Arra gondoltam hogy megpróbálok 200-as tempóval menni ahol lehet és lefaraghatom a hátrányomat. Hát ez nem így működik. Orrba-szájba építik az utat (összességében csak itthon és a hollandoknál nem volt útépítés), jó esetben 120, de általában 80 a max. A külső sávot szinte végig a kamionok foglalták el, kamerát a németek is bevetnek, és az útminőség se volt nagy szám. Ha néha lehet nyomni, akkor őrült verseny kezdődik, és az el kell mondanom hogy volt néhány gyorsabb autó is mint az enyém. Ott is az a helyzet mint itt, Q7-es, X5-ös, ML, és persze a manager Skoda Superb a belső sáv királya. Ferrarit kettőt, Posche-t meg hármat láttam egész úton. Ja és a Transporterek. Azok állat módra nyomják. Motoros kevés a pályán, de ha van az GS. A benzin horror drága a pályán, az Aral volt a csúcs 1,579-el, a Shell 1.549, az Esso Autohof a pálya mellett 1,339-el a legkedvezőbb.

Elhaladtam Nürnberg, Frankfurt, Köln mellet, ha lassan is de közeledett Hollandia. Köln után megváltozott a pálya, szinte már csak hollandok voltak az úton, építés se volt, végre lehetett nyomni. Egy német mucival "versenyeztünk", Ő egy A1-es Audit hajtott. 160-180 körül mentünk, sajnos az aszfalt elég szar volt, nagyobb tempót nem lehetett. Elérkezett a határ, amit csak tábla jelzett, se bódé, se régi épületek nem voltak. Ja igen, a sebesség korlátozó táblák. Szóval visszavettem a tempóból, a navi is mindig szólt ha fix sebességkorlátozó táblák voltak. Az ideiglenest persze nem tudja. Hollandia szép, Hollandia lapos, Hollandia tiszta. Még a németekhez képest is. A városka közel volt a határhoz, sokat már nem kellett menni a célig. A navi itt összezavarodott, nem találta a címet, bevitt volna egy sétáló utcába. De közel voltam, felhívtam Mónikát, hogy hol állok és odaszaladt értem.

Jajj kicsi lányom, ölelgettük puszilgattuk egymást egy darabig, aztán elmentünk a házhoz. Totál gyalogos övezetben lakott, de én beálltam a kapu elé, mégiscsak költözés volt!!! Lecipeltük a másodikról a cuccokat, necces volt hogy selejtezni kell, de végül sikerült mindent bepakolni, és még a kutyusnak is jutott hely.

7 órakor hagytuk el a várost, még 300 volt a német szállásig, amit már le is vontak a számlámról. Baleset most is volt, három autó akadt össze, de annyira friss lehetett, hogy a zsaruk még nem értek oda. Vakargatták a fejüket, de csak a kocsik törtek, személyi sérülés nem volt. Fél 10-re értünk Niedernhausen-be, a szálloda szerencsére közel volt az autobahnhoz. Csak a kötelezőt vittük be, valahogy nem féltem a megpakolt kocsit otthagyni. (nem is volt semmi baj) Becsekkoltunk, felmentünk, nagyon fain szobát kaptunk, még az autóra is ráláttam, ez egy Alfásnak fontos. A kötelező telefonok után eltettük magunkat másnapra.

 Reggelizni menet kiderült, hogy a szolgálatos recepciós egy magyar muci, megmutatta merre van a kajálda. Óóó kérem, igazi kánaán volt ez egy éhes vándornak. Először is a kávé. Minden variáció játszott a rövid espressotól a hosszú lattéig. Igazi csúcsgép volt. Kajából pedig rántotta, sült szalonna, sült kolbász, sült krumpli, húsgolyó, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Szalámik, sajtok, lekvárok, sokféle pékárú, igazi terülj-terülj asztal! A reggeli a legfontosabb étkezés, meghatározza az egész napot. Éreztem hogy jó napunk lesz. Készítettünk útravalót is, nagyon klassz két szendvics kerekedett.

Ezt jó szívvel ajánlom. 82 euro+15 a kutyus. Nem diszkont ár, de szinte luxus színvonal. És a reggeli...

Gyönyörű napsütéses idő volt, megsétáltattuk Lulut, aztán nekivágtunk a hazaútnak. 1009 kilométert mutatott a navi hazáig. A finom reggeli után éreztem hogy jó napunk lesz, és tényleg jó nap volt. Először is vasárnap lévén a kamionosok nem mentek. A visszaúton sokkal kevesebb volt a felbontás, ergó sokkal gyorsabban haladtunk. Mivel fullra volt pakolva a verda belőttem 150-re az utazósebességet, ez működött is. Frankfurtnál rengeteg a repülő, úgy tudom Európa egyik legnagyobb reptere. Percen belül jöttek-mentek a gépek az út felett.

A reptéri Hilton az autobahn mellett.

Gyorsan haladtunk, a következő megálló az autohof Hengersberg volt, tankoltam, megettük a reggeli szendvicseket, kávé, pisi, kutyasétáltatás. Lepukkant, de amúgy fullos hely volt, még Tesla töltő is van!

Hollandiából villanyautóval!!!!! 30 perc a töltés, és cigizhetsz is tankolás közben.

Mivel hazafelé minden jól működött, már nem prüszköltem annyira a svábokra. Nemsokára átértünk a sógorokhoz, náluk persze visszavettem a tempóból. Amstettennél volt pisiszünet, itt jól elnyelt 1.50 eurót az italautomata, ütöttem, vágtam, de nem adta ki a piát. Ez volt az egyetlen rossz élmény a visszaúton. 

Bécs körül megint a kamera őrület, 500 méterenként jelzett a gép. Ez fog az agyukra menni, de dohányozni lehet a kocsmában, "érdekes" népség ez. Pandorfnál van egy meki az út mellett, megálltunk egy hamburgerre. Ha Mónika nincs velem, éhen maradok, ez már ilyen online meki volt. A terminálon kiválasztod a kaját, bedugod a kártyát, leveszi az árát, megkapod a sorszámot és várod hogy megjelenjen a kijelzőn. Kicsit cyber, de végül is működik, mondjuk ha nincs kártyád, nem eszel. De valahol biztos van egy ember is. Új élmény volt nekem.

2 Deluxe, 2 üdítő 10 euro.

Parndorf után mindjárt jött a határ. Egy csomó kék villogós autó állt bent, közelebb érve láttam hogy egy autót néznek ami a bal oldalára borulva "feküdt" egy beton terelő mellett. Érdekes látvány volt, nem is értettük ezt hogy lehetett összehozni?? Ennyi izgalom után sima utunk volt hazáig, az M1 után megint a 0-t választottam, hosszabb de haladósabb. 19 órakor álltam be a kapun, a "mentőakció" sikeresen elvégeztetett, Mónika itthon van!

Az Alfa nagyon jól teljesített, 7,8 liter jött ki a teljes távra, ami 2752 kilométer, 103 km-es átlagsebességgel, 170 lóerős benzines létére szerintem nagyon pazar. Ilyen rövid idő alatt még soha nem mentem ennyit, de én is meg kocsi is jól bírtuk.

Ennek az írásnak ugyan semmi köze a motorozáshoz, de ha valakinek jól jönnek a friss infók, már megérte leírni.

Sziasztok: a Mágus.